Minden olyan szép! #36

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Hétköznapok. Mostanában különösen is varázslatosnak érzem őket. A mozdulat, ahogy reggelenként felkelek és elhúzom a függönyt. Ahogy a talpam megérinti a fapadlót. Ahogy rendbeteszem a nappalit és este még egyszer végigtörlöm vizes törlőkendővel a konyhapultot. Ezeket a rutinosan elvégzett dolgokat látom különlegesen szépnek, mert időnként szíven üt, mennyire nem maguktól értetődőek. Hogy van egy otthon, egy ház, asztal, szék, edények, amelyek az én jelenlétemtől, törődésemtől kezdenek el ragyogni. Minden más tennivalót, munkát újra és újra kell tanulni. Gyorsan változik minden. Csak a házimunka, a kert gondozása, a teremtett világ fenntartásának legegyszerűbb, rám eső része marad ugyanaz, mégis megunhatatlan.

- Étel. Visszanézve az elmúlt hét nap fotóit látom, szinte mindegyik valamilyen asztalnál készült. Az asztalokon kávé, kókuszos sütemény. Víz. Saláta. Pogácsa.Vegetáriánus grillezett "hús", amiről a barátaim számomra külön gondoskodtak. Kenyér, valamilyen tojásból készült krémmel megkenve, rajta hagymaszeletek. Bazsalikomos, citromos limonádé. Zabkása, a kertben szedett friss málnával. Műanyagtálcán egy adag sült krumpli hazafelé tartva az alkonyatban egy autópálya melletti benzikútnál. Annál, hogy pontosan mi volt az asztalon, fontosabb, ki ült mellettem vagy velem szemben. Miről beszélgettünk. S ha egyedül étkeztem, fontos volt-e ugyanolyan szépen megteríteni az asztalt, mintha másoknak készíteném.

- Nagylelkűség. Ma itthonról dolgozom. Kávéfőzés után még visszaültem az ágyba. Nem álltam készen rá, hogy rendesen elkezdjem a napot. Később eldöntöttem, adok magamnak ráadásul egy extra fél órát s egy második espressot is. Miért ne lehetnék ma különösen nagylelkű? Olyan kevés is elég ahhoz, hogy tágasabbnak érezzem az életet és az időt.

- Mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban:  

hogy zajlik a szentjánosbogár-szezon; érdemes alkonyatkor elindulni sétálni az erdőbe, s megfigyelni, ahogy lassan sötétedik, hogyan jelennek meg a kis repülő lámpások a fák között

lassú olvasás, s hogy mindig van egy verseskötet a hátizsákomban

lassú, hosszú edzések; semmi sem lassabb és hosszabb egy hatvan másodpercen át kitartott plank pozíciónál

egy-egy a lehető legjobb időben érkezett mondat; például valamelyik nap azon gondolkodtam, milyen nehéz mostanában megszervezni a könyvklub alkalmakat, nem is tudom, van-e értelme, s abban a pillanatban kaptam egy üzenetet az egyik tagtól, amelyben megköszönte az aktuális könyvhöz fűzött gondolataimat; őszintén szólva ritkán élek át ilyen összehangolódást, ezért, amikor megtörténik, annál értékesebb

hogy mikor nekifogtam írni a mai bejegyzést, fogalmam sem volt, miről fog szólni, hiszen nem történt az utóbbi napokban semmi érdekes, de mint mindig, ez most sem volt igaz 

Minden olyan szép! #35

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Eső. Miközben írom ezeket a sorokat, odakint éppen eleredt az eső. Hála Istennek. Kint maradt a dróton néhány száradó ruhadarab, kimegyek értük. Szép lassan megyek, nem kellemes, amikor a hideg esőcseppek elérik a bőrömet. Mégsem sietek. Mindent érezni akarok, nem csak a kellemeset, simogatót, langyosat. Visszaülök az íróasztalhoz, hallgatom a nyitott ablakon át az esőt. Milyen szép.

- Július. Eltelt az év fele, s mint majdnem minden hónap végén, tegnap összeállítottam egy június-reelt az Instagramon. Mikor, a teljesség igénye nélkül, lefotózok valamit, ami tetszik, vagy készítek egy rövid videót, csak pillanatképeket látok. Összefűzve őket látom, milyen szép az élet, amit élek. Visszanézve látom azt is, hogy ami igazán fontos volt, arról nem készült felvétel, vagy ha igen, nem osztom meg. Lehet úgy személyesnek, őszintének lenni, hogy a privát dolgokat megtartom magamnak.  

- Edzések. Pont két hónapja iratkoztam be a fitneszstudióba. Hetente legalább három órát töltök ott. Az izomlázat leszámítva, nem érzek, nem látok magamon különösebb változást, de becsülettel elvégzem az edzéseket. Megtanultam, van, amit nem lehet siettetni. Pontosan tudom, mi az, ami már túl sok, mégis próbálkozok néha túlteljesíteni, hátha így gyorsabban, látványosabban leszek erősebb. Ilyenkor annyira elfáradok, hogy szinte semmire sem vagyok képes a nap hátralevő részében. Mint ahogy a belső, lelki izmok esetében is, nem egy bizonyos cél elérésére akarok törekedni, hanem egy rendszeres, fenntartható, és ami a legfontosabb, örömet szerző életformára. 

