Minden olyan szép! #37

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- A balkon. A balkonkertem kifogyhatatlan bátorítás és ihlet forrása számomra. 

A kis, apró piros virágú növény az első virágzás után hetekig visszahúzódott, majd egyik reggel hirtelen elém tárta új, kissé borzas, csendesen ragyogó szirmait. Mintha emlékeztetni akarna, mennyire rendben van, ha csak időnként vagyunk láthatóak. A lehetőség, az információ itt van bennünk. Újból hozzuk majd a virágjainkat, amikor itt van az ideje. De akkor mindenképpen. Akkor is, ha senki sem látja. 

A fűszernövényeim is idén a legszebbek. Mert odafigyelek arra, hogy rendszeresen learassam a termést. Ne tartogassam későbbre. Használjam fel most vagy szárítsam meg későbbre. Mintha emlékeztetni akarna: van, amit azzal lehet elveszíteni, ha őrizgetem. Ha nem használom, ha nem adom tovább. A friss hajtásoknak akkor van esélyük a növekedésre, ha a régieket levágom.

 

- Befejezni valamit. Nagyon könnyű elkezdeni valamit. Folytatni, rendszeresen foglalkozni vele már nehezebb. De talán mégis befejezni a legnehezebb, vagy adott esetben, ha már nem megy tovább, befejezettnek nyilvánítani. Hány elkezdett füzet, kötős-varrós projekt, könyv mesélhetne a legnemesebb tervekről. Az elmúlt napokban több ilyen rég elkezdett "vállalkozást" is lezártam. Befejeztem egy rég elkezdett könyv olvasását. Egy pár zokni kötését. Apróságok, és egyikhez sem kellett rengeteg idő, csak az elhatározás, hogy tényleg, ezt most itt végigolvasom, megkötöm. Ma reggel új naplót is kezdtem, és mint mindig, ki tudja miért, olyan nehéz volt teleírni az előzőt, az utolsó oldalakat egyszerűen csak úgy akartam hagyni, üresen. Annyira vártam már, hogy nekifogjak az új füzetnek. Pedig megvan annak a nehézsége és szépsége - természetesen nem a füzetről beszélek már -, hogy ne hagyjak félbe dolgokat. Főleg ha valamibe sok ötletet, időt, munkát fektettem. Néha már csak a beért gyümölcsöt kell leszedni, de ki tudja miért, valamiért éppen ezt érzem a legnehezebbnek.

 

- Nyelvleckék. Igyekszem minden este legalább tíz-tizenöt percet foglalkozni a perzsa nyelvleckékkel. A tanfolyam százhatjából a kilencvenkettediknél tartok. Bevallom, átugrottam a nyolcvanadiktól kezdődő tíz leckét, mert messze meghaladják a jelenlegi tudásomat. Kis filmjeleneteket kellene értelmezni, de annyira informális, szleng nyelvezetet használnak, hogy képtelen vagyok felismerni a mondatszerkezetet, nem értem a szavakat. Kezdtem elveszíteni az örömöt. Napokig felé sem néztem. És akkor egyszerűen kihagytam ezeket a részeket. Most egy mesével foglalkozunk. Az öröm visszatért. Néha azért hagyunk abba dolgokat, mert feltétlenül ragaszkodunk a (sor)rendhez. Pedig az öröm, s hogy ne hagyjunk abba valamit, amit szeretünk, fontosabb.

 

- Mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban:   

 

szerettem minden hozzá(m)szólást, kommentet a blogon, sokat jelentenek

az idei első bolhapiac látogatást, ahol vettem magamnak egy olyan kis piros teáskannát, amilyenünk gyermekkoromban is volt, s hogy utána lementem a Duna partjára és sokáig néztem a hajókat, a kacsákat

szerettem a hosszú munkanapokat s utána az esti sétákat, amelyek azért voltak különösen is fontosak, mert a lépésszámlálóm szerint néha egész nap még száz lépést sem tettem meg

egyszer láttam két őzikét is, felkapták a fejüket, amikor megláttak, de nem rohantak el s úgy éreztem magam egy pillantra, mint egy szép mesében

egy spontán baráti piknik, préselt virágok, egy szép kő, egy kövek között virágzó apró virág s mennyi minden még, amit hagyok megemlítés, lefotózás nélkül is egyszerűen csak létezni, hiszem a világ, a szépség végtelen, én pedig nem vagyok az 

Luxus.

