Márta asztala - 1.

Az asztalomon levő millió tárgy és gondolat közül ma kettőt választok ki. 

Az egyik Alain de Botton "The Art of Travel" (Az utazás művészete) című könyve, amelyik egy apró, kedves történet révén került hozzám, tulajdonképpen ingyen. A Vöröskereszt egyik adományboltjában vártam a kasszánál a soromra, amikor az előttem álló, németül nem beszélő hölgy nem értette, miért nem elég a kezében szorongatott aprópénz arra a fazékra és tepsire, amit mindenképpen szeretett volna megvenni. Megkérdeztem az eladótól, hány euró hiányzik, és kipótoltam, mint ahogy minden jó érzésű ember tette volna, az összeget. Mikor ki akartam fizetni a könyvet, amit én szerettem volna megvenni, az eladó ideadta nekem ingyen. Azt mondta, mert segítettem, ő sem akar lemaradni, tegyük közösen szebbé a világot. Így került hozzám a könyv. Olyan, utazással kapcsolatos mozzanatokról ír, mint tervezés, várakozás, elvárás, elindulás, tájak, kíváncsiság, művészet, hazaérkezés. A szépség birtoklásáról szóló fejezetben többek között John Ruskin 1819-ben született angol író gondolatait mutatja be arra vonatkozóan, hogyan lehet a mulandó szépséget a legmagasabb szinten megőrizni. A legtöbben fotóznak vagy vásárolnak valamilyen emléktárgyat, ha szép helyekre utaznak, de szerinte csak egy módon lehet igazán birtokolni valamit, amit tulajdonképpen lehetetlen birtokolni: ha megértjük. A megértés leghatékonyabb módja pedig valamilyen művészi tevékenységen keresztül történik, írás vagy rajzolás, festés által, teljesen függetlenül attól, hogy aki megpróbálkozik vele, rendelkezik-e tehetséggel vagy nem. Majdnem felugrottam és hangosan felkiáltottam, hogy én is! én is! így gondolom és így gyakorlom, csak még soha nem láttam így leírva, pedig mennyire igaz és rajtam kívül biztos mindenkinek már rég nyilvánvaló. Nem a szöveg, nem a rajzok minősége a fontos, hanem hogy megtanuljam igazán látni és megérteni a dolgokat. Hogy ne értetlenül éljem le az életemet. Különbség van aközött, ha gyors kattintással lefotózok egy virágot, vagy leülök elé, hosszasan elnézem, megpróbálom szavakkal körülírni vagy akármilyen ügyetlenül lerajzolni. Közben megérthetek valami fontosat, s az enyém lehet valami, ami elveszíthetetlen.

Ez elvezet az asztalomon található másik gondolathoz, amiről írni szeretnék. A születésnapomra kapott virágcsokrok mind kisebbek lesznek, ahogy naponta cserélem a vázákban a vizet, ahogy visszavágom a szárakat s kiválogatom a már elhervadt szálakat.  Szeretném megőrizni a szépségüket, pedig tudom, hogy a legodaadóbb gondoskodással sem lehetséges. Kiválasztottam egyetlen szál virágot, s az elmúlt napokban megpróbáltam többször is - a saját szerény szintemen - megrajzolni, megfesteni, elrontani, többször is újrakezdeni. 

Megérint, ahogy teljesen különböző történetek egy-egy pillanatra összeérnek. Ahogy véletlenül találkoznak az asztalomon. Ahogy egy szépségről, s a természetes, megőrzésre irányuló emberi vágyról szóló esszé akkor ér el hozzám, amikor a legnagyobb szükségem van rá, s konkrét, jelentőségteljes módon megvigasztalja, felemeli a szép mulandósága miatt el-elborongó lelkemet.