Thursday, November 19, 2026

Minden olyan szép! #52

Szerdánként - néha csütörtökön - megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Ez az időszak. Némelyik időszak nehéz. Nehezebb, mint a többi. Legyen szó akár hosszú, éveket átölelő időszakokról vagy egészen rövidekről. Számomra például a hónap két középső hete mindig nehéz, nagyon intenzív napjaink vannak ilyenkor a munkahelyen. Végtelenül fáradtnak érzem magam. Érzékenynek. Néha úgy jövök haza, hogy borsónyira van szűkülve a gyomrom. Úgy érzem, nem tudok lépést tartani a kihívásokkal. Semmi különös, csak a reális élet nyers szépsége. Ilyenkor itthon más szabályok érvényesek, például a házimunkát vagy más tennivalókat illetően. Amikor kemény az élet, nem szükséges, hogy még én is kemény legyek. Lehet, hazajövök és az este hátralevő részét kötéssel töltöm. A reggeleket indulás előtt azzal, hogy - ezt nagyon szeretem, ha nem rohanva kell elvégezni - rendbeteszem a konyhát. Elmosogatom a joghurtos poharakat, a tejfölöset, alján az ujjnyi, már penészedő maradékkal, a fazekat, ami már nem fért bele a mosogatógépbe, a finom porceláncsészét, minden leborítok egy tiszta kendőre a konyhapulton, majd végignézek az egészen a szép szürke fényben. Extrán puha kardigánt veszek a pólóm fölé, ölbe veszem a macskát, így nézem a napfelkeltét. Vagy este, a lehetséges utolsó bejelentkezés előtt néhány perccel, még odaérek a fitneszterembe és mindent beleadok az edzésbe. Vagy, végiggondolom a millió szép tervemet és csak azt tartom meg, ami reálisan elvégezhető. 

- Ötvenkettő. Ez az ötvenkettedik #mindenolyanszép bejegyzés. Egy egész évnyi gyűjtemény. S bár néha elmaradt, a legtöbbször, még ha késve is, még ha nem a legjobb minőségben is, megírtam ezeket a bejegyzéseket. Mindig úgy kezdem, hogy végigolvasok az elmúlt hét nap naplóbejegyzésein, végignézem a telefonomon a fotókat. Nincs különösebb célom, azon kívűl, amit önmagukban jelentenek: az élet örömteli szemlélése. 
Még mindig szorgalmasan tanulom a perzsa nyelvet. Valaki megkérdezte tőlem az elmúlt napokban, mi a motivációm. Elgondolkodtam, mi okosat válaszoljak. Az egyetlen motivációm az, hogy szeretem - mondtam. A szeretet a legszebb motiváció, szerintem. 
 
-  Az év vége felé. Lassan véget ér ez az év és azon gondolkodom, mi minden történt ebben az évben, mi az, ami még mindig megtörténhet. Mi az, amit feladtam, mi az, amiben kitartottam. Mindkettő fontos. Lassan véget ér az év, de még nincs vége. Miért siettetem? Miért mondom mindenkinek, aki kérdezné, hogy ötven éves vagyok? Jövő márciusig még negyvenkilenc. Addig még annyi minden történhet. Én szeretek tervezni, álmodni, de ha csak ezt az évet nézem és a még hátralevő napokat belőle, van néhány dolog, amiről még álmodni sem mertem. Például jövő héten elutazok életem első barátnős hétvégéjére! Egy gyermekkori és egy új barátnővel - micsoda kombináció, micsoda váratlan ajándéka ennek az évnek. Régebben képtelen voltam teleírni a füzeteimet. Az utolsó lapokat üresen hagytam, nem volt türelmem hozzájuk. Pedig teleírhattam volna őket, a legszebb történetekkel.
 
- Vorfreude. Susanne barátnőmnek októberben volt a születésnapja. Egy ebédmeghívás számára az ajándékom, abban az indiai étteremben amit mindketten annyira szeretünk. Időt adok neki és önmagamat. Ízeket és színeket, miközben odakint lassan besötétedik és tükörré válnak az üvegfalak. Mindjárt november vége, de még nem sikerült átadni az ajándékomat. Kérdeztem tőle ma reggel, ráér-e jövő kedden. Kedden nem, de hétfőn igen. Hétfőn én nem, orvosi időpontra viszem a nagyvárosba az egyik szomszédasszonyomat, nem tudom, mikor érünk vissza. Megint elhalasztottuk a találkozást. Annál hosszabb ideig tart a Vorfreude! - írtam neki. Az örömre való várakozás öröme a legszebb. Annál éhesebbek leszünk! - válaszolta. És ez is, ez a várakozás, az éhség, az ajándék része.

No comments: