Minden olyan szép! #32

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Nyár. Múlt hét csütörtökön munkaszüneti napunk volt, s bár volt meghívásunk egy nagyobb társaságos kirándulásra, úgy döntöttünk, kettesben töltjük a napot. Mivel közel van a határ, elindultunk Csehországba. A Sumava (Bohém-erdő) tele van kisebb kastélyokkal, némelyikük már csak egy rom, de a legtöbb szépen karban van tartva és látogatható. Az egyik ilyen vár (Hrad Kasperk), de igazából maga az út volt a cél. Mindenütt megálltunk, ahol tetszett. Egy egészen apró motorbicikli múzeumnál az első kisvárosban a határ túloldalán. Egy szép pataknál. Egy város főterén levő pékségnél kávézni. Végül a várat is megtaláltunk, sőt, tovább is mentünk, egy olyan, magasabban fekvő helyre, ahonnan kissé fentről volt rálátásunk az egész tájra. A nyár az évszak mivoltán túl egy életérzés, és idén először éreztem és élveztem minden percét.

- Edzések. Nagyjából minden második nap megyek a fitneszstudióba edzeni, egy-egy órát, néha hosszabbra nyúlik, mire az összes gyakorlatot alaposan elvégzem. Általában munka előtt, de ha itthon dolgozom, közben is elmehetek. Múlt péntek délelőtt esett az eső és majdnem egy órán át abban a luxusban volt részem, hogy teljesen egyedül lehettem. A kis falusi edzőtermek igazi luxus. Minden megvan, ami szükséges, s az a legjobb benne, hogy itt van, helyben. Kétszer vagy többször is meggondolnám, elindulok-e, ha még hosszasan autóznom is kellene, hogy egyáltalán ott legyek. Kicsit mindig izomlázam van. Érzem, hogy élek. Akárcsak a nyár, ez is egy életérzés. Kívűlről nem látok változást. A tükörből ugyanaz a személy néz vissza rám, aki eddig is. Talán Michelle Obama mondta egy interjúban - ki tudja már kinek, hol -, hogy a testmozgás nem arról szól, hogyan akarunk kinézni, hanem arról, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Száz százalékosan igaza van. Sokkal szebb gondolatokat gondolok, ha jól érzem magam a bőrömben. A test és a lélek sokkal szorosabban összefügg, mint ahogy azt egész életemben gondoltam. 

- Mesterséges intelligencia. Valószínűleg sokkal kevesebbet használom a magánéletemben, mint az átlagember. Íráshoz pedig soha nem nyúltam hozzá és nem is fogok soha. Miért adnám át neki azt, ami a legemberibb bennem. Kifejezetten tudatosan igyekszem arra, ha van egy kérdésem, először azon gondolkodom el, kit tudnék személyesen megkérdezni. Az emberekben rengeteg tudás van, minden létező és nem létező témában. Például, hogy milyen protein port érdemes venni, arról a szomszéd lányt kérdeztem meg, és kiderült, mivel dolgozott már bioboltban, mindent tud erről, amit emberileg tudni lehet. Ha nem vagyok benne biztos, hogyan kell írni helyesen egy szót, itt van mindig mellettem a magyar helyesírási szótár, szép kék borítóval, rendszeresen forgatom. Néha csak úgy beleolvasok, hogy lássam, milyen szavak léteznek. Nem vagyok ellene a mesterséges intelligenciának. Nem félek tőle. Csak vigyázok, legalább az én életemben, arra, ami emberi.

- Instagram. Az Instagram az egyik gyenge pontom. Kifejezettem szeretem. Főleg, ha normálisan használom. De ha nem vagyok túl jól vagy nem figyelek, el tudok veszni benne, igen. Néhány napja észrevettem az új beépített funkciót. Egy kis görgetés után megjelenik egy szünetjel és a kérdés: "time for a scroll break?" Ideje egy görgetési szünetnek? Állj meg egy pillanatra, és fontold meg, hogy tartasz egy kis szünetet. És nem tudom, ha ezt marketing fogásként vetette be az Instagram, tehát ha, mint ahogy az érdekük diktálná, pont az ellenkezőjét akarnák elérni, akkor nem működik. Mert én komolyan veszem. Eddig még minden egyes alkalommal valóban megálltam egy pillanatra és félretettem a telefont. 

- Mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban:   

a találkozásokat barátokkal, családdal

a dinnye, az eper, a szamóca, a cseresznye ízét

hogy újra elővehettem az egyszerű kék nyári ruhát, amit úgy szeretek, a szekrényből

új füzetet vettem az új naplóhoz, egy dinoszaurusz - a szótárban néztem meg, hogyan kell helyesen írni! - van rajta és még mindig elmosolyodok, ahányszor csak látom; még soha nem vettem ilyen vicces füzetet, ezúttal sikerült magamat is meglepnem

hogy észreveszek olyan mintákat - a földön, a falakon, a felhőkben - amelyeket, akikkel vagyok, nem látnak 

az esőcseppek finom kopogása az esernyőmön

lefekvés előtt kimenni az udvarra, hallgatni a csillagokat és a tücsökcirpelést 

Szombat reggel.

