Mindenkinek

megvan a saját bolondériája, az enyém a falakra, kerítésekre, könyvekbe, fecnikre firkált kis üzenetek gyűjtése, bár kedvenceim mindig is a(z) - "Ordnung muss sein!" mentén funkcionáló, szigorú gimnáziumba járó - gyermekeim legkevésbé sem dicsőséges matematika dolgozatainak végére odabiggyesztett tanári intelmek lesznek, hogyaszongya: Ne álmodozz már annyit az órákon! vagy például tegnap is egy - kisírt drága kis szemekkel hazahozott - dolgozat végén a Jövő alkalommal megint jobb lesz! felkiáltás.

A mérsékelt

lelkesedéssel várt holnapi iskolakezdést ezzel a különleges reggelivel próbáltam kedvesebbé tenni...:)

Néhány nap

múlva itt a vakáció, és már nagyjából túl vagyunk az Abschlussfeier-eken. A képek Anna osztályának záróeseményén készültek. Igazán nagyon hangulatos volt. Ami vicces, hogy a németeknek csupa olyan gyerekénekeik vannak, legalábbis mi olyanokat próbáltunk énekelni a tűz körül, amiben ilyen fura-vicces szavak vannak...na, most egy se jut eszembe, de kb. olyanok, hogy: olario, mollario, persze nem ezek, de hasonlók. Vigyorogtunk is erősen, de hát ilyenkor normális a vidámság. És amit a lányok sütögetnek a botokra tűzve, az egyszerű sós tészta, és nagyon finom, ki lehet próbálni. Kicsit hasonló kinézetre a kürtős kalácshoz.
Amúgy ezek az utolsó iskolanapok ún. Projekt-Tag-ok, amelyek egy adott téma köré csoportosulnak, jelen esetben az "Egészséges Életmód" köré. Ezért egyik nap Sport-fesztivál volt, másik nap Úszó-fesztivál, tegnap fogápolási nap (még jó, hogy nem fesztivál volt ez is :), ma pedig egészséges ételeket készítenek, de szerintem nevezhetjük nyugodtan egészséges étel-fesztiválnak. Itt odavannak a fesztiválokért és a Bratwurst-ért, bár ez utóbbi nem tudom, mennyire egészséges, de finomnak finom.

Mivelhogy még

soha életemben nem említettem, hát akkor most fogom: szeretek ilyen kis városban élni...:) Például azért is, mert itt tényleg mindenki odafigyel a gyerekekre. Tegnap Sáráék hoztak haza egy kis levelet a suliból, amelyben az igazgató felhívja a szülők figyelmét arra, hogy fokozottan vigyázzunk a kicsikre. Néhány gyerek elmondta ugyanis, hogy a belvárosban egy Cabrio-s férfi szóba elegyedett velük és hívta őket autókázni. (Sajnos, hogy ilyen emberek is "odafigyelnek" a gyerekekre.) Mivelhogy itt az aprónép már rég fel van készítve az ilyen esetekre, persze nem mentek, és szóltak is az iskolában. Az igazgató pedig szólt a rendőrségnek, és nekünk, szülőknek. Szóval, csodálkoznék, ha itt esélye lenne az ilyen gazfickóknak bármit is elkövetni. És mondjuk, most először gondoltam arra, milyen jó, hogy például nincs Cabriónk...

Ha jól számolom,

még 18-at kell aludni a Foci EB-ig. Megtanultam így számolgatni a dolgokat... például még kettőt kell aludni Anna szülinapjáig. Esélyem nincs elfelejteni.:) Ami az EB-t illeti, Ausztria és Svájc rendezi, a szlogenje "Éld meg az érzéseidet!" (fogalmam nincs, mire gondolnak...), és Enrique Iglesias fogja énekelni a hivatalos dalt. Nem vagyok én amúgy annyira oda a fociért, nem is nagyon ismerem a mai labdarugókat(bár épp a napokban játszotta le Kahn utolsó meccsét, na őt "ismerem" ). Akiknek én régebben szurkoltam, sőt még ilyen kis kártyákat is gyűjtöttem egy darabig (mit nem adtunk volna egy-egy Marco van Basten, meg Roberto Baggio kártyáért! ), azok ma mind edzők, meg ilyesmik...de azért jó még így is látni a nevüket itt-ott.
Amúgy lánykáimnak valaki azt mondta, hogy : Foci! Hát azt a fiúk játsszák! Pedig akárhogy nézem is a dolgokat, a focihoz is nagyjából két láb kell, és az van a lányoknak is.
Szóval, én várom a meccseket, és majd lehet, hogy nagy hozzá-nem-értő módon kommentálni is fogom néha, mert miért ne. Bocsánat, csak beszélek itt összevissza. Kicsit jobban foglalkozom mostanában a gyerekek német-tanításával. Anna tanítónénije már többször mondta, hogy hát Anna nagyon csendes, nem válaszol, ha kérdezi...De hát ha egyszer nem érti, mit mondanak neki...Anna amúgy is elég csendes gyerek, kivéve ha a testvéreivel szemben kell az érdekeit megvédje, ami elég gyakran előfordul. Én nem fogok velük itthon németül beszélni, és nemcsak azért mert én sem tudok. Szóval szerkesztem a kis kártyákat, vicces rajzokkal, ismételgetem velük a szavakat, mindezt lehetőleg játékosan, mert mégiscsak a jókedv a lényeg, legalábbis ebben a korban még igen...

