- Provence. - Ezen a héten utazunk. Két éjszakát - egy teljes napot - kérésemre Uzésben is eltöltöttünk. Már másodjára. Néhány évvel ezelőtt már átutaztunk itt. Életem egyik legszebb élménye volt. Még mindig gyönyörű. Mesebeli. Amikor ma reggel talán éppen abban a pékségben reggeliztem, ahol néhány évvel ezelőtt az egyik kedvenc íróm is, miközben a zajos utcán halkan esett az eső és a mellettem levő asztalnál kávézó madámok hiába akartak beszélgetni velem - sajnos nem tudok franciául! még nem! - akkor azzal köszöntem meg csendesen a nem mindennapi ihletet, hogy teleírtam sok-sok oldalt a füzetemben. Csak úgy repült a tollam a papíron. Mert valóban: vannak helyek, ahol egy kicsit szebben ragyog minden. És én nem bánom, ha a világ végéig is kell elmenni, hogy megpillantsak egy-egy ilyen különleges helyet.
- Nem szükséges magyarázkodni. - Mikor elutazunk valahova, általában a következő mondatokkal reagálnak az emberek. "Már megint?" "Nem ismerek senkit, aki annyit utazna, mint te." "Ezt nem mindenki engedheti meg magának." "De jó dolga van egyeseknek!"
Észrevettem magamon, hogy szinte hibásnak érzem magam. Késztetést érzek rá, hogy elmagyarázzam, a szabad heteknek milyen ára van. Hogy én amúgy nem nyolc órát dolgozom, amikor dolgozom, hanem sokkal többet. Hogy sokféleképpen lehet utazni s hogy mi soha nem a luxust választjuk. S persze, én is tudom, valóban, milyen jó dolgom van.
Nem csak utazás témában gondolom mindinkább, hogy nem szükséges magyarázkodni. A jóindulatú, valódi kíváncsiságon alapuló kérdésekre szívesen válaszolok. A viccet is értem, remélem, többnyire. De azt hiszem, sokkal több minden lehetséges, mint azt gondoljuk. Ha rosszul esik valakinek más szebbnek, érdekesebbnek vélt élete, az annak is lehet a jele: ő is valami hasonlóra vágyik. De ezt nem az én tisztem megmondani. Én csak megpróbálok kevesebbet magyarázkodni. Nem szükséges.
- Kreatív élet. - Két tényező szükséges a kreatív élethez. Egyrészt, hogy lehetővé tegyünk magunknak találkozásokat olyan emberekkel, szövegekkel, szépséggel, amire rácsodálkozhatunk. Ez mindig ajándék. Mindig különleges. Mindig spontán. Nem lehet kikényszeríteni. Érdekes módon, ami mégis lehetővé teszi, az a struktúra. Az a néhány stabil pont a napirendünkben, amit akár utazás alatt is be lehet tartani valamilyen szinten. Ilyen nekem a reggeli kávé és naplóírás. Bármi foglalkoztat, annak én helyet adok. Ha senkinek sem mondom el, akkor is szabad léteznie a papíron. Olvastam egy cikket valahol C.S.Lewisról és rájöttem, nagyon hasonlított a napirendje a Peter Kurzeckéhez. Mindketten zseniális műveket alkottak, ragyogó ötleteik voltak napi szinten, és mindketten nagyon strukturáltan éltek: reggeli, írás, ebéd, séta, délutáni tea, C.S.Lewis szerint ez utóbbit szigorúan egyedül, Kurzeck az espressot preferálta, majd újból néhány órányi munka. Este idejében lefeküdni. Számomra ez nagyon érdekes, mondhatni, szinte lenyűgöző: valami, aminek rendszeresen helyet adunk az életünkben, lehetőséget teremt kivételes találkozásokra, ötletekre. Tanulom, a legjobbaktól, a kreatív életet. Bár én, egyelőre, csak annyit ígérhetek, hogy utazás közben is, telefonon pötyögve is - ami egy kínszenvedés - megpróbálom hűségesen írni a szerdai rovatot a blogon. Mert minden, néha valóban minden olyan, de olyan szép.
17 comments:
Az a két platánfás képed, annyira franciás. Mikor mi ott jártunk sokszor volt hasonló látványban részünk. Ugye, azok a két kép ott készült rólad, ahol Peter Kurzeck is lakott? Egyszer régen már tettél fel képet a házról, és megjegyeztem. Mikor Franciaországban voltunk, akkor miattad akartam Uzes-be menni. Ott voltunk, és sehol, de tényleg sehol nem volt parkolóhely a városban. Úgy jöttünk el, hogy igazán nem lehettem ott.
