Egyre-másra

gyártom itt a pósztokat, úgy látszik, sok szorult belém a net-szünet miatt, amúgy a való életben nem is vagyok beszédes egyáltalán. De tényleg. Csak ha van,kivel és van, mit...De még akkor se mindig.
Na, hát csak azon gondolkoztam ( és ezzel spanyol viaszt találok fel már megint, illetve nyitott kapukat döngetek, meg minden) hogy : 1. Jó, ha az ember szabad tud lenni mindentől és mindenkitől, mert akkor a jókedve és a boldogsága nem függ senkitől és semmitől. Ez nem jelenti azt, hogy nem szereti szíve minden szeretetével a többieket. Csak nem függ tőlük. 2. Ha az ember nem elégedett és boldog a kicsi lakásban, nem lesz elégedett és boldog a nagyobban sem, meg seholsem, mert a kettőnek semmi köze egymáshoz. 3. Ha az ember olyan szerencsés, hogy kicsi gyerekei vannak, és sok vasalnivalója, meg minden, akkor ne sóhajtozzon, hogy sok a dolga, s hogy jaj, három gyerek mellett semmire sincs ideje, mert ez nem igaz. Az embernek mindenre van ideje, ami neki fontos. S ha valaki azt mondja, hogy nincs ideje találkozni velem, s meginni velem valamit, akkor tulajdonképpen azt mondja , hogy nem akarja.
Ezek voltak a mai napi márta-bölcsességek. Most már tényleg nem írok többet, már csak azért sem, mert mennem kell takarítani ...

Tegnap

tökjó volt a parkban, mert a gyerekek nagyon összebarátkoztak egy 11 éves kislánnyal, én meg az anyukájával, szóval jól eldiskuráltunk. És csak csodálkoztunk, hogy a gyerekek kb. két órán át mást se csináltak, csak homokfirkákat készítettek, kis virágokat meg ilyesmit rajzolgattak egy kis ágacskával, aztán letörölték, újból kezdték...Még mondja valaki, hogy a mai gyerekek nem tudják lefoglalni magukat...

Jaj, képzeljétek,

egy teljes fél napig meg plusz egy éjszakán át nem volt netünk. Mert hogy valahol Siófoknál állítólag volt valami bokortűz, nemis, avartűz, ami mindjárt más, ugye, és hát ezért. Rosszul esett az elején, de azt hiszem könnyen hozzá tudnék szokni a netmentes állapothoz is. Jó, hogy nem vagyok függő :)

Recept

Amúgy Liv-től kaptam, ő meg másvalakitől, így terjed kézről-kézre. Íme:
Gyümölcslepény:
25 deka liszt
15 deka cukor
2 vaníliás cukor
1 sütőpor
1 csipet só
10 deka vaj (pihepuha)
2 deci tej
2 tojás
3-4 marék bármilyen gyümölcs
A tetejére rá lehet morzsolni 3 tk kekszet.
Mindent összekeverünk, a masszát sütőpapíros tepsibe öntjük, rászórjuk a gyümölcsöt és a kekszmorzsát, 180 fokon 35 percig sütjük.
Én ma tettem rá: málnát, cseresznyét, meggyet, barackot és almát. Ezt is mindenki szereti, és az ilyen receptet meg kell becsülni minálunk.

A bögrém miatt

még mindig bánkódok, meg ráadásul a Republic-tól is búcsút vettem, és amúgy meg rég nem lepődtem meg semmin, és már ideje lenne meglepődnöm valamin. Mondjuk, ez nem teljesen igaz, mert most délben például meglepődhettem volna azon, hogy a válogatós aprónép milyen szépen megebédelt: a nagyobbik csak levest evett, a középső csak kolbászt, a legkisebbik pedig csak rizset. Én meg a maradékot. És sütöttem egy olyan finom gyümölcsös sütit, le is fogom majd írni a receptjét, mert megmondom miért: mindenkinek tudom ajánlani. Az anyukáknak azért, mert 5 perc alatt elkészíthető, az apukáknak és férjeknek azért, hogy a feleségüket jól meglepjék vele, mert lehet ők is meglepődésre vágynak mostanság. A legényeknek és hajadonoknak pedig azért, mert még jól jöhet.

Kissé

szomorú vagyok, mert elrepedt és kicsorbult a kávésbögrém, és tudom, hogy másból is lehet inni, de én akkor is szerettem ezt a bögrét, és a kávézás már soha nem lesz ugyanolyan nélküle. Pedig én nem ragaszkodom amúgy a tárgyakhoz, szívesen kölcsön meg örökbe is odaadok mindenkinek ezt-azt, de na, úgy látszik ehhez a bögréhez már odanőtt a szívem. Még sóhajtozok egy sort, aztán megpróbálok megszelídíteni egy másik bögrét. És ha valamikor, valaki - aki szeret engem, meg minden - valahol lát egy ugyanilyet, kunyerálja el, vagy vegye meg nekem...

Az este

kb. 11-kor fogtam hozzá mindenféle házimunkának. Vasalás közben megnéztem a Kultúrházat az M1-en. Elég érdekes volt. Megtudtam, hogy 2008 lesz a Biblia Éve, és ez alkalomból a történelmi egyházak készülnek kiadni egy ún. Bulvár-Bibliát. Elég szörnyen hangzik, nem? A két szó sehogysem illik egymáshoz. Erre állítólag azért van szükség, hogy a jónépnek érthetőbbé tegyék ezt a könyvet. Majd lesznek benne szép színes rajzok, meg minden. Állítólag már Németországban kiadtak egy olyan Bibliát is, ahol például Jézus nem a kenyeret osztotta szét a tömegnek, hanem hamburgert. Elég fura. Nem hiszem, hogy ettől bárki is, aki eddig nem olvasta, hirtelen elkezdi olvasni és érteni. De hát lehet, hogy tévedek.
Aztán a főzés és egy maratoni mosogatás közben meghallgattam a Kossuth Rádióban a himnuszt és még valamit, de nem abból nem maradt meg semmi. Főleg azért, mert próbáltam mű-lelkesedést imitálni T. mindenféle autókról tartott kiselőadásához. Aztán mondtam neki, hogy hagyja már abba, én sem traktálom őt receptekkel meg idézetekkel.

Ma a parkba menet,

ahonnan már haza is jöttünk, mert hazakergetett az eső, na , amikor mentünk a következő diskurálást hallom a hátsó ülésről: Mikor nagyok leszünk, anya akkor már öreg lesz (tulajdonképpen azt mondták, hogy öreg leszek ÉS meghalok, de ezt meg se hallottam :)), és muszáj lesz elköltözzünk otthonról és férjhez menjünk. Majd veszünk egy emeletes házat, anya, drága egy emeletes ház? Drágább mint 1500 forint? Na, akkor nem veszünk, hanem átköltözünk ide a szomszédba, én az ötösbe, Anna a hatosba és te, Enikő a hetesbe. Aztán születik majd egy-egy gyerekünk, az elég lesz, és átmegyünk egymáshoz vendégségbe. Jaj, Sára, én nem megyek férjhez, csak ha te ott leszel a szomszédban.
Hát ekkor odaértünk úticélunkhoz, nem tudtam meg több részletet a csodálatos fjucsörről, ami számomra ugyan annyira nem rózsás, mert öreg leszek meg minden. Még csak annyit, hogy Sára vagy zongorista, vagy tanítónéni vagy pedig fagyis néni lesz. De Anna biztos, hogy fagyis néni lesz.

Ki a legerősebb

a világon? Hát nem más, mint egy icipici szúnyog, azért, mert képes egymagában felborítani egy öttagú család lelki békéjét. S olyan felbolydulást tud okozni éjszaka kellős közepén, hogy el sem hiszem. Nem vagyok jó szúnyogvadászatban, de még a légyfogásban sem, sőt, ha kiscsirkét kell kergetni, ne számítsatok rám, mert ha véletlenül a kezembe szaladna is, biztos elengedném meglepetésemben. Ja, és békát fogni sem tudok. Meg gyíkot sem. Mondjuk azt nem is akarok.

Azért attól még,

hogy ezerféle könyvet olvasok egyszerre, s ezért tulajdonképpen egyiket sem rendesen, - el sem merem mondani, hogy minek-miknek fogtam hozzá már megint,- azért a Biblia a námber oán, mostanság a Példabeszédek és Prédikátor könyvét olvasom. Az előbbi tele van olyannal, hogy ki a bölcs, és ki a bolond, és én legtöbbször az utóbbi kategóriába tudom sorolni magam :( De nagyon szeretem, mert csak úgy, szeretem, és kész. A Prédikátor könyvétől pedig totál depressziós leszek néha, bááár ma éppen nem is, mert azt olvastam, hogy :"Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat." És pont ennek hatására el is határoztam valamit, de nem mondom meg, hogy mit, de azt hiszem, eljön lassan az ideje, hogy új dolgokat "vessek" és ne azt nézzem, hogy miért ne tegyem. És még találtam egy olyan Babits idézetet is, hogy: "Ne mondj le semmiről. Minden lemondás / egy kis halál...meghalni bűn, ne mondj le semmiről:/ minden vágyad az Isten szava benned/ mutatva, merre rendelte menned." És még tudjátok mit olvastam? Egy olyan cikket a magánbiztosítás kontra társadalmi biztosítás az egészségügyben témában, amiből most már értem, hogy miről is van szó. Szóval, mindenféle van már a fejemben, csak éppen káposztalé nem.

