Tudom, hogy

lassan készülnünk kellene a hamarosan kezdődő iskolára, de na... Inkább a megkezdett nagytakarítást csinálgatom, igaz nem sok látszattal, s azt is megmondom, miért nem. Mert mindig felborítjuk a szép kis rendet-tisztaságot. Ugyanis ha mindig csak erre figyelnénk, akkor soha nem sütnénk például csokis muffint. Mondjuk ezt Sára sütötte, én csak néztem. :)


Ma pedig elmentünk áfonyát szedni. Ez egy szörnyen szaporátlan foglalatosság amúgy, de arra gondoltam, ha csak egy pici üveg lekvárt főzhetnék, annyira boldog lennék, ugyanis én még soha nem ettem ilyet.


Aztán mikor összeraktuk amit szedtünk, pontosan 1 kg lett, s ebből négy kis üveg lekvár, plusz egy kis kóstoló. Most nem azért, de szerintem soha nem ettem még ilyen finomat...annyira szép a színe és finom, intenzív az íze! Azt hiszem, majd csak karácsonykor ha eszünk belőle, mert az ilyen finomság igazán csak ünnepnapra való.

Nagyon szerettem volna

ma reggelire puliszkát főzni. Mert mindannyian épp itthon voltunk és azt úgy közösen jó enni. Ugyanis még maradt egy kis igazi erdélyi juhtúróm, és annyira finom a juhtúrós puliszka, de nem akárhogyan, hanem szépen juhtúróval rétegezve, aztán rétegezés után kicsit hűlni hagyni, de ne nagyon, mert az úgy pont finom.
Az otthoni kukoricaliszt az durván őrölt, na de itt nem találtam olyat, hanem csak jó drágán nagyon finomra őröltet, de az tény, hogy bio is meg gluténmentes is volt ráadásul, és az mindjárt más. :) Igaz, hogy megfőzni már nagyon nehezen tudtam, akkora gömböcök lettek benne, hogy csuda. Olyan volt, mintha finomlisztet akartam volna sós vízben megfőzni. A végén kicsit mixereltem rajta, így lettek a nagy gömböcökből kicsik, és az mindjárt más. Szépen rétegeztem, hagytam kicsit hűlni, de nem nagyon, tény, hogy mire mentem nézni, vajon milyen lett, a családom alig hagyott nekem is valamit. Muszáj lesz utánanéznem, vajon nincs-e itt erdélyi juhtúróhoz hasonló termék is...hiszen juhok itt is vannak elvileg.
Így van ez, ha az ember összevissza vándorol a világban. Úgyis mindig azokat az ízeket fogja keresni, amik éppen a messzi távolban vannak.

Tudom,

nem azért vagyunk a világon, hogy minden a mi jókedvünket és boldogságunkat szolgálja, de néha mégis így alakul. Például ma ilyen szép napsütésben nem lehet nem boldognak lenni szerintem. Meg is jött a kedvem a főzéshez ebben a nagy boldogságban, mert lássuk be, ez azért nem mindig magától értetődő, mármint a főzéskedv. Szóval reggelire készítettem egy kis tejbegrízt - mert alapvetően szeretem a megszokott, egyszerű ételeket - és mert alapvetően csak most jöttem rá ( jobb későn, mint soha ugye...), mégpedig Katának köszönhetően az oda-nem-égetett tejbegríz titkára: csak a végén kell beletenni a cukrot, és így nem ég oda egyáltalán, de tényleg. Én az itt közkedvelt Rote Grützével ettem...



...de a gyerekek maradtak a jól megszokott fahéjas ízesítésnél.



S ha már konyhaművészet, fő a húslevesem is immáron - mégpedig úgy, hogy itt is kicsit változtattam, innen inspirálódva, - egyszerűen más sorrendben tettem oda a hozzávalókat. Általában ilyen apró dolgokon múlnak nagy dolgok.

Szóval, legyen egy szép napotok, de ha sikerül elmennünk délután kirándulni - amit nagyon szeretnék, - akkor úgysem bírom majd ki, hogy ne mutassak képeket.

