Szomorú kép

  Tudom, hogy bejegyzéseim hol vidámak, hol szomorúak. S talán nem kellene feltennem ilyen képeket, de arról írok, ami foglalkoztat. Már meséltem Ugandáról, ugye? Megígértem valakinek, hogy imádkozni fogok ezért az asszonyért. Aids-es. Ha jobban megnézitek, a takaróján egy Új Szövetség van. Ma a csodákról írtam. Van olyan ország, ahol csoda, ha valaki életben marad.

Csoda vagy nem csoda?

  "Kétféleképpen élhetjük az életünket. Mintha semmi sem lenne csoda, s mintha minden csoda lenne." Einstein

   Most akadtam erre az idézetre, ami azért érdekes, mert egyszer Tibivel beszélgettünk ilyesmiről, és majdnem szó szerint ugyanerre a következtetésre jutottam. Lehet, hogy egy Einstein veszett el bennem? ;)
   Van olyan ismerősöm, nem mondom meg ki, aki tényleg mindenben csodát lát. Minden apróságért imádkozik, olyanért is, ami szerintem magától értetődő, aztán örül a csodának. Azt hiszem, ő tényleg boldog, bár be kell valljam, néha kicsit idegesítő, hogy minden apróságot úgy felfúj.
   Aztán ismerek olyat is, aki mindent kimagyaráz. Neki semmi sem csoda, mindennek van logikus magyarázata, oka. Ez is idegesítő néha.
  Hogy én milyen vagyok? Hol ilyen, hol olyan. Ezek szerint lehet harmadikféleképpen is élni az életet. Néha valamit csodának látok, később meg azt mondom, véletlen volt. 
Pedig hiszek a csodákban. Csak az zavar, hogy ugyanazt a dolgot
 lehet annak is látni, meg nem is.

Nevetőgörcs

   Ma délután részt vettem Sárával és Annával egy kis koncerten a zeneiskolában, ahova Sára jár. A szolfézstanár hívta meg a Sára csoportját, hogy hadd ismerkedjenek a gyerekek a zenével és a hangszerekkel. A végzős növendékek zenéltek. Eddig minden szép és jó, csakhogy közben néhány kisgyerekre rájött a nevethetnék, és állandóan kirobbant belőlük a kacaj. Teljesen pirosak voltak, és szó szerint szenvedtek a visszafojtani kívánt nevetéstől. Mit mondjak, örültem, hogy nem az én gyermekeim voltak...
  Erről eszembe jutott, hogy gyerekkoromban és nem csak akkor hányszor kerültem én is ilyen helyzetbe, főleg a gyüliben. Nem tudom miért van az, hogy pont akkor jön rá az emberre a nevetés, amikor nagyon komolynak kellene lenni. Sokszor majd' megpukkadtunk ima vagy
bibliaórán a nevetéstől. És amikor már szétharapdáltuk a nyelvünket, és 
minden szomorút
elgondoltunk, akkor éreztük, ahogy rázkódik a pad a melletünk ülő nevetésétől. Hát azt alig lehetett kibírni. Én minden áldott vasárnap fenyítésben részesültem emiatt annak idején.
  Hú, egyszer egy temetésen történt ugyanez. Nem is temetésen, hanem virrasztáson. Hát akkor nagyon szégyelltem magam, de mint a ragályos betegség terjedt el köztünk a nevetőgörcs. Nem tudom, hogy bírtuk ki.
  Az én gyerkőceim még nem nagyon voltak ilyen helyzetben, mert az itteni gyüliben nincsenek merev szabályok. Van néhány matrac tele játékokkal a terem végében, istentisztelet alatt ott játszhatnak a gyerekek, és egy kis zajtól még senki sem botránkozik meg.
  Hát ezt is hozzáírhatjuk az élet furcsaságaihoz: hogy a bárányhimlőnél és influenzánál csak a most-nem-lenne-szabad-nevetés és az ásítás ragályosabb.

