Szerdánként - ezen a héten legyen meglepetésszerűen kedden, hátha örömet szerez valakinek, ráadásul ez az ötvenedik bejegyzés! - megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre.
- November. Könyvek. Meghitt esték. Egy erdei sétán legalább hat-, hétféle taplógombát találni egyetlen kidőlt, mohás fán. Az udvar közepén az egyik bokornak lassan olyan színei vannak, mintha éppen tűzbe borulna, egy igazi égő csipkebokor. Bevásárlás után elővenni a kenyeret a zizegő papírzacskóból, érezni, ahogy a kenyérillat elönti a konyhát. Megvenni az első adventi kalendáriumot, a lehető legfinomabb csokoládésat és elképzelni, hogyan fogja majd az, akinek adom, beépíteni didergő decemberi reggeleken a napi rutinjába, amikor kint még sötét van és a tűzhelyen már fő a kávé. Reggelenként a deres háztetők s az utcáról beszűrődő hang, ahogy a korán munkába indulók már kaparják a szélvédőkről a jeget. Egy ablaknál levő kétszemélyes asztal az egyik kedvenc kávézómban, mindig reménykedve, hogy most éppen szabad lesz. Köd. Gyertyafény. Az első megfázás, hozzá citrom és gyömbértea, sok mézzel, minden mennyiségben. A szeptember az új jegyzetfüzetek és friss kezdetek hónapja volt. Az október az aranylásé. A december pedig tele lesz majd adventi fénnyel. Ezekhez képest a novembernek nincs különösebb ismertetőjegye. Senki sem mondja, milyen nagyon várta már a novembert. Én, nem csak a sok, csak ilyenkor megtapasztalható apróság miatt, mégis nagyon szeretem.
- Kedvesség.
Mindenütt megtalálható.
Egy bevásárlóközpont előtt az autóban várakozva egy hajlott hátú, idős férfire lettem figyelmes. Éppen odatolta a kosarát a saját autójához és bepakolta a csomagtartóba a tartalmát: néhány cserép hangát - ezt a télen is virágzó szépséget, ami az én kertemben is megtalálható! - és egy kereszt alakú virágkompozíciót. Eszembe juttatta, hogy a szeretet nem múlik el. Síron innen és túl is megmarad.
Az ablakpárkányomon, ahogy váratlanul idén még egyszer kinyílik a ciklámen. Nem csak az emberek lehetnek kedvesek. A virágok is, a macskák, az ablakok, ahogy megszűrik és a lehető legnagylelkűbben áteresztik a fényt. Egyetlen korty friss víz íze. Egy kényelmes szék. Egy szeretettel elkészített sütemény. Az emberek az utcákon, kutyát sétáltatva, bele-belekortyolva a pékségben vett kávéba, sietve valahova vagy ráérősen, ki-ki a saját mindennapi életében. Ebből a szemszögből, ahonnan én nézem a világot, minden költészetté válik.
A hétköznapi gesztusok kedvességét keresem, olyasmi érdekel a leginkább, amit, ha természetes, észre sem veszünk. Egy kéz, amelyik éjszaka közepén megigazítja a félrecsúszott takarót.
Időnként eszembe jut, milyen pompás tervekkel indultam neki ennek az évnek. Némelyik valóra vált, némelyik folyamatban van, egyik-másikat elrontottam, feladtam, neki sem fogtam. De így a vége felé, azt hiszem, már csak egyetlen célom van:
észrevenni, életre kelteni, kiemelni, megköszönni, a saját eszközeimmel láthatóvá tenni az egyszerű, láthatatlan, hétköznapi kedvességet.
- Perzsa tea. Régóta kísérletezem a tökéletes recepttel. Megtaláltam azt, ami számomra tökéletes. Hozzávalók: egy kis üvegkannába teszek egy fahéjrúdat, egy kis kardamomot és egy pici sáfrányt. Teatojásban fekete teát. Ezt leöntöm frissen felforralt vízzel. Néha sokáig hagyom ázni az egészet, néha nem, néha kicsit többet teszek, hol ebből, hol abból, ettől függően kicsit mindig más. Mindenképpen tökéletes. Olyan íze van, mint a karácsonynak.
- Mit olvasok, mit hallgatok. Ann Pachett Whistler című könyvét olvasom, angolul, nagyon lassan. Némelyik mondatért lapokkal később is visszafordulok, még egyszer elolvasni. Hallgatni Audrey Assad Peace című albumát hallgatom a Spotifyon és ugyanott Mel Robbins podcastjét. Ez utóbbi jobbára az egyetlen, amit figyelemmel kísérek, messze nem minden részt hallgatok meg, de amit igen, azt többször is. Mottóm: keveset, jól megértve, alkalmazva. A legutóbbi ilyen, jól átrágott rész az Ed Mylett-el készült interjú. A legfontosabb gondolatok, amelyeket valamilyen apró, konkrét módon igyekszem gyakorlatba is ültetni:
Amikor tehetetlennek érzed magad, segíts valaki másnak, akármilyen csendes, apró, láthatatlan módon. Lépj ki egy pillanatra az önmagad körüli keringésből./
Az élet néha nem arról szól, hogy még adunk hozzá valamit, hanem hogy elveszünk. Leteszünk talán éveken át hűségesen végzett feladatokat, kiszelektáljuk a ruhákat, kilépünk olyan társaságokból, elhagyunk olyan gondolkodási mintákat, amelyek nem a javunkat szolgálják. Mindez szükséges lehet ahhoz, hogy világosabban lássuk, mit szeretnénk igazán./
Ha változtatni szeretnénk valamin az életünkben, elhagyni valamit, amitől függővé váltunk, ez akkor lehet sikeres, ha a szeretethez kapcsoljuk. A vendég itt elmesélte a saját gyermekkori élményét az alkoholista édesapjával, aki számtalan próbálkozás után akkor tudta letenni az italt, amikor ezt a családja iránt érzett szeretetéhez kapcsolta. Minden nap ellen tudott állni, élete végéig, mert mindig eldöntötte, a gyermekeit, feleségét az italnál jobban szereti. A szeretet a lényeg. A legnagyobb erő./
Ha valami rosszul sül el, nem sikerül, ne az eredmény alapján ítéljük meg és főleg el magunkat. (Mást sem.) Azt vizsgáljuk meg, milyen volt a szándék. Ha tiszta volt, jóindulatú, ne szapuljuk magunkat. (Számomra ez a legnehezebb.)/
Végül, ami tetszett, hogy ő is naponta ír naplót, akárcsak én, minden reggel körülbelül harminc percen át. Amit tanultam tőle: mindig valakinek írn, egyetlen személy számára. Ez néha ő maga, máskor ő maga fiatalabb korában vagy valamelyik gyermeke. Szeretem ezt a gondolatot, én is ki fogom próbálni.
Szép, boldog novembert!