Ma reggel különösen is szép, dús és nagylelkű az élet. Kora reggel kijöttem a kertbe. Minden zsong, bong, zümmög, dúdolgat. Minden nedves még, esőtől, harmattól, vizes lett kissé a jó hosszú, kényelmes kardigánom is, amikor hátradőlök a széken. 

Nem bánom. Semmit sem bánok. Sem a mohát a köveken, amelyeken a mozaik asztalka áll a kínai lonc alatt. Az asztal billegését sem, a vízcseppeket, az aláhulló virágszirmokat sem. Néha megfigyelem a szomszédot, ahogy minden apró mohát szisztematikusan felperzsel az udvarán. Külön perzselője van, direkt erre a célra. Én szeretem ezt a fajta élettel teli rendetlenséget, nem csak az udvaron, de megtanultam szeretni abban is, ahogy a háztartást vezetem, írok, olvasok vagy tanulok. Abban is, ahogy a testemre gondolok, amikor tükörbe nézek. Az az egyik legpontosabb intőjele annak, ha nem vagyok jól, hogy látom az élet, az idő telésének természetes velejáróit, és csak a hibákat veszem észre. A tökéletlent. 

Az örömöt igyekszem nagyon komolyan venni.

Lenyűgöz a dongók öröme a virágzó bokor ágai között. 

A virágok öröme. 

A harmatcseppek, a felhők öröme. 

Én is itt vagyok és bekapcsolódom, a magam módján, az általános, vad, kitörő énekbe, amit az ilyen lassú reggeleken különösen is szépen lehet hallani. 

Minden olyan szép! #31

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Nyári bakancslista. Minden évben megírom, szinte minden évben ugyanazokkal a tételekkel. Idén különösen is eseménytelen, s csupa olyan dolog, amit napról-napra "kell" végezni ahhoz, hogy valamikor esetleg látszata legyen. Nem kell látszata legyen egyébként. Például az olvasás. Régi könyveket tervezek újraolvasni vagy végre befejezni, nem tudok lépést tartani az újakkal, kivéve Visky András Illegalistákját, amit utólagosan kaptam a születésnapomra. Lassú olvasás, ez van többek között a listámon, inkább csak emlékeztetőként. Vannak olyan listák, ahol nem az a cél, hogy kipipáljam a tételeket. A nyári bakamcslistám pont ilyen.

- Szép barátságok. Valamelyik nap többen beszélgettünk, azzal a fajta beszélgetéssel, amikor csak úgy folynak a gondolatok és mindenki egy kicsit őszintébb, mint egyébként. Egy pikniktakarón ültünk a Duna partján, míg haza nem zavart a vihar.  Emlékszem, megosztottam velük a - főleg saját magammal való - nyűglődéseimet. Később kaptam egyiküktől egy üzenetet: "Szerintem egy új, másik verziód van alakulóban és csak arról van szó, hogy félsz egy kicsit." Egy gyönyörű mondat. Igaz, megértő mondat. Enyhíti a félelmet, amely minden változás természetes velejárója.

- Ünnepek. A határidőnaplóm, az üzenetek a telefonomban telis-tele vannak ünnepekkel. Születésnapok, esküvők, kisbabák születnek. Olyasfajta ünnepek ezek, ahol nem kötelező ajándékot adni, mert az illető nem tartja meg a születésnapját, nem hív meg az esküvőjére, de mivel a barátom, kollégám, egyedül vagy másokkal összefogva gondoskodunk valamilyen ajándékról. A kórusban az elmúlt hónap folyamán két gyermek is született. Csodálatos. Hogy ennyi jó dolog történik. És hogy ennyi embert ismerhetek, akik fontosak nekem.

- Mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban:  

az ég kékje, percekkel a vihar kitörése előtt

a balkon, amit berendeztem virágokkal, az eddigieknél kényelmesebb székekkel, s ahova tegnapelőtt meghívtam a szomszéd lányt kávézni

szétültettem a pénzlevelű pilea növényeimet és mindenkit megajándékozok, aki erre jár, azt is, aki nem

barkácsáruház - mindent szeretek benne, mindent megnézek, azt is, amire nincs szükségem, annyi ötlet, illat, szín, lehetőség, csodálatos élmény szerintem

citromverbéna illatú kézkrém  

Minden olyan szép! #30

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Idő. Kitartás. Az elmúlt születésnapom azért volt különleges számomra, mert akkor kiválasztottam három-négy olyan területét az életemnek, ahol a következő évfordulóig tartó időszakban rendszeres erőfeszítéseket szeretnék tenni egy adott irányba s ezáltal valamilyen többé-kevésbé konkrét célt is elérni. De két hónap alatt, ami az évemből már eltelt, többnyire úgy éreztem, még sehol sem tartok. Hogy még el sem kezdtem semmit. Mindig közbejön valami. Talán tegnap gondoltam először arra, hogy ez tulajdonképpen nem igaz. Mindent megteszek, ami tőlem telik. Újra és újra visszatérek az elhatározásaimhoz. Kívülről nem történik ugyan semmi látványos. Valószínűleg nem is fog. De ezek belső célok és már látom a haladást. És ez erőt ad, egyfajta belső tartást.

