Ez az utolsó jelenésem itt

ebben az évben, és tökfura ez a helyzet, hogy az égadta világon mindenki szilveszterezik, vagymi, és csak mi vagyunk itthon. De még az a fura helyzet is előállt, hogy a két nagylányunk is szilveszterezik, nem vicc, pedig csak egy délutáni játszásra mentek át a barátosnéhoz, de aztán skype-on az anyuka elkéreztette őket, és ott vernyákoltak, hogy ők milyen nagyon szeretnének ott aludni, és hát nem lehetett nemet mondani. Vittük utánuk a fogkefét+ pizsamát és gyanús, hogy később fekszenek le majd, mint én. A kicsi még itthon szilveszterezik :), de ő már kezd a kétségbeesésbe kergetni a negyedik napja tartó lázával. És idén még gyerekpezsgőt se vettünk. Szóval hát így. Különös ez a szilveszter. Közben nem is tudom, mivel töltsem az év utolsó perceit, mert állandóan változik a hangulatom: hol kabarét néznék, hol önmarcangolós visszapillantást tartanék, hol reményteljes listát írnék a következő évre, hol a szomszédban zajló kultúrált zajongást hallgatnám, de mosogatni is kéne, meg németezni... Nem ám, németezni eszem ágában sincs. A bőség zavara...Hiába na, nem vagyok egy homo silvestericus, vagymi. De azért reményteljes, boldog új évet kívánok mindenkinek, és a himnuszt majd sírógörccsel küszködve fogom ám újból meghallgatni...(És jövőre, veletek, ugyanitt, s akkor is kéretik nem nagyon komolyan venni engem. :))

Ez a kép

tegnap éjfél körül készült, nemtudomhányadik pohár vizet isszák, de csak ma esett le hihetetlen éberségük oka. Hát a kóla. Mi soha, de soha nem iszunk kólát, a gyerekek meg pláne hogy nem, de az az igazság, hogy én nagyon szeretem. És tegnap délben kivételesen ittunk, és ők is ( a két nagyobbik) kaptak egy kicsit, de ez épp elég ok a kergeségre. Soha többet kólát! Aláírás: egy felelőtlen szülő

Nem azért mondom, de

vagány lenne, ha
1. szilveszter alkalmából
2. a változatosság kedvéért
3. átaludhatnám az éjszakát...

Most van egy kis

időm, és senkise ül a gépnél, ezért írok néhány sort arról, hogy...ezerkilencszázkilencvenkilencben, ezen a napon megszületett a mi kis Sáránk. Úgyhogy én aztán úgy átaludtam az ezredfordulót, mint annak a rendje. De itt nem rólam van szó, bár nekem is helyem volt az eseményekben, és legfőképpen a szülőszobai órára emlékszem, hogy milyen lassan forogtak a mutatók rajta. (Azt hiszem, a kórházakban a szülni készülő nőknek a faliórák az egyik legbiztosabb pont az adott helyzetben, azt olyan jól el lehet nézegetni.) Ja, szóval egy egyáltalánnemkönnyű éjszaka után reggel fél kilenckor világra jött a kicsikénk, és remélem, hogy nem tűnök részrehajlónak, de talán akkor voltam a legboldogabb az életemben. Mint aki révbe ért, vagy nem is tudom...
Szóval..ma lassú csiga voltam, mert Enikő lázas lévén éjjel nem aludtam, de azért mostanra csak elkészült egy torta, és hamarosan ünnepelünk, már csak egy marcipánfigurát kell venni a tetejére. Mert a szülinap az szülinap a félkómás szülők, a beteg kistestvér, a szaladó lakás, és a szuperlassan készülő torták ellenére is...

Képek, hogy legyen mit nézegetni...

No, hát visszajöttünk,

szép volt, jó volt, és egyáltalán nem volt elég, csak arra, hogy megállapítsam, kifogtam a legjobb férjet a világon, igenis így van, mert csak ő képes eszement hidegben velem kirakatokat bámulni órákon át, bizony...És ettem sült gesztenyét, ettem osztrák sütit, ittam osztrák kávét, és ott adnak grátisz egy pohár vizet is mellé :). És készült egy csomó kép, publikus valamint kevésbé publikus is, de T. szeretné kiválogatni a legszebbeket, mert ahhoz a lányok nem értenek.:) Úgyhogy én csak azt a panziót teszem fel, ahol aludtunk, valamint az esti teát ésésés a reggelimet is. :) (Ja, ahogy odaértünk, már jött is a telefonhívás, hogy Enikő lázas, meg minden, de csodálkoztam is volna rendesen, ha nem így van...)

