Pótcselekvéssel

töltöm a drága időmet, ami véges, meg minden, tudom én, de akkor is...Pótcselekvés az, amikor tudod, mit kellene tenned, de totál mást csinálsz, mert ahhoz, amit kellene, nagyon nincs kedved. Ne is beszéljünk róla, ez a nap már a pótcselekvések napja lesz, és majd holnaptól minden más lesz.
Például ma miközben autózgattam egy kicsit a városban, eszembe jutott, hogy vajon hova tettem el már megint a slusszkulcsot...Na, de aztán hamar eszembe jutott. :)
Meg elővettem az ágy alól a gitárt, mert meg fogok ám tanulni gitározni, csak nem tudom, honnan kezdjem.

Egyébként

meg fogalmam nincs, hogy tudják feldolgozni azok a gyerekek, akiknek valamelyik szülőjük kilép a házasságból, hogy apa vagy anya nem jön vissza többé. Mert nálunk ugye messze nem ez a helyzet, mégis nehéz, például állandóan arról beszélnek, mennyire hiányzik Apa, vajon odaért-e már, és van-e ki adjon neki reggelit. És jópárszor már átbeszéltük, milyen nehéz volt, mikor integettünk neki az állomáson, és próbáltuk lenyelni a könnyeinket. Pedig ő nem olyan apa, aki agyonkényezteti a lányait, mikor itthon van, mindig van valami visítozás, és rohangálás, azt mondja, muszáj betöltenie a fiúszerepet a családban, ha már nincs a lányoknak kisöccsük, aki bosszantsa őket. Nálunk nem nagyon szokott lenni klasszikus értelemben vett családi idill, meg ilyenek. Na, csak mondom, és ha olvasod ezt, Apa, hát tudd meg, hogy HIÁNYZOL, és igen, felkapcsoltam a hosszú fázist az este hazafelé jövet, és köd is volt, de párátlanítani nem kellett.:)

Nem azért mondom, de

éjjel inkább aludni kéne olvasás helyett, akkor most nem lennék ilyen álmos. Időnként sajnálom alvásra pazarolni az időt. A gyerekek még mindig szünidőznek, ilyenkor reggeli mese is jár, meg gyertyafényes reggeli, meg ilyenek. És kimentünk kicsit rohangászni, és tökjó volt, mert fújt a szél, és megpróbáltuk elkapni a faleveleket ahogy szállingóztak lefele a fákról.
Közben nézegetek egy valami svájci útikönyvfélét, és ilyeneket találtam benne: A 19. sz. elején az Ernen nevű kis falu lakosai megtagadták az akasztófájuk használatát egy a szomszéd faluból származó gyilkos kivégzéséhez. "Bocsánat", mondták, "a mi akasztófánkat magunknak és gyermekeinknek tartjuk." Elnézést azoktól, akik nem vevők az ilyen...akasztófahumorra...:)
A svájciak keményen dolgozó emberek. Magyarországon a munkára, mint valami kellemetlenségre tekintenek, amit két csésze kávé vagy tea között várnak el az embertől. A svájciak azonban a munkát komolyan veszik: korán kezdik, későn hagyják abb, s ráadásul még büszkék is erre.
A semlegességről: Ha egy ország harcolni akar, nem kell, hogy nagyon erős legyen, elég, ha erős szövetségesei vannak. De ha valaki úgy dönt, hogy ezen az egészen kívül akar maradni és nem akar harcolni, valóban erősnek kell lennie.
Meg ír a jódlizásról :), ami állítólag a switzerdűtch-el egyetemben valami speciális helyi torokbetegség miatt alakult ki. :) Állítólag a régimódi tehenek még vevők voltak a jódlizásra, mert ha meghallották a jódlizó pásztort, elindultak a hang irányába, de a mai modern tehenek már inkább elszaladnak, ezért is van az, hogy ez a művészeti ág mostanában eléggé hanyatlik, meg minden.

Nagyon-nagyon le vagyok

maradva olvasás terén. Például én még nem olvastam a Harry Pottert. És a filmet sem láttam. De már annyit hallottam róla, hogy most már nem tudom eldönteni, hogy csakazértse olvassam el, vagy csakazértis. A keresztény kritikusok, vagykik, kígyót-békát rámondtak, egyszer egy egész előadást hallhattam erről. Kicsit untam, mert ugye nem olvastam, úgy meg nehéz véleményezni a dolgokat. Meg arra gondoltam, hogy a Narnia Krónikáit én például szeretem, és hogy abban is vannak azért mindenféle szimbolikus dolgok, meg ilyenek. Nade, most olvasom a hvg.hu-n, hogy J.K.Rowling azt mondja, hogy Harry Potter-történeteit tulajdonképpen keresztény hite ihlette. Hogy tulajdonképpen a történeten "vörös fonalként vonul át a keresztény tanítás átcsomagolt üzenete, miszerint a szeretet képes megmenteni a haláltól, illetve a szeretet nevében hozott önfeláldozó tett védelmet nyújt a gonosz ellen." Na, nem tudom, csak el kéne olvasnom, mielőtt itt valami blogot írok róla. Mindenesetre tetszik nekem, hogy azt mondja ez a Joanne, aki nem tudom pontosan melyik egyház tagja, ami még ugye semmit sem jelent, hogy : "Graham Greene-hez hasonlóan néha én is csak abban hiszek, hiszem, hogy nemsokára visszatér a hitem".

Két megállapításra

jutottam ma este:
1. A fiúk sohase sírnak.
2. A fiúk, miután elveszik feleségül azt, akit, - egy idő után kicsit olyan, hogyismondjam, elkezdik...na, inkább elmondom, hogy miket hallottam én ma este, mikor elvittük Győrbe a vonathoz T.-t. Arrafele ő vezetett. És elkezdte nekem magyarázni, hogy itt van a rövid fázis, ha ezt megnyomod, az a hosszú fázis, itt van a párátlanító gomb stb... Jólvanna, tényleg nem olyan régóta van jogsim, de akkor is.:) Én valami olyasmit szerettem volna hallani, hogy nem tud nélkülem élni, és hogy hiányozni fogok, vagy valami ilyesmit...:) Ilyenkor mondom is neki, hogy ne beszéljen már velem úgy, mint atya gyámoltalan leánygyermekével. (Ezt olvastam valahol:)) Na, csak úgy mondom, mert visszautalva az előbbi bejegyzésemre, nem akarok én állandóan bizonyosságra törekedni, nem sok köszönet van a kicsikart vallomásokban. És mikor ironizálok meg ilyesmit, azt általában szeretetből teszem.

Sok a dolgom,

meg minden, de azért míg iszok egy kávét, vagy ilyesmit, illetve egyértelműen kávét iszok, csak megszoktam ezeket a töltelékszavakat, hogy ilyesmi, meg ilyenek, az ember csak úgy felszedi ezeket vagy kitalálja, aztán használja, ha kell-ha nem...na, addig pötyögök valamit, már csak úgy megszokásból is. Persze semmi egetrengetőt, csak érdekes dolog, ahogy egyes emberek között kialakul a kommunikáció, és milyen szinten. Mert vmilyen szinten mindenkivel lehet beszélgetni, ha másról nem, akkor az időjárásról, de van, akivel már első perctől fogva értjük egymást, vagy félreértjük, de még azt is értjük, hogy ez most félreértés, vagymi. És hogy itt nincsenek korlátok, gondolok életkorra, iskolázottságra, bőrszínre, amiméglehet, ilyesmire. Én sokszor azzal rontok el dolgokat, hogy tudni akarom, hogy a másiknak is annyit jelentek-e, mint ő nekem, és ez nagy butaság, mert az ilyesmi olyan finom dolog, hogy csak elijesztjük, ha mindenáron meg akarjuk fogalmazni. Meg aztán, ésmihogyha nem?!... igen ritka a teljesen szimmetrikus kapcsolat. Pilinszky ezt jobban megfogalmazta: "Aki teljes bizonyosságra törekszik, az olyan, mint a féltékeny szerető. Üresség marad kezében és szívében. A dolgok nem tűrik, hogy kifosszák őket." Ja, hát ahogy Kriszti írta: Vigyázz a madárra, ha a válladra ül... Vagy valami ilyesmi.:)

