Talán mivel a munkám során nagyon-nagyon precíznek kell lennem, mintegy egyensúlyképpen az itthoni íróasztalom és a szekrényeim - ebből pontosan kettő van, amit a magaménak nevezhetek, az egyikben a ruháimat tartom, a másikban minden mást - rendszeres időközönként káoszba fulladnak.
Ma az íróasztalomat és a minden-más szekrényem rendbetevését céloztam meg.
Miközben az egyik kliensemmel egy régóta húzódó ügy utolsó simításain dolgoztam, apránként, párhuzamosan haladtam a renddel is.
Kipakoltam a mappákat. Ki a kötésmintáimat. A szakácskönyveket. A pezsgőspoharakat, amelyeket direkt a születésnapomra vettem néhány évvel ezelőtt, mert feltétlenül koccintani akartam a barátnőimmel. A képeslapjaimat. Az összes, valaha volt írásprojektem jegyzeteit. A munkahelyi jegyzeteimet. A perzsatanulás jegyzeteimet. Megtaláltam az elveszettnek hitt napszemüvegemet. A kávégép tisztításához szükséges folyadékot is megtaláltam. Kipakoltam a füzetkészítéshez szükséges szerszámaimat. A naplóimat.
Ez utóbbiakat, pedig nem is volt annyi időm, egyenként megnéztem és időrendben sorbaraktam. Rájöttem, igazából csak hat éve vezetek úgy naplót, hogy minden egyes nap több oldalt is teleírok. Azelőtt inkább csak időszakosan, vagy csak ötleteket jegyeztem fel. Amikor egészen kicsik voltak a gyermekeim, egyáltalán nem írtam. Akkor, úgy emlékszem, nem is olvastam. Csak a legfontosabb dolgokkal volt időm foglalkozni, azt hiszem. Megszámoztam az utóbbi évek füzeteit. Lefotóztam őket. A fotót elküldtem a lányomnak, azzal az üzenettel, hogy majdani halálom esetén, legidősebb gyermekemként őt illeti meg a feladat, hogy elégesse őket. Visszakérdezés nélkül, a lehető legkomolyabban megígérte. Egy pillanatra megrendített annak a jövőbeni mozzanatnak a fájdalmas szépsége.
Majd folytattam a munkámat és nevetnem kellett, mennyire jellemző rám a szekrényem. Az egyik polcon pezsgőspoharak, közvetlenül mellette az ablakpucoláshoz használt kendőim, alattuk a gondolataimat megörökítő, kézzel teleírt füzetek. Megszámozva! Ez az apró részlet különösképpen is boldogsággal tölt el.
Megtaláltam a múlt évben megálmodott és saját kezűleg fűrészelt, festett őszi falucska alkotóelemeit. Most csak össze kellett ragasztanom őket. Helyesbítek, a kis gombákat nem én fűrészeltem, nem én festettem.
11 comments:
Szeptemberben többnyire kimaradtak az életemből a blogbejegyzések, részben mert a blogger rakoncátlankodott. Ez a hónap a korai indulásokról szól. Unokázás napok, korai indulással, hogy időben érkezzünk - félórányi oda az út, s hogy a szülők indulhassanak dolgozni. 3. L óvodás lett, 4. L 2-3 napot hetente velem tölt, így a napirend teljesen felfordul és boldog órákat töltünk együtt. (Írok majd erről a blogomon,). Ma nálad kezdtem az olvasást, rengeteg a pótolni valóm. Sötét van még, e korai órán elolvastam a nagy útról szóló bejegyzéseket. Köszönöm. Most e rendrakásnál megtorpantam. A telefonom és az egyik gmail-es fiókom megtelt.... Tegnap tisztogatni kezdtem a fiókot, de nem egyszerű... Mivel több versem is levelezés közben íródott, vagy úgy maradt meg, hogy elküldtem valakinek, így egyenként rá kell kattintanom minden küldeményre, hogy átnézzem. Kedves barátom volt valaki, akivel hasonló volt az érdeklődési körünk, gyakorta váltottunk levelet , sajnos megbetegedve elvesztette látását, s tavaly a levelezés elmaradt, nincs több életjel tőle. Maradt 13.000 "szóváltás", némelyik egy köszönésnyi tartalommal, másokban vers, muzsika, vagy komoly értekezés lapul. Tegnap két versem került megmentésre. Ha időm engedi a böngészést folytatom, a szívnek nem könnyű ez a feladat, de nincs más választásom - elolvasni, megkönnyezni és megtartani a legfontosabbakat,
Volt olyan időszakom, amikor azt hittem, hogy minden kell, mert rosszabb idők jöhetnek, vagy később már nem lesznek kaphatók azok, melyek éppen ott voltak előttem. Persze, elkezdtem gyűjtögetni. Akkor kellett volna másképp gondolkoznom, de ugye az "akkor"volt.
