Reggeli csetepaté

  Tegnap véletlenül meghallottam félfüllel valakitől a zeneiskola előterében, hogy az az óvoda , ahova Anna és Enikő jár, ma kirándulni megy. Mármint az oda járó óvodások.  Ez azért hír, mert mi már több, mint egy hete nem voltunk oviban különböző kis betegségek miatt, úgyhogy nem tudtunk erről. Pont ma mentünk volna először, ezért ma reggel felhívtam az ovit, hogy tényleg lesz-e kirándulás és hogy mehetnek-e az én lánykáim is. A pozitív válasz hallatán őrült készülődés következett, de sikerült valahogy elkészülni időre. Most az energiáimat töltöm fel, mert teljesen lemerültem, őszintén megmondom. Nem  a pakolászás miatt, hanem a sok vita miatt. Mindegyik gyerkőc reklamált, hogy ő nem abban a nadrágban akar menni, hogy nem az a kalap kell neki, hogy sportcipő helyett szandálban akar menni. Voltak könnyek, hisztik stb. Nem tudják elhinni, hogy én csak jobban tudom, miben jó menni egy kirándulásra, vagy hogy eső után, mikor még minden sáros, nem célszerű szandálban menni iskolába. Amikor lehet, én engedem, hogy kiválasszák a ruháikat, de most tényleg nem az a helyzet volt. Úgyhogy szegény T.  egy pukkancs, szipogó, mérges kis társasággal kellett útnak induljon. De azért tudom, hogy délben, amikor értük megyek, már boldogok
 lesznek, és tele szép emlékekkel.

Eü reform

 Hallom, hogy a egészségügyi reform keretében bezárják az Országos Pszihiátriai és Neurológiai Intézetet. Az ott lévő betegek egy részét, gondolom a súlyosabb eseteket, átirányítják más kórházakba (örülni fognak nagyon!), aki pedig nem fér el sehova, azt hazaküldik (annak meg a családok fognak örülni nagyon).
 Nem akarom én minősíteni ezt az intézkedést, megtették már mások, többek között az állampolgárijogok országgyűlési biztosa. Nem tudom, miért pont a 
legkiszolgáltatottabb 
betegréteggel kell kiszúrni. Ráadásul nincs is több ilyen intézet az országban.
 Erről eszembe jut, hogy mikor két évig Váradon laktam, elég közel a 6. sz. Kórházhoz , ahol pszihiátriai betegeket kezeltek, néha előfordult, hogy egyikük-másikuk elkóborolt úgy pizsamásan, torzonborzan, kábán...Ha ilyen embert láttunk, tudtuk, hogy a hatosból jött szegény. Mindenki tudta, hova kell visszavinni őket. A pestiek már nem 
lesznek ilyen szerencsések.

Az agresszióról

  Érdekes, hogy az emberek hogyan vezetik le a bennük felgyülemlett stresszt, haragot. Mindig elszorul a szívem, ha valahol azt látom, hogy a szülő rángatja, üti a gyerekét. És ezt elég gyakran lehet látni még nyílt utcán is, képzelem, mi folyhat a négy fal között.
  Velünk szemben van egy üzlet. Egyszer nagy kiabálást hallottam. Kinézve látom, ahogy egy rettenetesen dühös emberke dobálja le az árut egy kamionról. Csak úgy magában dühöngött, miközben az üzlet tulajdonosa csak állt, és azt se tudta, hogy szedje fel a cuccokat a földről.
  Aztán ott van a verbális agresszió. Amikor "csak" kiabálnak, káromkodnak az emberek. Mikor tanultam vezetni, az oktatóm gyakran odaszólt jó cifrán a többi autósnak (akik meg az én bénázásom miatt lettek dühösek !). Mondtam neki, hogy én képtelen lennék ilyen csúnyákat kiejteni a számon. Ezt meg ő nem értette, hogy akkor hogyan vezetem le a feszültségeket!? Mintha csak ez lenne az egyedüli módja...
  Nem mondom, én is szoktam dühös lenni. Például ha mérges vagyok T.-re, vagy becsapom az ajtót ( de ez már tényleg nagyon ritkán fordul elő :)), vagy sírok, vagy hallgatok, vagy nekifogok nagy sebbel-lobbal takarítani, pucolgatni valamit. Azt hiszem, ez utóbbira kellene ráerősítenem. És a gyerekeket is jó lenne úgy tanítgatni, PÉLDÁT MUTATNI, hogy ne váljanak idegbajos felnőttekké ebben az agresszív világban.
  Az csak most utólag jut eszembe, hogy tegnap hallottam a rádióban, hogy állítólag vannak hidegvérű emberek ( a lakosság 2-3%-a). Ez olyan orvosi dolog. Nem lesz gyorsabb a szívverésük semmitől. Más embernek gyorsabb lesz a pulzusa ha fél, ha izgul, ha együttérez valakivel, ha dühös vagy ha hazudik. De a hidegvérű embereket semmi nem tudja kimozdítani a nyugalmi állapotukból. Ezért tudják átverni például a hazugságvizsgálót is. Belőlük lesznek a legelvetemültebb bűnözők.
  Na, csak oda akarok kilyukadni, hogy jó, ha az ember képes érzelmeket kifejezni. Jobb, ha valaki mérges, mintha teljesen közönyös lenne. Régen azt hittem, a harag az bűn. Pedig az csak egy természetes reagálás adott helyzetben. Csak nem mindegy, mihez kezdünk vele, hogy fejezzük ki, hogyan uralkodunk rajta.