Hm,

"híres" lettem tudtom nélkül. Felkerültem ide.

Még mindig

bele vagyok zúgva ebbe. Állandóan ezt hallgatom, és nem is tudom, szerettem volna ismerni J.A.-t. "Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén/ nagyon meg tudtam szeretni veled." Vagy ez: "Falam ellened örök omlás..." Nem tudok betelni vele. Csak ömlengek itt összevissza...

Ma

felolvastam a Bambi 2.-t, egy tündéres könyvet, nem tudom a címét és egy fél Micimackó könyvet. Totál elment a hangom. Akárhogy is nézem, ez több a soknál. Ja, és a Republic nem reménytelen, de nem is reményteljes, szóval senki sem akar jönni? Tudom, hogy mindenki messze lakik, csak gondoltam, megpendítem. Megpendítek én mindenfélét, mit össze nem hordok itt, hetet-havat, te jó ég... Jó éjt mindenkinek!

Mai vacsi

Ezt a neten találtam, állítólag svéd találmány, nem tudom mi a neve, de NAGYON finom. Úgy kell elkészíteni, hogy jól megmosom az újburgonyát, bevagdosom végony szeletekre, úgy, hogy azért egyben maradjon, meglocsolom olivaolajjal, megsózom, borsozom (ez utóbbiból kifogytam, de anélkül is jó), és beteszem a sütőbe. Ahogy kezd "kinyílni" a krumlicska, utánasózom. Kb. 50 perc alatt készül el. NAGYON lelkes vagyok, mert MINDHÁROM gyerkőc szereti, magamról nem is beszélve, T. még nem kóstolta, de azt mondta "Hm. Micsoda illat." Végre valami, amit mindenki szeret! :) Ja, és egy részére a vége felé tettem sajtot is. Na mentem.

"Tele a tarisznyám

tréfával, jókedvvel.
Csombékot kötök rá,
hogy el ne szökhessen."
(Osvát Erzsébet)
Jó, mi? Ez a "Minden napra egy vers" c. könyvben van meg, a könyvtárból vettük ki ma, a többi két zsáknyi könyvvel együtt. A lányok imádnak odajárni, szép fegyelmezetten lapozgatják a könyveket az olvasóteremben, közben én szabadon bóklászhatok kedvemre. Lehet rám nyugodtan irigykedni :) Pápán az Esterházy kastélyban van a könyvtár, és a gyerekek valahogy megérzik, hogy ez nem az a hely, ahol rohangálni és visongatni kellene. Azt megteszik utána, ha már kijöttünk.
Kezdünk szépen beállni a szünidőre, megszoktam, hogy egész nap velem vannak és próbálok értelmes elfoglaltságot találni nekik. Szeretem a szünidőt. Nincs előre lefixált programunk, mert valahogy ez nem az én műfajom, úgysem tudnám betartani, de mindig kitalálunk valamit.
Újdonság az, hogy mostanában válogatósak. Nem esznek meg akármit, s amit egyik megeszik, a másik már nem. De azért egész nap éhesek, adni kell nekik valamit, na ez nem könnyű. NAGYON nehéz öt ember ízlését összeegyeztetni. Tegnap délután is főzöm a káposztalevest, de T. már mondja is, hogy ő azt nem szereti. Na köszi. De ráadásul ő olyan, hogy egy kicsit kibeszéljem, hogy amit egyszer szeret, aztán máskor már nem is. Vagy mégis. Vagy fordítva. Node, ez legyen a legnagyobb bajom az életben...

Mondtam már,

hogy kulturális beilleszkedésben szenvedek? Nem vagyok én ebbe a világba való, márcsak azért sem, mert én mindenből olyan lelkiismereti kérdést csinálok, hogy az őrület, sokkal keményebbnek kell lenni a mai világban, meg minden. Azért, mert tudjátok hogy miért? Mert nekem rosszul esik visszautasítani, ha valamelyik szomszédom vagy ismerősöm különböző szépségápolási, meg bió-terméket, meg szilikonos edényt, meg olyan shrekkes uzsonnásdobozt, amely jobbra-balra forgatva változtatja a színét, meg még ezt-azt akar velem amúgy nagyon szép, színes katalógus alapján megvásároltatni. Merthogy tudom, hogy élnie kell valamiből, de nekem meg nem kell az a valami. Így is épp elég himmi-hummi van már felhalmozva ebben a lakásban. Én a hiper-szuperekben is elkerülöm a kóstoltató asztalkákat, mert akkor meg rosszul érzem magam, ha nem veszek az adott termékből. Ilyen is kell legyen valaki ezen a világon, de miért éppen én?!

Nem is tudom,

nem kóros az, ha egy gyerek nyár kellős közepén állandóan a Mikulást várja, és a Kiskarácsony, nagykarácsony-t énekli, és krokodilkönnyeket hullat, ha azt mondom, hogy egyelőre vagy kettőre még nem jön a kedves apóka?...

Eccer

ez a fagyisautó fog a sírba vinni, mondom én, majd jusson eszetekbe, hogy megmondtam. Annyi, de annyi baj van miatta, s a pénztárcám is sokkal laposabb, meg minden. Ma is, megjött nagy tralalával, aztán, bár megbeszéltük, hogy csak minden másnap vehetnek fagyit, mégis rábeszéltek, hogy csak ma, és soha többet, de aztán összevesztek, hogy ki vigye a százast, meg ki a kétszázast, s mire leértek volna, a fagyisautó elgurult. S azóta is áll a bál, hogy ki volt a hibás, a fekete gubás, meg ilyesmi. Komolyan mondom, megőszülök...

Ha most lennék

gyermektelen, hajadon önmagam, ami már rég nem vagyok, szóval, ha mégis, kétszer meggondolnám, hogy nekivágjak-e mindenféle férjhezmenési vagy gyerkőcvállalási kamikázének. Bár most csak a másodikról van szó. Ellóbécoltunk a kicsikkel a parkban, és hát volt ott egy duci kislány, egy bizonyos Mercike, és hát olyat még nem láttam. Hogy mit művelt az a gyerek...Végig fülsiketítő, rikácsoló hangon parancsolgatott meg nyafogott az anyjának és a nagyanyjának, ez utóbbi hanyatt-homlok el is rohant egyszer labdát és homokozókészletet vásárolni neki, de mivel nem jött vissza elég gyorsan, a Mercike felhívta telefonon és leteremtette. És hát rossz volt nézni, ahogy elszedte más gyerekek játékát meg biciklijét, és erre csak annyit szóltak rá, hogy "Mercikeeee!" Még jó, hogy nem tíz évvel ezelőtt láttam ezt.
Amúgy meg Márai könyvét olvastam (Egy polgár vallomásai), és annyit, de annyit nevettem ezen, bár lehet, hogy nincs benne semmi vicces: "Az egyik fiú agyonlőtte magát, mert nem lehetett zenész, a másik kimaradt a gimnáziumból, mert hivatást érzett a mészárosmesterséghez. Különös család volt ez. Jenő öccse, Dezső, már a hatodik gimnáziumi osztályt végezte, mikor megszállta ez a sugallat, nagyapám elé lépett és bevallotta, hogy nem tehet másként, kénytelen abbahagyni a humanista tanulmányokat, mert ellenállhatatlan kényszer vonzza a mészárosi pályára. Nagyapám, mint szigorú, de igazságos ember, a különös óhaj hallatára először gondolkozási időt kért. A tűnődés és mérlegelés idejének letelte után elővette Dezsőt, hosszan lelkére beszélt, majd irtózatosan megverte...Verés után nagyapám kijelentette, hogy gondolkozott a dolgon, s nincs kifogása, ha Dezső pályát változtat."

Vigyázat, ködös duma összevissza

Kiddossal merengtünk a "megszeretni" szó jelentésén, és annyira jót írt, hogy megharagszik, nem haragszik, ideírom: "nem akarja, nem érdekli... számít? :)
hiszen a csoda ott van a "megszerettem"-ben. attól a pillanattol már életed egyik pótolhatatlan puzzle darabjává lesz. s ha valaki el akarja venni toled... "belehalnál". ugye? :)" Ezt arra a gondolatomra válaszolta, hogy én néha megszeretek olyat is, aki nem akarja, vagy nem érdekli. Polcz Alainenek van egy könyve "Kit szerettem? Mit szerettem?" címmel. Nagyon szeretem az írásait és őt magát is. Egyik példaképem. Először akkor hallottam róla, mikor a Bartók Rádióban olvasta fel részletekben az "Asszony a fronton" c. önéletrajzi könyvét. Ő alapította meg a Hospice-t Magyarországon. Na, mindegy, szóval ő írta le egy egész könyvben, hogy kit és mit szeretett meg élete során. De még olyanokat is leírt, hogy milyen ételt meg ilyesmit...Nem tudom, megszeretni valakit egy pillanat műve vagy ellenkezőleg, egy hosszú folyamat. Én nagyon hamar meg tudok szeretni valakit. Néha nem kell hozzá más, csak egy mosoly, egy jó szó. Vagy egy komment :) Vagy egy kis kedves pimaszkodás. Vagy mittudomén. Gyerekkoromban egyszer nagyon megszerettem a parkban az egyik fa tövében levő kis hajtásokat. Naponta gondoztam és öntöztem őket. Suliból hazajövet integettem nekik (jó, még csak 7 éves voltam, na :)) Aztán később a kutyánkat, Pandát szerettem meg annyira, hogy inkább nem mentem volna el nyaralni, csakhogy vele maradhassak. Amúgy is olyan gyerek voltam, aki mindenféle állatot szeretett hazavinni, vagy legalábbis titkos kaját hordtam a különféle kóbor ebeknek.
Aztán, mikor T.-vel összegabalyítottuk az életünket, az is egy csoda volt, mert én őt egy ideig nagyon nem kedveltem, mondogattam is mindenkinek, aztán mégis és örökre... Ha valaki szántszándékkal igazgatja ezeket a szálakat, akkor nagyon nagy humorral teszi...
De a "megszeretni" érzést talán leginkább akkor éltem át, mikor Anna megszületett, és behozták hozzám azt a kis ráncos, fura kis síró csomagot, én meg csak néztem, és teljesen elborított a "megszeretés"...
Nem kerek még bennem ez a téma, majd még írok róla, ha már vagy nyolcvan éves leszek. Bocs a seeleje-sevége post-ért, mondtam, hogy ködös lesz...

