Megjavult a

kenyérsütőgép, de csak azért, mert észlelte, előkerült a garanciapapír, és amikor kiderült, még három hónapig garantálva is van, akkor hanyatt-homlok nekifogott kenyeret sütni. Így megy ez. És senkise mondja nekem, hogy véletlenül. Zsivány népségek ezek.
Amúgy persze hogy nem keltem fel csillagokat bámulni, ilyen hidegben, sötétben, és egyáltalán, tényleg jobb volt augusztusban művelni ezt, kifeküdni egy kis tüzecske mellé, és addig nézni az eget, míg már nem tudom, én vagyok fennt, s a csillagok lennt, vagy fordítva.
És nem kellett volna az este valami vulkános műsort hallgatnom a rádióban, mert egész éjjel vulkánosat álmodtam, sőt még Verne Aranyvulkánjába is belekeveredtem valahogy. Azért vagány lenne belekukkintani egy ilyen vulkán belsejébe.

Elromlott a

kenyérsütő gépem, és őszintén csodálkoznék, ha meglenne a garanciapapírja. S nincs itthon kenyér. S éhes vagyok. És ez a szösszenet itt az About me alatt, az valami borzalmas. Nem értek egyet. Se csendes, se törvényszerű nem vagyok, és bocsánatot sem kérek. És, ha ma éjjel láttok egy nemnormális nőszemélyt kinnt bóklászni és a csillaghullást lesni, az én leszek.

A háztartási gépek lázadása

Mostanában a mixerem házisárkányt játszik. Ilyen kis lángokat bocsájt ki időnként használat közben, például habverés meg ilyenek közben. A múltkor meg nem tudtam volna kikapcsolni, ki kellett húznom a kábelt a konektorból, csak úgy hagyta abba a kevergetést. Pedig márkás cucc, nem mint az elődje, amit a kínai piacon vettünk, és csodálatosan működött egészen addig, míg egyszer lusta voltam székre állni, hogy levegyem a szekrény tetejéről, gondoltam, majd ügyesen megbillentem és elkapom, de nem sikerült, és ripitya lett belőle.
Az exvasalómról már beszéltem, az is lángolt, és vasalósmintás szőnyegünk is lett utána.
Aztán volt nekem olyanom, hogy valami hatszemélyes kávéfőzőm, az meg azt csinálta, hogy pont akkor vetett be spriccelős, robbanós trükköket, mikor vendégekkel üldögéltönk kedélyesen az asztal körül. Azóta nem állok vele szóba.
Hát így vagyok én ezekkel a masinériákkal, nem túl nagy barátságban, de azért együtt jóban-rosszban, és mindenesetre én vagyok a főnök, és házisárkány is csak én lehetek ebben a házban, különben még valakit lebillentek "véletlenül" a helyéről...

Az tény és való,

hogy az önsajnálat és nyavalygás mély gödréből sohasem az önsajnálat és a nyavalygás révén lehet kijutni, de...mit mondjak, néha mintha kicsikét segítene a helyzeten. Persze, ez csak látszatmegoldás, és csakis ideiglenes, és csakis akkor működik még így is, ha valaki meghallgat. Mindig szükség van egy másikra is. A gyerekek is csak akkor nyafognak és bömbiznek, ha én ott vagyok. Ha bárki mással vannak, egész normálisan viselkednek. És például én vagyok az a célszemély is, akinek jól szemébe mondják a saját igazukat.
(Tényleg, vajon miért azzal viselkedünk a leglehetetlenebbül, aki a legjobban szeret?)
Amúgy én nem is szeretek nyavalyogni, tényleg nem...:). De azért szoktam, és mentségemre szólva, mindig megpróbálom humorosan tenni, hogy azt higgyék, viccelek, pedig nem is.
Ma egy csomó angyalkát készítettem, mert előkerült a ragasztópisztolyom, és most mindig csak ragasztópisztolyoznék. Nincs még a világon egy ilyen csodálatos ketyere! Kedvem támadt fúrni is, de engem eltiltottak az ilyesmitől, mióta megpróbáltam három szeget beverni a falba. Jó na, lejött egy kicsit a vakolat, de a szegek bennmaradtak, és lehetett rá akasztani ezt-azt, és már nem azért, de végülis ez a lényeg.