Miért van nekem szükségem erre?

   Mármint a blogírásra? Ezen gondolkozom. Két hónappal ezelőtt még csak nagyon halványan tudtam volna meghatározni, hogy mi is egyáltalán az, hogy blog. Aztán egyszer csak én is hozzáfogtam, mert tiszta véletlenül megtudtam, hogy Eszternek  és Levinek is van, bele olvastam
az írásaikba és én is kedvet kaptam hozzá. Valamilyen szinten mindig is vonzott az írás.
   Aztán lassan rájövök, hogy ez az egész bloggolás nagyon népszerű dolog. Vannak tematikus blogok, sztár blogok, baba blogok, blogot ír a miniszterelnök (azt nem olvasom ) és szegény Demcsák Zsuzsa most azt kívánja, bár sose írt volna...
  Mitől népszerű vagy nem egy blog? Én nem tudom, hogy az enyém milyen, mert nekem nincs felszerelve olyan statisztikai kütyü, ami mutatná, hogy ki mikor és hányszor nézi meg a lapomat. Nem mondom, hogy nem érdekel, de nem fogok feltenni semmilyen számlálót, mert nem azért szeretnék írni, hogy minél többen olvassák. Na jó, ez nem igaz:)
  Szóval, szerintem akkor jó egy blog, ha:
        1. Ismerem azt, aki írja, de ez nem feltétlenül igaz. Én mindenesetre az ismerősökét olvasom
szívesebben.
        2.  Ha őszinték a bejegyzések. Ezt azért lehet érezni (vagy nem). Ha valaki nem tud valamiről őszintén írni, inkább ne írjon az adott dologról. Kérdezte egyik nap Tibi, hogy miért írtam le azt, amikor összevesztünk. Hát azért, mert az is hozzánk tartozik, ilyenek vagyunk.
Egy gyülekezeti alkalom után egy nővel beszélgettem, és kiderült, ő úgy lát minket, mint egy fajta minta-családot, akik mindenben egyetértenek és példásan nevelik gyermekeiket. Csak néztem...Na, hát elmeséltem neki az aznap reggeli készülődésünket, és mindjárt megnyugodott, hogy azért némileg árnyaltabb a kép :)
       3.  Jó, ha a blogírónak van öniróniája és tud nevetni saját magán. Azt hiszem, ez nekem megy. Hosszú évek munkája van benne, de ma már elmondhatom, hogy tudok nevetni saját magamon.
       4. Én személy szerint szeretem, ha szép képekkel van megspékelve a bejegyzés.
       5. És végül, de nem utolsósorban, nagyon jó, amikor jön néhány kommentecske. De kibírom anélkül is :) Ugyis tudom, hogy elolvassátok amit írok! :)

Politika

  Az késztet arra, hogy ezt az unalmas című bejegyzést megírjam, hogy nagyon elegem van a politikából. Mondjuk ez eleve egy tőlem nagyon távoleső műfaj, nem érdekel, nem foglalkozom vele, de mivelhogy én is emberek, újságok és net között élek, csak megtudok ezt-azt. Két nagy párt van, ez a kettő marja egymást állandóan. Egyik sem sokkal jobb a másiknál, bajban is vagyok, mikor teljesítenem kell állampolgári kötelességemet. Úgy szoktam dönteni, hogy biztos nem szavazok arra, aki megtagadta szeretett szülőföldem polgárait.
  Már egy ideje figyelem, mit művelnek Demcsák Zsuzsa körül. És nagyon elkeserítő ez a hatalmas rosszindulat, ami folyik. A kormány őt kérte fel szóvivőnek, igent is mondott, de most mégis visszalépett, mert már nem bírta elviselni a ellene irányuló támadásokat. Minden fronton támadták: a múltját, a családját, a blogját, egyszerűen hihetetlen, mennyire leleményesen építették fel a lejárató hadműveletet. Nekem Demcsák Zsuzsa senkim, nem ismerem, nem is az ő pártját favorizálom, de úgy gondolom, a munkáját kellett volna méltatni, de erre, mármint a munkára, nem kapott lehetőséget. Lehet, hogy tényleg nem lett volna alkalmas erre a munkára, nem tudom, de miért van szükség ennyi rosszindulatra? Nem értem, miért nem lehet másképp hozzáállni a dolgokhoz?
  Nem is tudom, miért is háborodok ilyesmin. Nem érek el vele semmit. Csak felhúztam magam, és még jó, hogy kiírhattam magamból.
  Jól mondta Salamon annak idején: "Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a jóindulat jobb az ezüstnél és az aranynál." (Péld.22:1)