Aprócska Blues

 Itt meghallgatható az a dal, amit Rúzsa Magdi énekelt az Euróvizíón. Annyira tetszik, hogy csak na.  Most először sikerült linkelnem. Köszönöm Naplopónak, hogy megtanított rá.

Társasjáték

  Tudja valaki, mikortól lehet a gyerekekkel normálisan társasjátékot játszani? Mert Sára már hét éves, de még mindig rendszeresen keserves sírásra fakad, ha ő veszít a játékban. Nem is beszélve Enikőről, akivel az előbb játszottam egy ilyen dobókockás játékot, ahol az győz, akinek előbb ér be a célba a figurája. Úgy nézett ki az egész, hogy mikor 
én olyat dobtam, hogy 
megelőztem volna, mindig visszatette a figurámat az övé mögé...

Kihívások

  - Elérni, illetve megérni azt, hogy a gyerekek vállalják a felelősséget a saját dolgaikért. Majd valamikor... Reális vagyok, a közeljövőben ez biztos nem fog bekövetkezni. Most még ott tartunk, hogy soha nem tudjuk kideríteni, ki kezdte a verekedést, ki borította ki a az összes gyöngyöt és nem akarja összeszedni, stb.
  - Elérni, hogy a rend tovább tartson öt percnél. Én hagyom őket játszani, mert nem idegesítem sem magamat, sem őket, hogy állandóan rendre intem őket (bár T. szerint a rend megtartására kellene koncentrálnom, tehát, hogy állandóan résen legyek, én legyek a Rend Őre :)) ... Olyan hamar képesek teljesen felfordítani a lakást, hogy az őrület.
  - Elérni azt, hogy mindig rend legyen a ruhásszekrényekben. Ez nehéz lesz, a sok ruhacsere és próba miatt. Hát azt mégsem várhatom el, hogy naponta csak ötször öltözzenek át...
  - Elérni azt, hogy az ételt együltükben egyék meg. Ne álljanak fel evés közben húszszor az asztaltól. Egyedül Anna az, aki leül, és addig nem áll fel, amíg jól 
nem lakik. A másik kettő 
leszaladja az esetlegesen felrakódó zsírt még evés közben.
     Ha mindezt elértem, valószínűleg már fehér hajam lesz, valakik anyósnak fognak szólítani, és vissza fogom sírni ezeket a mostani, édes káosszal teli időket.

