Az örömről.

Korán reggel van, már az íróasztal mellett ülök. Időnként kinézek az ablakon: ömlik az eső. Tökéletes időjárás egy íróasztal mellett töltendő naphoz.

Tegnap viszont munkaszüneti napunk volt, s a nap is sütött, bár időjárástól függetlenül már rég elhatároztuk, hogy még a tél folyamán felmászunk a bajor erdő hegyeinek legmagasabb, 1456 méteres csúcsára. Reggeli után elindultunk, s egy kora délutáni ebédre fel is értünk a menedékházhoz. Majd egy másik úton, meglehetősen nagy kerülővel vissza. Mivel minden nap próbálok hol többet, hol kevesebbet gyalogolni, edzett vagyok, ma alig érzek izomlázat. A legörömtelibb nap volt ebben az évben.

Az új év, az újrakezdés varázsa - nálam - újévi fogadalmak nélkül is még mindig tart. Olyan egészen apró, hétköznapi dolgokban is megnyilvánul, mint az étkezés, vagy a mozgás.

Az elmúlt években, mióta a gyerekek elköltöztek, többször is voltak olyan időszakaim, amikor alig vagy egyáltalán nem tudtam magam rávenni a főzésre. Nem volt hozzá kedvem. Talán mert enni sem nagyon volt kedvem, nem tudom. Ezért számomra nagy dolog, hogy újból elég rendszeresen főzök. Nem azért mert muszáj, hanem mert örömet okoz. 

Pontosan egy éve vagyok vegetáriánus, és míg az elején csak még nehezebbé tette az amúgy sem könnyű étkezéseimet, mind több receptet fedezek fel, próbálok ki. Sose szerettem bevásárolni, de mostanában alig várom. Nagyon szeretek elidőzni a zöldséges pultoknál, lenyűgöz a sokféle szín, íz, forma, lehetőség, néha még a számlát is öröm utólag átolvasni, például a legutóbbin ezek a tételek állnak: ananász, mandarin, banán, joghurt, paradicsom, rukkola, paprika, jégsaláta, alma, cukkini, hagyma, gomba. (A férjem számára kolbász és debreceni is.)

A mozgás pedig - már én is unom, hogy mindig ezt mondom, de az én koromban már - nem opcionális, hanem valóban, kötelező. Viszont nem szeretek futni, nem szeretek konditerembe járni, nem szeretem a csapatsportokat. Igazából csak gyalogolni és túrázni szeretek, tehát, ha azt a néhány tornagyakorlatot nem számolom, főleg gyaloglásból áll az én sportéletem.

Az elv, amit próbálok követni, nem új: az öröm elve az.

Az akaraterőm, kitartásom nagy kincs és megbízható erőforrás, amikor munkáról van szó vagy elhatározok valamit.

De főleg az ilyen fontos, sokszor elhanyagolt mindennapi dolgokban mégis az öröm és a szépség az, ami hosszú távon is hordoz, megtart.

Amerre

most visz az út, ezek a napok, hetek - tele vannak erőfeszítéssel és fáradtsággal. Van némi fogalmam róla, ó igen, trust me, mit jelent frusztráltnak lenni.
Enyém a legperfekcionistább főnök a világon. A munkámat minden áldott nap átnézi, majd másnap reggel ott vár egy lista a hibákkal az asztalomon. Lehet így jó kedvvel, örömmel kezdeni a napot? Igen, lehet. Mert az öröm, a jól ismert, mindig hivogató drága Öröm néha váratlanul csak ott van, megáll a székem mellett, s megsimogatja fájó fejemet. Én, a mimóza, erőt kapok valahonnan szépen átolvasni a listát, és némi  vállrándítással tenni tovább a dolgom, amennyire jól csak tudom. Meg is tudom köszönni, tényleg, mert sokat tanulok így - hogy máshogy lehetne tanulni, ha nem a hibákból?
Itthon kissé csalódott gyerekek...Megváltoztam én, megváltozott minden. Egy bizonyos védő, puha, mindent előkészítő, mindent elsimító burok szétpattant. Talán ideje is volt szétpattannia. Talán boltból veszem a kész krumplisalátát útban hazafelé, de azért mindig szépen megterítjük az asztalt, és gyertyát is mindig gyújtunk. Este felolvasok, már ha nem vagyok végtelenül fáradt. Szombat délelőtt szétosztogatom a házimunkát, ha tetszik, ha nem, délután pedig kirándulni megyünk.
Időnként úgy érzem, menni fog ez. Elég törődést és szeretetet fektettem az évek során a kapcsolatokba ahhoz, hogy kitartsanak nehéz időkben is.
Ami hiányzik...Talán banális, de a zongoraórák. Nem férnek be sehova. S nekem ez úgy fáj, hogy majd' megszakad a szívem.  Nem baj, hétvégenként - ó, a hétvégék! eddig csak hétvégék voltak, most az enyémek is, mikor itthon vagyok én is, ó, hát ha valaki, akkor én meg tudok becsülni két egész szabad napot! - szóval hétvégenként előveszem a régi kottákat, és játszom. Jól van, igazából ma játszottam három hét óta először, de hadd előlegezzem meg magamnak a bizalmat. Megérdemlem.