A másik, ami nagyon felkeltette a figyelmem a magyarázás és a magyarázkodás téma. Nem hiszem, hogy nagyon félreérthető vagyok, vagy annyira furcsa lény, hogy nem értenek meg engem. Sokszor éreztem mégis, hogy meg kell magyaráznom hogy mit, miért teszek, és milyen vagyok ahhoz képest, amilyennek hisz az illető. Arra figyeltem, hogy a magyarázás és a magyarázkodás között hol a határ, csak mégis olyan észrevehetetlen az a választóvonal. Elég nagy a hibaszázalék.
A mostani helyzetem: Én most már senkinek nem vagyok hajlandó megmagyarázni magam. Kellek vagy nem kellek? Na, azért nem ilyen egyszerű a helyzet :), képes vagyok én alkalmazkodni is, de megfelelési kényszer már nincs bennem, és elfogadtatni sem akarom magam. Elmúlt!
Ezt akarni nem lehet, az kevés, mert csak szerepjátszás lesz belőle. Ki kellett izzadnom magamból, hogy ilyenné váljak. Aztán egyszer szinte belecsusszantam a mostani önmagamba.
Képek: a platánfások, a félig kitárt kapu között Jézus, és abban a gyönyörűséges kápolnában ( altemplomban?) a festmények a falon.
Hogy akár telefonon is lepötyögöd nekünk a szerdai igaz
szépségeid, azt külön megköszönöm. Éva
Vannak országok, városok, ahová már el sohasem juthatok. S vannak olyanok, ahová többször is visszahúzott a szívem. Utazni jó! Bizony én most rád irigy vagyok, nagyon is... A legjobb dolog, élvezni a lehetőséget. Jó pihenést, feltöltődést kívánok nektek! Magunknak pedig azt, hogy általad mi is tágíthassuk ismereteinket a fel nem fedezett tájakról, városokról.
Nekem is egyik régóta dédelgetett álmom eljutni délfrancia országba,ahol nyílik a sok levendula és igazi francia vajas croissont lehet enni a reggeli kávéhoz.
Köszönöm hogy megosztod velünk ezeket az élményeidet,így picit mi is részesei lehetünk ilyen módon utazásaidnak,és bepillanthatunk azokra a helyekre,ahova nincs módunk egyelőre eljutni.
Szerintem tetszene nekem is ez a rendszerezett életmód,amiről írsz,főleg hogy kedvelem C.S.Lewis személyét,de sajnos ahol nagy a család,sok a gyerek,az unoka,nagyon nehezen kivitelezhető.Nálunk jönnek-mennek a gyerekek,unokák,kiszámíthatatlan rendszerességgel,hol este későn érkeznek,hol délig alszanak,aztán mikor felébrednek nem tudom pontosan hogy a reggelit szolgáljam fel vagy az ebédet. :) Főleg,mert szeretném ha jól éreznék magukat a szülői házban,de ezzel úgy tűnik búcsút kell intsek a kreativ gondolataimnak........:)
De persze,ezt nem panaszként mondom,mert amúgy nagyon szeretem őket és szeretem az életemet,csak ez most kijött belőlem. Köszönöm,ha elolvasod.
Judith a Balatonról.
annyira szeretlek Márta, csodálatos hűséged, ahogy a csimpaszkodó blogkövetelőkre is tekintettel vagy... :) bárhol vagy bárhogy is : ÍRSZ hogy örülhessünk... , DE elgondolkodtatott, és nagyon felizgatott, amit az irigy megjegyzésekről mondasz az utazásaiddal kapcsolatosan, és zsigerből öntött el az indulat...(hányszor átéltem már, hogy mások saját földhözragadtságukkal próbáltak megakadályozni - de én olyankor (ROSSZ!) taktikát választok, azt, hogy elzárom magam tőlük..Nem tudok más megoldást,..Mondják a megmondó emberek, hogy nem szabad mások véleményére hallgatni, mert az nem rólam szól, hanem az ő problémájukról, és tudom, mennyire el tudják rontani örömünklet lelkesültségünket, kiváncsiságunkat...Legszívesebben azt mondanám, meg se halld a károgókat , de tudom, te mindenkit meghallgatsz. Így csak azt írom, hogy utazz, amennyit csak bírsz♥ (vagy te annyira felnőtt felelős ember, hogy ki tudod számítani, mi fér bele, ebben biztos vagyok), az meg, hogy legtöbbször csak saját közhelyeiket mondják erről, bosszantó, de helyén kell őket kezelni :))))♥
Izgalmas olvasni, hogyan változunk az évek folyamán...figyelem a korban nálam előttem levőket, tudom, milyen nem szeretnék lenni, milyen igen...mert mindenképpen változunk.