Biztos

észrevettétek az oldal aljában a számlálót, amely azt méri hányszor "kattantatok" rám. Azt hiszem, május második hetében tettem fel, - nagyon nehezen, mert az ilyesmi nem az erősségem, - csak úgy, kíváncsiságból. Nagyon sokkal nem lettem okosabb, mert nem tudom miért, de azt nem írja oda, hogy hogy hívják azt, aki az IP számok mögött van :), de azért érdekes. Mondta is T., hogy most már az én életemben is van olyasmi megfelelési kényszer, mint a TV adóknak a nézettségi adatok. Na, hát vagytok vagy 14-16 -on, akik rendszeresen olvastok, igaz, hogy van olyan, ahol egy gépet többen használnak. Meg azt hiszem olyan is van, aki két gépet használ, tehát nagyjából elmondhatom, vagytok vagy tízen kíváncsiak rám :)Olyan statisztikám nincs, hogy ki a leghűségesebb kommentelő, de csak úgy szubjektíven nézve, Anonymus az, akire ha rájön a kommentelhetnék, akkor rá lehet számítani :) De mindenki másnak is köszi a fídbekket. Díjakat nem tudok kiosztani most. Aztán vannak olyanok, akikről nem tudom, kik ők, de bármilyen kíváncsi vagyok mindenkire, nem muszáj színt vallani. Nem mondok most olyat, hogy abba fogom hagyni, mert túl sokat írok, meg ilyesmi, mert nekem valahogy szükségszerűség ez az egész, egyszerűen jó és izgalmas, bevallom, ez van. S ha sikerül időnként néhány jó percet szerezni valakinek, akkor megéri.

Még csak

annyit, hogy olvastam egy plakáton Tihanyban, hogy július 6.-án lesz Republic koncert ott. Úgy elmennék, ha lenne kivel, T.-nek még nem is mondtam, tudom, hogy ő nem rajong értük. Amúgy én sem annyira, hogy odalegyek nemtudoménmennyire, de azért elmennék. Rég nem voltam semmiféle rendezvényen, csak olyanon, hogy évzáró, meg szülői értekezlet, meg ilyesmi, a mai fesztivált is lekéstük, s most nyár van, meg minden, hát ilyen kedvem támadt. Úgyis tudom, hogy nem lesz belőle semmi, de én már annak is örülök, ha álmodozhatok meg tervezgethetek. Hú, de locsi-fecsi hangulatban vagyok, jobb lesz, ha abbahagyom, még mielőtt olyat írnék vagy írnák, nem tudom melyik a helyes, amit megbánok holnap reggelre.

Levendulamező, hattyúcsalád és csónak

Ma annyira

lusták voltunk, hogy a gyerekek délután fél kettőkor még pizsamában voltak, fél tizenkettőkor reggeliztünk, és bár már reggel el akartunk, - jobban mondva csak én akartam - menni a tihanyi levendulafesztiválra, végül csak délután négy órakor indultunk el. Semmi okunk dicsekvésre, csak azért írom le, ha valaki netán még így járna valamikor, ne legyen kisebbségi érzése emiatt. El is értünk a fesztivál legvégére, és vetem magamnak egy pici csokor levendulát, nagyon jó az illata. Aztán lementünk egy kis falu strandjára, a képek ott készültek. Hazafelé jövet mondja T., hogy ő lusta megnézni a térképet, majd az intuíciója hazavezet minket. Nohiszen, jobb lett volna az én intuíciómra bízni magunkat, mert bár a tájékozódási képességem tényleg katasztrófális, de az intuícióm, AZ rendben van. Jót kacskaringóztunk na, de nem bántuk annyira, mert annyira szép volt a táj.

Talán

említettem már, hogy Anna állandóan kérdezgeti, kit szeretek a legjobban a világon. De olyan kis aranyos, mert mind csalafintább módon teszi. Tegnap kb. így:
- Anya, te kit szeretsz a legjobban a világon a hatévesek közül?
- Háát, valakit, akit úgy hívnak, hogy Anna.
- Hát nem tudom, ki lehet. Sok Anna van.
- Van neki két testvére. Meg egy barikája.
- (Csak néz, mint aki soha életében ilyenekről nem is hallott)
- Meg van neki egy csacsikája, meg egy Regi nevű barátnője stb.
- (Végül, mint aki hirtelen megvilágosodott, nagy örömmel:) Hát akkor az ÉN vagyok!!!

Elegem van

a mai napra a konyhából és mindenből ami oda tartozik, mert nem is csoda, ha tudnátok, hogy vagy száz darab palacsintát megsütni milyen érzés. Hát miközben sütöm sütögetem a kétszáz darab palacsintát, hallom a hírekben, hogy ma van a politikusok védőszentjének napja, aki nem más, mint Morus Tamás. Gondolkoztam is, miközben rendíthetetlenül sütöttem a háromszáz darab palacsintát, hogy mintha nem tanultam volna-e én erről a fickóról, nagyon ismerős a neve, pedig tudomásom szerint szentekről nem tanultam, de akkor is ismerős a neve, vajon milyen híres könyvet írhatott... Nem jut eszembe. Ennyi baj legyen. De hogy ki fogja megenni ezt a négyszáz darab palacsintát, nem tudom, mert én nem, annyira elegem van belőle.

Valaki

rossz helyre rakta a szobánkon az ajtót. Azért, mert én az elmúlt két napban számtalanszor bevágtam a legkisebb lábujjamat, és most már katasztrófálisan néz ki. Mármint a lábujjam. Képet nem teszek fel róla. Már csak bicegve és enyhén jajongva tudok járni. Cipőt már nem is tudok felvenni. Hát ilyenekkel szórakoztatom a családom.

Mai művészeti alkotások

Ezt el kell mondjam,

bár biztos szerénytelenségnek fog tünni, de most az leszek. Azzal kezdődött, hogy vasárnap a gyüliben voltunk délelőtt, mint általában, de kivételesen elég szörnyű volt. Megmondom miért. Valahogy a gyerekek nagyon-nagyon hangosak voltak. És valahogy a szüleik nem nagyon törődtek ezzel. Tényleg annyira zavaró volt, hogy szegény Boci (ő a lelkészünk) végigordíbálta a prédikációt, és még ugyis alig hallottunk valamit. Tiszta bolondokháza volt. Na, hát nem azért mondom, mert rajtam is átment egy rend víz, hogy legalább az én gyerkőceim legyenek illedelmesek. Valamennyire sikerült. Ma kaptam egy levelet ezzel kapcsolatban egyik angol hölgytől, aki néha szokott jönni, hogy milyen szépen nevelem a gyerekeket, és hogy az én "humble attitude"-öm, meg a "gentle spirit"-em milyen szép példa mindenkinek. Hát mit mondjak, nagyon jól esett, amit írt, mert én most egyáltalán nem ilyennek látom magam. Sőt. Ajajaj. Példának példa, de inkább elrettentő.De hogy ennek ellenére kaptam ezt a néhány jó szót. Már megint könnyező pálma szindrómám van. Szóljon már rám valaki, hogy hagyjam abba.

Hogy ne csak

a tipródásaimmal untassalak titeket, elmondom, hogy egyfajta "kulturális beilleszkedésben" szenvedek mostanság. Nem szigorúan vett vonneguti értelemben, mert azért ellavírozok én valahogy a mai modern világban, csak néha nem tudok mit kezdeni ezzel a sok internet-adta kommunikációs lehetőség-mindenséggel. Gondolok itt a skypra, meg van egy másik ilyen is, talán m betűvel kezdődik, sehogyse jut eszembe a neve, de mindenki tudja használni, csak én nem. Aztán az iwiw-et még értem, meg célom is van vele kapcsolatban ( a 100-as, ugye), de annyi mindenféle ilyen rendszerbe kapok meghívót, hogy csoda. Van olyan, hogy Hi5, az olyasmi, hogy mindenki tesz fel képeket magáról, aztán a többiek kommentálják. Hát ezek jók, főleg a tinilányok tetszenek, mert feltesznek vagy húsz beállított képet magukról, aztán a kommentek: Jaj, de édi, jaj, de cuki, muki ,meg ilyesmi. Aranyosak nagyon, majd kinövik. Aztán bekeveredtem a MyVipbe, van vagy 3 ismerősöm ott is, aztán kapom a meghívást mindenféle ismeretlen fickótól, de ezeket nem veszem figyelembe. Az iwiw-en volt már, hogy elfogadtam ismerősnek olyat is, akit sose láttam, de csak azért,mert bizalomgerjesztő volt az arca. Azért írhatott volna egy sort aztán, hogy miért is jelölt be. Na, hát ilyenek vannak...