Dolce vita...

A legújabb családtagok...:)

Valami

fülproblémáim lehetnek, mert a rádióban én úgy vettem ki a hírekből, hogy Sólyom aláírta az egészségügyi biztosítási törvényt, aztán most meg azt olvasom a neten, hogy hát nem is, mert visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek. Csodálkoztam volna, ha csak úgy aláírja. Én nagyon szeretném megérteni, hogy hogyan is fog működni az, hogy senkinek se kell többet fizessen, és a biztosítók versenyezni fognak értünk, és mindenki csak jobban jár, szóval úgy tűnik, megoldást találtak az évezredes kecske-káposzta problémára, de ezer bocsánat, hogy nem tudom felfogni, hogyan is fog ez működni. Ja, én egy kíváncsi és értetlenkedő állampolgár volnék.

Amúgy :)... engem meghívtak valami randira, karácsonyi ajándék részeként, úgyhogy egy icipicit nem fogok ide írni, aztán majd megint írok naaagyon sokat, ha nem bánjátok, s ha bánjátok, akkor is. Hiába...ebben a rohanó világban, vagymiben, teljesen feldobja a napomat, ha új vagy régi ismerősökkel kommunikálhatok ilyen módon.

Ki nevet a végén?

Hát biztosan nem a Sára, meg az Enikő, mert Anna nyert, és közben volt olyan, hogy kirohanás, elrohanás, meg ilyenek, és vajh' mikor játszhatunk egy olyan kört is, ahol tényleg kíméletlenül kiütjük az ellenfelet...? Mert így mindig, mindenkinek megkegyelmezünk, s mégis mindig, mindenki megsértődik...És ezer bocsánat, de egy szülőnek nem éppenséggel érdekfeszítő az ilyen közös társasozás...De azért jó képet vágok hozzá, na.

Nincs jobb annál,

mint dél környékén még pizsamában bóklászni a kávés, majd a teásbögrével, meg az újonnan beszerzett könyvvel, meg a szelet püspökkenyérrel, pogácsával, és időnként megbugyulgatni egyik-másik mandarinillatú csemetét...Meg ilyenek...
Amúgy karácsony este hullt a hó, és ilyen utoljára talán gyerekkoromban fordult elő, mármint nem a hóhullás, hanem az időzítés.
Az ünnep olyan, amilyenné tesszük mi magunk, és sokszor nagy humorérzék szükségeltetik hozzá, és ha néha csodálkozunk a világ furcsaságain, eszünkbe kell jusson, hogy hát pont beleillünk a környezetbe.
Tegnap a lelkészünk kiosztott valami kis lapocskákat, amire rá lehetett írni, hogy mit adunk az Ünnepeltnek, elvégre karácsonykor Jézus születésnapját ünnepeljük...Én nem írtam rá semmit, de ha írnék, akkor azt, hogy valami tágasabb szívet, ahova többmindenki belefér a furcsaságaival együtt. Túl sok embert kizárok, csak azért mert annyira nem olyan, amilyen szerintem kéne legyen. Meg ilyenek...

Van néhány percem,

mert T. elment a gyerekekkel anyósomékért, akik nálunk töltik az estét, és örülök ennek a kis csendnek, mert csoda tudja, de ma egész nap a konyhában tettem, vettem, na meg mosogattam :), mindig csak még ezt, csak még azt, aztán most már tényleg végeztem. Meggyújtottam minden mécsest, és kipakoltam minden kis ajándékot, és várom a kis családomat, mert jó és szép a csend, de még jobb és szebb a zajongás, nevetés, és társaik. Sokat hallgattam ma a rádiót, annyi jó beszélgetés volt, és arra gondoltunk T.-vel, hogy jó lenne venni vagy két tehenet, és ne nevessetek, mert akármilyen abszurdnak tűnik, ez nagyon értelmes dolog lenne.
És még csak annyit, hogy a karácsony is csak egy nap, igaz, hogy nagyon szép, de az a lényeg, hogy hogyan élünk az év összes többi napján. Boldog Karácsonyt!