Eurovízió

  Most éppen éjjel fél egy van, és én még mindig nem alszom...Átestem azon a holtponton, amikor elaludhattam volna, most meg teljesen éber vagyok. Megnéztem az Eurovíziós Dalfesztivált. A szerbek lettek az elsők, a magyar Rúzsa Magdi a 9. lett, ami nagyon szép helyezés. Nekem a legjobban ő tetszett (nemcsak azért, mert magyar) és a grúz énekesnő. T. -nek a bolgárok jöttek be. Jól szórakoztunk nagyon, mert minden országból bejelentkezett egy-egy bemondó a végén, aki elmondta, hogy adott ország lakosai kire szavaztak; aztán megfigyeltük, hogy a háttérnek mindig egy helyi szép jellegzetes épületet tettek be, tehát a franciák az Eiffel tornyot, mi a Parlamentet stb. Hát látjuk, hogy a moldávok beraktak valami nagy, kivilágított felhőkarcolókat :))) Nem tudom, kit akarnak átverni.
  Most megyek, vacsorázok még egyszer, vagyis inkább reggelizek , aztán megvárom a következő holtpontot, és vigyázok, hogy most már ne essek át rajta, mint Béni a fán (idézet Sanyi bácsitól). Mindenkinek jó éjt!

Egyszerű szórakozások

  Én nem tudom, más hogy van vele, de én azt látom, hogyha a gyerekek lefoglalásáról, szórakoztatásáról van szó, ugyanolyan eredményt érünk el akkor is, ha drága helyre, például állatkertbe, játszóházba stb. visszük őket, és akkor is, ha csak sétálunk egyet eső után a környező utcákon.
  Ma laza napunk van, elvagyunk itthon, nem megyünk sehova, nem hívtunk senkit. Én aludni szerettem volna reggel, de Enikő szokásához híven fél hétkor már villásreggelit kért. Bezzeg, mikor oviba kell menni, úgy kell kivonszoljam a konyhába, és a szájába adogatnom a falatkákat...
  Aztán miután mindenki felébredt és reggelizett ( ezt kb. fél 12-re sikerült elérni), akkor kivittem a gyerekeket egy kis eső utáni sétára. Remekül szórakoztak, csak a cipőjük és nadrágjuk lett sáros, illetve a Sára nadrágja el is szakadt. Egy tócsát kineveztünk hajókázó tónak, és hajtogattam egy csomó papírhajót. Azzal kb. egy órát elszórakoztak. Tettek bele virágokat, bogarakat, úsztatták őket, ilyesmi. Mikor az összes kishajó elázott, összeszedtük őket, és továbbálltunk. Minden tócsát jól megkavargattak, kimentettek a vízből néhány bogarat, aztán szedtek egy csokor pipacsot és hazajöttünk. Mire észrevettem, Sára időnként hátrahagyott egy-egy szál pipacsot, mint Jancsi és Juliska az erdőben a morzsákat, hogy majd 
"visszataláljunk" erre 
a szuper tócsás, sáros helyre :)

 

Sára, Anna és a szegények

  Sára és Anna mikor nincsenek éppen rosszban, akkor jóban vannak, és általában kitalálnak valami akciót. Ma azt, hogy ők küldenek valamit a szegényeknek. Elég fejlett a szociális érzékenységük, nem tudom kitől örökölték. A szegények elég tág csoport, de ez nem zavarja őket. 
  Tehát: mindegyikük írt egy aranyos levelet, hogy ők mennyire szeretik a szegényeket. Beletették egy borítékba, mellékeltek fényképet magukról, és megcímezték, hogy : A szegényeknek.
  Aztán eszükbe jutott, hogy tesznek pénzt is a borítékba. Merthogy van nekik pénzük is, sok apró, néhány százas, sőt Sárának egy kétszázas. Hallom, amint tanácskoznak, hogy mennyit tegyenek. Anna eldöntötte, hogy ad egy százast. Sára morfondírozott, hogy akkor ő adja-e oda a féltett kétszázasát. Végül ő is százast adott, mondván: "Annyira azért nem lehetnek szegények!" :)

A panaszkodás és én

  Azt hiszem, én nem vagyok panaszkodós típus. Lehet, hogy tévedek, mert néha az emberek annyira másnak látják magukat, mint amilyenek, hogy az már nevetséges. "Tudod, hogy én nem szeretek pletykálni, de képzeld, mit hallottam XY-ról...!"
  Éppen ezért nem is nagyon tudok társasági ember lenni például a lépcsőházunkban. Itt sokan kiülnek a ház elé mikor jó idő van, aztán megy a panaszkodás. Ha nagy ritkán odakeveredek, nem tudok hozzászólni. Nem tudom, mit gondolnak rólam, valószínűleg, hogy beképzelt vagyok.
  Tegnap nagyon érdekeset hallottam a rádióban a panaszkodással kapcsolatban. Budapesten meg akarják alapítani a Magyar Panaszkórust. Május 15.-ig várják a jelenkezőket, már vannak 41-en.
És gyűjtik a panaszokat a lakosságtól, hogy aztán azokat megzenésítsék és elénekeljék. Eddig 750 panaszt sikerült összegyűjteniük.
  Ez egy finn kezdeményezés, de van panaszkórusuk az angoloknak, az oroszoknak és a németeknek is. Hát nem érdekes, hogy miket ki nem találnak? Én nem bánom, énekeljenek, hátha megkönnyebbül a nemzet, ha valaki kiénekli a bánatainkat. Én azért mégis inkább Hálaadó Kórust alapítanék...:)
  

Anna-rajz

  Anna reklamált, hogy az ő rajzát is tegyem ki a blogomra. Íme, itt van...A családunkat rajzolta le valamilyen egyenruhaféleségben, meg egy gyönyörű léggömböt. Ja és T. cégautóját meg az én autómat. Az a kisebbik piros az enyém :)

Eni-rajz

  Ezen a héten Anna és Enikő itthon vannak, betegek... Ilyenkor sokat rajzolnak. A folyósó fala tele van a rajzaikkal, és mappába is gyűjtöm őket. Enikő most fejezte be egyik művét, látható is a fenti képen. Egy saját maga által kitalált mesét rajzolt le. A kép 
bal szélén én vagyok 
ábrázolva egy gyertyával a fejemen, amint virágot szedek a réten. Általában én rajta szoktam lenni a rajzokon valamilyen formában. Aztán a kép másik felén látható egy barlang, és azok a fekete kis valamik csupasz csigák lennének, amint éppen menekülnek a rózsaszínű alak elől, aki itt a rosszat testesíti meg. A barlangban van egy kedves kis mackó, aki a csupasz csigák barátja és segít nekik.   A nevét saját kezűleg írta le kétszer is. Most nem, de általában az "Ő" betűbe szokott rajzolni vidám kis
 arcot, vagy az ékezeteket 
fülként biggyeszti oda. Sára csinált még ilyet, mikor az írott "a" betűből kellett írni egy oldalt, akkor ő is megszemélyesítette őket. Tiszta élmény figyelni a kis dolgaikat :)

Időmenedzsment

  Mostanában úgy látom, sokan gondolkoznak azon, mivel is töltik az idejüket, hogy lehetne jobban gazdálkodni ezzel a véges dologgal. Engem is elkapott a láz, eldöntöttem, ma leírom, mivel is telik el a napom. Mert eltelik, s esténként nem tudom azt mondani, hej de sokmindent elvégeztem.
  Olvastam egy cikket tegnap vagy tegnapelőtt, hogy egy menedzsernek sikerült annyira jól megszerveznie a munkaidejét, hogy napi 15 óráról lecsökkentette heti 4 órára a munkában eltöltött időt. És ugyanolyan jól megy a vállalkozása, mint azelőtt. Először is elemezte a cége forgalmát, és megfigyelte, hogy annak 95 %-át a vevők 5%-nak köszönheti. Ezután csak erre az 5%-ra koncentrált, a többiek után nem szaladt többet. Második lépésként a tevékenységeit ésszerűsítette: nem nézett többet TV-t és nem vett több újságot. Csak a címoldalakat nézi meg az újságárusnál. (Ezt én is szoktam csinálni !) Hetente csak egy nap nézi meg az üzleti email-eit, minden hétfőn egy órát szán erre. Ezt fokozatosan érte el, először csak napi kettőre redukálta a levélolvasások számát, majd lassan felhagyott azzal a szokásával, hogy első dolga az legyen reggel, hogy megnézze a postaládáját. Korábban napi 200 üzleti emailt kapott, ezért potom fizetésért felfogadott egy indiai ügykezelőt, aki foglalkozik ezen emailek többségével.
  Még több időmegtakarítást hozott a telefonhívások redukálása. Vezetékes vonalát átállította hangpostára, ez közli a hívóval, hogy naponta kétszer, éjfélkor és délután négy órakor hallgatja le üzeneteit, ha sürgős, keresse mobilon, esetleg küldjön e-mailt (amit, ugye, az indiai kolléga kezel). A mobillal hasonló a helyzet: a bejövő hívókat nem azonnal jelzi ki a készüléke, hanem csak azután, hogy elterelte a hívásokat a hangpostára. Így rögtön látja mit hagyjon, és mi sürgős, amit fel kell vennie.
  Életfilozófiája az irányba változott, hogy a problémák megoldják önmagukat, ha másokra hagyjuk a kezelésüket.
  Nem tudom, mit csinál ez a jóember a rengeteg megtakarított idővel, de én tudnék neki ötleteket adni.
  Gondolkoztam, hogy tudnám én is gyakorlatba ültetni az általa alkalmazott elveket, de rájöttem, hogy sehogy. Talán még akkor lehetne, ha jónéhány évvel ezelőtt a karrierépítésnek szentelem magam, és most már lehetnék valamilyen középszintű főnökféle, de egyáltalán nem bánom, hogy nem így alakult, mert most nagyon jó nekem, és az az igazság, nem is akartam sohasem karriert, és még kevésbé, hogy főnök legyek. Nincs kire átdelegálnom a sok munkával-kevés látszattal járó feladataimat, de nem is nagyon akarnám. Tévét nem nézek (kivétel a Grace Klinika kedd este) ,az újságoknak én is inkább a címlapját olvasom el (kivétel a Nők Lapja). Na, az email és blogcsekkolásnál azért lehetne időt spórolni. Meg a blogírásnál is. Éppen ezért, most abba is hagyom az írást, megyek főőőőőőzni.