Tudom, hogy ez nem

József Attila blogja, de ha egyszer ő sokkal, de sokkal szebben és jobban tudja elmondani...

Ó, Uram, nem bírom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel,
meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját
fogja megégetni a szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú,
mikor én szomorú vagyok.
De nem figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.

Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked
elmondani, hogy én is vagyok és itt vagyok és csodállak,
de nem értelek.
Mert neked nincs szükséged a mi csudálásunkra,
meg zsoltárolásunkra.
Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
Mert mást se tudunk, könyörögni, meg alázkodni,
meg kérni.

Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékoz-
hatsz a Pokolnak is.
Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős,
meg örök.
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal
engem.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.
( Csöndes estéli zsoltár)

Melósabb dolog

ez a szünidő, mint gondoltam, mindig van egy két kölcsön-gyerek, de nem panaszképpen mondom, hiszen pont én hívogatom az ovis és iskolástársak anyukáit, hogy engedjék el hozzánk a gyerekeket. Délután kivittem az egész csapatot a parkba, mentem utánuk a kis ropis, kiflis kosarammal, nehogy bajuk essen, meg nehogy megéhezzenek :). Ahogy leültem egy padra, mellém telepedett két fiatalasszony, és akartam, nem akartam, egy darabig belehallgattam a beszélgetésükbe. Aztán inkább elmentem onnan. Azt beszélték, hogy milyen borzasztó a férjük, hogy mindig van valami baja, hogy ezt meg azt mondta, ilyesmi...Ami biztos igaz, mert miért ne lenne az, de akkor is, miért kell kiadni akárkinek a saját dolgaikat? És itt a ház előtt is, néha egyik másik nő olyan csúnyán beszél a férjéről, hogy el sem hiszem. Közhírré teszi minden botlását. Arra már én is rájöttem, hogy az élet nem habostorta, nincs rumos meggy a tetején, és a házasság sem mindig egy nászmenet, de azt eldöntöttem, hogy azt a férfit, aki nekem adta a nevét, hazaadja a pénzét, gondoskodik a gyerekeiről, én nem fogom kibeszélni, akkor sem, ha lenne rá okom valamikor (amúgy nincs, csak úgy mondom). Nem is értem, hova tűnik el az a nagy szerelem, ami házasságba ( a jogtanárom ezt kamikaze akciónak nevezte annak idején) viszi az embereket...

Most már csak azért

írok még egyet, mert hihetetlen, de a gyerekek még mindig alszanak, és hát ennek örömére boldogítalak benneteket. Az iwiwen már van 79 ismerősöm. Közeledem vészesen a 100 felé, és akkor már igazán elmondhatom, hogy ismert vagyok. Miisvanmég? Ja igen, hőségriadó. Lehet megint panaszkodni a melegre. Legalább van téma, ha nem tudom miről is beszéljek valakivel. Érdekes, hogy van, aki mindig tud beszélni akárkivel akármiről. Nálam már az első percekben eldől, hogy tudok-e vagy nem. Mert ha igen, akkor nagyon sokat tudok beszélni, ha meg nem, akkor nagyon tudok hallgatni. Nem vagyok egy könnyű eset, az biztos.

Csak tudnám,

miért olyan ez az élet, hogy időnként összezavarodik bennem minden, de minden. Hogy amit úgy fixnek éreztem, az már nem is az. Ok nélkül, persze, mert ha oka lenne, akkor tudnám, hogy hát azért. Most foghatok hozzá megint kibogozni a kacskaringós kis összegabalyodott szálakat. Kezdhetek hozzá újra felépíteni összeomlott kártyaváramat. Más hasonlat most nem jut eszembe, bocs. Jaj. Na, nem baj. Nem először van ez, nem is utoljára. Ne is kérdezzétek, miről beszélek, mert magam sem tudom.

A tizenévesekről

Erről még nem írtam. Én szeretem őket. Olyan édesek a tüsi, zselés hajukkal, a lógó, szakadt ruháikkal. Ahogy utánozzák egymást, vagy ahogy próbálnak egyediek lenni. Meg olyan kis esetlenek, máskor meg nagyon is ügyesek, mikor elzúgnak mellettem a gördeszkájukkal. Vagy amikor nem tudják eldönteni, hogy sziával vagy csókolommal köszönjenek. DE. Van néhány suhanc, aki ideszokott a házunk elé (lakik itt két lány...), és egész áldott nap itt ülnek. Megállás nélkül cigiznek, várják a lányokat, és csak ülnek. Meg rendezgetik a hajukat.Nem tudom, ez lenne az az élettani lustaság, ami ebben a korszakban rátör a gyerekekre, ahogy Vekerdy mondja? Aztán a lányok. Már nem tudom eldönteni, ki kivel jár, mert mindenféle variációban láttam már őket. Hol egyik, hol másik srácot szédítik. Kellene valami értelmes elfoglaltságot találni nekik. Legalább a csikkeket szednék össze maguk után.

Isten

Láttam, Uram, a hegyeidet
s olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet,
de apró szívem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
elvész az ő gyönge dadogása,
mért nem tudom hát sokkal szebben,
mint a hegyek és mint a füvek,
s ágyam alatt hál meg a bánat;
szivükben szép zöld tüzek égnek,
hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik,
s te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
ott állsz az útjuk végén -
meg nem zavarlak, én Uram,
elnézel kis virágaink fölött.
József Attila

Én is elfáradt bogár vagyok most...

Néhány kép

Sára és Luca, friends forever

Minden hintát lefoglaltunk

Én és Pápa harmadik legvastagabb platánfája

Minden vagyonom...

Sikerült

  letörölnöm néhány bejegyzést valamilyen úton-módon, de annyira nem voltak fontosak, úgyhogy mindegy. Bocsánat azoktól, akik kommenteltek. Néha tréfás kedvében van ez a rendszer, ha egyszer nem találtok rám, ne csodálkozzatok. Mindjárt indulunk játszóterezni, viszek barátgyereket is, úgyhogy egyik lábam itt, a másik meg ott, a szemem meg mindenhol. Rengeteg kajám van megfőzve a hűtőben, úgyhogy azon gondolkozom, kit hívjak meg ebédre. Enikő azért sír, hogy mikor lesz már karácsony. Elolvastuk a zsáknyi könyvtárkönyvet (mármint a gyerekekét, az enyéimet még messze nem), lehet vissza is visszük valamikor. Már itt sem vagyok.

Néhány napja

  nálunk vannak a szüleim, tegnap este megjött Zsolt is Ildikóval, úgyhogy jó sokan vagyunk és ez olyan jó :) Mivel az öcsém megrögzött bolhapiacozó, ma azt terveztük, hogy elmegyünk Devecserre vagy Szanyba, ahol sok olyan ház van, ahol ilyesmivel foglalkoznak. Én leszek a sofőr. Nekem nagyon nem megy az ilyesmi, mármint a régiségek között való keresgélés. Soha semmit nem találok, míg Zsolt gyönyörű dolgokat halászik elő magának. Még most is irigylem tőlük az a horgolt lámpaernyőt, amit a múltkor találtak. Ja, a hétvégén pápai napok vannak, hececáré, csinnadratta, koncertek, tűzijáték, minden, ami kell. Mondtuk is, hogy este megyünk sörözni. De mivelhogy megint én leszek  a sofőr, nálam ez csak elméleti lesz :)

Nem tudom,

  más hogy van vele, de én nagyon összevissza olvasok. Nem úgy, mint egy normális ember, aki vesz egy könyvet, aztán szépen elolvassa az elejétől a végéig. Én erre képtelen lennék. Én veszek egy könyvet, olvasok valamennyit belőle, aztán veszek egy másikat, abból is, aztán vissza az elsőhöz, aztán veszek egy harmadikat és így tovább. Ez elég borzasztó, nem? Ki tudja, milyen rejtett okai vannak... Például most a következőket olvasom: Egy polgár vallomásai (Márai Sándor), ez van a játszóteres hátizsákomban. A párnám mellett van az "Időomlás" (K. Vonnegut). A számítógép mellett van a József Attila kötet. Ráadásul elővettem Jane Austentől a "Büszkeség és balítélet"-et, pedig már ötvenszer olvastam, de ez a könyv olyan nekem, amit bármikor elő lehet venni, akkor is, ha örülök, akkor is, ha szomorkodok. Aztán mi még van...A gyerekeknek felolvasottakat nem említem, bár azok is szórakoztatnak. Nem jut eszembe más most, pedig még van itt-ott elővéve ez-az. Régen megvolt az  a rossz szokásom, hogy evés közben is olvastam, de erről már leszoktam, már csak azért is, hogy ne mutassak rossz példát. Ja, két napja elővettem Bara Z.-Szabó K. "Gazdasági rendszerek, országok, intéznények, rendszerek-bevezetés az összehasonlító gazdaságtanba" c. könyvét is. Azért ez már több a soknál :)