Ha egyszer

azt csinálhatnám, amit nagyon szeretnék, akkor utcazenész lennék. Mondjuk ehhez az is kellene, hogy tudjak valamilyen hangszeren játszani és plusz még ne legyek ilyen szégyenlős, amilyen vagyok. Egyszer Drezdában láttunk valami orosz utcazenészeket, na őket egy napig is elhallgattam volna. És én a tücsök és a hangyából is a tücsökkel tartok, merthogy ő is dolgozott, és igazságtalan dolog volt éhenhalni hagyni. Én mindig adok az utcazenészeknek valami kis aprót, de van olyan családtagom, aki még a cédéjüket is megveszi. Ilyen bolond jó szívünk van nekünk, de hát ilyen is kell legyen valaki. Ilyen valami tücsökpártiféle...S közben meg eszembe jutott, hogy összvissz egy szál gyufám maradt, és azt jól be kell osszam ma estére és holnap reggelre, hogy elég legyen. Pedig ma pont azért mentem a boltba, hogy gyufát vegyek.

"Isten veled, bús hétfő!"

...ami persze nem is bús, de alig van négy vagy öt óra, vagy három, már nem is tudom, és máris sötétedik, szóval mindjárt vége ennek a hétfőnek is, ami amúgy a kedvenc napom. A többi hat mellett. Gyerkőcök szünidőznek, és már olyanokat csináltak, hogy alpinistásat játszottak az emeletes ágyon, valami kötelekkel húzgálták egymást le és fel, meg a szőnyegen húzták egymást végig a lakáson, míg én a porszívóval próbáltam a szemetet összeszedni körülöttük. Meg félóránként éhesek, és se vége-se hossza a szendvicskészítésnek, meg ilyeneknek. Aztán jól elmentünk könyvtárba, hazahoztunk vagy húsz könyvet, és közben már várom azt az időt, amikor maguknak felolvassák a meséket. És fejenként vagy húsz levelet írtak a Mikulásnak, mert már nagyon várják, és biztosan fog járni majd nálunk, bár nem hiszem, hogy nekem is hoz valamit az idén, pedig én vagyok az egyetlen felnőtt, aki még hisz benne, igazán.

A SZÓ

Ez most egy olyan vers, hogy úgyis csak az olvassa el, aki szereti a verseket, és nem tudnám megmondani, miről is szól pontosan, de a verseket nem is kell magyarázni, meg minden, és szerintem nagyon szép...

Valakiben vagy valahol,
Verőfényben vagy tán virágban,
Lehet hogy könnyekben vagy könnyben -
Alszik a szó.
A nagy kérdés, a nagy könyörgés -
A kincset keltő koldusnóta,
A teljesedést termő éhség -
És csak nekem szól.
Énbennem mélyen meglapulva
Bezárva búgó gyöngyburokba,
Lelkem fenekének fövényén
Alszik a szó.
Hangzása halk hullámharang,
Sohsem hallottan, mindig mondott,
Érthetetlenül egyszerü,
Egy egyetlen "várlak-"ra válasz.
(Lesznai Anna)

Olvasom a

FigyelőNet-en, hogy azt mondta valami egyházi docens, vagy ilyesmi, hogy manapság nehezebb vallásosnak lenni, mint a kommunizmusban. Merthogy akkor, "a relatív hátrányos megkülönböztetés korában erkölcsi tartás járt a vallásossággal, a mai plurális világban erre már semmi szükség nincs"... Aztán írnak még arról, hogy hány százaléka a népességnek járt akkor és most templomba, amúgy ez nem sokat változott (13-15%). A változás abban van, hogy most nőtt az értelmiségiek aránya állítólag.
Na, ez érdekes téma, legalábbis nekem, mert én a kommunizmusban is keresztény voltam, és most, ebben a szép új világban is az vagyok. Még emlékszem, hogy görcsbe rándult a gyomrom iskolás koromban, ha erről kérdeztek, mert tudtam, hogy ez valami tilos dolog, de azért jó érzés is volt kitartani valami olyan mellett, amit tiltanak. Most nem tilt senki semmit, legfeljebb bolondnak néznek az okosak, de ez engem nem zavar. Csak az zavar egy kicsit, hogy kavarják a dolgokat, mert attól, hogy valaki templomba jár, még nem kerül automatikusan a mennyországba, mint ahogy autó sem lesz senkiből csak azért, mert egy garázsban álldogál.

Nem nagyon szeretek

be és kicsomagolni, pakolni, ilyesmi, sőt mondhatnám, hogy ki nem állhatok, pedig most pont ezt csinálom. T. holnapután este indul, de már írjuk a listákat, mosok, vasalok, gombot erősítek az ingjein, ilyenek. És elterveztem, hogy mint a mesében, sütök neki jó kis túrós pogácsát, az sokáig eláll, mert hajlamos elfeledkezni, hogy kajára is szüksége van, és hát legyen mit egyen, míg bele nem jön az új helyzetbe. Na, megvolt ő 24 évig nélkülem is, meglesz most is ejsze két hónapig.
Amúgy ma reggel valami elképesztő karácsonyi hangulatban ébredtem, pedig nem sok okom van rá, ha csak nem a +1 óra alvás, ami nagyon is nyomós ok. Be is tettem valami jó kis karácsonyi zenét a reggeli készülődés közben. Aztán voltunk gyüliben, hazajöttünk, ebédet főztem, mosogattam, T. elhatározta, hogy elmegy Várpalotára modemet és más kütyüket venni, én pedig elhatároztam, hogy vele megyek. Aztán azt, hogy mégsem, mert szerintem kicsit felemelte a hangját, mikor mondott nekem valamit (én sértődékeny lenni kicsit...). Aztán azt, hogy mégis ( hamar megbékülök ). Aztán, hogy mégsem (mert aki vigyázhatott volna a gyerekekre, megfájdult a feje.) Na, nem vagyok valami könnyű eset egyáltalán... Most például jó lenne egy váll, amin nem sírni, csak úgy pihengetni szeretnék, de csak az enyém áll rendelkezésre pillanatnyilag, és azt meg elég kényelmetlenül érem el. :)

Mióta egy héten belül

kétszer kellett újratelepíteni mindent a számítógépen, és a legtöbb fényképünk odalett, meg minden, azóta nem tudok rendesen képet feltölteni, sőt sehogyse tudok, és ha tudnék, akkor se lehetne 90 fokkal elforgatni azt a képet, amit most készítettem, és a földdel párhuzamosan kellene tartsátok a fejeteket, hogy jól lássátok. Értitek, nem? Merthogy ma rögtönzött anyák-napja van minálunk, és annyi de annyi szép kis rajzocskát meg levélkét kaptam a lánykáimtól, sőt sok-sok puszit és ölelést, sőt még kézcsókot is, mint a régi nagyságos asszonyok. Bizony, nem mondok én már semmit a mai fiatalokra. És én mindent jól kiragasztottam a falra, és jól megörökítettem, mert csak. És olyanokat írtak a levelekbe, hogy kedves anya, meg ilyeneket. Na, csak úgy mondom, mert hogy senkise gondolja, hogy én szomorú vagyok, mert nemis, mert akit ennyire szeretnek, az csak ne írogasson valami orrlógató blogot, mert az nagyon igazságtalan dolog lenne.

Volt nekünk egy

szomszédunk, már egy éve elköltözött családostul. Nem voltunk mi hűdejóban, szóval nem jártunk át egymáshoz tojást meg ezt-azt kölcsönkérni, de azért például hozzánk jött át Illető, ha nem ment a kábeltévéjük, hogy megnézze, nálunk se megy-e, és tényleg nálunk se ment, mert nekünk nincs is kábeltévénk, csak egy egyszerű hétköznapi tévénk, amit sose nézünk nagyjából. Na, és látom, hogy egy ideje a kislányuk az Anna szolfézscsoportjába jár, és általában Illetőné szokta hozni-vinni. És én mindig köszöntem neki, de ő sose nekem, de azért én csak köszöngettem, mert nekem jó az arcmemóriám és illemtudó vagyok. Ma is köszöntem, ma se köszönt vissza, de úgy kb. öt perc múlva azt mondja, hogy húúú, csak most látom, hogy te vagy az. Most nem tudom, ennyire megváltoztam, vagymi, de az a gyanúm, hogy csak most vette észre a belső kisugárzásomat, amit most, hogy a hajamat is levágattam,- igaz, nem drasztikusan, és eddig még senki se vette észre - előtérbe helyeztem, mert ez az igazán fontos az életben...

