Igazából

ebben a pár napban, mióta megvan a mappám, a következő "területeknek" látom a legeslegnagyobb hasznát. Akinek több gyermeke van, érteni fogja.


Elég sok lapot kellet már ide befűzzek: minden olyan információt, ami mindhárom gyerekre vonatkozik. Pl. szünidők időpontja ebben a tartományban, a vasárnapi iskolai tájékoztató, különféle gyermekrendezvényekre való meghívások, stb.



Mindegyik lányomnak külön rész van fenntartva. Különösen az iskolásaim, szinte naponta hoznak haza valami fontos értesítést, miegymást, és ezeket szépen berakom egy-egy átlátszó tartóba, így jól átlátom, mit-mikorára kell beszerezni, elintézni. Ha már nem aktuális, egyszerűen kiveszem. Rengeteg fejfájástól, vajon-mit-felejtek-el érzéstől kíméltem meg már néhány nap alatt is magam. Ugyanitt tartok olyan kis jegyzeteket, amire felírom, mit szeretnék Vele személyesen együtt csinálni, attól függően, hogy mi a szeretet-nyelve. Mivel mindegyik gyerek totál más személyiség, különbözőképpen kell bánni velük, illetve mindegyiknek más területen van szüksége megerősítésre.

Hát igen, magamnak is készítettem egyet...Még elég üres, de van néhány megvalósítani kívánt tervem, ide ezek fognak kerülni, meg hogy mit kell tennem ahhoz, hogy az álmaim realításokká váljanak. Meg ilyesmi. Illetve koncertek, kiállítások, ahova el szeretnék menni, ha lehet. Jó, ha egy helyen van minden.

Amúgy, valószínüleg majd bővül a mappa, ha szükséges - az a jó benne, hogy nem egy füzet, ami úgy marad, ahogy írom, hanem mindig változtathatom, ahogy a helyzet kívánja.

A múlt napokban

készítettem magamnak egy ilyen könyv-féleséget, ami arra hivatott, hogy segítsen nekem rendben tartani összevisszaságra hajlamos háztartásomat. Az ötlet nem eredeti, különféle amerikai blogokból merítettem ihletet. Amúgy világéletemben szerettem listákat írni mindenről - tennivalókról, olvasnivalókról, vásárolnivalókról, meg még ki tudja miről - csak az a baj, hogy ezeket a listákat mindig elkeverem, keresni kell, szóval kész fejfájás az egész.


Vettem egy ilyen befűzhetős lapokat tárolandó mappát, és szépen kidekoráltam, valamint nevet is adtam neki.


Aztán. Belefűztem jó sok átlátszó tartót (nem jut eszembe a hivatalos neve), és felosztottam háziasszonyi hivatásomnak rendben tartandó területeit. Az első tartóba mindjárt be is másoltam a Példabeszédek 31. részében található Derék asszony dicséretét, mert szerintem tartalmazza egy hozzám hasonló élethelyzetben levő nő számára fontos dolgokat, úgymint: férj, gyerekek, háztartás, házon kívüli munka, kapcsolatok, hit, jótékonyság...


Tennivalók. Ez a terület még elég hiányos, mert általában azt teszem, amit éppen kell. Készítettem ugyan egy elnagyolt heti tervféleséget, pl. minden második nap porszívózás, a keddi nap a vasalós nap, a péntek a heti nagybevásárlós, de igazából ezek eléggé rögzültek már bennem, nem szükséges táblázatokat nézegessek. Az amerikai blogokban találtam olyat is, hogy részletesen leírtak mindent: reggel felkelés, fogmosás, fésülködés stb., de én ezt túlzásnak tartom...:)


Menü - Bevásárló lista. Ez a rész is hiányos, de szeretném, ha hozzászoknék a használatához, és akkor egy kicsit célirányosabban tudnék vásárolni, illetve nem kéne sok időt azon témában való tipródással töltenem, hogy vajh' mit főzzek ma!?


Kapcsolatok. Ide pakolom be a különféle névjegykártyákat, meghívókat, sebtiben felírt telefonszámokat, címeket...Eddig, ahány kis cetlim volt, az annyifelé...
(folyt.köv.)