- Átmeneti napok. Az elmúlt hét napból négyet utazással töltöttem. Az ilyen napok olyan átmenetiek, nem? Mintha nem is léteznének önmagukban. Mintha csak az úticélhoz kapcsolódva lenne értelmük. Előre megbeszéltük, hogy pénteken már reggel nyolckor elindulunk, de - nem az én hibámból - végül csak délben indultunk. Nem emlékszem, mivel töltöttem a köztes négy órát. Valószínűleg valami átmeneti dologgal. Mikor megálltunk egy útszéli étteremnél enni, nem tudom miért, de vettem magamnak egy szénsavas üdítőt is. Pedig én majdnem mindig csak sima vizet iszom, vagy teát. A negyedik napon, amikor már visszafelé tartottunk, arra gondoltam, hogy ezután megpróbálom az "átmeneti" napokban is  ugyanúgy megtartani a szokásaimat, mint máskor. Naplót írni, egészségesen étkezni, a várakozási, utazási időt valami nem átmenetivel eltölteni. Mert átmeneti napok, most már tudom, nincsenek. Csak napok vannak. Mindegyik egyetlen, mindegyik megismételhetetlen. Az idő nem megújuló erőforrás.

- A reális élet. Mikor reggelenként a kismacskám az ölembe ugrik, újra és újra eszembe juttatja a legfontosabb kérdést: akarom-e a reális életet. Ma reggel fekete pólóban, fekete rövidnadrágban ültem a balkonon, írni próbáltam, élvezni az első kávét, próbáltam úgy tenni, mintha nem venném észre, mintha nem lenne az ölemben hely, de ő - megint - addig lábatlankodott, míg egyszer csak ott termett a füzetemen. Hozzámsimult, tele lettem macskaszőrrel, a fekete ruhaanyagon jól is látszott. Elkezdett dorombolni és a lehető legédesebb arckifejezéssel nézelődni. Akarom-e a reális életet, kérdezi szavak nélkül is minden áldott reggel. A szőrökkel együtt. A megszakításokkal, bosszúságokkal, megzavarásokkal együtt. Nem elég egyszer válaszolni. Minden nap kell válaszolni. S bár én nem mindig akarom a valódi életet, ő viszont, úgy tűnik, akar engem.

- Mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban:  

hogy utólagos születésnapi tortát süthettem a gyermekemnek, életem első vegán tortáját, a krémjét azokból a vegán összetevőkből kevertem össze szabad elképzelés és adagolás alapján, amiket a helyi boltban találtam

hogy el tudtam olvasni és magamtól megértettem egy nagyon rövid, egyszerű perzsa szöveget

házimunka

szomjas muskátlikat locsolni egy forró nap végén

nyílnak a rózsák a kertben

hogy bár közben csütörtök lett, megírhattam a szokásos szerdai bejegyzést, a harmincadikat 

A rózsa útja.

Az elmúlt hétvégén elhoztuk az utolsó apróságokat is a szülői házból. 

Mindannyian elutaztunk még egyszer, mindenkitől elbúcsúzni. 

Végigjártam a szobákat, az "én" szobámban - mindig mindenki egyszerűen csak Márta szobájának nevezte -, külön is elidőztem. A legszebb kilátás nyílik innen az eredeti vajdahunyadi várra. 

Számomra ez mindig természetes volt. 

De már tudom, hogy nem az.

A kertben nyílnak a rózsák. 

A sárga rózsa a kedvencem. 

Egyetlen szálat hoztam el. 

Végig vigyáztam rá a visszafele vezető, két szakaszban megtett, 1100 kilométeres úton. Nehezen viselte ő is, én is a meleget, a klimát az autóban, a hosszú órákat. De most itt van, miközben dolgozom, mellettem, az ablakpárkányon. 

Teljesen szétteregette a szirmait, mintha szárnyai lennének.

Majd minden nap visszvágok egy kicsit a szárából, kicserélem a vizet. Néhány napig még itt lesz nekem. 

Mindennek, amitől annyira félünk, ilyen békéje lesz végül. 

Ilyen szép lesz, mint a rózsa útja.