Palacsinta

  Kiteszem ezt is, nehogy azt higyje valaki, hogy nálam nem lehet normális palacsintát is enni. Lehet, csak vagy 20 darabot elrontok, mire sikerül annyira a lelkükre beszélni, hogy maradjanak meg szép kereknek. 

Palacsinta á la Prodánné

A sima még jól néz ki, de a fordítottja...:(

Örömök

  Nagyon örülök több ok miatt is. Tegnap megtért az egyik gyülibe járó nő férje. Sajnos már haldoklik. A felesége már évek óta hívő, de ő nem akart tudni Istenről. Most nagyon beteg, napjai 
vannak hátra az életből, és nagyon imádkoztunk azért, hogy Isten adjon neki kegyelmet a megtérésre, így utolsó pillanatban. És megadta.
  A másik ok Ugandával kapcsolatos. Már egy ideje levelezek egy ottani nővel, aki árvaházat tart fenn a férjével. Már írtam róluk. A napokban kaptam tőle egy dvd-t, és most láthattam, hogy mindaz amit írt az ottani életükről, az igaz. Nagyon érdekes a film. Megkértem T.-t, hogy próbálja meg átírni, hogy legyen meg több példányban, és akit érdekel, annak szívesen elküldöm. Már ha sikerül átírni, mert elég érdekes formátumban (így mondják?) van megírva.Én sokat gondolkoztam ezen a dolgon, hogy mi közöm is van nekem hozzájuk, van elég nyomorult itt is. Meg amúgy is messze vannak, sokan vannak, nekem sincs sok, amit adhatnék. De rájöttem, nem ez a lényeg, hanem a szívem hozzáállása. Az, hogy ne hunyjam be a szemem, ne zárjam el a szívem. Az jutott eszembe velük kapcsolatosan, amit Jézus mondott a tanítványoknak, mikor éhes volt a tömeg: Adjatok nekik ti enni.  Aztán elég lett a két kenyér meg az öt hal.
  A fenti képek is ott készültek, az elsőn az árvaház konyhája van, a másodikon pedig néhány gyerkőc.