Jobban

jártam volna, ha maradok a hangulatok színezésénél, vagy pedig kellene nekem is ide egy Marilla néni, aki visszarángat a földre, ha elszállok, ami velem sajnos gyakran előfordul (...és már megint nem bírom ki, hogy ne utaljak az jelenlegi olvasmányokra...) Szóval újra fahéjat tettem jó bőven bors helyett a gombapaprikásba. Állandóan ezt csinálom, de csak akkor, ha gombát főzök.
Polcz Alaine-nek ilyesmire az volt a javaslata, hogy ne dobjuk ki az ételt, ne is mentegetőzzünk miatta, hanem adjunk neki valamilyen exotikus nevet. Mellesleg azért akartam mindenáron még ma este elkészíteni, hogy tudjak tenni belőle holnap Tibinek az ügyeletbe, de ha nem találok ki addig valami frappáns nevet, azt hiszem, csomagolok inkább egy kis közönséges sajtos tésztát. Hja, az élet nagy vívódásai...

Nem tudom, másnál

mi a helyzet, de én nem igazán tudok finom tortát sütni. Tegnap valaki 35 évet töltött itt nálunk, de leszögezem, hogy nem én voltam. :) Nagyon készültem rá. Megsütöttem a piskótát, az simán szokott menni, általában csak a krémet szoktam elrontani. Szóval, kerestem egy csokikrémet, amit kicsit átalakítottam és végre olyan csokitortát sütöttem, amiből van ugyan még egy kis szelet, de alkalmas arra, hogy önmérsékletet és önzetlenséget gyakoroltasson velem, mert ugye hátha valaki nálam is szívesebben megenné...
Leírom a receptjét, hogy meglegyen, ha újból szükségem lenne rá:
Csokikrém: 4 dl tej, 1 csomag vaníliapudingpor, 6 evőkanál cukor, 3 evőkanál kakaó, 4 evőkanál liszt, 5 dkg étcsoki felolvasztva, 2 db tojássárgája. Ezekből sűrű krémet főzünk és miután kihűlt, hozzáadunk kb. 200 ml előzőleg felvert tejszínt. Ennyi. :)
(Az eredeti recept nem tejszínt, hanem 15 dkg margarint ír, de én nagyon nem szeretem a margarinos krémeket.)

Míg

a lányok apás szánkózáson voltak ma délután, én elkészítettem ezt a sült almát, amit a változatosság kedvéért Juttától tanultam.

Az almákból kivágtam a magházat, a helyét megtöltöttem rétegesen egy kis mazsolával, mandulával, rá egy kis mézet csorgattam, aztán jött egy kis darabka vaj, végül megszórtam pici vaníliás cukorral. Fél óráig sütöttem, ez idő alatt finom pihe-puhák lettek.


Egy kis vaníliás szósszal leöntve (de nélküle is) nagyon finom téli estéken. Szerintem.

Akkor most

a kedvetekért bemásolom a mézeskalácsreceptet...Sok örömötök legyen az elkészítésében.:)

Hozzávalók: 250 gr méz, 100 gr margarin, 100 gr cukor, 500 gr simaliszt, 1 csapott kiskanál szódabikarbóna, 1 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék, 1 citrom reszelt héja, 1 egész tojás, 2 tojássárgája.

Díszítéshez: dió, mandula, kandírozott gyümölcs, mazsola stb. Ha habbal akarod díszíteni, akkor várjál legalább egy napot, míg jól kihűlnek a kis sütik. (Díszítőmáz receptje: 1 tojásfehérje, kb. 25 dkg porcukor, 2 kiskanál citromlé - mindez jól felverve.)

A mézet, a vajat és a cukrot állandóan kevergetve langyosra melegítjük. A lisztet elkeverjük a szódabikarbónával, a fűszerekkel és a citromhéjjal, hozzáadjuk a mézes keveréket, a tojást és a tojássárgákat, jól összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és 4-5 órán át pihentetjük. (Nem baj, ha nagyon lágy a tészta, az olyan kell legyen, mikor majd kinyújtod, akkor tegyél pici lisztet hozzá, hogy ne ragadjon.)