Parkolni tényleg kicsit a város szélén kell Uzésben, nyáron még nehezebb. Most szezonon kívül voltunk ott, nem volt olyan nehéz parkolni.
Köszönöm 🥰
Ne felejtsük el, C.S.Lewis és Kurzeck is agglegény volt :):):)
Sajnos hozzám nem esnek csak úgy be a gyerekek meg senki sem, de nem túl struktúrált az életem nekem sem. Vagy egész nap dolgozom és akkor se enni, se sétálni nincs időm, vagy utazok, vagy hozzánk jönnek...az egyetlen pici struktúra a reggeli kávé és napló. És az időrések. Amiket te is kihasználsz, tudom, láttam a legújabb könyvjelzőidet.:)
beírtam a keresőbe ezt az izés Uzést, és pont azt a fát fotózták le azon a szökőkutas térn, ahol te is állsz abban a fantasztikus indiánlányos stílusú ruhában (nagyon tetszik a ruhád is)https://lh3.googleusercontent.com/gps-cs-s/ANWiy9QIIkImyfuHfos3EHcoQVQryV0rmkQLYQBDzh2tIubcFfMSk6w1MzVCV0fUC4efado-QG41YnRMk5pq7KnAfUh3dZ5ItJa_QFTH4JnB6mISV5oWntIBIlHJTtMTTsOCY6tkMtn3XQ=s680-w680-h510-rw
Zsigerből én is visszahúzódnék. 😅
Vagy magyarázkodnék.
Tanulom egyszerűen csak élvezni az életemet. Valami vicceset válaszolni, vagy komolyat, örömmel. Minden jobb, mint a visszahúzódás és a magyarázkodás.
Németül van egy szó, "gönnen". Egyetlen szóval ki lehet fejezni azt, ha "megengedek" valakinek valami szépet, magyarul több szó is kell körülírni azt a jelenséget, hogy látom, valakivel valami jó történik és én, bár nem tőlem függ és nem kell az engedélyem hozzá, megengedem neki ezt, nem rontom el az örömét.👌🧡
Meglátjuk, merem-e viselni otthon is a szép színes ruhámat, mondjuk az irodában. 😅
♥
Igazad van,köszönöm.
Régóta próbálom tanulni :vállalni magamat minden erősségemmel és minden hibámmal eggyütt.
Annyira egyetértek az utolsó bekezdéseddel, igen, tényleg így van, a kreatív élet feltétele egyrészt a rend, az idő strukturálása, másrészt meg hogy lehetővé tegyük, hogy ablakot nyitva a struktúrán a találkozásokat, a bevonódást abba, ami megérint, a szépség szemlélésébe (ami befogadás és alkotás egyszerre) és ehhez kell ez a figyelmes idő, amit a naplóírás és a séta is jelent, a szemlélődő elmélyedés, hogy az ember otthon legyen magánál, magával ("habitare secum") - de szerintem ez szükséges ahhoz is, hogy az ember megmaradjon normális embernek, vagy azzá váljon. Én nagyon boldog vagyok attól is, hogy erről a kettőről különösen sokat olvashatok nálad, a hétköznapok rendjéről, és az ünnepi utazások szabad rácsodálkozásairól is... ez nekem is ajándék! Az is, hogy azt üzened vele: szabad utánamenni annak, ami hív... A színes virágos ruhád is gyönyörű! (LMZs)
Köszönöm 🥰
Ablakokat nyitni a rendezetten, a rutinon, a struktúrán...szép... köszönöm 🪟
Mindkét új ruhád gyönyörű és nagyon jól áll🥰
Köszönöm 🥰
A megtett kis lépéseimben soha nem olyanná váltam, amilyenné akartam, és végül mégis olyan lettem, amilyen szerettem volna.
Az akaratnak vagy a vágynak semmi köze nem volt hozzá. Egyszerűen számomra mindez nem ( volt) befolyásolható történés. De mégis úgy viselkedtem, tevékenykedtem, hogy ebbe az irányba vitt, és még csak nem is tudtam akkor.
Most van már jobban rálátásom, de még nincs is vége. Ez egyébként is befejezetlen történet.Ez tudva soha nem leszek elégedetlen magammal. Már nem!
Post a Comment