 Nagyon kevés kivételtől eltekintve mindig ugyanazt reggelizem: zabkása és tea. A zabkását egy kis agávé sziruppal és fahéjjal ízesítem s amikor hűlt egy kicsit, teszek rá valamilyen idénygyümölcsöt. Az udvaron van egy málnabokor, amit évekkel ezelőtt még a szüleim kertjéből hoztunk, de érdekes módon felfedeztem két másikat is, ezek maguktól jöttek. Az egyik közvetlenül a ház mellett, a másik az udvar hátsó részében telepedett meg. A saját ültetésű bokorhoz képest egészen apró a termésük. 

Csodálatos minden reggel venni egy poharat és kimenni, leszedni a frissen érett szemeket. Néha több van, néha kevesebb. De mindig találok valamit. Málna vagy szamóca, ma reggel láttam, szeder is lesz majd néhány szem. A teához, amit főzök, az erdőben szedtem a bodzát s a balkonon van egy cserépnyi menta, tökéletesen elég ahhoz, amennyire szükségem van a limonádéhoz vagy teához.

Ezek a málnaszemek nem sterilek, nincsenek műanyag dobozba csomagolva. Nem egyformák a szemek és előfordul, hogy néhány kis bogár is belekerül a pohárba.

A levendula szerény termését már leszüreteltem, de mindig találok még egy-egy szálat, amit behozok, leteszem a tányérom mellé vagy lepréselem. Tele vannak a könyveim préselt levendulával.

Nálam szorgalmasabb kertészek sokkal többet is fel tudnának mutatni, de számomra minden reggel újból megható, hogy alapjában véve nem teszek érte semmit, mégis részem lehet ebben a luxusban. 

Hosszú és lassú a szezon. Nincs szükségem sokra. 

Olyan élményt adnak, mint a versek, amelyeket a legrövidebb időrésben is el lehet napközben olvasni. 

Néhány szem, néhány szép szó is elég ahhoz, hogy ízben és esztétikailag új minőséget teremtsen a mindennapi életemben. 

Minden olyan szép! #36

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Hétköznapok. Mostanában különösen is varázslatosnak érzem őket. A mozdulat, ahogy reggelenként felkelek és elhúzom a függönyt. Ahogy a talpam megérinti a fapadlót. Ahogy rendbeteszem a nappalit és este még egyszer végigtörlöm vizes törlőkendővel a konyhapultot. Ezeket a rutinosan elvégzett dolgokat látom különlegesen szépnek, mert időnként szíven üt, mennyire nem maguktól értetődőek. Hogy van egy otthon, egy ház, asztal, szék, edények, amelyek az én jelenlétemtől, törődésemtől kezdenek el ragyogni. Minden más tennivalót, munkát újra és újra kell tanulni. Gyorsan változik minden. Csak a házimunka, a kert gondozása, a teremtett világ fenntartásának legegyszerűbb, rám eső része marad ugyanaz, mégis megunhatatlan.

- Étel. Visszanézve az elmúlt hét nap fotóit látom, szinte mindegyik valamilyen asztalnál készült. Az asztalokon kávé, kókuszos sütemény. Víz. Saláta. Pogácsa.Vegetáriánus grillezett "hús", amiről a barátaim számomra külön gondoskodtak. Kenyér, valamilyen tojásból készült krémmel megkenve, rajta hagymaszeletek. Bazsalikomos, citromos limonádé. Zabkása, a kertben szedett friss málnával. Műanyagtálcán egy adag sült krumpli hazafelé tartva az alkonyatban egy autópálya melletti benzikútnál. Annál, hogy pontosan mi volt az asztalon, fontosabb, ki ült mellettem vagy velem szemben. Miről beszélgettünk. S ha egyedül étkeztem, fontos volt-e ugyanolyan szépen megteríteni az asztalt, mintha másoknak készíteném.

- Nagylelkűség. Ma itthonról dolgozom. Kávéfőzés után még visszaültem az ágyba. Nem álltam készen rá, hogy rendesen elkezdjem a napot. Később eldöntöttem, adok magamnak ráadásul egy extra fél órát s egy második espressot is. Miért ne lehetnék ma különösen nagylelkű? Olyan kevés is elég ahhoz, hogy tágasabbnak érezzem az életet és az időt.

- Mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban:  

hogy zajlik a szentjánosbogár-szezon; érdemes alkonyatkor elindulni sétálni az erdőbe, s megfigyelni, ahogy lassan sötétedik, hogyan jelennek meg a kis repülő lámpások a fák között

lassú olvasás, s hogy mindig van egy verseskötet a hátizsákomban

lassú, hosszú edzések; semmi sem lassabb és hosszabb egy hatvan másodpercen át kitartott plank pozíciónál

egy-egy a lehető legjobb időben érkezett mondat; például valamelyik nap azon gondolkodtam, milyen nehéz mostanában megszervezni a könyvklub alkalmakat, nem is tudom, van-e értelme, s abban a pillanatban kaptam egy üzenetet az egyik tagtól, amelyben megköszönte az aktuális könyvhöz fűzött gondolataimat; őszintén szólva ritkán élek át ilyen összehangolódást, ezért, amikor megtörténik, annál értékesebb

hogy mikor nekifogtam írni a mai bejegyzést, fogalmam sem volt, miről fog szólni, hiszen nem történt az utóbbi napokban semmi érdekes, de mint mindig, ez most sem volt igaz 