Előmelegítjük a sütőt. Kinyújtjuk a tésztát, kiszaggatjuk és a forró sütőben 4-5 perc alatt megsütjük. Én csak picit hagyom hűlni, aztán még szinte langyosan berakom jól záródó műanyag vagy fémdobozba (akkor nem keményszik meg, és nem kell egy hónapot várni, míg végre puha lesz.)

Visszatérve

a vasárnapi vendéglátásra, ami előtt annyira izgultam...Volt egy olyan ötletünk, hogy grillezni menjünk, mert azt hittük, hogy mi + egy kilencszemélyes család be se férünk egyszerre ebbe a kis lakásba. Aztán olyan hidegek meg esők köszöntöttek be, hogy inkább nem akartunk kockáztatni. Meg az az igazság, hogy nem akarunk az erdész szeme elé sem kerülni egyhamar. Úgyhogy: a szombat azzal telt, hogy a nappaliba becipeltük az én összehajthatós kis asztalkámat, meg a konyhaasztalt is, és nem mondom, hogy könnyen, de végül is sikerült úgy elrendezni, hogy mindekinek lett ülőhelye is és még be is lehetett lépni a szobába.
Ez csak az asszonyokat fogja érdekelni: főztem egy nagy adag pörköltet, mert az olyan kiadós meg olyan magyaros. Aztán. Sütöttem lerben egy csomó natúr csirkemellet, ami nagyon jól sikerült, de tényleg. És még fasírtot is sütöttem. Ezt így könnyű leírni, de sokat bíbelődtem ezekkel, de nem azért, hanem mert minduntalan elkalandoztak a gondolataim meg a figyelmem. Végül készítettem egy nagy tál káposztasalátát.
Véges-végül pedig sütöttem egy kuglófot, ami úgy ahogy volt szétrepedt, így azt meg is ettük máris. Aztán sütöttem még egy kuglófot, ami nem repedt szét, és még kókuszos kockákat is. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve még egy gyümölcslepényt is gyorsan, mert sose lehet tudni.
Másnap délben pedig, mikor már ott voltak a vendégek, főztem köretként rizset párolt zöldséggel és még tésztát is főztem be. Ennyi.
Kár, hogy nem fényképeztem le az asztalt, mert nagyon szép lett és szinte minden elfogyott, és jó volt a beszélgetés is, és finom volt a kávé is, és elég nagyok voltak a csészék is, és igazából most már bármi jöhet, mert állok elébe.

Tegnap este

összeállítottam egy szép kis egyhetes menüt. Vonalzóval-ceruzával táblázatot rajzoltam, írtam, radíroztam, javítottam - vásárlási listát írtam, aztán listát arról, hogy el ne felejtsek bevásárolni. (Nem, arról nem írtam listát, hogy nehogy elfelejtsem megnézni azt a papírt, amire azt írtam, hogy nehogy elfelejtsek bevásárolni.) Ehhez képest, ma totál mást főztem, mint amit mára kitaláltam. De erre csak így utólag jövök rá. Úgyhogy kiradíroztam a mai napra beírtakat, és feljegyeztem a tényleges ételeket. Igazán, lassan olyan leszek, mint Rickl Mária a "Régimódi történetben", akit állandóan csak a háztartási könyveiben körmölgetve lehetett látni a filmben.
Hát igen. Minden kezdet nehéz. Illetve: a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. És különben is, az ilyen komolyságos dolgok megszokásához idő kell. Meg aztán, száz szónak is egy a vége...holnap egy új nap lesz, és még bármi előfordulhat.

Nemrég

írtam arról, hogy szeretnék egyhetes menüket előre összeállítani, hogy kissé összeszedettebben tudjak vásárolni, kevesebb pénzt elkölteni olyasmire, amit aztán nem is használok fel, egyszóval, szeretném ha több időm és pénzem is maradna. Ebben sietett segítségemre egy profi dietetikus, aki egy egész bejegyzést szentelt az étlaptervezés témájának. Én már hozzá is láttam a jövő heti ételek összeállításának...remélem, másnak is hasznos lesz.