Anna

  Említettem már, hogy Anna tud olvasni? Eddig is tudott néhány betűt, meg össze is olvasta néha őket, de most jöttem rá, hogy ennél többet is tud. A minap a sétálóutcán bóklászva kiolvasta azt, hogy Eduscho (eduscóként), Autóalkatrész meg ilyen egész bonyolult szavakat.
 Aztán ami a  mateket illeti: Sáráék most tanulják az összeadás-kivonást 20-ig. Csak kíváncsíságból Annának is adtam néhány feladatot, ilyeneket, hogy: 9+7, 8+5... Hát ez is megy neki, sőt talán jobban, mint Sárának, de ezt persze nem mondom hangosan, a blogomat meg talán még nem olvassák.
  És ez az a gyerek, akit az óvónők nem akartak iskolaérettnek nyilvánítani, mondván, hogy elég aprócska ( mondjuk ez igaz), meg hogy még nem forog úgy az agya, mint egy korabeli gyereknek. Aki engem ismer, tudja, hogy én nem vagyok az a típus, aki állandóan reklamál, vagy vehemensen bizonygatja az igazát...De mikor ezt hallottam, felkaptam a vizet, hogy az én gyerekem igenis nagyon okos, és nagyon sok mindent tud, és attól, hogy aprócska és inkább intro- mint extrovertált típus (vagy hogy mondják...), attól még lehet iskolaérett. Aztán nem is ellenkeztek tovább. Elhitték nekem.

Filmkritika

  Tegnapelőtt este azon sóhajtoztam, hogy milyen szívesen megnéznék egy romantikus vígjátékot, valami olyat, amin nem kell sokat gondolkozni, hogy megértsem. Meg csokit is szívesen ettem volna. Meg pezsgőt is szívesen ittam volna. Van ilyen, hogy minden kellene, ami éppen nincs.
   Hát tegnap látom, nem hiába beszélek én itthon, mert T. ugyan nem hozott pezsgőt és csokit, de vett nekem egy DVD-t. Hogy nézzek romantikát. Na, ha egyszer olyan feliratú filmet láttok, hogy Sweet Nightmare azaz Édes kis rémálom, nehogy megnézzétek. Mi megnéztük az este, és mit mondjak, arra jó volt, hogy fejlesszük a kritizáló képességünket. Egy tipikusan AKF, azaz Alacsony Költségvetésű Film. Felvettek néhány jelenetet, ahogy megy a lány  az út szélén, meg ül a fiú mélabúsan és hangosan gondolkozik aztán kész. Pedig a leírása jó volt, meg a képek is a DVD borítóján. 
   Azt hiszem, jobb lesz, ha ezután olyan filmeket nézünk meg, amiket ti már megnéztetek, aztán ajánljátok a blogotokon. Én pedig, mivelhogy jó vagyok a rossz filmek kiválasztásában, cserébe megírom, hogy mit ne nézzetek meg.

Az igazat mondó csokoládé :)

 Az új hét kezdetének örömére íme egy kis számgyakorlat .Abból, hogy hányszor ennél csokit
egy héten, ki lehet számolni rólad egy olyan adatot, amit van, aki titkolna.
  
1. Egy hét alatt hányszor kívánod a csokoládét? (Ez a szám nagyobb kell legyen, mint 0 és kisebb, mint 10.)
 2. Ezt a számot szorozd meg kettővel.
 3. A kapott számhoz adj hozzá 5-öt.
 4. Ezt szorozd meg 50-el.
 5. Ehhez adj hozzá 1757-et, ha ebben az évben már eltelt a szülinapod, illetve 1756-ot, ha még nem.
 6. Ebből vondd le a születési évedet.
 7. Kapsz egy háromjegyű számot, az első szám azt mutatja, hányszor ennél csokit egy héten, az utolsó két számjegy pedig...na, mit?!

Már megint képek

  ...mert nem nagyon van most erőm szövegelni. Szuper nap van mögöttünk. Volt sok játék, nevetés, evés-ivás, beszélgetés. A gyerekek nagyon összehaverkodtak, alig akartak elválni egymástól. Jó éjt mindenkinek!

Képek

  Ma nagyon sok mindent csináltam, de csak két képet teszek fel. Az első magáért beszél: ő az én nagylányom, és tényleg az, mert hetek óta tanulgatta magában azt az anyáknapi verset, amit a tanító néni hazaküldött. Nekem ez az igazi ajándék, hogy ő már olyan "nagy", hogy nem mutatta meg nekem, hanem dugdosta, titokban tanulgatta és az ünnepségen gyönyörűen előadta. Volt olyan gyerek, aki pont az előadás előtt eltörte a kezét, aztán volt olyan, aki elfelejtette a szöveget és ezért keservesen sírt, volt néhány hiperaktív gyerkőc, de azért nagyon aranyosak voltak mind.
  A második kép az előbb elkészült tortámat örökíti meg, amit holnapra sütöttem, mikor is  jönnek hozzánk székesfehérvári barátaink. Bennük az az érdekes, hogy nekik is három gyerekük
van és ráadásul minden alkalommal majdnem egyidőben szültünk Nórival. 