Minden olyan szép! #35

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Eső. Miközben írom ezeket a sorokat, odakint éppen eleredt az eső. Hála Istennek. Kint maradt a dróton néhány száradó ruhadarab, kimegyek értük. Szép lassan megyek, nem kellemes, amikor a hideg esőcseppek elérik a bőrömet. Mégsem sietek. Mindent érezni akarok, nem csak a kellemeset, simogatót, langyosat. Visszaülök az íróasztalhoz, hallgatom a nyitott ablakon át az esőt. Milyen szép.

- Július. Eltelt az év fele, s mint majdnem minden hónap végén, tegnap összeállítottam egy június-reelt az Instagramon. Mikor, a teljesség igénye nélkül, lefotózok valamit, ami tetszik, vagy készítek egy rövid videót, csak pillanatképeket látok. Összefűzve őket látom, milyen szép az élet, amit élek. Visszanézve látom azt is, hogy ami igazán fontos volt, arról nem készült felvétel, vagy ha igen, nem osztom meg. Lehet úgy személyesnek, őszintének lenni, hogy a privát dolgokat megtartom magamnak.  

- Edzések. Pont két hónapja iratkoztam be a fitneszstudióba. Hetente legalább három órát töltök ott. Az izomlázat leszámítva, nem érzek, nem látok magamon különösebb változást, de becsülettel elvégzem az edzéseket. Megtanultam, van, amit nem lehet siettetni. Pontosan tudom, mi az, ami már túl sok, mégis próbálkozok néha túlteljesíteni, hátha így gyorsabban, látványosabban leszek erősebb. Ilyenkor annyira elfáradok, hogy szinte semmire sem vagyok képes a nap hátralevő részében. Mint ahogy a belső, lelki izmok esetében is, nem egy bizonyos cél elérésére akarok törekedni, hanem egy rendszeres, fenntartható, és ami a legfontosabb, örömet szerző életformára. 

- Öröm. Mind fontosabb számomra. Azt már tudom, milyen érzés és hogyan kell fogakat összeszorítva küzdeni valamiért. De van egy olyan sejtésem, hogy az igazán maradandó változások, az igazán szép dolgok csak örömből születhetnek. Ha ez hiányzik, hiába az esetleges siker.

- Nevetni. Saját magamon szeretek nevetni a leginkább. Múlt szombaton, már majdnem zárás előtt, lementem a boltba, dinnyét venni. Estére meghívtak egy kis spontán grillezésre a szomszédba, gondoltam, járuljunk mi is hozzá a vacsorához valamivel. Volt még néhány dinnye, de egy olyan magas falú ládában, hogy sehogysem értem el az alját. Épp csak megérinteni tudtam a kiszemelt dinnyét, vagy akármelyiket, az ujjam hegyével. Körülnéztem, sehol egy magas személy. Megpróbáltam még egyszer, ezúttal mindenre elszántan. Éreztem, ahogy mélyen belenyomódik a gyomromba a láda széle, a lábaim a levegőben, arra gondoltam, mindjárt bezuhanok fejjel lefelé a dinnyék közé. De sikerült. Megszereztem a dinnyét. Aztán ott álltam, kiizzadva, megtépázva, boldogan. Nevetőgörccsel küszködve. Reménykedve, hogy nem látott meg senki.

- Mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban: 

a levendula a kertben, a málna, amiből főztem egy kis lekvárt, a menta, a gyümölcsfák ígérete

az este, amikor az egész napos hőség után kiautóztunk egy olyan tóhoz, ahol még soha nem jártunk

hogy vannak olyan emberek az életemben, akiktől ragyogni kezdek, amikor találkozunk

a hétköznapok egyszerű szépsége, s az érzés, hogy nem vágyok ennél többre, szebbre

hogy reggelenként mindig rámosolygok az álmos, kicsit gyűrött tükörképemre

hogy sokat írok, ki nem fogyok a gondolatokból, s hogy néhányat itt is megosztok

perzsa nyelvleckék 

éjfél utánig figyeltem néhány este a telihold szépségét a függőágyból a balkonon, írtam egy szomszédasszonyomnak, akivel mostanában barátkozunk, hogy nézzen ki az ablakon ő is, eleve, hogy ezt a gesztust, amit mondjuk egy évvel ezelőtt még nem, most már természetesnek éreztem

annyi minden szép, de minden még szebb, ha azt nem egyedül, hanem másokkal együtt éljük meg

- még akkor is, ha valakinek, mint ahogy nekem is, az átlagosnál esetleg több igénye van az egyedüllétre. 

