Hát itt van

újra a tél...napok óta havazik, olyan szép minden. Advent van és idén nem csináltam koszorút, viszont vasárnap mi is meggyújtottunk mindenféle felhajtás nélkül egy darab kis mécsest. Az egyszerű ünnep is szép.
Ha medve lennék most tán elvonulnék téli álomra, olyan lassú és hallgatag vagyok, de mivel nem vagyok, arra gondoltam, holnaptól kezdve 24 napon át adventi kalendáriumot készítek itt a blogon. Egyszerű dolgok,  egy-egy fotó vagy néhány szó minden nap, ilyesmi, remélem sikerül. Köszönetképpen gondolom, hogy itt vagytok.
Boldog decembert!

Bejegyzés. És ez egy kéményseprőnek köszönhető.

Vannak kicsi részletek az életben, melyek szembejönnek velünk és attól kezdve vágyakozni fogunk az egész után. Gyerekkoromban láttam egy kis fekete-fehér rajzot egy könyvben, majd felnőttként megint rátaláltam és elolvastam a könyvet is. Két évvel ezelőtt találkoztam egy kéményseprővel az utcán, igazi cilinderes kéményseprővel, én azt hittem manapság már modernebbek lettek ők is, de szerencsére nem...szerettem volna akkor látni hogyan sepri ki a kéményeket, de nem sikerült. Aztán múlt héten teljesen véletlenül akkor léptem be a konyhába, mikor a szemközti ház tetején egy cilinderes úriember seperte a kéményt...ilyen apró részletek, de engem ezek éltetnek.

Szeretek arra gondolni, hogy minden történetdarab egyszer csak folytatódik valamikor.

Egyszer ráakadtam a neten egy könyvrészletre, már seholsem találom, de azt a néhány sort kiírtam akkor magamnak, mert nagyon szeretném valamikor az egészet elolvasni. Keresem a könyvet is, de azt sem találom persze...egyszer majd elém hozza az élet, remélem. Egy világítótornyon írt napló a könyv és ezt karácsonykor jegyezték fel:

"Martin meggyújtotta a konyhában az összes tartalék lámpát. Tiszta abroszt terített az öreg asztalra. Komoly arccal, figyelmesen tüsténkedett. Ha rátapasztottuk fülünket rádióra, felszedegethettünk néhány morzsát a monacói székesegyház éjféli miséjéből. Orgonaakkordokat. Egy énekhangot: »Tengeri szörnyek, vizek mélységei, tűz és jég, hó, köd, dübörgő vihar, mely teljesíti akaratát, hegyek és halmok, fák és cédrusok, vadak és minden állatok, csúszómászók és szárnyasok, dicsérjétek Őt...«
Az asztalnál kifogástalan udvariassággal viselkedtünk. Martin omlettet készített, sültkrumplit, rizskochot, és mivel az üveg alján még volt egy kis rum, megpróbáltunk – a szigeten szokásos – aszalt szilvás teát főzni. Kicsit kénesre sikeredett. Jól éreztük magunkat. A rádió teljesen elhallgatott, elővettem hát a szájharmonikámat. Eljátszottam az összes régi dalt. Martin többször is kérte ezt vagy azt a szomorú dallamot... Mókás arckifejezéssel hallgatta őket.
Bizalommal voltunk egymás iránt, miért kellett volna beszélgetnünk?"
(Jean-Pierre Abraham, Armen)

Most úgy

gondolom, nem szeretnék egy ideig ide írni. Azt nem mondom, hogy soha, mert ilyet soha nem mondanék:), senkire és semmire.
Csodaszép novembert továbbra is.
Szeretettel: M.

Múlt héten

új helyre tettem a madáretetőt, mert annyira nagy sikere volt, hogy ahogy kapkodták ki a magvakat a verebek meg a cinkék, fele lepotyogott a szomszéd területére és akkor baj ne legyen belőle, inkább új helyre tettem, az ablakpárkányra. Nem vették észre egy ideig vagy nem tudom, de most, ahogy itt ültem az asztalnál és olvastam valamit, megfigyelhettem, ahogy egy kékcinke végre felfedezte az új helyet és ahogy pillanatokon belül idecsődítette egy nagy csapat társát. Nem mondom, jó nagy hűhót tudnak csapni, és állandóan takarítani kell utánuk, pont olyanok mint a gyerekek, én pedig nem bánom sem a hűhót, sem a rendetlenséget illetve hát legyünk teljesen őszinték, néha szívesen világgá mennék, de mivel a világ kerek, úgyis mindig ide érnék vissza.

Most inkább

csak képek inkább csak magamnak, hogy sose felejtsem el, milyen volt ebben az évben a novemberem. Különben is sokkal inkább szemlélődni szoktam, mint okosakat mondani, ilyen is kell legyen valaki.

Olyan

zongorakesztyűt akart, ami illik hozzá. Legyen benne lila, mert a sapkája is lila, legyen rajta kicsi virág, picit legyen csipkés, de ne nagyon persze és hát egyáltalán. Jól van. Anna inkább kéket szeretne, mert kék a horgolt sapkája, zöld virággal, azazhogy kék volt, mert tegnapról mára virradólag lába kelt. Kéket horgolok mindenképpen, ha netalán mégis előkerülne a fejfedő (elő szokott), meg amúgy is, mert akkor legfeljebb készítek egy második sapkát s mind így, míg világ a világ s még egy nap, vagy míg ki nem tavaszodik...
Boldog novembert!