Egyébként

szerintem mindenkinek van valami nyűgje, amivel vacakolhat, csak nem mindenkin látszik. De az is lehetséges, hogy másnak nincs is. Vagy nem vacakol vele ennyit. Na, sokminden lehet. Meg sokminden nem. Amúgy levágattam a hajam. És nem találom a Phil Collins dvd-met. Mondjuk, amúgy sincs kedvem őt hallgatni. Meg időm se, mert mindjárt sietünk szolfézsre, és már elegem van ezekből a szombati munkanapokból, mert ma is azt hittem, hogy péntek van, pedig nemis, mert szombat, és hétfői órarend szerint kellett bepakolni a gyerekeknek. Na, nem leszek oda, ha ide nem kapok kommentet, mert ezekhez aztán tényleg nincs mit hozzászólni. Csak úgy megszokásból írtam ám.

Találtam

ezt a jó kis verset, és mindazoknak ajánlom, akik időnként elfelejtenek fontos vagy kevésbé fontos dolgokat. Én örülök neki, hogy van ilyen, mert különben szomorúbb lenne az életem, és nem is lenne miről blogot írjak, és nem kommentelne nekem senkise.

ESZEDBE JUT, HOGY ESZEDBE NE JUSSON

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
valahogy mégis elfelejteni,
leírod, aláhúzod, kiragasztod,
szamárfülecskét hajtogatsz neki,

kisimítod, odateszed a székre,
az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
elalszol, elfelejted, hirtelen

eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
a szíved közben összevissza ver,
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,

kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
el is teszed, és ráhúzod a cipzárt -
mikor megnyugszol, akkor veszted el.
(Varró Dániel)

A napokban

történik a királyság-átadás minálunk, ami azt jelenti, hogy T. állandóan azt mondja-mondogatja, mit kell nekem nem-elfelejteni és elintézni, mikor ő nem lesz itthon. Bizony, tudok már tankolni, és autót mosni a benzinkútnál, még az alját is meg tudom mosni. Autószerelőt nem tudok perpillanat egyet sem, de megegyeztünk, ha szükség lesz rá (ne legyen) akkor megkérem a földszinten lakó Lacit, hogy segítsen (ő még nem tudja :)) keresni egyet. És tudom, hogy milyen gyógyszereket kell adni, ha beteg valaki. És azt a tökhosszú kódot is gondosan felírtam, amivel minden hónap negyedikén az aktuális gázóraállást be kell küldeni sms-ben nemtudomhova, merthogy az alapján küldik majd a számlát. Ma megkérdezte, hogy tudom-e hova tettem a kódot, mire én "persze", de azóta sem találom, és újra felírtam a határidőnaplómba, amit biztos helyre eltettem, hogy meglegyen. Azt is tudom, hogy a fürdőszobaablakot hogy kell becsukni, hogy ne párásodjon be reggelre minden. De azon mondjuk egyáltalán nem csodálkoznék, ha minden összeomlana, ha ő elmegy. Majd meglátjuk. Azt mondtam már, hogy ma reggel visszafele jöttem ki egy egyirányú utcából? Úgy dudált rám mindenki. Pedig nem is az én hibám volt...

Á, mégsem leszek

Ákos-rajongó. Van már így is épp elég mániám: bögre-, mostanában pogácsasütési-, blog-, munkakedvutánvaló valamint félpárzoknikutánvalókutatási-, s még ki tudja, mi minden. De azért nem mondom, vannak neki jó kis szövegei, mint ez is:
Én már megtanultam rég
Van, aki csak távolabbról szép.
Hát én még nem tanultam meg. A távolság, a titokzatosság nemlétező tulajdonságokkal ruházhatja fel a másikat, s még el is hiszem, hogy így van. Én elég hiszékeny vagyok. Egyszer T. elhitette velem, hogy a Velencei tóban vannak krokodilok. Már mér' ne lennének, nem? Aztán utána tényleg hallottam a híradóban, hogy valaki elengedte valami tóban a megunt krokodilját. Mondtam is neki, hogy ugye-ugye.
Ez a blog is csalóka lehet. Fogalmam nincs, milyen képet alkottok rólam ez alapján, de azt vegyétek figyelembe, hogy a távolság megszépíthet dolgokat, vagy nemistudom. Ha túl jó véleménnyel vagytok rólam, akkor annak fele sem igaz. A családom mesélhetne erről egyet s mást. Na, csak mondom, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba, meg ilyenek.
Ja és ez is Ákos-szöveg, ugyanabból a dalból:
Szeretőd és társad más nem is lehet
Csak az, aki ismer és mégis szeretne hozzád érni.