Ma

  egy gyönyörű, csillogó, sötétzöld színű szitakötő úgy döntött, velem akar tartani , és az autóm szélvédőjén utazott át a városon. Ennél szebb nem is történhetett volna velem :)

Emlékszem,

  úgy a nyolcvanas években volt egy reklám a tévében, nem tudom már, mit akartak eladni, de a története az úgy volt, hogy jön lefele a lépcsőn egy nő, és egy tinigyerek jön szemben és csókolommal köszön neki a szemtelenje. És akkor kezd összedőlni az egész épület, merthogy ez annyira rosszul esik a hölgynek. Hát fölöttem nem dőlt össze az épület ma a tanárnál, pedig két suhanc is lecsókolomozott, egy mikor mentem és egy mikor jöttem. Ez van. Említésre sem méltó :(
  Aztán a tanárom azt tanácsolta, próbáljam a lelki oldaláról megközelíteni ezt az egész nyelvtanulást. Szóval, most ezen igyekszem elmélkedni és elmeditálni, hátha akkor jobban fog menni :)

Hozzon már

  valaki egy vödör hideg vizet és öntsön már nyakon vele, mert menten elalszom ebben a melegben. Pedig most ittam meg a délutáni kávémat, de álmosabb vagyok mint előtte. S hol van még az este!... S mindjárt megyek németre, s én keverem a szezont a fazonnal, micsoda jó kis társalgás lesz már megint, előre látom. Na. De legalább a lányok be vannak oltva kullancscsípés ellen, legalább ennyit el tudtam ma intézni. Jól van, mentem. Azért ez a meleg, ez már több a soknál...

Ma reggel

  olyan szépet láttam, hogy felderült a szívem. Ahogy autókáztam a városban, egy ház kapujában láttam egy szerelmes párt. Gondoltam is, milyen jó nekik, mikor észrevettem, hogy ismerem őket. Sára osztálytársainak (ikrek) szülei, de már nagyobb gyerekük is van. A feleség indult valahova, de a férje kikísérte a kapuig és hosszúúúúúúú csókot adott neki. Egy külön burokban voltak ott.
  Mégiscsak szép az élet.

Ma már nem idézek többet, még csak ezt:

 "... van-e egyáltalán barátság? Most nem arra az alkalmi örvendezésre gondolok, mellyel két ember megörül egymásnak, mert találkoztak, mert életük egyik szakában bizonyos kérdésekről egyformán gondolkoznak, mert hasonló az ízlésük, megegyeznek kedvteléseik. Ez mind nem barátság. Néha már azt hiszem, ez a legerősebb kapcsolat az életben ... talán ezért ilyen ritka. S mi van az alján? Rokonszenv? Üres, hideg szó, tartalma nem lehet elég erős ahhoz, hogy két ember kiálljon egymásért, csak rokonszenvből.Talán valami más?...

 Az ember úgy képzeli, hogy a barátság szolgálat. Mint a szerelmes, úgy a barát sem vár jutalmat érzéseiért. Nem akar ellenszolgálatokat, nem látja valószínütlen lénynek azt, akit barátjául választott, ismeri hibáit, s így vállalja, minden következménnyel. Ez lenne az eszmény." (Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek)

He-he :)

 "Aki korán kel, az igen!"-Woody Allen

"Ha meg akarsz tréfálni valakit, aki állandóan vitatkozik veled, érts egyet vele."-Ed Howe

Láb a lábé, kar a karé, láb a karé, karalábé !

Túl a költészet

  magasztos és felemelő hatásain azért - nagyon helyesen, mert különben még elszállnék - itt vannak a hétköznapi kis életem nem annyira felemelő dolgai. Szó szerint. Még mindig érzek itt-ott eperszörpragacsot, pedig tegnap egész nap súrolgattam. S ha eddig nem tudtam volna, az enyém a férjek gyöngye, mikor hazaérkezett, csak annyit mondott, hogy úgyis ideje volt már festeni. Rosszabbra számítottam :) A másik: T. összes pólója eltűnt. Pedig emlékszem, hogy kimostam és kivasaltam vagy 10 darabot, és tudom, hogy ő tette el, pedig nem szokása. Egyszer akar ő is ruhát pakolászni, és tessék...

Áldalak búval, vigalommal

  ...Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
  szívemhez szívvel keveredsz-e,
  látlak, hallak és énekellek,
  istennek tégedet felellek.

  Hajnalban nyújtózik az erdő,
  ezer ölelő karja megnő,
  az égről a fényt leszakítja,
  szerelmes szívére borítja.
                           József Attila

   Eszter hívta fel a figyelmemet erre az oldalra. Számtalanszor meghallgattam az Áldalak búval -t. Hihetetlenül szép. Tegnap este József Attila estem volt.

Köszi Ildikó,

a levelet, amit Sárának írtál :) Nagyon, nagyon örült. Válasz megy.

Jó pap holtig tanul,

  ezért gondolom, hogy a jó (ez nem én vagyok!) háziasszony is. De azért minden nap tanulgatok valamit. Minden napra jut egy kis hasznos tanulság. Azért az nagyon elcsüggesztő, mikor jobbára azzal telik a napom, hogy eltűntetem valamilyen általam előidézett katasztrófa romjait. Ilyen szempontból ez a mai nem az én legjobb napom , de az Annáé sem, aki mostanában állandóan beesik az asztal alá. Az külön történet, mikor ezt levesevés közben teszi. Sokkal jobban jártunk volna, ha ma reggel gyorsan kimegyünk valamerre és étteremben eszünk. Igaz, az eperszörp akkor is robbant volna. DE, én amondó vagyok, nézzük mindennek a jó oldalát: 
1. Ti valószínüleg jól szórakoztok mindezt olvasva, és örültök, hogy nem vagytok a helyemben. 2. Mivelhogy ez az eperizé harmadszori felmosás után is ragad, és a plafont
 csak picit tudtam 
letakarítani, véletlenül feltaláltam egy humánus, bio-légyfogót.
3. Más jó nem jut eszembe ezzel kapcsolatban, de ha még van, akkor ne hallgassátok el.

Tudja valaki

  véletlenül Fábry vagy a Rádiókabaré telefonszámát? Mert jó pénzért eladnám nekik egy-két jó sztori tulajdonjogát. És hogy a szöszbe tudott ez a sok piros pötty mindenhova odaférkőzni? A plafonra, a szekrényre, a szekrény alá,  a falakra,  az ajtó mindkét oldalára, T. autósújságjára, az ablakra, s ki tudja még hova!? Hát ez lehetne egy új festési tehnika. Szoba közepére tenni egy palackot, aztán ha felrobban, kész is a festés.

Ebben a pillanatban

  kicsit megváltoztak a terveim. Éppen felrobbant egy kicsit az a palack, amibe az általam készített eperszörpöt tettem. Tanulság: nem szabad műanyag üvegbe szörpöt eltenni. Azt legalábbis nem, amit én készítek. Még eltart egy ideig, amíg újrafestem a konyhát... Most mérges vagyok ám:((

Mióta

  az óvodásaim szünidőznek, sehogyse tudom utolérni magam az itthoni dolgaimmal. Gyanítom, hogy ahogy Sára is csatlakozik hét közepétől a  szünidőzéshez, még olyanabb lesz a helyzet. No, hát nincs is ezzel semmi baj, csak úgy megemlítettem. Pedig most, hogy kivettem néhány új könyvet a könyvtárból, nagyon csábítanak... Este elővettem Márai Füves könyvét, jól elszórakoztam vele, pedig már többször is olvastam. Főleg a vendégeskedésről szóló szösszenete tetszett. Nem azért, mintha egyet értenék vele, csak szórakoztató. Én, vele ellentétben, nagyon szeretem, ha vendégeink vannak. Aki akarja, veheti meghívásnak :)
  Mindjárt indulunk a játszótérre, gyanítom, megint homokozni fogok. Csak előtte még rábeszélem Enikőt, egye meg a kenyér héját is, készítek két menyasszonyi fátylat, elpakolom a ruha-tornyokat az ágyról és a többi tennivalót elhalasztom későbbre. Aztán már itt sem vagyok. Na, mentem.

Aforizmák

A papucsférj az az ember, akinek otthon keveset szabad, de amit szabad, azt muszáj.
Belegondoltál már, milyen lenne a világ férfiak nélkül? Nem lenne bűnözés és egy csomó boldog, kövér nő szaladgálna az utakon. (Marion Smith)
A statisztikák azt mutatják, hogy a nős férfiak tovább élnek, mint a nőtlenek, de sokkal jobban kívánják a halált. (David S. Goldberg)
Ha egy férfi ok nélkül ajándékot visz a feleségének, annak oka van. (Molly McGee)
Imádok a semmiről beszélgetni. Ez az egyetlen téma, amit kicsit ismerek. (Oscar Wilde)
Az ideális férj az, aki nem iszik, nem dohányzik, nem veszekszik és nem létezik. (Brigitte Bardot)
- Winston, ha az Ön felesége lennék, mérget öntenék a kávéjába!
- Nancy, ha az Ön férje lennék, meg is innám azt!
(beszélgetés Nancy Astor és Winston Churchill között)

Ma megtanultam,

  hogy évzáróra meg minden más ilyesmi rendezvényre előre vegyem meg a virágot. Mert utolsó percben már sehol semmi nincs nyitva. Illetve rájöttem arra, hogy olyan áldott jó szívem van, hogy halálra izgulom magam akkor is, amikor más gyereke szerepel.
  