Veszem észre, hogy

errefelé van olyan az iskolákban-óvodákban, hogy Frühlingsfest, vagyis Tavaszünnep. Ez egy családi nap féleség, ahol lehet majd enni-inni, beszélgetni, a gyerekek játszanak... majd elmondom a jövő hét végén, hogy milyen volt, mert Sára+Annának pénteken, Enikőnek szombaton lesz. A sütit a szülők viszik, és azt majd ott helyben meg lehet venni. Én mindhárom gyereknél bevállaltam a sütikészítést, az iskolásoknál a takarításnál is fogok segíteni. Voltak ennél látványosabb feladatok is, ahova lehetett volna jelentkezni, de egyelőre nem a tökéletes nyelvtudásommal szeretnék bevágódni az itteni szülő-társadalomba. Száz szónak is egy a vége, vagy kettő: arra gondoltam, hogy muffint fogok sütni, és kérlek titeket, hogy ha van tuti receptetek, osszátok meg velem, mert ugyan keresgéltem itt a neten is, de túlságosan a bőség zavarába jöttem, meg aztán nincs kedvem végigpróbálgatni az összest.

Ilyen

édes kis kenyérkéket sütöttem ma...

A gyerekek még

javában alszanak a tegnapi nap után...Megjegyzem, még én is elfáradtam, de ők elég jól bírták a túrát, persze, volt nyafogás is, de az mindig van és nem esünk kétségbe tőle. (Illetve hát én néha kétségbe szoktam esni tőle.) Próbálunk minél többet felderíteni ebből a szép környékből. Először valami rémes helyre tévedtünk, ahol a németek valami rémes módon majálisoztak...szóval agyonitták magukat nagyjából, és el is jöttünk onnan, ki sem szállva az autóból.
Útközben sok kis kastélyt láttunk, egészen kicsiket, egyszer megnézném őket.
Végülis még világosban hazaértünk, de aztán a lányok még nekifogtak iskolásdit játszani. Már rég akartam nekik valamilyen táblát venni itthonra, de azt hiszem, mégsem fogok, mert remek kis táblákat találnak ki maguk is...Eddig egyszerűen fehér lapokat ragasztottak a szekrényre, de most a lapot teljesen becelluxozták, és filctollakkal írnak rá. Előnye, hogy ugyanúgy le lehet törölni, és újra írni rá, mint az igazi táblára. Ha készen vennék nekik ilyen dolgokat, soha nem jutna eszükbe ilyesmi.
És mivel ez egy női blog, s mint ilyen, milyen lenne ételrecept nélkül, hát jól leírok egy pácot, amit Amilgadetól kértem el, mert ez annyira finom, hogy nagyon.
Szóval: 6 evőkanál olaj
3 evőkanál citromlé
1 csokor petrezselyem
bazsalikom és citromfű
fél csokor kakukkfű
3-4 gerezd fokhagyma (összetörve)
só
fehér bors
Ezeket összekeverve fél kiló feldarabolt gombára öntöttem, fél órát hagytam pihenni, és aztán kevés olajban megsütöttem. (Nem volt itthon fehér borsom és bazsalikomom, de úgy is finom volt, illetve azt hiszem, legközelebb csak két kanál citromlevet teszek bele.)
Tibi nem nagyon szereti, ha újfajta kaját készítek, de ez neki is nagyon ízlett, ma is ezzel fogom hazavárni. Na, és frissen sült kenyérrel, mindent-bele salátával körítve igazán nagyon finom.