Még mindig

odavagyok ezért a suliért. Tulajdonképpen nincs semmi extra benne, de mégis jó oda járni, immáron két egész hete, ha jól számolom. A lányok mindig szívesen mennek, és számomra ez az, ami igazán számít. Pozitív, hogy itt második osztály végére kell csak megtanulni jól olvasni-számolni, tehát lassúbb a tempó, mint otthon, és gondolom, éppen ezért jobb is az alapozás. Ez mindenképpen kedvez nekünk, akik csak úgy idejöttünk, mint valami holdrólpottyantak.
Volt egy aranyos eset a héten Sárával...Első szünetben van a gyerekeknek a tízóraizás, és lehet nekik hozzá tejet, kakaót vagy vaníliás tejet rendelni. Mi tejet választottunk. Mivel a tej is fehér, és a vaníliás ital is, Sára tévedésből egyszer egy utóbbit vett el, és csak akkor vette észre, mikor beleivott, s akkor már megitta az egészet. Rajta kívül senki nem vette észre a kavart, de ő annyira megszomorodott, hogy most mi lesz, hogy csak lógatta az orrát és könnyezett. Aznap a fráu írt egy hosszú bejegyzést nekünk az üzenőfüzetbe, hogy nem tudta megkérdezni Sárától, miért volt szomorú, de mondjuk meg mindkét lányunknak, hogy az egész tanári kar nagyon elégedett velük, mert kedvesek, és igyekvőek, és reméli, hogy szívesen járnak iskolába. (Este aztán Tibi egy csomót agyalt egy hasonlóan kedves válasz megírásán...:)
Most meg épp mesét fordítok, mert Sáráék ezt olvasták az osztályban együtt, és jó lenne, ha ő is értené, hogy miről szól. Ingyen nyelvlecke anyukáknak...:)
(A kép inkább a tegnapi bejegyzéshez passzol, aminthogy a tegnapi kép a mostani pószthoz, de nem cserélem ki őket. Az nem vallana rám.)

Ezer bocsánat, hogy

állandóan a suliról írok, de hát napi négy vagy öt órában arrafelé járnak amúgy is a gondolataim, és sok újat látok itt. Említettem nemrég a Sára osztályában levő Down szindrómás kislányt...Ma megfigyeltem, hogy bánnak vele a többiek. Hát valami nagyon szépen. Mikor megérkeztünk, odajött hozzánk, pontosabban Enikőhöz, kezett fogott vele és azt mondta neki: "Halo, Sára!" A többiek odajöttek, és nagyon kedvesen odafordították Sárához, hogy hát ő lenne az igazi Sára. :) Akkor vele is kezet fogott, és köszönt neki, sőt felvette a földről a táskáját és becipelte azt az osztályterembe. Közben a többiek körülvették őt is, minket is, mintha éreznék, hogy valamilyen szempontból hátrányos helyzetűek vagyunk, merthogy azok is vagyunk, és nem kiközösíteni, hanem annál jobban bevonni kell minket. Na, hát itt próbálom lenyelni a meghatódottságomat...

Nagyon belemelegedtem, de

ha már volt itt szó az iskoláról, akkor még el kell mondjam, hogy a gyerekeket több tanár is tanítja. Van egy állandó tanító nénijük is ( Frau X. és Frau Y. :)), de ezenkívül más tartja a mateket, más a hittant, a zenét , a művészeteket ( Kunst) és a sportot. Van egy érdekes tantárgy, a Schulgarten, ami lefordítva valami Iskolakert lenne. Ma esett az eső, és Sáráék ezért nem kint voltak, hanem bent a virágcserepeket rendezték: földet cseréltek, nyesegettek, ültetgettek, ilyesmi. Annáéknak is volt ma, de ők csak színezgettek virágokat meg növényeket, és éppen ezért egyelőre nem szereti ezt a tantárgyat, mert "túl uncsi." :) Azért kíváncsi vagyok, mit fognak szép időben csinálni, mert végül is a kertészkedéshez, és a természet megfigyeléséhez ideális az iskola fekvése, lévén, hogy egy fenyőerdő mellett vannak, és az udvar is tágas és szép.

Szeretem ezt a

sulit...Úgy van, hogy a városka általános iskolája szét van osztva. Az első és másodikosok járnak egyik helyre, a harmadik-negyedikesek egy másikra, és így tovább. Minden osztályból négy darab van, tehát a mi iskolánkba jár 8 osztálynyi elsős és másodikos. Sára osztályában van egy Down-szindrómás kislány, aki azon kivül, hogy renkivül aranyos, ugyanúgy részt vesz az órákon, de állandóan mellette van egy fejlesztő pedagógus-féle hölgy, szinte, mintha az árnyéka lenne. Gondolom, vigyáz rá, és magyaráz neki. És ma mondták nekem, legalábbis úgy értettem, hogy a mi lányaink is kaptak egy "saját" tanárnőt, aki nem tudom már, hogy heti vagy napi két órában tanítja nekik a nyelvet. Szerintem napi két óráról volt szó, de az én tökéletes nyelvtudásommal nem lehetek biztos benne...Mesélték is a kicsik, hogy jött egy kedves néni, aki oly módon tanította nekik a szavakat, hogy például hintázni mentek, és akkor a hinta szót tanulták, meg ilyenek. Nagyon élvezték. És végre Anna is mosolygott. Állítólag van már barátja, de náluk a barát jelentheti akár azt is, hogy valaki rájuk mosolygott. :)
Amúgy erről az iskoláról van szó, és ma láttam egy mókust az udvarán...