Szülinap

   Tegnap 30 éves lettem. Fura úgy gondolni magamra, mint egy harmincévesre, mert belül kevesebbnek érzem magam. Anyósom is mondta egyszer, hogy néha a tükörbe néz, és csodálkozik, hogy ráncokat lát, mert ő belül fiatalnak látja magát. Na, nekem még nem kell ráncokkal szembenéznem a tükörben, csak itt-ott néhány szarkalábbal, de ez nem zavar.
   Nem tagadom, kicsit elgondolkoztam tegnap, csak úgy, az életemről, hogy mire jutottam ennyi év alatt, meg ilyesmi. Éppen ezért nem volt az a hű de bulis hangulatom, de hát ilyen is kell legyen. Elégedett vagyok az életemmel. Ez persze nem jelenti azt, hogy elértem a csúcsot, mert rengeteg olyan terület van, ahol még gyerekcipőben járok, sok bizonytalanság van, ami egy harmincévesnél már illenne, hogy ne legyen. De azt mondják, fejlődni, tanulni sose késő.
  Rengeteg üdvözletet, köszöntést kaptam, amit itt is köszönök, nagyon-nagyon jólesett. Nem tudtam, hogy ennyien szeretnek. Bemásolom a Sárától kapott üdvözletet :"Anya. Kedves anya nagyon szeretlek és kérlek hogy soha de soha nefelejcsélel." Mintha ő olyan kislány lenne, akit csak úgy el lehet felejteni... Enikőtől kaptam egy pici homoktortát és Anna egész nap ontotta a szebbnél szebb szülinapi rajzokat. Tibi pedig adott nekem egy 200 db-os cicás puzzle-t, amit azóta sem sikerült kiraknom. Én csak azt mondtam, hogy szeretek puzzle-t kirakni, és nem azt, hogy tudok is :)
  A képek tegnap készültek a játszótéren, jól nézzétek meg, mert itt pontosan 30 éves vagyok. Se több, se kevesebb:)
  

Álmos szombat

  Hát rég volt ilyen álmos, teszetosza szombatom. Nem sok értelmeset csináltam reggel óta, az biztos. Ülök egyik helyről a másikra. Kinnt esik az eső. Kimentünk a gyerekekkel, miután vagy egy órát csak készülődésre fordítottunk. Így szokott ez lenni, nagyobb a nekikészülés, mint  maga a séta. Kimentünk, hogy megmentsük a csigák életét a pusztulástól. Ha nem tudná valaki, mi vagyunk Pápa-város Hivatalos Csigamentő Kommandója, azaz PHCsK. Eső után, most közben, ki szoktunk menni a bicikliútra, hogy az odatévedt csigákat visszarakjuk a fűbe. Rengeteg csiga köszönheti nekünk azt a kis lassú életét, de most EGY SEM volt kinnt. Hát hazaballagtunk.
  Talán mégis sikerült tenni valami maradandót, ugyanis Sára kihozott magával egy borzalmas hangú sípot, és azt fújta végig, mondván azzal vidítja fel a kutyákat. Igaz, hogy csak egy kutyával találkoztunk, ott ázott szegény egy kerítés mögött. Nem értettem, mit jelent az ugatása, de ha azt, hogy "ihaj-csuhaj, ilyen vidám napom sose volt még!", akkor már nem hiába keltünk fel ma:)