Könyvtár

  Tegnap végülis elmentünk a könyvtárba, mert esős idő volt, és sajnáltam T.-t, hogy egy perc nyugta nincs ennyi nőszemélytől. Jó volt nagyon, ma is szerettek volna menni. Mindhárman most már hivatalosan a Pápa Városi Könyvtár olvasói lettek. Van saját olvasókártyájuk. A sajátomat mindig elveszítem, nem tudom, mi lesz most, hogy már négyre kell vigyázzak. Igaz, kissé nehezen tudták kiválasztani, milyen könyveket  hozzunk
haza, csak rohangáltak egyik polctól a másikig, de aztán volt türelmük kivárni, hogy én is válasszak magamnak, és végül egy zsáknyi olvasnivalóval átballagtunk a parkba. A vízes padon üldögélve szinte egész Aladdint-t elolvastam nekik... Olyan jó hangulata volt az egésznek, hogy csak na. Aztán láttunk egy csigát, meg is mentettük gyorsan az életét, meg 
egy meztelen csigát is, 
de annak már nem mentettük meg az életét, csak sok szerencsét kívántunk neki.
   

Voltunk

egy kis túrán a délelőtt, igaz a lányok közül mindig volt ügyeletes nyafogós közben, akinek hol melege volt, hol a lába fájt, hol meg csak úgy dünnyögött, hogy ne legyen csend, de azért mentünk, mert nem akarjuk, hogy nyápic és nyamvadt úri hölgyekké váljanak. És én már megint gazdagabb lettem egy kullanccsal, pedig jól lefújtam magam előtte valami szerrel...

Rájöttünk, hogy a Bizonyos Állat ott lenn a tárolóban, lehet, hogy nem is az, amire én gondoltam. Állatnak állat, de nem olyan fajta. Ezt onnan gondoljuk, hogy ma reggel az egyik szomszéd autóján sáros állatnyomok látszódtak, de ha az járt a pincében is, akkor ez nem Bizonyos Állat, hanem esetleg nyest vagy görény. És ez azért mindjárt más.

Sikerült

 bevásárolnom a hétvégére, ami nem kis teljesítmény egyedül a három leányzóval, de mielőtt
 bementünk a hiper-szuperbe, jól körülígértem illetve fenyegettem őket, hogy mi lesz, ha nem 
maradnak mellettem, 
ha meg akarják vétetni velem a fél áruházat, meg ilyesmi. Egész tűrhetően sikerült. Ja, és megvettük a Marci-gyereknek is az ajándékot, valami olyan kis izét, amihez tartozik egy várfal, egy ágyú, ágyúgolyók, kiskatonák, lovak, pajzsok. Remélem, megfelelő lesz. Még én is szívesen eljátszanék vele. Hazaérkezve jól meglepődtem, mert kiderült, hogy T. kilenc év óta először megtalálta a levest a hűtőben, sőt még vett is magának, meg is melegítette, sőt meg is ette. Mondjuk ez utóbbi eddig is ment neki...

Üzenem

  a különféle elpakolgató és dolgokat-előszeretettel-eltűntető manóknak és törpöknek, hogy sürgősen tegyék vissza a helyére a T. különböző ilyen-olyan-amolyan regisztrációs vagy milyen papírjait, mert ennek már fele sem tréfa. Ezt nem hagyhatjuk annyiban. S akkor már kérném a fésűmet is, mert a babafésűvel nem tudom kibontani a hajam, másat venni meg nem akarok, hogyisne, tudom, hogy csak erre vártok, hogy aztán, ha már megvan az új fésű, visszategyétek a régit a helyére.  Nézze meg az ember!

Enikő mondta,

 hogy: Anya, én tudom, hogy te gyerek vagy, csak nagyra nőttél, mert sokat ettél...

Ilyen az,

amikor Anna és Enikő szívhezszólóan kuncsorognak csak egy icipici darab csokiért...

Meg kell mondjam Mr. P.-nek,

hogy nézzen utána, mennyibe kerül a drótkerítés métere, mert akinek ilyen szép kislánya van, sejtései lehetnek arról, hogy még ennél is ilyenebb lesz nagylánykorában, aztán valamivel távol kell tartani majd az udvarlókat...

Apróságok

  Soha többet nem eszek úgy cseresznyét, hogy előtte nem szedtem ki a magját, bár a magjával semmi bajom, ÉS nem vizsgáltam át tüzetesen egy nagyítóval. Lehetséges, hogy veszek magamnak mégiscsak egy növényt. 
Mindenki megérdemel
egy második esélyt. Fogalmam sincs, miért álmodtam arról, hogy vizsgaidőszakban vagyok és semmit sem tanultam a hamarosan kezdődő vizsgámra. Lehet, hogy még nem dolgoztam fel, hogy tényleg volt ilyen? Mr. P. azt mondja, nem tud pihenni egy ilyen lakásban, ahol állandóan ekkora zsivaj van, Anna naponta kb. 50 lapot használ el különböző kreatív dolgokra, Sára utolsó pillanatban hirtelen imádja a zongoraórákat, Enikő nem engedi levágatni a haját, de összefogni sem, ezért úgy néz ki mint egy Paul McCartney fiatalkorában, én pedig arra gondolok, hogy ideje lenne vasalni.

A grúz lány dala volt az Euróvízión. Ez is nagyon tetszett...

My story - Sopho Khalvashi

Sejhaj,

  tévedtem, nem a mai volt az utolsó zongoraóra, még lesz egy, de most már tényleg csak egy. Én meg főzöm most buzgón a kávét, mert tudom, ezzel tudom lekenyerezni az apósomat, mert leküldtem a pincébe, hogy megnézze, tényleg ott van-e az az állat, ami szerintem nagyonis ott van. Nem is merem kimondani a nevét. Közben meg készülök lelkileg a délutáni németórára, mert rájöttem, hogy egészen megkedveltem a tanárt, és szerintem én is szimpatikus vagyok neki, ezt azért lehet érezni, de néha olyan reménytelenül néz rám, átlátva a becsapási próbálkozásaimon, amikor úgy teszek mintha tudnám a szabályokat, közben meg nem is.

Jajjj,

  hát a sok öröm közé bekeveredett egy kis üröm is. Az előbb lementem a tárolónkba, hogy kivegyem a bicikliket, és egynéhány jelből arra következtetek, hogy beköltözött oda valamilyen állatféle, de azt hiszem, nem is a pici fajtából. Brrr! Hát én oda többet nem megyek, bár mikor felhívtam T.-t, hogy elmondjam neki, próbált rávenni, hogy menjek le körülnézni jobban, de hát nem ment el az eszem. Az ilyesmi férfidolog.
 A másik: elszáradtak a növényeim, a két utolsó megmaradt növényem is. Kettős harakirit követtek el. Már csak a kaktuszaim tartanak ki, ki tudja meddig. Többet soha, senki ne bízzon rám semmit. Ez több mint feledékenység, vagy szórakozottság. Szomorú vagyok.

Sára-dolgok

Ma lesz Sára utolsó zongoraórája ebben az iskolai évben. Ez a kép az este készült, gondoltam, érdemes megörökíteni az utolsó próbát. Én annyira, de annyira örülök, azt hiszem, jobban, mint ő...Ez van. Meg annak is örülök, hogy jövő héten vége a sulinak, és nem kell több matematika házit megoldani, jobban mondva megoldatni, meg ellenőrízni, kiradíroztatni, újból megoldatni, könnyeket letörölni, ilyesmi. Őszintén örülök neki.

Meg talán annak is örülök, hogy egy ideig nem lesz több szülinapi meghívás, mert ez a gyerek már eddig is több partin volt, mint én egész életemben. Például most szombaton egy kisfiúhoz hivatalos, és fogalmam nincs, milyen ajándékot vegyek. Help me, please! Nem tudom, minek örülne egy 8 éves kisfiú. De már az is segítség lenne, ha tudnám, minek nem.

Aztán, mi van még... Mostanában állandóan a postaládát nézegeti, levelet vár. Anyu írt is neki, de az meg elkallódott valahol, nem érkezett meg. Ha valaki szeretne írni egy bánatos kislánynak, tegye meg, mert szép választ is fog kapni:)

Anoni kedvéért

Hát ő lenne Csipike, ott középen a csíkos nadrágban, karöltve feleségével, Tipetupával. A könyvet Fodor Sándor írta. Arról szól, hogyan találja meg helyét a világban egy derék kis törpe.

A gényolcak

  Ma kezdődik a németországi Heiligendammban a legújabb G8 találkozó a Növekedés és Felelősség jegyében. Fő témák: a könyezetvédelem és az afrikai országok megsegítése. Ami az utóbbit illeti, már rég ígérgetnek mindent, de a Világbank pont a hétvégén figyelmeztette a géket, hogy szinte semmit nem teljesítettek még belőle. Úgy vannak vele, látom, mint én a reggeli futással...
  A környezetvédelem terén pedig nagyon kíváncsi vagyok az amerikaiak javaslataira, mert haragszom rájuk, mióta nem írták alá a Kiotói Egyezményt.
  Aztán gondolom, már ott settenkednek az ilyenkor szokásos globalizáció-ellenes tüntetők, meg állítólag ki van vezényelve kb. 16000 rendőr és  felállítottak egy 12 km hosszú, két és fél méter magas drótkerítést is. Hiába na, a németek értenek a vendéglátáshoz.

