Eléggé

összeszedett napom volt, minden téren, már ha érdekel valakit. Mert eszembe jutott, hogy három lányom van, és nem engedhetem meg magamnak, hogy szétfollyak. Persze, attól még szétfolyok néha, de azért ne azt vigyék magukkal "örökség"-ként, hogy "ahogy esik, úgy puffan...". Értitek. Meg például hiába mondom nekik, hogy szedjék már össze magukat, és ne órákig írják a félórás házifeladatot, ha tőlem azt látják, hogy ennek is, annak is nekifogok, aztán lesz valami. Valami mindig lesz, de nem mindegy hogyan és mi, ugye. Szóval, ez rámnehezedett, hogy én példa vagyok, ha akarom, ha nem - és mint ilyen, hatásom van az eljövendő generációra, aminek egyes tagjai nem is fognak ismerni engem, csak a jó vagy rossz példám gyümölcseit "élvezik" majd valamennyire.
Nem is arról van szó, hogy nem végzem lelkiismeretesen azt, ami most a dolgom...mert igyekszem, de tényleg. Csak nem túl hatékonyan talán, vagy nem is tudom.
Olyanokra gondolok, hogy szinte minden napra van valami extra-takarítgatás: például hűtőszekrény kipucolása, kamra-polc rendebetevése, szekrények újrarendezése,(mert a benne levő ruhák mindig összegubancolódnak valahogy), a mosógép tetejének letakarítása (mert oda is állandóan ruhakupacok halmozódnak), ésatöbbi, ésatöbbi, végeláthatatlanul. De ezek a dolgok annyira kárász-életüek, hogy néhány nap múlva kezdhetem előlről. Szóval nem tudom, nem tudjuk megtartani azt a kis rendet.
És én valami olyasmi rendszert, vagy szokást, vagy valamit szeretnék megtanítani a gyerekeknek, amivel majd könnyebben boldogulnak, mikor nekik lesz saját háztartásuk. Hogy aztán nyugodtan jöjjenek a kérők megnézni engem, mielőtt őket akarják elvenni. Csak viccelek.
Azért is van jó napom, mert arra gondolok, hogy holnap elmehetek a múltkor kinézett hárfa-koncertre (most már muszáj lesz, mert megvettem a jegyet is:), meg arra is gondolok, hogy holnaputánra vendéget hívtam, aki el is jön, és még az is lehet, hogy lesz itt egy barátnőm.

Eddig

öt német regényt olvastam el, szótár segítségével nátürlih, de akkor is...Igaz, ez a hatodik rém unalmas, kínozom itt magam a fordítással. Valami haszna viszont csak lehet, mert már a negyedik ember hazudja, hogy jól tudok németül. Mondjuk, nem csoda, ha ezt mondja, hiszen összvissz tíz szót ha beszéltem vele, és míg az ember hallgat, és okosan néz, bármit el tud hitetni magáról.

Az úgy van,

hogy minden reggel én viszem autóval Tibit munkába, még mielőtt a gyerekek iskolába mennének. Na, és van a klinika előtt egy hatalmas parkoló, amelynek van egy bejárata és egy kijárata. Az első munkanap után valamiért megváltoztatták a dolgokat: felcserélték a bejáratot a kijárattal. Én tudok kresz-táblát olvasni, ezért látva a piros körben a vízszintes fehér csíkot bementem az új bejáraton, és kijöttem az új kijáraton (tehát be a régi kijáraton és ki a régi bejáraton:). De a népek többsége így 3 hét után is a régi útvonalon járkál, és csak a véletlenen múlik, hogy nem lesz koccanás a kimenetnél, mert csak egy autó tud a kapun átmenni.
Dilemmám a következő: vajon menjek-e továbbra is a helyes, de kockázatos útvonalon, vagy követve a többséget, válasszam a helytelen, de szerintem biztonágosabb megoldást?
Merthogy: 1. én szabálykövető is, és 2. nyájszellemmel megáldott nőszemély is vagyok. Elég unalmas, nem? Tudom, hogy érdekesebb, ha valaki lázadó, és individualista, vagymi, de például én soha nem festettem lilára a hajam, csakhogy kitünjek a tömegből, mert én jól elvagyok a tömegben, észrevétlenül és boldogan. Most is csak az a problémám, hogy az 1.-es pont ütközik a 2.-el.
Hiába, nehéz a tisztességes eu-polgárok élete, még itt is...

Ahhoz képest,

hogy mennyire gyanakvó voltam a címkézéssel kapcsolatban, most már van vagy kilenc darab címkém, és eddig még csak Putyinnál van két bejegyzés. És még azt hittem, hogy ötöt sem tudok majd összeszedni. És még azt is hittem, hogy egyoldalú vagyok, pedig voilá ! hát nem is! És végre leszedtem az ajtó mellől azt a három angyalkát, amit vagy kettő, vagy három éve tettem oda, és igaz, hogy megint karácsony jön, és tulajdonképpen praktikus lenne most már ott hagyni, de azért azt hiszem, a lustaságnak és nemtörődömségnek is van határa.