Minden olyan szép! #34

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- A kert. A kert olyan, mint egy végtelenbe nyúló nyári bál. Elnyíltak a pünkösdi rózsák, de közben kinyíltak a rózsák, mindenféle színben, árnyalatban és méretben. Mindegyik bokrot én ültettem s azóta is - mivel a füvet nem én nyírom s egyáltalán nem zavar egy kis egészséges rendetlenség -, alig csinálok valamit a kertben, egy kis gazolást és visszavágást leszámítva. Magától nő minden. Virágok, fák, fűszernövények. Minden nap végignézek mindent, szedek néhány szem málnát, cseresznyét, hozok be a vázába virágot és másnak is adok, csak úgy, mindenféle alkalom nélkül.

- Termoszkanna. Vettem mindkettőnknek egy-egy 1,2 literes termoszkannát és vigyázok rá, hogy ne fogyjon ki belőlük a víz. Teszek bele néhány szelet citromot is, mentalevelet a kertből, majd beteszem a hűtőszekrénybe éjszakára. Reggel viszem munkába, odateszem az asztalomra, viszem a fitneszstudióba, kóruspróbára. Újratöltöm, ha kell. Súlyra kicsit nehezebb, mint egy műanyag flakon, de hidegen tartja a vízet, bárhol is vagyok. Három termosznyi is elfogy egy-egy nap. Apróság, mindenki tudja, mindenki így csinálja, de nekem időnként újra és újra meg kell találnom a módját, hogy eleget igyak.

- Fehér ing. Szeretem a fehér ingeket. Szerintem az egyik legkülönlegesebb darab a ruhatárakban. Nekem kettő is van belőle. Mégis, alig használom, mert olyan ünnepélyes. Hol viseljem? Itthon? Mikor vásárolni megyek? Vagy dolgozni? Mindig az az érzésem, hogy túlöltözött vagyok. Úgy döntöttem, nem foglalkozok ezzel és elkezdtem viselni mindenütt. Szinte egyenruhává vált itthon a törtfehér muszlin rövidnadrágommal együtt. Hamar át lehet mosni, pillanatok alatt megszárad ebben a melegben és amit itthon viselek, azt nem is vasalom. Úgy döntöttem, ez így sikk. (Mikor valamelyik nap felhívott a lányom, amint megpillantott, azt mondta, úgy nézek ki, mint aki nyaral.)

- Vacsora. Nem emlékszem, írtam-e már erről az egyszerű receptről, vagy csak akartam. Egy üvegtál közepére teszek egy csomag feta sajtot. A tál többi részére paradicsomszeleteket aprítok. Majd az egészet fűszerezem sóval, borssal, zöldfűszerrel. Végül megszórom olivaolajjal, és addig sütöm a lerben, míg a sajt meg nem puhul. Közben sós vízben tésztát főzök be. A sajtot fakanállal szétnyomkodom, összekeverem a paradicsommal - kicsit szószszerű lesz -, és hozzáadom a főtt tésztát. Minden jól összekeverek. Annyira egyszerű és finom. Hidegen, melegen, azonnal, másnap, ülve, állva, otthon, munkában.  

- Könyvek. Mióta végre újra felállítottam a függőágyat a balkonon, az estéket hosszas olvasással töltöm. Főleg hogy van nyakba akasztható lámpám is. Új könyveket régóta nem vettem, esetleg hangoskönyvet, mert a heti háromszor egy órás edzéseken könyveket hallgatok. De ott is szívesen a régieket is, akárhányadjára. Mikor előveszek egy-egy már elolvasott könyvet, kicsit önmagam régebbi verziójával is találkozom. Például Dosztojevszkij Félkegyelműje, amit németül olvastam: tele van kis cetlikkel és préselt virágszirmokkal. Olyan gyönyörű. "der Fürst behauptet, die Schönheit werde die Welt erlösen!" - olvasom az aláhúzott sorokat. A szépség menti meg a világot. A szépség több mint esztétika. Ezen gondolkodom. Dosztojevszkij nem tipikus, könnyed nyári olvasmány. A kérdések, amelyekkel foglalkozik, időtlenek. S legalább azokat a részeket, amelyeket megjelöltem, mindenképpen újraolvasom.

( A #mindenolyanszép rovatunk nyári, kánikulára hangolt verzióját olvashattuk; mindenki nagyon vigyázzon magára, élvezzük a nyarat!)