Szívesség-bank

  Tegnap este vasalás közben láttam egy jó Tv-műsort az M1-en. Ritkán nézek tv-t, inkább rádiót hallgatok, de ez a műsor nagyon tetszett. Rövid kis riportok gyűjteménye volt, és az a különleges benne, hogy szép és jó dolgokat dolgozott fel. Szerintem ez nagyon ritka manapság, pedig olyan nagy szükség lenne rá.
  Na, itt hallottam az ún." szívességbankról". Ennek az a lényege, hogy az emberek nem a pénzüket teszik be kamatra, hanem az idejüket és valamilyen szaktudásukat, cserébe ők is igénybe vehetik mások idejét és szaktudását. A "fizetőeszköz" egysége:  1 talentom. Például, volt egy fickó, aki betette a polcfelszerelési tudását, egy nő a varrási, egy másik a vasalási tudományát. Ezeket igénybe lehet venni, akár én is, de cserébe én is rendelkezésre kell bocsássak valamit. Aki felszerel egy polcot valakinek, nem biztos, hogy attól kap vissza valamilyen szolgáltatást, mert lehet, hogy nem arra van szüksége, amit az illető tud adni. Ezért van szükség a szolgáltatások talentumokban való meghatározására, hogy legyen valahogy mérni a dolgokat.
  Ha csatlakoznék, mit is tehetnék be? Azt hiszem, jó vagyok a mosogatásban, vasalásban, meseolvasásban, gyerekfürdetésben és adóbevalláskészítésben. Cserébe kérnék szépen ablakpucolást, gáztűzhelytisztítást, kamrában renderakást és szemétlevivést.

Visszatérve

  a tegnap megnézett filmre, a legszebb jelenet szerintem az volt, amikor a templomban vannak és énekel a kórus. Főleg szegény, szerencsétlen emberek ülnek a padokban, és mindenkit nagyon megérint a ének. Chrisnek is könnybelábad a szeme és átöleli egyetlen megmaradt kincsét, a kisfiát. Erről eszembe jutnak a volt lelkészünk szavai. Néhány hónapja meglátogatta a gyülinket, és láttam rajta, hogy csalódott, mert amikor imára és hálaadásra buzdított minket, csak hallgatást és megszokott szavakat hallhatott. Elmondta, hogy előtte való héten egy hajléktalanoknak fenntartott kápolnában prédikált, ahol az emberek valóban hálásak voltak és tiszta szívből tudtak énekelni és imádkozni, megköszönve azt a keveset, amijük volt. Erre mi akkor nem voltunk képesek, és minél inkább buzdított, annál inkább bezárkóztunk, legalábbis én igen.
  Mostanában ilyen vagyok :
      "Egy ember állt a nyitott peronon,
      és szomorú volt mérhetetlenül,
      mint őszi fák a dérütött mezőn.
      A ködbe nézett - sűrű volt a köd,
      fakó szemében harmat csillogott.

     Álltam mellette, némán, jeltelen,
     szomorú voltam mérhetetlenül
     mert életemben eltévedt a fény,
     és nem volt hozzá
                 fényt vivő szavam."
        (Füle Lajos, Egy ember állt)

Megnéztem...

 ...a Pursuit of Happyness-t. Félretéve minden dolgomat megnéztem, és olyat sírtam... Szegény 
ember, hogy rohangált végig azzal a hatalmas ketyerével. Nagyon tetszett. Meg kell még emésszem ezt az egészet. Kösz, hogy felhívtátok rá a figyelmemet.

Készül a gyümölcssaláta

Kicsi lány, nagy segítség

Nem értem...