Ma reggel

jó korán keltem, de már megint nem mentem futni, igaz, az is valami, hogy legalább elhatároztam. Azért nem mentem, mert kiderítettem, hogy nincs itthon egy szem kávém sem, és anélkül nem tudom elkezdeni a napomat. Ezért inkább elkóvályogtam a boltig, aztán vettem, s ha már ott voltam, vettem mosogatószert is, mert az is elfogyott, de anékül legalább el tudom kezdeni a napomat. Hát így alakult a mai reggelem, mit reggelem, hajnalom... Utána "elindítottam" a munkába-iskolába menőket, aztán fészket készítettünk Enikővel az ágyunkban és mesét olvastam neki, míg Anna is fel nem ébredt. Szóval, nincs mit panaszkodjak, ilyen jó kis reggeleim vannak. S ha valaki kíváncsi lenne véletlenül a kávésbögrémre, hát lefényképeztem. Itt van. Hozzám tartozik...

Szép az estém,

  mert sikerült megtanulnom néhány olyan szót, mint unterscheiden, auskommen, beauftragen, aztán lehet, hogy holnapig elfelejtem, de most tudom őket; mert Anna csak kétszer esett be az asztal alá a vacsoránál; mert sikerült kimenni sétálni egy eső-szünetben, azért reméltem, hogy közben elered, de ez elmaradt, pedig nem is vittem esernyőt; mert csak közepesen rendetlen a konyhám és a nappali, a gyerekszoba az már más téma; mert ma este talán sikerül idejében lefeküdnöm, de ez még egyáltalán nem biztos, s mert ma este megy a Grace Klinika, s talán még elérem a végét...

Süt a pék, süt a pék gezemice lángost,

  én meg sütöttem mexikói-pizzát, meg főztem borsófőzeléket, de van olyan családtagom, akinek egyik sem jön be most, hát egyen, amit akar... Meg porszívóztam, meg felmostam, de sajnos arra is rájöttem mellesleg, hogy ha naponta háromszor tenném, akkor sem lenne elég, de azért optimista maradtam. Most meg azon gondolkodom, hogy merjek-e elindulni a könyvtárba a gyerekekkel, vagy inkább ne kockáztassak, na nem azért, mintha sok időm lenne olvasni, de elhatároztam, hogy drasztikusan csökkentjük a rajzfilm-nézéssel töltött időt , és ezzel tulajdonképpen magammal is kiszúrok, mert állandóan foglalkozni kell velük. Arra is rájöttem, hogy jó újraolvasni gyerekkorom könyveit, például a Csipikét, csak az a baj, hogy két óránál tovább nem bírják a hangszalagjaim a hangos felolvasást. Arra is rájöttem, hogy a Csipike tanulságait csak most értem igazán.

Hú, de erős akaratom van,

  elhatároztam, hogy nem írok többet, és ki is bírtam, hogy egy egész éjszakán át ne írjak...
  Kibírnám tovább is, de el kell  mondjam, hogy megnéztem az este a Frei Dossziét, örülök, hogy végre volt, mert annyira ritkán van, meg sokszor nem is a legérdekesebb, legalábbis számomra, de most az volt, nagyon is. Az országunk jelenlegi helyzetéről volt szó, gazdasági, művészeti, hangulati meg mindenféle elképzelhető szempontból megvilágítva. Rengeteg szakértőt megkérdeztek, hogy ők miben látják a kiútat abból a patthelyzetből, amibe kerültünk. Ugye, az van, hogy létezik két nagy párt, fele-fele arány támogatottsággal a háta mögött, és mindenki arrafele húzza az ország szekerét, amerre gondolja, kb. úgy, ahogy a La Fontaine mesében a két állatka, nem jut eszembe a nevük most (talán a csuka meg a rák?...) Aztán szépen egyhelyben ücsörgünk már vagy több mint tíz éve, miközben a hozzánk hasonló országok, például Észtország már rég elhúzott mellettünk. Na, sok minden szóba került, de a legjobban az javaslat tetszett, 
hogy kellene egy 
tisztán szakértői kormányt létrehozni, de nem magyarokból, hanem külföldiekből,  például meg lehetne hívni Clintont (úgysincs most más dolga), meg Soros Györgyöt fel kellene kérni pénzügyminiszterségre, ilyesmi. Az az érdekes, hogy mi sokat 
beszélünk erről T.-vel, és ő már rég mondta ugyanezt... Azt hiszem, el kellene menjünk valahova 
szakértőnek. 
Úgyse nagyon tudom, mit kezdjek hosszú távon magammal...

Az a helyzet,

  hogy egyáltalán nem vontam vissza az előbbi pósztomat, csak az van, hogy ezt még megírom, aztán kész, lehet, hogy ma már nem írok többet. Meg holnap, és holnapután sem, de az nem biztos. Azon tűnődtem, hogy a gyereknevelés az olyan, hogy nem tudni, mi a jobb, előre sok könyvet olvasni, felkészülni rá, vagy ellenkezőleg, aztán lesz valami. Mert ha igen, tehát sokat előrekészülünk, lehet, hogy el is megy a kedvünk az egésztől, mert túl nagy falatnak tűnik a dolog, olyan nem-nekünk-valónak. Ha meg az ellenkezője, aztán csak kapkodjuk magunkat, amikor már túl késő. Aztán elegem van abból is, hogy egyik könyv ezt mondja, a másik meg azt. Például, hogy a gyereket mindennap 27-szer legalább dicsérjük meg, hogy jó önbecsülése legyen, de aztán meg felfedezik az amerikai kutatók, hogy ha túl sokat dicsérjük, beképzelt és önkényes lesz. Aztán egyik irányzat azt mondja, hogy legyenek előre fixált elveink, a másik meg, hogy bízzunk mindent az ösztöneinkre, majd az anyai szívünk megsúgja, mi a teendő. Igen, könnyű könyvet írni, azt hiszem, már én is tudnák, de a gyakorlat annyira más, néha annyira elbátortalanító, vagy nem is tudom...
  Az a helyzet, hogy jobb lenne, ha lefeküdnék, mert nagyon korán keltem, ráadásul az előbb ittam egy negyed pohár bort is, és holnap is korán kelek, mert elhatároztam, hogy ezután rendszeresen sportolni fogok, de úgy ám, hajnalonta ha láttok valakit a bicikliúton rohangálni, az én leszek, de az is lehet, hogy a holnapot kihagyom, és csak holnaputántól kezdem el a sportolói pályafutásomat. Ma este hosszas időt töltöttem azzal, hogy a szünidei foglalatosságainkat összeírtam, ha minden igaz, nyár végére rengeteg verset és mesét fogunk tudni, meg mindenféle társasjátékot, meg kiállítást nyithatunk majd a kreatív dolgainkból, de az is lehet, hogy mégsem. A lista 
és a jószándék mindesetre megvan, de az a helyzet, hogy ez sokszor nem elég.

Mivelhogy úgy látom,

  túl sokat írok ide, arra gondoltam, most nem írok egy ideig. Lehet, hogy csak egy napig, vagy kettőig, vagy egy fél napig, nem tudom... Ami sok, az sok. Már én is unom magamat...

A vacsora sokkal finomabb

az asztal alatt, mint felette! :)

Kivételesen

felteszek egy képet magamról is. Sára fényképezett ma délután a parkban. Nem nagyon látszom rajta, de ti úgyis a képek hátterét szeretitek nézni...

A népszavazásról

  Itt motoszkál bennem ez az egész trianoni ügy...És eszembe jut erről a népszavazás, amikor lehetett volna valamilyen szinten enyhíteni ezt a szétszakadást. Több hibát is elkövettek szerintem ezzel kapcsolatban:
  1. A legnagyobb talán az, hogy gazdasági kérdéssé vált az egész.  Szerintem csak egy jelképes állampolgárságról kellett volna szavazni, egy olyasmiről, hogy elismerik, igen, akik voltak olyan balszerencsések, hogy a határ túloldalára kerültek, ők is magyarok, egy néphez tartozunk. Ehelyett mindenki
 attól kezdett 
el félni, hogy majd jönnek a határon túliak, igénybe veszik az egészségügyi szolgáltatásokat, szavaznak stb. Ezeket nem kellett volna belekeverni. Már csak azért sem, mert az általam ismert főleg erdélyi emberek vannak annyira büszkék, hogy ne vegyék igénybe azt, ami nem az övék.
  2. Az MSZP viselkedését nem akarom minősíteni, de még a Fideszét sem, mert meggyőződésem, hogy ha ők lettek volna hatalmon, ugyanazt tették volna, mint a kormányzó párt.
  Nem tudom, miért pont most jut eszembe ez az egész. Talán azért, mert még most is fáj, amit Anyu mondott, miután felhívtam az a bizonyos dec. 5.-e után. Hogy ő többet soha, de soha nem akar idejönni. Aztán persze, jött, mert büszkeség ide vagy oda, az unokák szeretete mindennél fontosabb.
  

Humor

  - Tudod, mi a legidegesítőbb, ha egy nő vezette autó megy előtted? Hát az, hogy ha jobbra indexel, nem lehetsz biztos benne, hogy balra fog fordulni... (Egyáltalán nem vicces...)