Kiskarácsony, nagykarácsony,

a lánykák közben meg nagyban készítik a kis ajándékaikat az Angyalnak, akit már nagyon várnak és akit nagyon szeretnek. ( Titokban jól zsebre rakom a mondataikat, szeretek angyal lenni. Meg Mikulás is. És fogtündér is.) Sára azt írta a levelében, hogy legyen szíves hozni neki egy puha kis plüssmackót, ezenkívül pedig csak szeretetet és békességet kért. :) Igazán nem nagyravágyó, és jól látja az ünnep lényegét. (Hiába, az ÉN lányom!)
Szóval, ma este, a gyerekek elalvása után szépen feldíszítjük a fánkat, hogy reggelre jól meglepődjenek. Szeretném, hogy még tíz év múlva is meglepetés legyen nekik a karácsonyfa. Vettem egy üveg Tokaji édes bort, ma este megbontjuk, mert ez úgy illik a karácsonyfadíszítéshez.
Most jó élni nagyon. Örülni annak, ami van. Kicsit jobban megtanulni vágyakozni az után, ami a miénk ( Simone Weil), meg ilyenek.
Volt olyan karácsony, amit kis híján tönkretettem a sértődékenységem és büszkeségem miatt, de ejsze tanulok a hibáimból, meg a máséiból is, és néha nem is vagyok reménytelen eset.
S közben megsült az utolsó adag pogácsa is, és elmentem mesét olvasni, hátha sikerül hamarabb ágyba csalogatni az aprónépséget.

Sétálunk, sétálunk...

Lassan itt az év vége,

meg minden, ilyenkor szokásosak a mindenféle számadások, visszanézések, hogy aztán újat kezdjünk, és legyen jövőre megint miről számot adni.
Szóval: megszülettem, azóta élek, teljesen átlagos életet. Semmiben nem vagyok kiemelkedő, de nagyon átlagon aluli sem. 21 évesen férjhez mentem, otthagytam a megkezdett egyetemet, újrakezdtem egy másikat, amit 26 vagy 27 évesen befejeztem. 22 évesen volt egy, 24 évesen kettő, 26 évesen három gyerkőcöm. Ja, akkor 27 évesen fejeztem be a sulit, már emlékszem. Ezenkívül nem sokat hoztam létre ezen a világon, bárhogy is gondolkozom. Már majdnem egy éve blogozok, amit nagyon élvezek, de ez nem nevezhető valami létrehozásának. Amúgy mindig dolgozom valamit, de általában olyat, amit magunknak kell, vagy ha másnak, akkor azt önkéntes munkának hívom. Szóval olyasmiket teszek, aminek vagy nincs látszatja, vagy nem fizetik meg, de ez csak időnként zavar, amikor elfognak valami kisebbségiérzésfélék. Ezenkívül mindig tanulok valamit, mert az agyat karban kell tartani, meg amúgy is, megszokásból. Hát ennyi. Számot adtam.
Ha a jövőre nézek, sok mindent szeretnék. Majd kialakul. Addig is ideírom Cipő (Republic) három célját illetve kívánságát, amit most találtam valami újságban, mert egyetértek vele:
1. Akkor is érts, ha nem beszélek.
2. Soha ne kerüljek kiszolgáltatott és megalázott helyzetbe, és mások se.
3. Szép legyen a búcsúzás. Mindentől és mindenkitől.

Ma reggel

volt idén az utolsó rohanós reggel, holnaptól szünidő van, és ez azt jelenti, hogy az esték végeláthatatlan hosszúak lesznek, mert senkise fog fél kilenckor lefeküdni, pedig én azt szerettem, mikor valakik fél kilenckor már aludtak itt minálunk. És ma reggel volt az utolsó vita az idén arról, hogy ki melyik ruhát nem akarja felvenni. És magam se tudom, hogy értem haza az autóval, mert szerintem nincs benne benzin, a sárga lámpa lázban ég, és a tű is olyan lennt van, hogy hajaj. De pénz nélkül indultam el, és tankolni se tudtam, és hát majd legfeljebb elgurítjuk a benzinkútig.
És van immáron két darab kék-labellom, kéri valaki az egyiket?
Finoman és tapintatosan érdeklődtem valakinél, hogy vett-e már nekem karácsonyi ajándékot? :) Mert ha nem, lenne rá tippem, hogy mi legyen. Persze, hogy nem vett, de az ötletemre azt mondta, hogy azt nem lehet a fa alá tenni. Pedig én az olyan ajándékot szeretem a legjobban, amit nem lehet sehovase tenni...
Eszembe jutott végre, mit is akartam mondani, mert ezért fogtam hozzá egyáltalán írni, na meg megszokásból, csak közben elkalandoztam. Ha valami furcsán új érzés kerített hatalmába titeket, hát az azért van, mert kb. nyolc és fél órája mi is schengeni övezet vagyunk. Láttam a sorompóeltávolítást a tévében. Végre nem kell vacakolni a vámnál, és 5 perccel hamarabb érhetünk oda például Graz-ba, ahova idén sajnos nem megyünk el hagyományosan sült gesztenyét enni.

