Komorebi* álmok.

A héten majdnem sikerült - két nap, tehát majdnem ötven százalékos sikerrel - betartanom az elhatározást, hogy komolyan veszem az ebédszüneteimet. Tehát hogy akkor is időben megebédelek és utána sétálok egyet a faluban, ha arra, így majdnem száz százalékos home office alkalmazottként senki nem "kényszerít". Ha nem figyelek - bizonyíték rá a frissen diagnosztizált teniszkönyök is - , rettenetes főnöke tudok lenni saját magamnak. Egyszer elmentem az erdőbe, a másik nap pedig a postára, feltenni két képeslapot. Mindkét alkalommal azzal zártam a sétát, hogy rendeltem egy espressot a kávézóban, ahol a déli időszakban többnyire nyugdíjasklubok tagjai üldögélnek nagy nevetések és beszélgetések közepette. Plusz én. Én csak a könyvem társaságában. Aktuális olvasmányom az 1794-ben megjelent Xavier de Maistre könyv, A Journey around My Room (Utazás szobám körül) címmel. Az írót egy párbajozási malőr miatt negyvenkét napra szobafogságra ítélik s ő elhatározza, hogy utazással fogja tölteni az időt. Mert véleménye szerint a közvetlen közelünkben levő tárgyak, festmények, könyvek is lehetnek ugyanolyan érdekesek, mintha messzi földre utaznánk valami újdonságot látni.

Ma délután, mikor végre lecsukhattam a laptopomat és megpróbáltam rendet tenni az asztalon keletkezett káoszban, hirtelen feltekintettem és ránéztem a párkányon levő cserepes növényre. Illatos vitorlavirág a neve (spathiphyllum wallisii), s a szokásos téli sínylődés után, mióta több a napsütés, hihetetlenül megszépült. Szélesen kiteregette a leveleit, kényelmesen elhelyezkedett, s nemrég hozott egy virágot is, ami valóban úgy néz ki, ahogy a neve is sejteti: mint egy vitorla. Angolul peace lily a neve, ami egyszerűen gyönyörű. Évek óta itt él velünk, de egyik információt sem tudtam róla eddig. Direkt letöltöttem egy növényfelismerő applikációt, hogy végre utánaolvassak.

Mikor felpillantottam, az ragadta meg a figyelmemet, ahogy a hófehér virág összegyűjtötte, majd megszűrve továbbadta - nekem -  a fényt. Az ablak másik oldalán levő nagy fenyő ágai szelíden lengedeztek a szélben, s a kis vitorlán át keletkező árnyékmozi eszembe juttatta Donata Wenders gyönyörű komorebi alkotásait a Perfect Days című filmben, ahogy mozgóképek formájában próbálta bemutatni nap végén a nyugovóra térő Hirayama álmait. 

A hasonló látvány engem nem elalvásra késztetett, hanem arra, hogy végre felébredjek. Hogy hagyjam a káoszt és vegyem elő, mielőtt továbbvándorol a napfény, a kamerát. S hogy készítsem el - mert valóban nem kell messze utazni ahhoz, hogy igazán szépet lássak -, a saját álomképeimet.

* Komorebi jelentése: a fák ágai között átszűrődő napfény