Fogadás

  Ma reggel én vittem Sárát suliba, hát kit látok átmenni előttünk az úton!? Farkas Bertalant, az első magyar űrhajóst, aki járt is az űrben. Bár, az is lehet, nem ő volt, de nagyon hasonlított hozzá mindenesetre.
  Segítségeteket kérem azügyben, hogy ha tudja valaki, Nicky Lauda mikor volt a karrierje csúcsán, a 70-es avagy a 80-as években, mondja meg nekem is. Az este vitáztam T.-vel ezügyben, ő azt mondja, hogy a 70-es, én pedig, hogy a 80-as években. A végén pedig fogadtunk különböző dolgokban, és ezért nem mindegy , hogy kinek van igaza...:)

Laza délutáni képek

Sárihiszti kezelése

  Mostanában köröskörül járom ezt a témát, mert ez adódik valahogy, meg hátha más is tanul belőle. Én is most tanulom, mert hiába olvastam egy csomó gyermeknevelési könyvet, a legtöbbet a gyakorlatban tanulok.
  Belenyugodtam, hogy egyik gyerekem mostanában kicsit labilis érzelmileg, hogy ne mindig a "h" betűvel kezdődő szót használjam. Őt amúgy is könnyen ki lehet hozni a sodrából, de gondolom, kifáradt már az iskolában is, ráférne egy kis pihenés. Ma reggel is hozta a formáját, csak néztem tanácstalanul, és eszembe jutott , hogy a múlt héten olvastam egy újságban, hogy egy anya ilyenkor ún. hiszti-meséket mondott a gyerekének. Én is ölbe vettem, ahogy tudtam, mert tiltakozott rendesen, és elkezdtem mondani neki egy sebtiben kitalált mesét egy bizonyos tüskés disznócskáról. Aki mindig kiabált és a tüskéit borzolta, amikor az anyukája reggelizni hívta, vagy öltöztetni akarta. És ahogy mondtam a mesét a kisdisznóról, aki a végére megszelídült, annyira, hogy a már a tüskéit is meg lehetett simogatni, Ő is megszelídült, lehetett simogatni, öltöztetni, szóval lehetett normálisan kommunikálni vele. Aztán még több mesét is kellett mondjak a tüskés kis állatkáról, annyira élvezték. Közben meg észrevétlenül el tudtuk végezni a reggeli teendőket. Most elmentek az apjukkal a református templomba, mert hittanos évzáró lesz, és Anna énekelni fog. Én meg megszavaztam magamnak egy pizsamás, kávésbögrés délelőttöt, mert nem azért mondom, de azt hiszem, megérdemlem.

Feledékenység

  Szegény anyósom néha kesereg azon, hogy mennyi mindent elfelejt. Én kb. pontosan negyven évvel vagyok fiatalabb nála, de én sem dicsekedhetek annyira ezen a téren. Pedig  én vagyok a lista-írás nagymestere, de mi van akkor, ha elfelejtem megnézni a listát? El szoktam tervezni, hogy ezt meg azt főzök. Hozzá írok egy bevásárlós listát, hogy minden meglegyen. De még így is akkor derül ki, hogy nincs valami, amikor már félig kész a kaja, s már nincs visszaút. Például, amikor Natikriszt láttam vendégül, meggyes piskótát akartam sütni. Összekavargáltam a hozzávalókat, de kiderült, hogy nincs sütőporom. Ha nem akartam, hogy 5 mm-es sütim legyen, el kellett mennem sütőporért. Ugye a három gyereket sem hagyhattam magára, fél óra készülés után el is indultunk. És, mikor visszaértünk, és folytatni akartam a sütést, mi hiányzott? Hát persze, hogy a sütőpor, pedig azért mentem vissza a boltba. Helyette vettem egy Kinder tojást, meg még valamit, nem emlékszem rá. Most csak azért jutott eszembe ez a téma, mert megint elterveztem, hogy sütök egy epertortát, de elfelejtettem tojást venni. Azért se megyek most már sehova. Inkább készítek abból az egy árva tojásból, ami van, egy kis eperhabot.

Említettem én valaha

  olyat, hogy a gyerekek hisztijét általában cirógatással és társaival jól lehet kezelni? Felejtsétek el. Tévedtem.

Trianon

  Ezekben a napokban "ünnepeljük" a trianoni békeszerződés aláírásának 87. évfordulóját. Pontosabban június 4.-én. A trianoni békeszerződés az I. világháborút Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és az Antant (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között lezáró békeszerződés, amely többek között meghatározza Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság új határokait. A trianoni békeszerződés az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének része. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe, ez volt az egyetlen magyar törvény, amely fekete keretben jelent meg.

Somewhere over the rainbow...

:(:(:(:(:(:I:I:I:I:I:I:I:I:):):):):):D:D:D

Lista ellenőrzés nap végén

  Ma nagyon játékos napom lett végülis, mert hűséges kommentelőim visszadobták a labdámat, így nem magamban kellett játsszak. Mondjuk, elgondolkoztam azon, hogy hamincéves fejjel már igencsak illene megkomolyodnom, komoly témákat felvetnem, ilyesmi, de az van, hogy nem tudok. Nem férek a bőrömbe. Hát, nézzük a listámat:
  1. A krumpli megsült délre, fele már elfogyott, holnapra is lesz. Kipipálva.
  2. Anna abbahagyta a böhögést, amikor elkezdtem utánozni, de aztán meg nem bírta abbahagyni a nevetést. Azt viszont nem bántam.
  3. Fagyit nem vett nekem senki, de Naplopó azt mondja, hogy ha létezne fagyiküldő szolgálat, ő küldött volna. Mondtam is neki, hogy a szándék a fontos. Ez is kipipálva.
  4.  A rádiót egyszerűen kikapcsoltam, és csak a "Vendég a Háznál" műsornál kapcsoltam vissza. Az tetszett.
  5. A postaládában csak egy banki értesítő volt T. nevére. Ez van.
  6. Az email-postaládámban végülis összegyűlt nagy nehezen öt levél, kaptam egyet Naplopótól, egyet Bettitől és egyet Csillagtól, akik amúgy is akartak írni nekem, de aztán véletlenül mindhármójukat most szállta meg az ihlet, a blogomat olvasva. Aztán kaptam valami regisztrációmegerősítő emailt is, ezt is beszámolom, és Liv küldött iwiw-es meghívót, ezzel együtt öt. Ez sikerült.
 7. Bárányfelhő volt, napocska volt. Csillag még nincs, de remélem lesz. És igen, lehet, hogy északi fény is lesz, miért ne lenne, az amcsi filmekben is teljesülni szoktak a végén a lehetetlen kívánságok, miközben halkan megy az a dal, hogy Somewhere over the rainbow... Majd fel is teszem ide ezt a számot.
  8. Az iwiwen is el fogom érni egyszer a 100-ast. Liv, köszi a jelölést, sok kicsi sokra megy.
  9. Az égből pottyant mesére még várok, a cicára is, addig beérem a képzeletbelivel.
 10. Naplopótól kaptam egy csillagot, köszi, tetszik. A neve is. Nem baj, ha nem Mártának hívják, így is jó. Még jobb is.
  

Mire vágyom ebben a pillanatban

  Lista:
  1. Hogy még dél előtt megsüljön a rakott krumpli a sütőben.
  2. Hogy Anna  abbahagyja a mű-sírást, amit azért kezdett el, mert Enikő már nem a barátja. Tíz perccel ezelőtt még az volt.
  3. Legalább három gombóc vaníliafagyira.
  4. Hogy a Sláger Rádió adjon le már végre egy jó számot is, mert már egy órája csak gagyi megy, a Kossuth Rádió meg találjon végre valami izgalmasabb témát is, mint a üdülési csekkek rendszere, hogy ne kelljen átváltanom a Slágerre. S ha már végképp nem talál, akkor kezdődik előlről a 4. számú kívánság.
  5. Hogy a postaládában találjak egy személyesen nekem szóló levelet ( számla, reklámlevél nem jó...)
  6. Hogy az email-postaládámban legyen az Inbox után levő zárójelben legalább egy 5-ös, vagy annál nagyobb szám (spam-levél nem jó...)
  7. Mitismég, mitismég... szép bárányfelhőket az égre, napocskát a felhők közé, na meg egy duplaszivárványt. Estére pedig csillagokat, egy üstököst és egy északi-fényt a házunk fölé.
  8. Ennyi. Csak ennyit kívánok.

Nesze-semmi-fogd-meg-jól post

  Ez egy olyan post, ami idegesítő lesz a kíváncsiaknak, mert nem tudok és nem is szeretnék konkretizálni, nagyrészt azért, mert tényleg magam sem tudom, mi bajom...Most olyan vagyok, mint Vuk a mesében. "Kicsi vagyok, éhes vagyok, segítsetek Vuknak, a kisrókának...." Nem tudom, lesz-e elég erőm, elég szeretetem és bátorságom a jövőben körvonalazódó dolgokhoz. Öcsémnek üzenem, hogy nem arról van szó, amire most gondol, mert arra nem is  merek gondolni :) Struccpolitika, ugye...
  Pedig jó lenne, ha lenne, mert nem lehet elmenekülni, meg nem is akarok, csak most, ebben a szent pillanatban megrémültem. Na. Így sokkal jobb, hogy elmondhattam. Nehéz, amikor az embernek nincs éppenséggel adott 
pillanatban 7 évesnél 
idősebb bizalmasa kéznél.