Wednesday, May 6, 2026

Minden olyan szép! #27

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Napló. A szülői ház padlásán volt egy nagy doboz, amelyikben a mindenféle tankönyvek és iskolai füzetek között megtaláltam, azt hiszem, a legelső naplómat. 1992 április végén kezdtem el írni, tehát pontosan 34 évvel ezelőtt. Tizenöt éves voltam. Akkor is töltőtollal írtam. Este, mikor végére értünk a napi munkának, végigolvastam az ágyban elalvás előtt. Nem tudom szavakban kifejezni, mit éreztem. Olyan volt, mint egy váratlan találkozás. Olyan tiszta voltam, annyira igyekvő, mindenkinek megfelelni akaró. Olyan kedves. A füzet végére Tolsztoj idézeteket másoltam. 34 év múlva, ha megadatik, talán ugyanilyen meghatottsággal fogom olvasni a mostani naplókat. Eddig nem gondoltam volna, hogy a saját magunkkal való találkozás ilyen fontos lehet és ennyire szép.

- Boldogság. Péntekre beteg lettem, szombaton indultam vissza, vasárnap megérkeztem, hétfőn reggel már dolgoztam. A férjem gondoskodása nélkül nem sikerült volna. Várt éjszaka közepén a busznál, vett nekem vitamint, gyógyszert, főzte a teát, s mikor hétfő este képtelen voltam felkelni az ágyból, darabokra vágva szolgálta fel nekem vacsorára a kenyeret, sajtot, paradicsomot. Kedd reggel éreztem, hogy túl vagyok a nehezén. El sem tudom mondani, milyen örömöt jelentett újból képesnek lenni elvégezni néhány egyszerű házimunkát. Letörölni a konyhapultot. Hajat mosni. Kiteregetni a ruhákat az udvaron. Élni, nem csak túlélni. A boldogság általában nagyon hétköznapi, egyszerű és nagyon emberi. 

- Kert. Csak egy hétig nem voltam itthon, de közben a kert táncra perdült. Virágba borultak a fák, az orgonabokrok és a gyöngyvirágok a kínai lonc tövében. Minden egyes fűt, fát, bokrot személyesen köszöntöttem. A legelső muskátlibimbók is piroslanak már. 

- Test és lélek. Két héttel ezelőtt elmentem végre egy első beszélgetésre a fitneszstúdióba. Igen, pont abba itt a faluban, ahova azt mondtam, mikor esténként néha végigsétáltam mellette és láttam a kigyúrt testű személyeket, hogy én oda soha. De a születésnapom előtt megfogalmaztam magamnak három célt erre az életévemre nézve. Az egyik közülük az, hogy próbáljam meg a lehető legjobb formába hozni a testemet. Értem a forma alatt nem annyira a kinézetet - bár számít! -, hanem az erőt. Erős testet szeretnék. Aztán eltelt egy hónap és a szokásos itthoni tornán kívűl semmi. Ma volt az első igazi edzés. Az első időszakban személyes trénerrel, aki megmutatta nekem az eszközöket és aki a saját erőmhöz, képességemhez szabott saját tervet készít nekem. Igazi bátorságpróba volt jelentkezni, hosszú távú szerződést kötni és egyszerűen csak elkezdeni. A legjobb befektetés és felkészülés az előttem álló évekre. Jót tesz a testnek, léleknek.

- Megszakítások. A célkitűzésekkel az a probléma, hogy mindig közbejön valami. Sürgős tennivalók, utazások, betegségek. És bosszankodom, hogy nem haladok a számomra fontos dolgokkal. De most arra gondolok: lehet, pont a megszakításokban van az igazi élet. Nem szeretnék egy olyan világot létrehozni körülöttem, ahol csak én vagyok és az énidőm és a szép céljaim. Még a fitneszprogramom sem olyan fontos. Minden megszakítás után visszatérek és folytatom ott, ahol abbahagyom. Reális életre vágyom. Akármilyen káosszal jár. Az élet hív. És én válaszolok. Nem mindig azt, ami helyes, nem mindig úgy, ahogy elvárják, nem mindig azt, amit illene, nem mindig olyan gyorsan, ahogy kellene - de válaszolok. Nem vonom ki magam a feladatok alól.