- Öröm. Mind fontosabb számomra. Azt már tudom, milyen érzés és hogyan kell fogakat összeszorítva küzdeni valamiért. De van egy olyan sejtésem, hogy az igazán maradandó változások, az igazán szép dolgok csak örömből születhetnek. Ha ez hiányzik, hiába az esetleges siker.

- Nevetni. Saját magamon szeretek nevetni a leginkább. Múlt szombaton, már majdnem zárás előtt, lementem a boltba, dinnyét venni. Estére meghívtak egy kis spontán grillezésre a szomszédba, gondoltam, járuljunk mi is hozzá a vacsorához valamivel. Volt még néhány dinnye, de egy olyan magas falú ládában, hogy sehogysem értem el az alját. Épp csak megérinteni tudtam a kiszemelt dinnyét, vagy akármelyiket, az ujjam hegyével. Körülnéztem, sehol egy magas személy. Megpróbáltam még egyszer, ezúttal mindenre elszántan. Éreztem, ahogy mélyen belenyomódik a gyomromba a láda széle, a lábaim a levegőben, arra gondoltam, mindjárt bezuhanok fejjel lefelé a dinnyék közé. De sikerült. Megszereztem a dinnyét. Aztán ott álltam, kiizzadva, megtépázva, boldogan. Nevetőgörccsel küszködve. Reménykedve, hogy nem látott meg senki.

- Mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban: 

a levendula a kertben, a málna, amiből főztem egy kis lekvárt, a menta, a gyümölcsfák ígérete

az este, amikor az egész napos hőség után kiautóztunk egy olyan tóhoz, ahol még soha nem jártunk

hogy vannak olyan emberek az életemben, akiktől ragyogni kezdek, amikor találkozunk

a hétköznapok egyszerű szépsége, s az érzés, hogy nem vágyok ennél többre, szebbre

hogy reggelenként mindig rámosolygok az álmos, kicsit gyűrött tükörképemre

hogy sokat írok, ki nem fogyok a gondolatokból, s hogy néhányat itt is megosztok

perzsa nyelvleckék 

éjfél utánig figyeltem néhány este a telihold szépségét a függőágyból a balkonon, írtam egy szomszédasszonyomnak, akivel mostanában barátkozunk, hogy nézzen ki az ablakon ő is, eleve, hogy ezt a gesztust, amit mondjuk egy évvel ezelőtt még nem, most már természetesnek éreztem

annyi minden szép, de minden még szebb, ha azt nem egyedül, hanem másokkal együtt éljük meg

- még akkor is, ha valakinek, mint ahogy nekem is, az átlagosnál esetleg több igénye van az egyedüllétre. 

Minden olyan szép! #34

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- A kert. A kert olyan, mint egy végtelenbe nyúló nyári bál. Elnyíltak a pünkösdi rózsák, de közben kinyíltak a rózsák, mindenféle színben, árnyalatban és méretben. Mindegyik bokrot én ültettem s azóta is - mivel a füvet nem én nyírom s egyáltalán nem zavar egy kis egészséges rendetlenség -, alig csinálok valamit a kertben, egy kis gazolást és visszavágást leszámítva. Magától nő minden. Virágok, fák, fűszernövények. Minden nap végignézek mindent, szedek néhány szem málnát, cseresznyét, hozok be a vázába virágot és másnak is adok, csak úgy, mindenféle alkalom nélkül.

- Termoszkanna. Vettem mindkettőnknek egy-egy 1,2 literes termoszkannát és vigyázok rá, hogy ne fogyjon ki belőlük a víz. Teszek bele néhány szelet citromot is, mentalevelet a kertből, majd beteszem a hűtőszekrénybe éjszakára. Reggel viszem munkába, odateszem az asztalomra, viszem a fitneszstudióba, kóruspróbára. Újratöltöm, ha kell. Súlyra kicsit nehezebb, mint egy műanyag flakon, de hidegen tartja a vízet, bárhol is vagyok. Három termosznyi is elfogy egy-egy nap. Apróság, mindenki tudja, mindenki így csinálja, de nekem időnként újra és újra meg kell találnom a módját, hogy eleget igyak.

- Fehér ing. Szeretem a fehér ingeket. Szerintem az egyik legkülönlegesebb darab a ruhatárakban. Nekem kettő is van belőle. Mégis, alig használom, mert olyan ünnepélyes. Hol viseljem? Itthon? Mikor vásárolni megyek? Vagy dolgozni? Mindig az az érzésem, hogy túlöltözött vagyok. Úgy döntöttem, nem foglalkozok ezzel és elkezdtem viselni mindenütt. Szinte egyenruhává vált itthon a törtfehér muszlin rövidnadrágommal együtt. Hamar át lehet mosni, pillanatok alatt megszárad ebben a melegben és amit itthon viselek, azt nem is vasalom. Úgy döntöttem, ez így sikk. (Mikor valamelyik nap felhívott a lányom, amint megpillantott, azt mondta, úgy nézek ki, mint aki nyaral.)

