mindjárt ránk virrad a népszavazás fényes napja, amit a vizitdíj, napidíj valamint tandíj kérdésében fogunk megtartani, mi a magyar nép. Előrebocsátom, hogy nem szimpatizálok egyik párttal sem, úgyhogy az alapján fogok szavazni, ahogy azt kiokoskodom magamnak. Megmondom őszintén, én inkább a "nem" irányába hajlok, tehát, hogy ne töröljék el ezeket a díjakat. (Legalábbis azt hiszem, arra irányulnak a kérdések, hogy legyenek-e eltörölve, de nem biztos, mert itt hagyományosan úgy fogalmazzák meg a kérdéseket, nehogy kapásból tudjuk, mit is akarnak..)
Igen, népszerűtlen vagyok, azt hiszem, de szerintem igenis, kell egy bizonyos kapcsolatot teremteni a szolgáltatásokat igénybe vevők és a szolgáltatások között. Még akkor is, ha egy csomó pénzt fizetnek be így is a népek adó útján a közösbe. Persze, ki kell dolgozni a megfelelő szociális alapon nyújtandó kivételes eseteket, mert senkise akarja, hogy a szegény beteg ne gyógyuljon meg, vagy a szegény diák ne okosodjon ki.
Fura ez a fidesz is, mintha direkt az ellen dolgozna, hogy nehogy már a népek felelősséget vállaljanak magukért, merthogy majd az állam gondoskodik mindenkiről. Pont a szocialistákból nézném ezt ki, de valahogy az ellenzéki szerep megzizzenti őket, úgy látom.
Najólvan, most már, hogy tudom, hogy fogok szavazni, azt mondom, hallgassunk egy kis Jamie Winchestert. Mostanában nagyon bejön.
Showing posts with label mártaszavaznifog. Show all posts
Showing posts with label mártaszavaznifog. Show all posts
Thursday, February 28, 2008
Subscribe to:
Posts (Atom)