Nekem

sose tetszett Ákos zenéje. Most se nagyon, de nagy a veszélye, hogy mégis fog. Tegnap az autóban hallottam az Adj hitet c. számát.
Próbáltam hős lenni és szent
nekem egyik sem ment
Magamon veled nevetnék.

Játékos vagy, mint egy nagy gyerek
legdurvább fegyvered
a békülésre képesség.

Adj hitet és elhiszem neked
hogy élni szebben is lehet
Sok okos megvet és nevet
de te észre se vedd, csak adj hitet!
Hát nem mondom, nekem is szükségem lenne még egy kicsire mostanság. Különben még úgy járok, mint a halacska a pici akváriumban, aki azt hiszi, csak annyi a világ és azon kívül nincs semmi és senki, és nem is sejti, hogy odakint vár rá az óceán.
Amúgy tegnap voltam bankban, és sehogyse tudtam rendesen megadni a telefonszámom, összevissza kavartam a számjegyeket, ez már olyan ciki, nem? Kb. 6 éve ugyanaz a telefonszámom. Igaz, magamat nem szoktam felhívni. Más se nagyon, nemrég napokig be sem kapcsoltam a telefonom, egyszerűen elfelejtettem, és mikor mégis, hát láttam, hogy nem maradtam le semmiről, mert nem is hívott senki. Na, hát jó tudni, hogy a világ akkor is forog tovább, ha én éppen nem vagyok elérhető. Nem tehetek róla, hogy ez a pószt is borongós lett, az időjárás a hibás.

És igazán

már csak azért írok, mert eszembe jutott, hogy elmúlt okt. 23.-a, és én még mindig nem tudom, volt-e vagy sem tüntetés, vagy ilyesmi tegnap. Mert tegnapelőtt volt valami, azt tudom. És én sem vagyok elragadtatva a kormányunktól, de az biztos, hogy nem lépnék be a Magyar Gárdába (olyan ijesztőek, meg komorak,meg nem is tudom, mit akarnak tulajdonképpen, de az biztos, hogy tiltakoznak valami ellen), meg tüntetni sem mennék el. És az az igazság, hogyha az ellenzék lenne kormányon, hát tőlük sem lennék elragadtatva. Normális dolog ez, hogy én nem tartok senkivel, és nem vagyok senki ellen, és nem akarok csatlakozni senkihez?! Az embernek mégiscsak legyen határozott véleménye, nem? Már csak azért is, mert olyan jó úgy kezdeni egy mondatot, hogy szvsz... De az biztos, hogy ha lenne véleményem, akkor meg azt nem tudnám, hogyan juttassam azt kifejezésre úgy, hogy azt az aktuális kormány, vagy akárki, figyelembe is vegye. Mert mondjuk éhségsztrájkba sose kezdenék, egyrészt mert szeretek enni, másrészt mert kit érdekelne az, hogy én éhezek?! Senkit. Akkor meg minek. A tüntetésekkel sem érnek el soha semmit. Annyi, hogy a híradósok örülnek, hogy van miről tudósítani. Ha levelet írnék, fel sem bontanák. Na, nem azért mondom, de az ember márcsak ilyenek miatt is kétszer meggondolja, hogy legyen-e véleménye, vagy sem.

Ha el tudnék

vonatkoztatni attól, hogy háromgyerekes komoly és újabban normális családanya lennék, akkor azt mondanám, hogy felcsapok feledékeny professzornak. Volt nekem - najó most is megvan - egy négy vagy ötdarabos,- de azt hiszem hogy inkább öt mint négy, - sárga műanyag edényszettem. Mikor nekiállok sütni valamit, az összest előveszem. Egyikbe teszem a lisztet, másikba érzés szerint a cukrot, amit habosra keverek a tojássárgájával, meg ilyenek. Mindegyikbe teszek valamit. De egy ideje már csak egyik használható, mert az összes többit kilyukasztottam. Mégpedig úgy, hogy a gáztűzhely forró rácsára tettem őket, és ők meg kilyukadtak és büdös is lett ráadásul. Na, hát ilyenek vannak.

