Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre.
- Rendszeresség. Minden szerdán visszanézem az elmúlt hét nap fotóit, visszaolvasok a naplómban. Majd feljegyzem, mi az, amit szépnek láttam. Ez az egyszerű rendszeresség élteti a blogot és az egyik legjobb döntés volt, amit ezzel kapcsolatban meghoztam. Tévedés azt gondolni, hogy ami fontos, az majd magától működik.
- Házimunka. Két-három napon át eléggé szédültem. Most már jobb, de ezeken a napokon vettem észre, amikor tényleg a legszükségesebben kívül semmire sem voltam képes, hogy mennyi mindent elvégzek és elrendezek. Nem érzem munkának. Tisztán tartani a mosogatókagylót. A kallódó ruhákat a helyükre tenni. Tiszta törölközőkről gondoskodni. Vagy hogy legyen itthon joghurt és kenyér, és reggelenként frissen vasalt ing. S mikor újra jól érzem magam, milyen öröm és milyen szép, hogy tehetem.
- Varróműhely. Az utóbbi hetekben égen-földön kerestem egy varrodát. Egy túl hosszú overált szerettem volna rövidebbre vágatni. Végül kiderült, pontosan a munkahelyemmel átellenben van egy. Csak hétfőn és pénteken van nyitva néhány órán át. Pici, téglalap alakú, sárga épület, mesebeli ablakkirakattal és egy orientális motívumra emlékeztető építészeti elemmel az óriási frontablak felett. Bent mindenütt javításra váró ruhák, zakók, ingek, kabátok, nadrágok. Papírzacskók, nylonzacskók. A műhely legvégében egy tükrös próbafülke. Egy kisebb ablak mellett egy varrógép, mellette egy asztalkán egy kartondobozban mindenféle színű és árnyalatú cérna. Az apró, nagyon határozott varrónő öt perc alatt kimérte, felmérte, hogy mennyit kell levágni az anyagból és mikor lesz készen. Teljesen elvarázsolt ez a hely. Hogy manapság még létezik ilyen!
- Szorongást okozó helyzetek, kapcsolatok, események, emberek. Újból és újból ugyanarra a következtetésre jutok: amikor nem tudok valamit maradéktalanul szeretni, mindig elkezdhetem tudatosítani, kigondolni, kimondani, mi az, ami ebben a helyzetben mégis tetszik. Egy-egy szín, részlet, mosoly, szó, az égbolt felettem, minden számít. Ezekre figyelek. Engedem a szívemet az öröm felé irányítani. Nincs szükségem tökéletességre ahhoz, hogy jól érezzem magam. Újból és újból ugyanarra a dolgora jövök rá, és mindig meglepődöm, milyen egyszerű dolgok segítenek.
- Mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban: a gyönyörű, fagyos reggeleket, a halványrózsaszín napfelkeltéket/ a színeket/ a legfinomabb espressot egy benzinkúton/ hogy elkezdtem kötni a kardigánom ujját, hogy lassan, de haladok/ egy szép délután barátokkal a Duna partján/ hogy ma új naplót kezdhetek, a régi füzet éppen betelt/ szombat reggel felébredtem, és megpillantottam a lehető legkedvesebb üzenetet a telefonomon, csupán két szó: "szia Tesó!"/ egy csokor tulipán/ az egyszerű, rendszeresen elvégzett feladatokból eredő tágasság és öröm a hétköznapjaimban/ hogy nem minden, de nagyon sok minden, valóban, olyan, de olyan szép!/ és az év első fagyija, természetesen, finom és gyönyörű!/ és az új nyaklámpám, egyáltalán, az első nyaklámpám, kötéshez használom főleg, nagyon jó!