Vagy két napja

ellepték a várost a rockerek. Fekete póló + nadrágot, a fiúk és a lányok is hosszú, derékig érő hajat valamint tetoválásokat viselnek és különös ismertetőjelük a kishordó sör, amit állandóan cipelnek magukkal. Ők szerintem rockerek, bár lehet, hogy tévedek. Onnan is gondolom, hogy azok, hogy este tíz után valahol koncerten tombolnak, mert itt a népek nem tudnak aludni a nagy zenebonától. Engem ugyan nem zavar, mert én ha álmos vagyok, akkor ágyúszó mellett is alszom. Azért nem bánnám, ha legközelebb Norah Jones rajongók lepnék el a várost...

Igazából annyira

nincs most mondanivalóm, de nagyon ráérek. Meg aztán látom, hogy pont 999 bejegyzést produkáltam eddig másfél év alatt, akkor meg már legyen ez az ezredik. Szóval, tegnap délután voltunk Tibivel vendégségben, és nagyon jól éreztem magam. Megint grillezés volt, és őszintén kíváncsi vagyok, mit csinálnak a németek télen, ha vendégségbe hívnak valakit, mert akkor nem lehet grillezni. Eddig, ahol csak megfordultunk, mindenütt grillezés volt. A család, aki meghívott, elég nagy, pontosan hét gyermekük van, ebből kettő örökbe fogadott, és búcsúzásnál mondtam, ahogy illik, hogy mi is meghívjuk őket hozzánk szeretettel és szívesen. Szóval, feladtam magunknak a leckét, de nincs aggódás, mert sok jó ember kicsiny lakásunkban is jó ember marad.
Egyébként, napok óta az a személyiségtípusos teszt jár az eszemben, és többet is elvégeztem, meg utánaolvastam, mert annyira igazak rám az állítások, hogy az nem igaz, illetve hát nagyon is az. Szóval, magam körül forgolódom egy kicsit, naés. Képzeljétek, a rengeteg jó tulajdonság mellett, ami a flegmatikusokat jellemzi, tehát szvsz engem is, ott van az is, hogy bizony lusták vagyunk. Nekem mondják? Egyik cikkben pedig azt javasolták, hogy harcoljunk keményen ezen tulajdonság ellen, mert le lehet küzdeni sok gyakorlással, és ennek leghatékonyabb módját abban látja a cikkíró, hogy minden reggel keljünk korábban a család többi tagjánál (mondjuk, ezt már kellően begyakoroltam), és ... fürödjünk meg mindannyiszor hideg vízben. :))) És akkor gondolom, egy idő után már nem is leszünk annyira lusták. Erre azért annyira nem vagyok hajlandó, meg aztán amúgy is segítségemre sietett a sorsom alakulása a három gyerkőcöm és a rend + tisztaságot másoknál egy fokkal jobban szerető férj személyében, hogy ezen kellemetlen ( számomra ugyan nem, de közvélemény szemében nagyon is) tulajdonságot, amiről igazán nem tehetek, naponta sikeresen leküzdjem. Vagy sikertelenül. Erről ennyit. Mindenesetre érdekes. És a viccet félretéve, nagyon fontos, hogy helyesen lássuk magunkat. Enélkül nem tudjuk elfogadni a saját személyünket, és boldogok sem lehetünk, mert talán valaki másra szeretnénk hasonlítani, vagy mittudomén.
Szerintem ennyi bölcselkedés elég is volt ezrediknek, és most már csak annyit tudnék hozzátenni, hogy szívesen nyaralnék én is egy kicsit az idén, lehetőleg tengerparton, de ha nem, hát nem, így is jó. Lesz nyár jövőre is.

Egyik kicsi, másik pici, a harmadik icipici...