- Vacsora. Nem emlékszem, írtam-e már erről az egyszerű receptről, vagy csak akartam. Egy üvegtál közepére teszek egy csomag feta sajtot. A tál többi részére paradicsomszeleteket aprítok. Majd az egészet fűszerezem sóval, borssal, zöldfűszerrel. Végül megszórom olivaolajjal, és addig sütöm a lerben, míg a sajt meg nem puhul. Közben sós vízben tésztát főzök be. A sajtot fakanállal szétnyomkodom, összekeverem a paradicsommal - kicsit szószszerű lesz -, és hozzáadom a főtt tésztát. Minden jól összekeverek. Annyira egyszerű és finom. Hidegen, melegen, azonnal, másnap, ülve, állva, otthon, munkában.  

- Könyvek. Mióta végre újra felállítottam a függőágyat a balkonon, az estéket hosszas olvasással töltöm. Főleg hogy van nyakba akasztható lámpám is. Új könyveket régóta nem vettem, esetleg hangoskönyvet, mert a heti háromszor egy órás edzéseken könyveket hallgatok. De ott is szívesen a régieket is, akárhányadjára. Mikor előveszek egy-egy már elolvasott könyvet, kicsit önmagam régebbi verziójával is találkozom. Például Dosztojevszkij Félkegyelműje, amit németül olvastam: tele van kis cetlikkel és préselt virágszirmokkal. Olyan gyönyörű. "der Fürst behauptet, die Schönheit werde die Welt erlösen!" - olvasom az aláhúzott sorokat. A szépség menti meg a világot. A szépség több mint esztétika. Ezen gondolkodom. Dosztojevszkij nem tipikus, könnyed nyári olvasmány. A kérdések, amelyekkel foglalkozik, időtlenek. S legalább azokat a részeket, amelyeket megjelöltem, mindenképpen újraolvasom.

( A #mindenolyanszép rovatunk nyári, kánikulára hangolt verzióját olvashattuk; mindenki nagyon vigyázzon magára, élvezzük a nyarat!) 

Minden olyan szép! #33

Szerdánként (csütörtökön) megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Fény. Idén is, akárcsak múlt júniusban, ébren töltöttem egy éjszakát, csak azért, hogy lássam és átéljem, milyen érzés. Újra és újra megrendítő. Szombat este 21 óra 11 perckor ment le a nap, vasárnap reggel 5 óra 3 perckor jött fel. A kerti ház elé kitettem egy széket, és csak néztem, hogyan tűnik el a fény, majd hogyan jön vissza. A teljesen sötét, csendes órákat a legnehezebb megélni. Körülbelül 3 óra 20 perckor már hallottam egy kis csipogást, de úgy igazán csak négy óra körül kezdtek el énekelni a madarak. Néhány órán át valóban, teljesen csend és sötét van. Ez az az időszak, amikor az édes kiscicáim vad tigrisekké válnak, az egerek bánatára, és ezt is nagyon nehéz volt látni, ahogy elfognak egyet. Esélye sincs elmenekülni. Nem feltétlenül vágyok erre a látványra, de az éjszakához ez is hozzátartozik. Szinte megkönnyeztem, amikor végül megjelent a felkelő nap fénye. Reggelenként rózsaszín az ég!

- Perzsa. Majdnem egy éve tanulom a nyelvet. Elég hosszú kihagyásokkal, de mégis. Néhány hónapja viszont minden nap egy kicsit. Hallottam ehhez kapcsolódóan egy történetet. Volt egyszer egy ember, aki doogh-t akart készíteni. Ez egy nagyon népszerű perzsa ital, joghurtból és vízből készül. Ez az ember vett egy kis üveg joghurtot, elment az óceánhoz és elkezdte belekanalazni. Szeretett volna készíteni egy óceán dooght. Az emberek kinevették, kérdezték, mit csinál. Tudta ő, hogy lehetetlen, amit szeretne, de azért csak folytatta és azt válaszolta: اگه بشه، چی میشه! Ami lefordítva annyit jelenti, hogy: de gondolj csak bele, mi lehet belőle, ha működik! Vannak lehetetlennek tűnő dolgok. A nyelvtanulás kicsit ilyen. De más is. Fontos dolgok, kimondhatatlan dolgok. Van akinek egyszerűen csak az, hogy minden nap összegyűjtsön annyi életkedvet, ami egy napra elég. És mégis csináljuk, kanalanként. Mert mi van, ha működik. 

- Egyszerű. Szeretem az egyszerű dolgokat. Kirándulni menni, szendvicset csomagolni és vizet, majd a végén piknikezni egy tó partján. Esténként kitenni egy széket az udvarra, a naplemente irányába fordítani és nézni, ahogy eltűnik a fény a fák ágai között. Hajat mosni és kiállni a nyári szélbe, hogy magától megszáradjon. Uborkát aprítani kis tálkába és odacsomagolni a munkába. Lefeküdni a fűbe és nézni a felhőket. Sötétedés előtt sétálni indulni és bodzát szedni a teához. (S csütörtökön, munkába indulás előtt megírni végre a szerdai bejegyzést a blogon.)