  ...hogyan tudják egyesek felismerni, hogy melyik szimfóniából való egy adott zenefoszlány. Az előbb ebéd közben a "Játék és muzsika tíz percben"-t hallgattuk a gyerekekkel. Volt benne egy áriarészlet is, mi is énekeltünk az énekesnővel :)  Szinte mindig meghallgatom ezt a műsort, pedig nem is szeretem, csak lusta vagyok kikapcsolni a rádiót a hírek után. És mindig elcsodálkozom, hogy vannak emberek, akik felismerik a zeneművet. Nem mondom, van amit én is felismerek, például az Örömódát vagy a Négy évszakot, de kb. ennyi. Vagy, ha fel is ismerem, hogy ezt már hallottam, nem tudom egy adott zeneszerzőhöz kötni.
  Úgyanígy nem értem azt sem, hogy képesek a fiúk felismerni kapásból az autómárkákat. Igaz, én is felismerem, de csak miután elolvastam az autó elején vagy hátulján. Egyszer, mikor még tanultam vezetni, azt mondja az oktatóm, hogy kerüljem meg azt a Pözsót. Na, akkor felvilágosítottam, hogy nekem úgy mondja, hogy kerüljem meg azt a piros vagy lila autót, mert különben még baj lehet belőle. Erre is születni kell, az autófelismerésre. A Tibi cégautója egy sötétkék Opel, de szerintem úgyanúgy néz ki, mint a sötétkék Ford. Volt már, hogy a szomszéd Fordja mellett álldogáltam, várva, hogy jöjjön már Tibi és nyissa ki az autót.
  Na, még egy dolog van, amit nem értek, és ezzel befejezem. Éspedig az, hogy egyesek hogyan képesek megjegyezni egy telefonszámot, vagy többet. Mert én például ezt nem tudom. A saját számom is be van írva a telefonomba és ha valaki kérdezi, inkább megnézem. Mert már jártam úgy, hogy kapásból megadtam, aztán vártam a hívást...Később kiderült, hogy a számok ugyan stimmeltek, de más lett a sorrend. Tibi ebben is nagyon jó, mert 16 éves korában járt Svédországban, még akkor megjegyzett egy telefonszámot, és bár soha nem hívta fel, most is fel tudja idézni. Neki viszont rossz az arcmemóriája. Ez filmnézéskor vicces, mert sose tudja
 ki kicsoda :)

Kommunikáció

  A szombati fórumbeszélgetésen egyik házaspár a kommunikációról beszélt. Mármint a házasságon belüli kommunikációról. Ami hol van, hol nincs, és néha meg van, de nagyon félresikerül. Mint az este nálunk. Merthogy ő mondott egyet, de tulajdonképpen mást akart és én meg teljesen mást kódoltam ki magamnak. Erre én mondtam valamit, ő nem értette, hogy miért és mit...Valaki becsapott egy ajtót, erre a másik is. Egyikünk vette a sátorfáját és átvonult a másik szobába. Pityergés, ötperc csend. A másikunk halkan bejött a nagyszobába és megharapta a fülemet. Kicsit még kérettem magam, aztán szent a béke. "Én így értettem!" "De én nem is azt mondtam!" "Illetve igen, de nem úgy értettem!"
  Még jó, hogy a kommunikáció olyan, hogy hol van, hol nincs, hol meg helyre lehet állítani.

Egy kába nap végén

  Egész nap olyan kábult voltam, mint egy hangya, amelyik mellett elhaladt egy gőzmozdony. A hasonlat kitalálója Tibi, de nagyon tetszik, és szeretném, ha elterjedne. A három prücsköm a változatosság kedvéért már megint betegecske, meg azt hiszem én is. Illetve hol az vagyok, hol nem, félóránkénti váltással. Ma pakolásztam, kimostam két adag ruhát, mosogattam, porszívóztam, feltöröltem, főztem, időnként meg ágynak dőltem. Megnézegettem az esküvői képeket, írtam néhány emailt, Annával kiraktunk egy puzzlet. Illetve inkább ő rakta, én csak néztem. S ezzel mindjárt vége is a napnak.
  Ja, és felhívott egy barátnőm, akinek visszautasítottam a kérését, és most lelkiismeretfurdalásom van miatta. Azért utasítottam vissza, mert elhatároztam, szeretném, ha az igenem igen lenne, a nemem pedig nem, de ha másik oldaláról nézem a dolgokat, nem tudom, néha és jelen esetben is nem-e azt jelenti, hogy azt teszem, amihez éppen kedvem van, és ha valamihez nincs kedvem, akkor nem teszem.

