mindig egy nagy, fényes meghívással kezdődik.
Csak néha - mint ahogy idén már csodálatosan átélhettem - nem akkor, nem olyan gondosan előkészítve, nem azokkal szemben s nem úgy, ahogy én azt esetleg elképzelem. Fiatal, egészen friss ismerőseink kérdezték üzenetben, meglátogathatnak-e vasárnap délután, körülbelül egy óra múlva már nálunk is lennének, ha lehet. Úgy hallották, a dombok között, ahol élünk, havazik - szívesen építenének az udvarunkon, de tényleg csak ha nem zavarnak, egy hóembert.
Hóember végül - túl friss volt még a hó - nem épült. Helyette talán valami más. Barátság. Elnéptelenedett ebédlőnkben igazi asztalközösség. Annyira elszoktam a vendégektől, még kenyér sem volt itthon. Viszont néhány palacsintához elegendő hozzávaló igen: liszt, tojás, tej, lekvár.
Advent mindig egy meghívással kezdődik.
Ez történhet úgy is, hogy valaki meghívatja magát. Kérdezni, kérni néha a legnagyobb ajándék. Az élethez elengedhetetlen érzést adja a másiknak: szükség van rám, adhatok még én is valamit.
5 comments:
Milyen szép meghitt és főleg ünnepélyes alkalom(vártam hogy majd latok egy nagy hóembert 😃)
Az ilyen spontán látogatási a legjobbak :)
De kedves vagy! Legtöbben ezt teherként éltük volna meg, hogy valaki "kvázi idegen" bejelentkezik, hogy akkor jönne.
Oh te Márta… beleborzongtam ebbe az adventi meghívásba… művészien bánsz a szavakkal… könnyet csalsz az emberfia szemébe… még sok ilyen meghívattatást kívánok Neked. Nekem. Magunknak.
Olyan jó vendéglátó vagy! Szinte a semmiből is tudsz teremteni valamit, például palacsintát, ha nincs más alapanyag otthon.
Remélem, hogy egyszer lesz olyan hó, hogy elkészül egy hóember is.
Úgy megörültem, hogy írtál.:)
Post a Comment