Azért azt hozzá kell

tegyem, hogy nem is vagyok olyan búvalbélelt, mint amilyennek tűnök. Nem én. Még annál is olyanabb vagyok, de a valóságban elég jól leplezem, mert például reggel kelni kell, és csokis gofrit készíteni kell, meg tejet melegíteni, és puszit adni, és copfokat készíteni, meg ilyenek. Még jó. Milyen jó, hogy ilyeneket "kell" csinálnom, és milyen rossz annak, akinek nem kell. Így még azt is könnyebb elviselni, hogy normálisnak kell lennem. ( Ja, és ne vigasztaljatok, vagy ilyesmi, mert tényleg jól vagyok, meg ilyenek...:)) Csak irónikus, valamint csipkelődő kommenteket kérek, már ha gondoljátok...

Az elmúlt napokat

jobbára barátokkal töltöttük, erre-arra... Ma például Pesten voltunk a zöcsémnél és nagyjából semmit sem csináltam egész nap, és olyan jó volt, ülni egyik helyről a másikra...Kedvem lett volna bóklászni a városban, de esett az eső, meg ilyenek. Szóval, látom, hogy jártatok erre, meg minden, de sajnos, nincs ihletem valami ütős bejegyzéshez, üres vagyok, vagy valami ilyesmi. És gondolkodnom kell erősen, hogy milyen nap is van, mert például szombaton azt hittem, hogy péntek, hétfőn, hogy vasárnap, szóval totális a káosz ezzel a sok ünneppel, és még meg sem néztem a híradót, hogy voltak-e valami zavargások, ahogy ilyenkor "illik". És a mai napig nem jöttem rá, hogy a Magyar Gárda például mit is akar. S hogy miért olyan furák az emberek, hogy nem jó nekik, ha otthon ülhetnek egyik helyről a másikra, kell nekik mindenféle szervezkedés, meg manifesztálódás...S például arra is rájöttem, hogy nem is olyan könnyű kimondani azt, hogy mi az, amikor a szélvédőről eltűntetjük valahogy a párát: a párátlanítás helyett viccesebb azt mondani, hogy : párásítlanítódás, vagy párásítlanódás, de ezt a végtelenségig lehet variálni.

Milyen érdekes,

hogy egy hat éves kislány nem Halász Judittól meg hasonlóktól van oda, hanem Charlie-tól. Megvettem egy DVD-t amelyiken a Tűzvarázsló-t énekli, és azóta mind ezt kell hallgatni. Na, csak mondom, ha valaki ajándékot akar hozni valamikor Annának...

Az emberek

sokszor azt mondják egymásnak, hogy hallgass a szívedre. Pedig ez egyáltalán nem okos dolog ám. Ha mást mond az ész, és mást a szív, akkor az előbbire kell hallgatni. Csak az a baj, hogy ilyenkor az utóbbi elkezd önálló életet élni, és a legváratlanabb pillanatokban,- például valami űrlapkitöltéskor, vagy párizsis szendvicskészítéskor - eltöri a gondjára bízott mécsest. Hát ilyenek vannak...

Mi a (hét) csodát

keresek én itt, Magyarországon? :) Nem is tudom. Az élet csak sodor egyik országból a másikba, lassan világpolgár leszek, vagymi. Nos, lássuk csak a hétköznapi csodáimat, de nagyon szubjektíven:
1. A zászló, a gyönyörű színei, és hogy mindenütt ott libeg-lobog. Meg a Himnusz. Nagyon sokat jelent mindkettő.
2. A Republic, főleg ez a számuk. De a többi is persze. Meg Geszti Péter (dal)szövegei.
3. Döbrönte mellett az az erdő, ahova szeretünk kimenni, amikor csak lehet.
4. Budapest, főleg a várból nézve.
5. A Tihanyi Apátságból lenézve ahogy a Balatont látni.
6. A tihanyi levendulaföldek, a kőszegi szelídgesztenyék.
7. Az is csoda, hogy az ember úgy érezheti, két hazája is van. Bocs, most hogy itt az okt.23. a nyakunkon, nagyon patrióta érzületeim vannak... :)