Luxus.

 Nagyon kevés kivételtől eltekintve mindig ugyanazt reggelizem: zabkása és tea. A zabkását egy kis agávé sziruppal és fahéjjal ízesítem s amikor hűlt egy kicsit, teszek rá valamilyen idénygyümölcsöt. Az udvaron van egy málnabokor, amit évekkel ezelőtt még a szüleim kertjéből hoztunk, de érdekes módon felfedeztem két másikat is, ezek maguktól jöttek. Az egyik közvetlenül a ház mellett, a másik az udvar hátsó részében telepedett meg. A saját ültetésű bokorhoz képest egészen apró a termésük. 

Csodálatos minden reggel venni egy poharat és kimenni, leszedni a frissen érett szemeket. Néha több van, néha kevesebb. De mindig találok valamit. Málna vagy szamóca, ma reggel láttam, szeder is lesz majd néhány szem. A teához, amit főzök, az erdőben szedtem a bodzát s a balkonon van egy cserépnyi menta, tökéletesen elég ahhoz, amennyire szükségem van a limonádéhoz vagy teához.

Ezek a málnaszemek nem sterilek, nincsenek műanyag dobozba csomagolva. Nem egyformák a szemek és előfordul, hogy néhány kis bogár is belekerül a pohárba.

A levendula szerény termését már leszüreteltem, de mindig találok még egy-egy szálat, amit behozok, leteszem a tányérom mellé vagy lepréselem. Tele vannak a könyveim préselt levendulával.

Nálam szorgalmasabb kertészek sokkal többet is fel tudnának mutatni, de számomra minden reggel újból megható, hogy alapjában véve nem teszek érte semmit, mégis részem lehet ebben a luxusban. 

Hosszú és lassú a szezon. Nincs szükségem sokra. 

Olyan élményt adnak, mint a versek, amelyeket a legrövidebb időrésben is el lehet napközben olvasni. 

Néhány szem, néhány szép szó is elég ahhoz, hogy ízben és esztétikailag új minőséget teremtsen a mindennapi életemben.