Ahhoz képest,

hogy nem igazán tudok jól főzni, tényleg nem, - nagyon szeretek. Jó, hogy itt a tavasz, mert lehet sok zöldséget venni, és ezeket még főzni sem kell. Ma is vettem: vörös káposztát, fehér káposztát, sárgarépát, zellert, salátákat, paradicsomot, paprikát, retket, hagymát...Ezeket jobbára nyersen esszük meg, szoktam kitenni az asztalra egy tálba mindenfélét összevágva-reszelve, és a gyerekek lassan eltüntetik.
Mióta itt vagyunk, egyszer vagy kétszer vettem bolti kenyeret is, de a család követelte vissza az én kenyeremet. Régebben pont fordítva volt. Amúgy messze vagyok még nagyon a reform meg bio meg ilyenek étkeztetéstől, de jó látni, hogy a gyerekek is a jót igénylik. Engem meg boldoggá tesz jelenleg a zöldségek íze, színe, illata, aprítgatása, tálalása ( jó terápia honvágy ellen! :)... És arra is jó gondolni, hogy ha egyszer kedvünk lesz elköltözni valami tanyára, vagy hegyek közé, vagy valahova, akkor csak egy darab föld kellene, és elő tudnánk állítani az asztalravalót. Jó, nemcsak egy darab föld, mert kellene egy saját malom is, de azt majd megveszem az ebay-en. :)
( A képet csak úgy feltettem, hogy feldobjam a pósztot, a hétvégén készült kb. 35 km-re a tőlünk. )

Valami

igazi hisztis áprilisi napunk van. Ha az ember elindul valahova, jobban teszi, ha visz magával: esernyőt, napszemüveget, napolajat, tavaszi kabátot és téli kabátot is. Láttam egy plakáton, hogy ma délelőtt a város óvodásai fognak énekelni a központban felállított májusfa körül. El is mentünk Enikővel, mert ilyet még nem láttunk, meg aztán egy ilyen kis helyen az ember megragad minden szórakozási lehetőséget, ugye. Szegény kis óvodások...eléggé pórul jártak, mert a kezdéssel egyidőben eleredt az eső is, pedig előtte még sütött a nap. Azért dalolásztak lelkesen egy darabig...Mi meg egy jót sétáltunk az esőben. ( Még mindig nincs gumicsizmám.)
Sára és Anna még egy szót sem beszélnek az iskolában, de ez valahogy nem akadályozza őket abban, hogy jól érezzék magukat. ( Amúgy ma az egyik tanár bevitt a suliba pórázon egy malackát, én is láttam.) Itthon azért mondanak egy-egy szót. Az "e" betűt következetesen "ö" -nek ejtik, ahogy itt szokás. Nekem azért a "Zirkel" az cirkel, és nem cirköl. Egyelőre.
Most pedig, eme érdekfeszítően izgalmas poszt végeztével még megiszom a vaníliás teámat, (ami Tibi szerint egy nonszensz, szerintem meg nagyon finom...) és még sütök ma egy kenyeret, meg lekváros kifliket, meg még nem is tudom mit, mert drága családomnak olyan jó étvágya van mostanában, hogy eldöntöttem, én szeretek sütni-főzni, mert az ember mégiscsak nagyobb kedvvel csinálja azt, amit szeret.

A gyengéimről...

Ezekből nagyon sok van, most nem lesz róluk lista, de bocs...Csak azt akarom megemlíteni, hogy ugye olvasok néhány blogot. Na, és ha valaki, valahol, valamilyen oknál fogva ételről ír, hát én azt általában elkészítem, mert nem tudok másra gondolni, amíg ki nem próbálom. Így ma lángost sütöttem, és finom lett, és a nyolc darabból csak kettőt égettem el.

Azt hiszem,

nem is érdemes kenyérsütő gépet venni. Hogy ilyenekre én mér' mindig utólag jövök rá... Mert a kenyereim mind olyan horpadtak lesznek benne. És mivelhogy kísérletezek a lisztekkel, hogy miből mennyi jó, hát a tegnap a gép valami sete-suta kenyeret készített az én kreációmból, ami csak az ő hibája, nátürlih. Felmérgelődvén, ma saját kézzel gyúrtam egy fehér + teljes kiőrlésű + rozsliszt + búzadarából készült kenyeret, és ilyen szép lett. A tortaformában sütöttem. Már csak egy malmot kell szerezzek valahol, hogy saját kezüleg őröljem meg azt a kis lisztecskét...