Amúgy

szerintem... a legnehezebben elviselhető emberi tulajdonság az az álnokság. Minden bizonnyal bennem is megvan, csak gyarlóságában az ember másnál könnyebben és szívesebben veszi észre . Ezen nemtelen (a nemes ellentétje)tulajdonságnak még az is ismertetőjele, hogy az álnok embernek nem szükséges semmit mondani (főleg, ha nem beszéljük rendesen a nyelvet), elég csak hallgatni és hosszasan ránézni. Valamiért úgy fogja érezni, hogy kéretlenül is magyarázkodnia, érvelnie kell. Meg kis ajándékot adnia. (Látszik, hogy nemrég beleolvastam Márai Füves könyv-ébe...lassan elkezdek az ő stílusában írni.)

Ma van a

farsangolás napja, és ilyen lett a Nyuszika. Van egy Kispiroskám is, de ő nem egyedül lett lefotózva, ezért nem tettem fel.
Amúgy a kislányok nagy része 1. vagy tündérke, 2. vagy jégkirálynő, 3. vagy hókirálynő, 3. vagy királykisasszony, 4. vagy hercegkisasszony, 5. vagy királynő, vagy valami ilyesmi jelmezben pompázott, és ez azért jól mutatja ugye, mennyire különböző dolgokra vágynak manapság a gyerekek. :) Nagyon kis édesek, csak elég mereven kell tartsák magukat, hogy le ne essen a sok cicoma róluk.
És nem tehetek róla, nem akartam meglátni-hallani, de már megint észrevettem, ahogy egy Mrs. PerfectParent valami méregdrága bérelt királynősjelmezt fogva, a foga alatt azt sziszegte pityergő kislányának, hogy már megint milyen buta vagy, azonnal hazaviszlek, ha nem hagyod abba, meg ilyenek...Nade én sem vagyok tökéletes, aztán jobb, ha a magam dolgával törődök végülis...

Kultúrpolgárok figyelem,

ma van a Magyar Kultúra Napja. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Ezért 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Én eddig nem hallottam róla, de nem is állítom, hogy kultúr lennék. Most már tudni fogom.

Ami a Himnuszt illeti...személyes vélemény: szerintem nagyon szép, én állandóan elérzékenyülök, ha hallom, nem tehetek róla, ez van. Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy elcsodálkozzak: ha jókedvet, és bőséget kérünk, azt miért olyan búbánatosan kérjük. Ja, hogy pont azért, mert ilyenek vagyunk...Igaz. És tulajdonképpen illik is hozzánk, hogy állandóan a balsorsot emlegetjük fel, mintha mi nem tehetnénk arról, hogy az volt, ami, és az van, ami van. De ezt csak azért mondom, hogy szurkálódjak, mert már megszoktam, le kellene szokni róla. Himnuszt nem változtatgat az ember, ha kell-ha nem, de mentalitást már jó lenne azért...

Már megint

csemegekukoricázok, de nem akarok nevet is írni...Tulajdonképpen nincs jogom ítélkezni, meg nem is az én dolgom...Olvastam egy tévés "sztár"-ról, aki néhány hete szült. És most panaszkodik, hogy neki egész nap otthon kell ülnie, és csak főz, mos, takarít, meg ott a gyerek is...És már alig várja, hogy két hónapos legyen a kicsi, hogy visszamehessen a képernyőre. Az is lehet, hogy csak újságírói túlzás, hogy ezt írták róla, én nem hiszek el mindent a médiának.
Na, inkább nem is mondok semmit. Tudom, hogy van olyan, hogy szülés utáni depresszió, és azt is tapasztaltam, milyen az, mikor a hormonok megbolondítják az embert, aztán még azon is elkeseredik, hogy megváltoztatták a vonat menetrendjét, pedig ő nem is vonattal közlekedik. És én is szoktam panaszkodni.
De akkor is. Én amondó vagyok, hogy mindig annak örüljön az ember, aminek lehet. Ahogy Lewis mondja: Ha egy ember nem juthat valamihez hozzá, érezze jól magát nélküle, amennyire lehetséges! Jó az ilyen emberek társaságában lenni.
És ha olyan szerencsés valaki, hogy gyereke születik, akkor annak meg pláne örüljön, és ne tegyen úgy, mintha a gyereknek kellene örülnie és megköszönnie, hogy ő az anyja.