Délelőtt az ebédlőben szeretek leginkább tartózkodni. A napsugarak átragyognak a keletre néző ablak előtt levő nagy fenyőfa ágain, s csoda szép fényjátékot - vagy árnyékjátékot? - hoznak létre a faasztalon éppen szétteregetett tárgyakon: a tengerparton készült fotókon, a rajzfüzetemen, s a két különleges könyvön, amiket mostanában mindig kéznél tartok.
Az egyik egy Ana Blandiana című verseskötet, eredeti nyelven, amit múlt ősszel vettem Kolozsváron, mert a verset, azon az oldalon, ahol a könyv, mikor kezembe vettem, véletlenül kinyílt, egyszerűen gyönyörűnek találtam.
A másikra a kerti házban leltem rá nemrég, a középső lányunk tulajdona. Volt néhány év, amikor folyton rajzkönyveket adtunk neki ajándékba, mert szeretett és tudott rajzolni. Most én használom az egyiket. Így rajzoltam már - több-kevesebb sikerrel - nárciszt, körtét, falevelet, egy fél barackot, egy szem cseresznyét, egy szál szegfűt, egy szőnyegen heverésző macskát. Megtanultam, hogy bármivel is próbálkozom, a fény és árnyék váltakozásától válik többdimenzióssá, élővé.
Mikor vissza-visszaolvasok egy-egy naphoz tartozó naplóbejegyzést, még a legszebb napokon is azt látom, ha őszinte vagyok, legalább saját magamhoz, mindig van benne öröm és vannak benne nehéz, bonyolult gondolatok és érzések is. Ezért nem vezetek már (csak) hálanaplót, mert ez utóbbiaknak is méltó helyet szeretnék adni. Egyszerre, ugyanazon az oldalon, ugyanabban a szívben.
És valóban, akárcsak az ákombákom rajzaim: érzésem szerint én magam is árnyaltabbá válok. Valahogy élőbbé. Észreveszek olyan apróságokat is, amiket eddig nem. És hihetetlenül tudok örülni is, a legapróbb szépségnek is. Még akkor is, ha nemrég még szomorú voltam.
Még akkor is?
Valószínűleg helyesebb így:
talán éppen azért.
5 comments:
persze, hogy kerestem Blandiana verset (csak magyarul értem), és találtam egy esőversét, szeretem (Cseke Gábor fordítása):
"Esőbűvölő
Szeretem az esőket, szenvedéllyel szeretem őket,
A dühöngő és a csendes esőket,
A szüzies záport és a féktelen asszonyos zivatart.
A felfrissitő esőt és a végnélküli elálmositó kopogást.
Szeretem az esőket, szenvedéllyel szeretem őket,
Szeretek hemperegni hosszú szárú fehér füvekben,
szeretek letépni és fogam közé venni egy-egy szálat,
hogy megpillantván ilyenkor, elszedüljenek a férfiak.
Tudom: csúnya dolog ezt mondani: “A legszebb asszony én vagyok”.
Illetlenség, s talán nem is igaz.
De mikor esik,
Csupán akkor amikor esik,
Engedd kimondanom e bűvös szavakat. “A legszebb asszony én vagyok.”
A legszebb asszony vagyok, mert eső zuhog,
Es fenylő rojtjai csillognak hajamban.
A legszebb nő vagyok, mert szél fúj,
Es kétsegbeesetten vergődik szoknyám,
hogy eltakarja térdeimet.
A legszebb asszony vagyok, mert te messze vagy tőlem,
Es én várlak,
S te tudod, hogy várlak.
A legszebb asszony vagyok es mégis várlak,
Mert tudok várni.
És az elhaladók az esőből szippantjak fel az illatot.
Ilyen esőben villamcsapásként sújt rád a szerelem.
Itt minden ember szerelmes,
És minden ember belém szerelmes,
És én várok rád.
Csak te tudod egyedül,
Szeretem az esőket,
A felhőáztató és csendes esőket, szenvedéllyel szeretem őket,
Szűzies és nőies nagy esőket…
https://mek.oszk.hu/02200/02203/html/blandi.htm
nagyon fontosak a mindennapjaimhoz az itt leírt gondolataid, viszem magammal, íze van és reménye tőle...
"a fény és árnyék váltakozásától válik többdimenzióssá, élővé" ... az életünk is, és teszem hozzá, talán pont az árnyék miatt látjuk meg a sok "kis" annakellenére-fényeinket is..., ettől lesznek jelentősek
Nagyon szeretem Simon Márton egyik versét - gondoltam idepasszol, "Arról, hogy mi jó"
Köszönöm :)
Milyen szép vers! Tetszik ! Köszönöm !❤️
Post a Comment