"Elfogyatkozott és meghala, de három nap múlva ismét föl fog támadni. A mélység kútjába zuhant alá Attar-Tammúz mint esti csillag, de bizonyos volt, hogy mint hajnali csillag megint kikel majd belőle. Ezt nevezik reménynek, ami igazán édes ajándék. És mégis van benne valami tilalmas, mert megrövidíti a szent pillanat méltóságát, és elébe vág a körforgás ünnepi óráinak, amelyek még nincsenek itt. Minden órának megvan a maga tisztessége, és nem él jól az, aki sohasem tud kétségbeesni. Józsefnek ez volt a nézete. Reménye mintegy legbizonyosabb tudás volt, de ő a pillanat gyermeke volt, és sírt." (Thomas Mann, József és testvérei)
Odakint esik az eső s én régi jegyzetfüzeteket nézek át, rácsodálkozva, hogy jé, mennyit olvastam, mennyi tervem volt, mennyi-mennyi igyekezet, ahogy próbáltam megérteni egészen elvont dolgokat is, meg olyanokat is, hogyan működik pontosan egy fényképezőgép. Thomas Mann idézetek mellett közvetlenül - egy évig csak az ő könyveit olvastam, mindenütt az ő idézetei vannak tehát - tiramisu-recept, erdőből hazahozott száraz levelek gondosan beragasztva ide-oda, ezek voltak nekem fontosak. Ilyesmik miatt lettem az, aki.
A jó irodalom segít élni, mégpedig jól. Nem fájdalommentesen, nem örökös boldogságban, egyszerűen csak jól.
Mert fontos megélni minden pillanatot, minden érzést, és őszintének lenni, legalább saját magunk előtt. Elismerni a tükörből ránk visszatekintő lánynak, hogy: no, nem baj, ez van.
A biztos remény tudatában szabad néha teljesen kétségbeesni és sírni. Választott útjaink hűségében - mert képtelenek is lennénk elhagyni azt, amiről meggyőződtünk, hogy jó - szabad megállni, és ajándék gyanánt fogadni mindent:
a jót, a rosszat, a harcra szólítót, az elkeserítőt, a boldogítót,
az édes élet egész teljességét.
5 comments:
Olyan szépen tudsz írni te, Márta egy műről vagy íróról, hogy felkelted bennem az érdeklődést mindig :)
Valószínű, Márait ha befejezem, Thomas Mann lesz a következő olvasmányom :)
Köszönet érte! És minden egyes leírt mondatodért!
én (is) abban reménykedek, egyszer eljutok addig, hogy őszintén ajándékként fogom tudni elfogadni a rosszat is, az elkeserítőt, letaglózóan szörnyűt is,... és fogom tudni, mikor majd a múlt időm lapjait lapozgatom, hogy igyekeztem nem elfelejteni ASSISI SZENT FERENC IMÁJA-t, és tudtam a különbséget.
Elgondolkodtam a fotódon is: viharcibálta (szív)levél mennyire szép tud lenni mikor így pont ráfénylik
Szeretem ezt a bejegyzést.
Amikor a gyerekeim megkérdezték (mert tőlük is kérdezték az iskolában), hogy mi az irodalom és mire jó az, pont ilyesmit válaszoltam. Pont, és ilyesmit, így, ebben az ellentmondásban.
Köszönöm, már nagyon sokszor elolvastam.
Post a Comment