- Emlékek. A szülői ház eladása sok régi emléket idézett fel bennem. Ez szép. És nagyon nehéz is. Szükséges az életem megértéséhez. S hogy teljes szívvel a jövő felé tudjak fordulni. De az élet, a reális élet mindig a jelenben történik. Olyan, mint a zene, amit éppen hallgatok a fülhallgatón keresztül, amíg írok. Nem tudom megérinteni. Sem lefagyasztani. Vagy megtartani. Csak átélni tudom, itt és most, majd minden egyes hangot és másodpercet útjára engedni.

Wednesday, April 29, 2026

Minden olyan szép! #26

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Szülői ház. Múlt szombaton elutaztam a szüleimhez. Most velük töltök egy hetet, innen írom ezt a bejegyzést is. Eladták a házat, segíteni jöttem, csomagolni. Igazából, egyszerűen együtt lenni. Azt hittem, szomorúak leszünk, de nem. Egy hosszasan, alaposan megfontolt, jó döntés eredménye ez az átmeneti káosz. Búcsúzom. A háztól, a várostól, amit már soha többé nem úgy fogok meglátogatni, mint eddig. Ez a búcsú: szép. Attól szép, hogy a dobozok, zsákok, üresedő szekrények ellenére is nagyon sok szép részletet látok. Ezeket mind lefotózom. Írok róluk. Gyakoroltatom a szívemet. Mint mindig mindent, ezt is így köszönöm meg.

- Utazás. Körülbelül tizenhat órán át tartott az út. Az éjjeli busszal jöttem. Megfigyelhettem, hogyan megy le a nap, majd a teljesen sötét órák után hogyan kezd el lassan derengeni az ég alja. A bőröndbe belefért minden, amire szükségem van. Kevés dologra van szükségem. A hátizsákomban könyvek, füzet, laptop. Kávé és csokoládé ajándékba. Az utazás, főleg ha nem én vezetek, ajándék idő. Időtlenség az időben. 

- Emlékek. Sorra pakoljuk ki a szekrényeket. Megtalálok néhány régi levelet. A menyasszonyi fátylamat. Tinédzserkoromban hordott pulóvereket, amiket még mindig nyugodtan viselhetek. Régi könyveket. Az Anne de Vries-féle román gyermekbibliát, amelynek gyönyörű illusztrációi jelentőségteljes módon formálták és befolyásolták a képzeletemet. Megtalálok elfelejtett fotókat. Az egyiket lefényképezem, átküldöm egy barátnak. Azt írja válaszul, olyan ez a kép, mintha egy regényben élnék. Vagy egy fekete-fehér filmben. Megtalálok egy vonalas füzetlapra írt szöveget, tizennyolc éves koromban írtam kémiaórán. Magamra ismerek a stílusban, a sorokban. Akkor is én voltam. 

- Szépség. A szobában, ahol alszom, az asztalon elrendeztem néhány tárgyat. A laptopomat. A könyveimet. Odavittem egy lámpát, ami még nincs elcsomagolva. Szedtem a kertben virágot. A pohár alá kerestem egy kis makramé terítőt. Szükségem van a szépségre, a legátmenetibb helyeken és helyzetekben is. Akármilyen kicsi helyen is hozom létre. 

- Vándorünnep. Nincs túl sok időm olvasni, de itt-ott mégis. Hemingway Vándorünnepjét olvasom újra. Az első oldalon egy minden szempontból tökéletes mondat: Ha szerencséd volt és ifjan Párizsban élhettél, bárhova vetődj életed során, Párizs veled marad mindig, mert Párizs vándorünnep. ” Még soha nem jártam Párizsban. Én a gyermekkoromat Vajdahunyadon töltöttem, az ifjú éveimet Nagyváradon, Székesfehérváron, Pápán, Sopronban. Mikor kimondom ezeket a városneveket, képek jelennek meg előttem, illatok, ízek. Mindegyik formált. Mindegyik velem marad, örökre. 

- Mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban:
egy rendbetett ruhásszekrény otthon, csupa olyan ruhadarabokkal, amiket szeretek
frissen mosott ruhákat teregetni a napsütésben, a lengedező szélben
reggelenként a szülői házban ébredni, egy ideig figyelni, ahogy a napsugarak mesevilágot varázsolnak a falakra a lazán leengedett redőny résein át
vásárolni menni Anyuval; egy csak zsákokat áruló boltban zsákokat veszünk a csomagoláshoz, egy méterárus boltban kiválasztjuk a függönyt az új házba, útközben találkozunk egy barátnőjével, meghívom őket egy kávéra, a piacon veszek egy kis gyümölcsöt, otthon tálkákba rendezem magunknak, leülünk elfogyasztani, mielőtt nekifogunk egy újabb szekrény, helyiség összecsomagolásának
sóskát szedni a kertben és citromfüvet
porcelán kismadár egy polc mélyén, jön majd velem haza 

Wednesday, April 22, 2026

Minden olyan szép! #25

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

-  Idő. Mostanában túl gyakran érzem úgy, hogy túl kevés. Főleg intenzív munkaidőszakokban. Mintha nem én, hanem valaki más rendelkezne az életidőm fölött. Múlt pénteken átéltem valami meghatározót ezzel a szorongató érzéssel kapcsolatban. Tízre mentem dolgozni aznap, ami azt jelenti, negyed tíz után már el kell indulni, előtte még felöltözni, ételt csomagolni egész napra - máris éreztem a szomorúságot, hogy akkor nem marad semmi, ami csak az enyém. De még csak nyolc óra múlt, és úgy döntöttem, kiviszem a reggelimet a kertbe, ott fogom elfogyasztani. Bent hagytam a telefonomat, a karórámat úgyis viselem, gondoltam, és csak egy könyvet vittem még magammal, amit feltétlenül végig kellett olvasnom aznap a másnapi könyvklub alkalomra. Csak később vettem észre, a karórám már nem működik, pedig tegnap még igen. És hirtelen olyan felszabadító volt, mintha egy kis időtlenség-szigetre találtam volna az időben. Hűvös volt és sütött a nap, s a madarak énekeltek - legalább ötféle madarat figyeltem meg -, s észrevettem, az egyik fenyőfánkon van egy új fészek. Megfigyeltem, hogyan landol egy galamb a virágzó cseresznyefán s mikor újra felpillantottam, már csak az ág lengését láttam a továbbrepülés után. A templom harangjai negyedóránként jelzik az időt, így tudtam, a két harangszó azt jelenti, fél kilenc van, a három, hogy háromnegyed s csak akkor mentem be készülődni, amikor végigszámoltam a kilencet. Az idő a legnagyobb luxus. Egy kis időtlenség az időben: maga a csoda.

- Könyvklub. Szombaton nálunk tartottuk meg az e havi alkalmat. Mint ahogy már meséltem, eredetileg egy könyv végigolvasására terveztem a könyvklubot. De minden könyv után csak működünk tovább és tovább, már öt éve. Csatlakozott három új tag is az utóbbi időben. Külön szeretem a sokszínűséget, amit közösen megteremtettünk: különböző életkorok, nemzetiségek, világlátások. És én vezetem! - amire még mindig rendszeresen emlékeztetnem kell magamat. A feladataim: megszervezni, hol és mikor lesz a következő időpont. Nem engedni, hogy "szétfolyjanak" az alkalmak. Odafigyelni, hogy mindenki szóhoz jusson. Kezelni az apró konfliktusokat, félreértéseket. A csoport egészének javát szem előtt tartani. Szép is, nehéz is, főleg ha valaki, mint ahogy én sem, egyáltalán nem vezető típus. De néha elég egyetlen apró ötlet, elég csak elindulni, akármilyen bátortalanul, vállalni, elfogadni a felelősséget. A legfontosabb: a lelkesedés. A szeretet. Az olvasás szeretete, az emberek szeretete. Ha szívből jön, megtalálja az útját, kifejezi önmagát, még az olyan alkalmatlan személyek által is, mint én.