Mivelhogy engem felkértek arra, ( jajde jól hangzik!), hogy írjam le tapasztalataimat a fenti témában, most ez fog következni.
Az úgy volt, hogy esküvőnk előtt tervezgettük az életünket, s benne a gyerekeket is persze, akiket úgy kb. 5 év utánra gondoltunk ki magunknak, lévén, hogy én akkor voltam elsőéves az egyetemen, meg úgy egyáltalán, elég fiatalkák voltunk.
Persze, semmise úgy lett, ahogy gondoltuk, hanem sokkal jobban. Sára megszületett a második évben, Anna a harmadikban ( akkor halasztottam egy évet), és Enikő a negyedikben. Szépen sorban, egymás után. S majd' a falra másztam az olyan kérdésektől, hogy "terveztétek őket?" Nem tudom más hogy van vele, de mi végülis nem ültünk le papírral vonalzóval megtervezni őket, és az első sokkhatás után szívből örültünk mindegyiknek.
Szóval az úgy volt, hogy én kb. 5 évig vagy áldott állapotban voltam, vagy szoptattam. El lehet engem képzelni, ahogy araszolok egy tipegővel, meg egy babakocsiban ülővel, plusz nagy hassal. Így utólag még én is sajnálom magam, de akkor ez természetes állapot volt, és úgy oldottam meg, ahogy tudtam. Mondjuk, nem kívánom annyira vissza azokat az időket, mikor fel kellett bűvészkedni a buszra három kisgyereket, amiből egyik babakocsiban trónolt, de általában azért mégsem, mert ölben akart lenni, és akkor a csomagjaimat toltam valahogy a kocsiban. Régi szép idők!
Életem legkétségbeesettebb pillanata (én boldog ember!) akkor volt, mikor picivel Enikő születése után egyedül voltam velük otthon, mind a három bömbizett, és letettem őket a földre, mert onnan már egyik se tudott leesni sehovase, majd én is rázendítettem. Mert annyira nagy feladatnak tűnt az egész, és én annyira nem éreztem alkalmasnak magamat rá.
DE. Ezeket már el is felejtettem.
1. Mert az öröm, ami velük együtt költözött a családba, sokkal nagyobb.
2. Mert most már van egy elég jól kezelhető kis csapatom.
3. És annyit gyönyörködöm bennük.
4. Vigyáznak egymásra, játszanak egymással, vihorásznak, sutyorognak, ( mikor éppen nem veszekednek, verekednek, karmolják vagy csípik egymást...:)
5. Elöröklik egymástól a ruhákat ( még jó, hogy mind lányok!).
6. Három gyerek után már van egy kis kedvezmény a tankönyveknél, meg az ebédnél suliban-oviban.
7. Három gyerekülés pont befér a hátsó ülésre.
8. Az ember megtanul a két szemével háromfele figyelni. (Arról most ne tegyünk említést, hogy egyszer elvesztettem az egyik gyerekemet...;)
Nem igazán voltak valami nagy nevelési elveim. Mindent ösztönösen tettem, aztán később meg olvastam, hogy az úgy pont jó volt. Nagyon szeretem Vekerdy Tamás írásait, na tőle viszont rengeteget tanultam, általában beváltak-nak a tanácsai. Amúgy meg elég lazán vettem a dolgokat. Például a szoptatás: az orvos mondta, hogy szigorúan háromóránként legyen, hogy tanuljon rendet az a gyerek, én meg akkor szoptattam őket, amikor éppen nekik jólesett. (Aztán orvost váltottunk.)
Szóval így valahogy, magam se tudom pontosan, hogy, de több, mint nyolc éve gyakorló anya vagyok, tulajdonképpen főállásban, és örülök, hogy ezt megengedhetjük magunknak, mert ez a mai világban szerintem luxus. Tibi nélkül nem mennék semmire. Igaz, ő se nélkülem :).
Na, nem hiszem, hogy nagyon okosabbak lettek volna a (most még) kétgyerekes anyukák :), de hát mindent úgy kell csinálni, ahogy eddig. Meg ilyenek.
(Amúgy, képzeljétek, ez lett volna az első előre kigondolt pósztom, mégse sikerült előre kigondoltnak, annak ellenére, hogy tulajdonképpen előre kigondoltam, csak az a baj, hogy elfelejtettem, persze, nem előre kigondoltan, és végül ez is hirtelensült lett, és biztos vagyok benne, hogy akkor fog eszembe jutni egy csomó jó tanács, mikor már publisolom ezt az egészet...)