Párhuzamok

  Ma arra a következtetésre jutottam, hogy az Anyák Napja most olyan nekem, mint a  gyerekeknek a Mikulás-ünnep.  Mondom ezt azért, mert az én gyerekkoromban volt EGY Mikulás, aztán kész. Nem is láttuk soha, mert mindig akkor jött, amikor aludtunk. Ő volt A Mikulás. Mi van manapság? Jön egy Mikulás az óvodába, egy az iskolába, egy az uszodába, egy a Fő térre, egy a Tescoba stb. Na meg egy haza is (szerintem ez az igazi, aki régen nálam is járt :).
  Hogy mi köze ennek az Anyák Napjához? Hát az, hogy ma volt egy A. N. Anna csoportjában, holnap lesz egy Sára osztályában, valószínüleg lesz valami Enikőéknél is. Aztán lesz egy ünnepség a zeneiskolában fél négykor, és mivelhogy Sáráéknál háromkor kezdődik, azt hiszem két helyen kellene lennem egyidőben.  Szombaton szünnap. Vasárnap délelőtt lesz A.N. a gyüliben ( bár ott 
nem lesz nagy hececáré), és délután hivatalosak vagyunk a református A.N.-ra is, mert a gyerekek az ő hittanóráikra járnak.
  Vagy nincs is semmiféle párhuzam, csak az én fáradt agyam káprázik!?

 U.I. Azt hozzá kell tegyem, hogy én maximálisan elismerem és köszönöm a pedagógusok igyekezetét, hogy megtanítják a gyerekeknek a köszöntőket. És látom azt is, hogy a gyerekek örömmel készülnek ezekre az ünnepekre, szeretnek nekem meglepetést szerezni. Egyetlen dolog miatt aggódok egy picit, és ezt a gondolatot Vekerdy Tamástól vettem, aki azt mondta, hogy mire felnőnek a gyerekek, annyit szavaltatjuk őket olyan témákról, mint például az anya iránt érzett hála vagy a haza iránti szeretet, hogy már nem fogják tudni ezen nemes érzéseket önmaguktól átélni vagy megfogalmazni. Nem is tudom, érthető-e, mire akarok kilyukadni...

Anyák Napja az óvodában

  Anna már rég várta a mai napot, mert ma ünnepeltük az oviban az Anyák Napját. Mi tagadás, én 
is vártam, ma reggel négy blúzt próbáltam fel izgalmamban, végül csak azért maradt a negyedik, mert nem volt időm az ötödikre... Úgy volt, hogy bementünk az anyukák a csoportba, és kb. egy órát játszottunk a gyerekünkkel, aztán meg volt egy kis műsor és ajándékátadás. Nagyon meghatódtam na, csak azért nem pityeregtem látványosan, mert senki sem sírt rajtam kívül. Vagy mindenki nagyon erősen tartotta magát. Holnap megyek Sárához anyáknapjázni, nehogy elfelejtsek zsebkendőt vinni...

Hétköznapi bölcsességek

  - A négynapos hosszú hétvége is lehet legalább annyira fárasztó, mint bármelyik más közönséges munkanap
  - Ha kék új pizsamát teszünk a fehér mosnivalók közé, azután lesz egy csomó halványkék holmink
  - A házimunka az olyan valami, aminek nincs semmi látszatja. Csak annak
 lesz látszatja, ha nem 
csináljuk állandóan. (Ezt hallottam valahol, de tényleg így van.) Pozitívum: gyakorolhatom, milyen az, ha a munkámat az Úrnak végezem, úgysem fog senki más felettébb jutalmat adni érte. Tudom, minden más munkánál ez a helyzet, de én most csak a saját 
jelenlegi életemről tudok írni.
  - Ha egy virágot sokáig elfelejtünk meglocsolni, az bánatában elpusztul :(
  - Ha a gyerekünk arra kér, rakjunk vele puzzle-t ,tegyük meg, akkor is, ha ezernyi más tennivaló sürget. Nincs a puzzle-rakásnál fontosabb dolog.
  - A blog-írásnál van fontosabb dolog is.

A mai nap képekben