Jelentem, újra itthon vagyok. Végigjártam a portugál El Caminot.
Már útközben kaptam kedves kéréseket és üzeneteket az utólagos beszámolóra vonatkozóan, de mindannyiszor azt éreztem, erről lehetetlen lesz beszámolót írni.
Azért mégis megpróbálom, apró lépésekben, nagyon tökéletlenül és töredékesen.
Húsvéthétfő hajnalán indult a repülőgép Portoba.
A lányom egy levelet nyomott a kezembe, mikor otthon elbúcsúztam tőle, apró szívet is rajzolt rá. Ez volt a legkedvesebb útravalóm. Néha elővettem a hosszú út során.
Portoban eső fogadott, s a majdnem egy órás metróút után a belvárosba először is megreggeliztem, majd elmentem a katedrálishoz. A credencialt (zarándokútlevél) már itthon megrendeltem, most csak az első, az út kiindulópontját jelző pecsétre volt szükségem. Megtaláltam az első útjelző oszlopot, rajta a 248 km-es távot Santiago de Compostela-ig, de én tudtam, hogy néhány kerülőút miatt az én utam ennél körülbelül húsz kilométerrel hosszabb lesz.
Ez a nulladik nap olyan volt, mint egy álom. Egyrészt nagyon fáradt voltam, sokat dolgoztam az indulás előtti hetekben, másrészt alig tudtam felfogni, hogy ami egy merész ötletnek indult, az most itt van. A kis, fertőtlenítő szagú hotelszobában tágra nyitottam az ablakot, s addig olvastam, míg be nem alkonyult.
Ui. Arra gondoltam, egyszerűen csak írok az egyes napokról néhány dolgot, s ha kérdéseitek vannak, tegyétek fel őket a kommentekben, majd a végén egy külön bejegyzésben megpróbálok válaszolni rájuk.
5 comments:
csodálatos, köszönöm, hogy megpróbálod szavakkal átadni nekünk is (ami, tudom, lehetetlen), de a gesztust nagyon értékelem, köszönöm♥
Drága Márta, annyira örülök, hogy eljutottál az el caminora, én is úgy vágyom rá, harminc éve... (oda, a portugália felőli útra), de nem tudom, hogy valaha eljutok-e még. De ahányszor elmentem gyalogolni itt a falu határába, ahol imádkozni is szoktam menet közben, minden alkalommal eszembe jutott az, hogy most te is valahol zarándokként gyalogolsz Santiago felé, és nagyonnagyon vártam, hogy majd utólag írsz róla! Láttam futólag, hogy vannak képek is az instán, de én inkább nem is nagyon néztem azokat, gondoltam, majd ha írsz is a napjaidról, inkább a gondolataiddal együtt szeretnék örülni neked, és az utadnak. Isten hozott!
Kedves Márta, örülök, hogy végigjártad az utat(d). :) Gondolom, hogy a szíved, lelked, tested tele van emlékkel. Az első kérdésem az lenne, hogy az úton az ott élő emberek ismerve azt, hogy nagyon sok ember életének egyik célja ez az út, tudnak-e valamiben segíteni, lehet-e nekik segíteni és akarnak-e segíteni, bármivel, ha mással nem mosollyal, néhány kedves szóval? A második kérdésem pedig az, hogy azt adta-e, amit reméltél tőle, vagy még többet? Köszönöm. Betty
Bár ez a második kérdést inkább lehet, hogy nem is kellett volna leírni, hiszen ki fog derülni, és ne szaladjak ennyire előre. :)))
Kedves Márta! Köszönöm, hogy a rengeteg dolgod, munkád mellett, szakítasz ránk is időt, leírod az Út élményeit.
Piroska
Post a Comment