Most a rendcsinálás a mennyiség miatt is nehezebb, erőm sincs már hozzá, a gerincem sem egyenesedik ki. Azt az érzést viszont ismerem, hogy milyen a rend közepén ülni, szoktam is nosztalgiázni.
Más! Anyu régen elkezdte nekem mutogatni, mit hol találok meg, ha esetleg sor kerül, arra, hogy ő már nem segíthet a keresésben. Nem mondta ki soha, hogy a halála esetén.
A legidősebb gyermeked nem kérdezett vissza, mikor kérted, hogy égesse el a füzeteket. Nem szólt, és akkor én sem szóltam anyunak, mikor megmutatott mindent. A szó nélküliség nem volt érzés nélküliség.
A szépség szó elé ritkán kapcsoljuk a " fájdalmas" jelzőt, pedig van ilyen.Nekem tetszik is.
Az a baj (?), hogy a megteremtett rendben hozzá kell nyúlnunk a dolgainkhoz, és jön is a dominóelv. Borul az egész...
De ez a dolgok rendje.
A képiden a fényfüzérre figyeltem fel. Mindig ott van karácsony után is? A másik a kagylós ékszertartó, mert azt nem lehet nem észrevenni. Persze, a sorszámozott füzeteket is néztem. Lassan fel is sorolom az összes képedet kedvencként.
Ölellek. Éva
Félve írom le a véleményem, mert nem szeretném, ha egy pontatlanabb fogalmazás miatt bántónak éreznéd. Nekem egy lányom és egy fiam van, kettejük közül a lányom ütött inkább rám a rakosgató/gyűjtögető lényével. Ő már régen mondta, hogy melyik ruhámat, cipőmet, háztartási naplómat ne selejtezzem ki, mert ő azt szeretné halálom után is megőrizni emlékül. Mert "abban a ruhában, cipőben" milyen szépnek látott engem kisgyermekként, vagy hogy mennyire szerette nézegetni az általam (40 éve) napi szinten vezetett akkurátus háztartási napló(i)mat. A bizalmas dolgaimat mindig biztonságosan, gyermekeim szeme elől gondosan elzárva őriztem, és pár éve magam semmisítettem meg őket, hogy véletlenül se kerüljön senki illetéktelennek gondolt ember kezébe. Nem volt egyszerű, de túl vagyok rajta. Én soha nem tudnék akkora súlyt helyezni a lányomra, hogy égesse el az általam valamikor fontosnak tartott gondolataimról készült írásaimat. Márta, a te naplóidról el sem tudom képzelni, hogy olyan dolgokat tartalmaznának, amelyeket a még meg nem született unokáid ne olvasnának örömmel, elérzékenyülve, talán megrendülve. Már Rózsának (Tatár) is írtam régebben, hogy egy részletes napló akkora értéket képvisel a hátramaradóknak, hogy mi magunk el sem képzelnénk. Vétek lenne elégetni. Így én csendesen azt sugallnám, gondold át majd még ezt az elégetési terved. A döntés persze a Tiéd!
"tudom miről beszél"...és akkor a asztali szám.gépemben tároltak rendbera kását még nem is említem...(van egy mappám martaprod a neve, na ott is összegyűlt sok minden ♥
Egyszerűen lenyűgözött engem most a portréd, hogy mennyire gyönyörű vagy... hihetetlen! Legfeljebb harmincéves lehetsz a fotón (vissza is görgettem a szövegre, hogy talán egy régi fotót is találtál pakolás közben...)
Jaj annyi mindent akartam írni, a caminohoz is, mindenhez is, majd... most csak annyit, hogy ezt az átkeretezett képet megrendülten viszem el magammal , mint talált kincset:
"kedves zűrzavar" ami "a dolgok természetes rendje".
köszönöm!
Jaj ez a névtelenség - LMZuzsi voltam
🧡🍂🫂
Igen, fényfűzér mindig van. :)
Köszönöm 🍂
Örülök, hogy megtaláltad a neked megfelelő intézkedést.:)
🧡🍂
😅🙀
Köszönöm 🍂
Köszönöm Zsuzsi, a bókot! 😅
Friss kép, de még reggel volt, amikor készült és alvás után, amikor még nem gyötört meg az élet terhe 😅😅
Ne is törődj a "mit akartál írni"-vel...majd csak kapcsolódj be a "következő hullámba"(lsd. a Caminos bejegyzéseimet), amikor időd engedi. Mindig örülök, ha írsz.😌
Post a Comment