Már a második

csomag szaloncukrot is elfogyasztottuk, ami pedig karácsonyra volt véve, és a mézeskalácsot is megettük, de ma sütöttem másik adagot, és most eldugtam, mert én már többet nem sütök. Jóból is megárt a sok, valamint mindennek van határa. Valami kis önuralomgyakorlás lesz az újévi fogadalmam, látom már.
Voltunk Sári-zongorabemutatón, és nem tudom, hogy fényképezzek-e máskor, vagy nem, mert most fotóztam, ahogy a fenti ábra is mutatja, csakhogy lemaradtam a lényegről. Nem vettem észre, hogy izgult-e vagy sem, az apróságokat, mert azt a buta gépet állítgattam, és hát szép-szép, hogy lesz kép emlékbe, de az jutott eszembe, hogy így lemaradtam valami fontosról. Miért akarunk mindent lefényképezni? Az emlékeket nem a fotók őrzik, hanem valami más, csak most nem vagyok annyira költői hangulatban, hogy ezt kifejtsem, hogy mi is...

Hűségnek hűség, csak nem márka...

Ma vettem észre, hogy elég furán néz ki így ez a torony, de hát azért tartom mind kéznél, mert honnan tudjam én előre, hogy milyet is akarok főzni, nem? Amúgy a kedvencem nincs is köztük.

S ha már

elővigyázatlanul és tudatlanul ajánlgatok itt zenéket, akkor itt van ni, ez is. Szerintem a balkáni, keleti vagyis a világ ezen a részén kitalált vagy átírt dolgok, s most pont a zenére gondolok, valahogy sokkal érdekesebbek, mint a nyugatiak. Több fantázia van benne. Szerintem. Ezért szeretem a Kusturica filmeket is. Olyan kicsit abszurdak. Mint az élet is sokszor errefele. Kicsit ilyen, kicsit olyan, de a miénk.
Közben eszembe jut egy jó kis balkáni rajzfilm is, ezer éve nem láttam. Egy farkasról szól, aki állandóan ismételget egy orosz vagymilyen mondatot, de ez már nem jut eszébe ennek a felejtős európaijuniós agyamnak...

Ha így folytatom,

még egy normális karácsonyi idegösszeroppanást, vagy ha mást nem, akkor legalább egy kis karácsonyi neurózist vagy ilyesmit se fogok idén kapni. Hol vannak azok a régi szép idők, mikor 23.-án még vizsgáztam, 27.-én meg már vizsgáztam, és egy, ké majd három kicsi gyerekkel a nyomomban, ölemben közlekedtem a lakásban, a konyhában, és bárhol, ahol dolgom akadt? :) És annyi eszem volt csak, hogy karácsonyra akartam új, még ki nem próbált recepteket konkrétummá varázsolni, mert olyan szépen néztek ki valami puccos szakácskönyv fotóin...Meg ilyen csacsiságok.
Itt nosztalgiázom, közben meg keresem az úszógumikat és strandpapucsokat...

Tudom, hogy az égadtavilágon

mindenki, de mindenki fontos dolgokkal foglalkozik, de...jó, butaság, meg minden, csak már sokadjára hallottam egy magyar számot az MR2-n (lánykori neve Petőfi Rádió), és nagyon tetszik, valami görbe tükröt tart a 21. században lézengő globalizálódó magyar elé ...Van benne olyan, hogy felnyalok egy bélyeget az égboltra, meg hogy hulló csillagokon sétálok, és olyasmi, hogy utána fellépek az iwiw-re, megnézem, hogy ki jelölt be, és a végén egy jó kis ironikus rész a tescóról, ahol a legkisebb is számít, ugye. Ha véletlenségből ismeritek, vagy ilyesmi, hogy kik éneklik stb., akkor szóljatok nekem is, mert a rádióban ezt mindig az elején mondják, és nekem még nem sikerült az elejétől meghallgatnom, mert én csak az autóban hallgatom az emerkettőt, és mindig németórára menet fogom ki ezt a dalt, de nem hiszem, hogy van valami összefüggés ezen tények között.
Apropó görbe tükör: hallottam ( de ezt már az MR1-en), hogy hazánkfiai feltaláltak egy olyan szerkentyűt, ami valami görbe tükör segítségével a térbe vetíti ki a képeket. Tehát például nem a falon látunk egy kétdimenziós képet, hanem a fejünk fölött, a levegőben, három dimenzióban. Hát jó dolog, hogy ilyen hasznos kis szerkezet is van már a világon...