Vendégek

Vendégek a vacsorán

Esküvő képekben

Újra itthon

  Késő délután érkeztünk haza Zsolt esküvőjéről, és én annyira, de annyira fáradt vagyok...Mielőtt bedőlnék az ágyba, még írok egy kicsit.
  Szép volt, jó volt. Nagyon sokan eljöttek, ami egyértelműen pozitív, egyedüli hátránya az, hogy az ember rohangál egyik ismerőstől a másikig, megígéri neki, hogy majd még beszélnek az este folyamán, amit aztán persze nem tud betartani.
  "Leg" - dolgok:
  1. A legszebb menyasszony, akit életemben láttam: Ildikó
  2. A legjóképűbb vőlegény : Zsolt
  3. A legígéretesebb dolog: legalább hárman megígérték nekem, hogy a közeljövőben meglátogatnak.
  4. A legidegesítőbb mondat: "Jaj, de sovány vagy!" Köszönöm mindazoknak, akik nem mondták :)
  5. A legnagyobb győzelem saját magamon: nem sírtam el magam a köszöntésem közben. Ettől nagyon féltem, mert én még a menetrendváltozástól is elérzékenyülök.
  Beszámoló folytatása majd következik. Jó éjt!

Murphy megint bejött

   Szombaton bekötik az öcsém fejét. Szóval megházasodik, illetve megfeleségesedik. Úgy volt, hogy ma délután indulunk haza, hogy egy kicsit hamarabb ott legyünk, "segíteni" ugyebár,  bár én ilyenkor a gyerkőceimre szoktam vigyázni inkább, hogy ne legyünk nagyon láb alatt. Szerintem ez a legnagyobb segítség.
  Na, de mi szokott történni kisgyerekes családokban, ha indulni kell valahova? Hát minimum, hogy belázasodik valaki. Most éppen Enikő.  Úgyhogy áttettük holnapra az indulási időpontot, de ez még nem garantált.
  Azért készülgetek, csomagolok, kisbeteget ápolgatok, és remélem, hogy találkozunk a lagziban.
  A kép jónéhány évvel ezelőtt készült Zsoltról, de ha tudta volna, milyen kedves, szép és aranyos felesége lesz, azt hiszem, még jobban örült volna :)

Ugandai gyerekek

Barika

Ezt a blogbejegyzést - kivételesen- én írtam - Tibi (csak ezért nem fogok külön 
blogot csinálni magamnak :)  
A Barika Anna életének alapvető része... Este, ha nincs meg a Barika, addig
nincs lefekvés... a Barikáját Anna lefekvéskor gondosan elrendezi, külön mesét
kell neki olvasni, stb...  A Barika úgy került a családba, hogy tavalyelőtt
Karácsony előtt Márta használt plüssként vette a boltban, mivel kellett a 

Karácsonyi bábelőadáshoz.  Anna, amint meglátta az egyébként 
mellékszereplő Barikát, integetett neki, és az előadás után az első dolga

az volt, hogy elkérje a Barikát, nehogy a másé legyen. 
Szóval azóta van a Barika...
Ma  a gyüliben az első dicsőítő ének a győztes Bárányról szólt. Anna éppen 
figyelt, és a következő következtetést szűrte le, amit azonnal közölt is velem:
"Apa, a Barikám győzőtt!"  

Angyalkák

      Ma én tartottam a vasárnapi iskolát a gyerkőcöknek a gyüliben. Kis angyalkákat készítettünk. Szerintem szépek lettek.

Boldog szülinapot! (A tortát én sütöttem:)

Móka a parkban