 - Önkép. Hogy milyennek látom magam, az legtöbbször attól függ, milyen tükörbe nézek. Értem ezt átvitt értelmben, de egészen konkrétan is. Tegnapelőtt az egyik, rövid időre hazalátogató gyermekemmel töltöttem a délutánt, s elmentünk ruhákat vásárolni. Főleg neki, de ha már ott voltam, én is felpróbáltam ezt-azt. Csak később mondtam el, ahogy sétáltunk a városban, hogy én még soha életemben ilyen csúnyának nem láttam magamat, mint ebben a próbafülkében. És azt mondta, hogy pont erre gondolt ő is: soha életében ilyen csúnyának nem látta még önmagát. Pedig gyönyörű! Ő mindenképpen! De úgy vannak beállítva a tükrök, a fények, hogy minden apró tökéletlenség felnagyítva látszik. Szóval, nem mindegy, milyen tükrökben személjük önmagunkat. Átvitt értelemben, de konkrétan is.

- Mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban:  
frissen mosott és szárított ágynemű/
almát sütni reggelire, ahogy kérte, a lányomnak/
naplementét nézni vele a városban, megkeresni az egyetlen helyet, ahol átfénylenek a napsugarak két épület és egy toronydaru között a főtérre/
indiai étteremben a színek, az ízek, a kiszolgálás/
megbocsájtás: adni és kapni/
hagyni, hadd múljon valami, amihez sokáig annyira ragaszkodtam/
észrevenni, a legapróbb részletekben, minden milyen szép!

Wednesday, April 15, 2026

Minden olyan szép! #24

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Születésnap. Idén, úgy tűnik, a születésnapom a végtelenségbe húzódik. Még tegnap is kaptam ajándékot. A munkatársaimtól. Tulajdonképpen szinte az összes ajándékomat utólag kaptam meg. Kriszti barátnőmé - egy mimózafa! - teherautóval érkezett. Remélem, igaz a mondás: madarat tolláról, embert, ugye, barátjáról. Ma reggel sütöttem egy kókuszos-almás tortát. Még forró. Ezt viszem köszönetképpen az irodába. 

- Mesevilág. Tegnap a főnöknőm kislánya, aki iskola után mindig az irodában tölt egy-két órát, mindegyikünknek adott egy kis papírtasakot. Teljesen elvarázsolt, amit benne találtam. Egy rózsaszín és egy lila dobókockát. Két miniatür teknősbékát. Egy kutya alakú vázát, benne piros tulipánok. Minden műanyagból. Munka közben időnként megpróbáltam a szerencsémet a dobókockákkal. Azt játszottam, ha egyforma számokat gurítok, akkor szerencsém van. 

- Öltözködés. Mel Robbins egyik utóbbi podcastjában - az egyetlen amit nézek, hallgatok hullahoppkarikázás közben, rövid részletekben - az öltözködésről volt szó. A gondolat, amit magammal hoztam, az egy kérdés. Reggelenként ne azt kérdezzük magunktól, mit vegyünk fel, hanem hogy hogyan szeretnénk érezni magunkat. Keressünk három jelzőt, ami körülírja ezt az érzést. Majd ehhez keressünk a meglévő ruhatárunkból ruhadarabokat. Ma én azt válaszoltam erre a kérdésre, hogy: elegáns, kreatív, kényelmes. Így szeretném érezni magam egy nap, amikor késő reggeltől valószínűleg estig az irodában leszek, remélve, hogy eljutok esetleg énekpróbára is utána. Ehhez kiválasztottam egy farmernadrágot, egy csipkeblúzt és egy fehér inget, rajta apró szívmintával. Szeretek egymásnak látszólag ellentmondó fogalmakat megjeleníteni. A ruháimmal is kifejezni magamat.

- Mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban: 
ködös reggelek/ 
 a tavaszi virágoskertem, az elmúlt években elültetett virághagymák vidám összevisszasága, ahogy minden tavasszal újra és újra meglepnek
(vegetáriánus) kolbászt sütni nyárson vacsorára a tűznél/
 frissen vasalt ingeket, blúzokat előkészíteni egész hétre
sült paradicsom feta sajttal/  
ballonkabát
préselt virágok egy könyvben/  
perzsa költészet/  
az összes muskátlim túlélte a telet/ 
hogy volt időm megírni ezt a bejegyzést, mielőtt elindulok, remélve, hogy örömet szerzek vele.