Jó,jó, tudom, hogy

senkitse érdekel, de megszavazták tegnap este az egészségügyi reformot. Ez nem meglepő. Nade, az már igen, hogy a meghirdetett és beharangozott mindenféle rendű és rangú sztrájkot is befejezték, alighogy elkezdték , pedig akkora hírverése volt, hogy azt hittem, versenyre kelünk a franciákkal, mert ha valakik, hát ők értenek a sztrájkhoz. Így aztán nem értem, mire volt jó, ha nem is akartak semmit elérni vele. Hiába, a magyaroknak nem sok érzékük van a sztrájkhoz, de legalább sokat tudnak beszélni a semmiről, és éppen ezért szeretem én azt, hogy ez itt az ééén hazám...

Lehet, hogy nincs igazam, de

az a gyanúm, a vicces vagy mondhatjuk úgy is, hogy tréfás dolgokban sok igazság rejlik, és lehet, hogy nem is lenne tréfás, illetve vicces, ha másképp lenne. És ezért is van az, hogy a vicces(nek szánt) dolgok néha fájnak.
De például kölcsönkérni a szomszédtól szeretett húsvéti nyusziját a nyúlpaprikáshoz, az már nem annyira vicces, mégis sokat lehet rajta nevetni, de vagyunk annyira kultúráltak, hogy csak annyit mondunk a gazdinak: jajdearanyos!

Vajon

vegyek-e magamnak egy újabb kék labellot, mert amit a múltkor vettem, eltűnt, és már valami kőből faragott szájszerűségem van ebben a nagy télben, VAGY pedig várjak még, mert ha veszek még egyet, akkor előkerül a másik is, aztán lesz kettő...Örökös dilemmák: lenni avagy sem, venni avagy sem, meg ilyenek.
Amúgy azon is dilemmázom, ( ebből szép női név lehetne: Dil Emma...), hogy amikor egy négyéves hazudozik, vagy füllent, nevezzük bárminek, szóval nem mond igazat, akkor mit csináljak? Mert ilyenek vannak, hogy például tegnap volt ez az ollóval való ámokfutása a kicsikének. Nyilvánvaló, hogy ő tette, de simán letagadja, hogy ő így meg úgy, nem is járt az ollóval, egyáltalán, MI AZ, HOGY olló és MI AZ, HOGY Pufóka bajsza...S ha mégis szépen és tényleg szépen, bebízonyítjuk, akkor megsértődik, és keservesen zokog, és mi érezzük vadállatnak magunkat, hogy ilyen kis törékeny kislányt felelősségre vontunk. Izé, ejtsük a témát, lehet, hogy ezt tőlem tanulta, ezt az érezze a másik hibásnak magát a én bűnöm miatt dolgot...Én mindig is mondtam, hogy példamutatással kell nevelni a gyereket, csak ennek a Tének aztán mind mondhatja az ember...:)

Finishbe ér

lassan a karácsonyi cipősdobozmindenség, ma délután például egy csomót dobozoltunk, és holnap is fogunk, ugyanis úgy van, hogy az emberek által nagyon kedvesen elkészített dobozokat mi szépen átnézzük, mert szép dolog a bizalom, de azért nem lenne jó, ha valamelyik gyerek valami használt, koszos esetleg romlott "ajándékot" kapna...Mert van ilyen, nem is kevés, hogy szépen megnézték, mit dobnának ki amúgy is, és szépen becsomagolva elhozták, mondván, jó lesz az a szegényeknek. Hát nem jó, az ajándék az ajándék, bárkinek is készüljön. De én láttam olyat is, hogy valaki egyedi matricát nyomtatott, és azzal díszítette a dobozt. Mindenki csak azt tudja adni, amivel rendelkezik, és itt egyáltalán nem az anyagiakról beszélek. No, prédikációt is finiselem.
Közben Anna könnypotyogását kellett elállítani, mert ebadta Enikő délután nemcsak a saját haját fodrászolta meg az ollóval ( még jó, hogy lefotóztam a copfjait!:)), hanem Anna kedves kis Pufókájának ( ez egy fóka!) is levágta a bajszát. Hát ilyenek vannak, meg még ilyenebbek is, és nem is tudom, miért vágyom én mostanság állandóan valami meglepetésre, vagy hasonló titokzatos dolgokra (hiába, elkapott engem is a karácsony szele), mikor itt mindig történik valami meglepő és mulatságos...