Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre.
- Szép reklámszövegek. Akármerre utazok, nagyon érzékeny vagyok a szép szavakra. És ezek bárhol ott lehetnek. Nem csak verseskötetekben, irodalmi szintű alkotásokban, hanem egy-egy véletlenül meghallott beszélgetésrészletben is az utcán. Vagy egy plakáton az út mentén. Egy étterem étlapján. Egy kávéscsésze alatti tányérkán egy svájci hostelben láttam a The taste of your life feliratot és egész nap azon gondolkodtam, mennyi szép, finom íze van az életemnek. Egy osztrák hotel prospektusában olvastam a Der Himmel so nah kifejezést és a honlapjukon találtam az következő idézetet: "Die Welt gehört dem, der sie genießt." (Giacomo Leopradi) Ez volt a körút első megállója, és valóban, azt hiszem, mindent sokkal figyelmesebben éltem meg útközben, mintha nem olvastam volna ezt a mondatot: A világ azé, aki élvezni tudja.
- Társasjáték. Egy ideje nem csak könyvet, hanem kisméretű társasjátékokat is teszek mindig a táskámba. Olyan jó elővenni bárhol, ahol várakozni kell. Például az étteremben arra, hogy - egy egész napos túra után a hegyekben - elkészüljön a pizza. Néha nehéz jó beszédtémát találni, vagy erőt, kedvet a beszélgetéshez. De egy játék felnőtteket is újra gyerekekké tesz. És kompetitívvé. És boldoggá. Főleg ha én nyerek.
- Hegyek. A hegyek szépségéhez nincs mit hozzátenni, nincs mit elvenni. Boldoggá tesz, ha láthatom őket. Ha meghódíthatom őket. Ha érezhetem a süvítő szelet a csúcson s a friss hó ropogását a bakancsom alatt. A fáradtságot, mikor elindulunk lefelé, hogy még a korai sötétedés előtt visszaérjünk az autóhoz.
- Dolgok, amiket csak a szememmel fotózok le. Egy egyedülálló fiatal nő reggelinél a hotel éttermében, teljesen belemerülve egy könyvbe, időnként belekortyol a kávéjába, de legalább egy órán át csak olvas és olvas, egyszer sem emeli fel a tekintetét, egy másik világban él. Egy utcakép, az autóból láttam: elől megy nagyon lassan, járókerettel egy nyolcvan körüli hölgy, néhány lépésnyire mögötte egy ikerbabakocsit toló nő, fiatal, ragyogó, mosolygó arccal - valahol középen az idősávon lehetnék én. Egy férfi, aki megáll az autójával az út mentén, hogy lefotózza a távolban már látszó hegyeket. Egy benzinkút pultjánál két barát kávét rendel, hozzá egy-egy jégkrémet, mosolyogva koccintanak a kávéscsészékkel.
- Könyv. Mel Robbins "The Let Them Theory" című könyvét olvasom. Többek között. Már hallgatom egy ideje a podcastját. Segít élni. Változni. Konkrétan, praktikusan valóra váltani azt, amit már rég tudok: senkit sem tudok megváltoztatni, kontrollálni, rávenni valamire, amit szeretnék. Csak magamat tudom megváltoztatni. Itt viszont sokkal több lehetőségem van, mint gondoltam volna. Még a könyv felénél sem tartok, de már úgy érzem, mintha valaki használható szerszámokat adott volna a kezembe. Persze, minden attól függ, használom-e őket végül, vagy nem.
- Extra dolgok. A szépen, üvegkehelyben tálalt gombóc fagyi, alatta porcelántányéron csipkés szegélyű fehér szalvéta. Szép kiegészítők az éjjeliszekrényen: az órám, a karkötőm, a fülbevalóim, mindegyik a saját egyedi történetével. A körút utolsó szállását Olaszországban foglaltuk, a legészakibb csücskében az országnak, tényleg csak aludni volt ott időnk - és megismerkedni a szállásadók barátságos lovaival. Kifejeztem a kívánságomat, hogy reggel, mielőtt elindulunk Ausztrián keresztül haza, szeretnék elfogyasztani egy csésze igazi olasz espressot. Esett az eső, közel volt a határ, megállás nélkül haladtunk el az egyetlen nyitva levő kávézó mellett. Forduljak vissza? - kérdezte a férjem. Nem, nem olyan fontos, mondtam. Visszafordult. Talán ez volt az egész utazásban a legszebb. Minden olyan szép volt, de a legszebb mégis ez az extra kedvesség: az esős reggel, a visszafordulás, a finom, erős espresso.
6 comments:
"szeretnéd" azt a kv-t, de "NEM OLYAN FONTOS"- nak mondod...nekem ez nagyon kellemetlen, az igenetek legyen igen, a nem, nem...talán nem vetted észre azt a kvzót, hogy időben szólj...nem igazán értem, és kérlek, ne értsd félre, de tényleg nem értem, miért nem állsz ki amellett ami neked fontos...vagy mégse...
nincs közöm hozzá ki hogyan él, ...csak az volt az első gondolatom, hogy nekem annyira természetes lett volna, hogy elnézést kérve a figyelmetlenségért, visszafordultok...és rövid köszönömmel napirendre is lehet térni fölötte, nekem ez nem ment volna eseményszámba, evidencia♥
Tetszik ez a visszafordulás az olasz kávéivás élményéért. Magamról tudom, hogy néha későn veszem észre azt, ahova menni szeretnék. Akkor, amikor már elmentünk mellette. Én azért szólok miatta M-nak, de a visszafordulás nem mindig történik meg. Nem gyakran a kérésem nem figyelembe vétele miatt, hanem mert például nincs hely, ahol megforduljon.Tudom közben, hogy az út szép percei maradnak ki.
Jó volt olvasnom, hogy a férjed feltette a kérdést, és hiába válaszoltál nemmel, ő visszafordult. Most is éreztem ebben az irántad tanusított szeretetét, odafigyelését. Tudom, tudom nem mindig fenékig tejfel az élet és a házasság, de ha az utóbb leírtakból több van, akkor szép tud lenni.
Örülök neked és köszönöm az észrevételt.
Nem tudtuk, lesz-e még kávézó a határig -nem volt -, és igen, jól esett, hogy örömmel visszafordult, eldöntötte a kérdést helyettem az idegesítő határozatlanságomban. Nem lett volna öröm a kávé, ha kelletlenül teszi...épp elégszer teszünk meg kedv nélkül is valamit a másik kedvéért, épp elégszer kell harcolni, de van ilyen is, nem is kevésszer, igen.
Érdekes dolgok ezek.
Pl. hogy ki hogy nőtt fel...Gondolom én.
Én, hozzád hasonlóan, ha megkérdeznek, fázok-e, előfordul, h rávágom, nem, de aztán rájövök, hogy igen. De nem szólok. Miért? Semmi súlya, jelentősége. Szólhatnék.
Talán nem tanítottak meg érdekérvényesíteni. Minden le volt osztva. És én hagytam. Pedig, amúgy, van, h harcolok dolgokért! De az is lehet, h valami mégsem olyan fontos. És van, mikor nem kell nekem kezemben tartani az irányítást, hagyhatom, h a másik meglepjen, rám érezzen, ezt is tapasztaltam! Az sokkal jobb érzés, olyan igazán földöntúli szeretet. Sok felől jövünk, mind folyamatban vagyunk, a szabadság útjain is, nem tudunk egyformán jól csinálni dolgokat. És...nem is kell! Mindennek rendelt ideje van a nap alatt. ❤️
Bergerné Figura Éva
Post a Comment