Tizenöt perc múlva indulnom kell. Mire volt időm és mire nem? Volt időm reggelizni, olvasni néhány oldalt, felöltözni, összekészíteni a dolgokat, amiket viszek magammal az irodába. Macskaetetésen és ágyazáson kívül nem volt időm semmilyen házimunkára. Ez így, szó szerint véve, persze nem igaz. Lett volna időm, ha akartam volna.
Szívesen bent maradok akármilyen későig dolgozni, csak ne kelljen már kora reggel az irodában lenni.
Mert a reggelek számomra szent időszakok.
Néha nem csinálok semmi mást, csak nézek ki az ablakon.
Mintha a végtelent szeretném szemlélni egy kicsit ebben az időpontokkal telezsúfolt határidőnaplókkal teli világban.
Kimegyek a konyhába egy pohár friss vízért. A mosogatógép tele, tiszta edényekkel. El kellene pakolni őket ahhoz, hogy a konyhapulton gyülekező mosatlannak helye legyen benne. A zabkásás fazék, amiben a reggelimet készítettem, teleeresztve vízzel. Egy tálcán kis üveg teáskanna, az alján van még valamennyi tea. Mellette mandarinhéjak, kupacban. Messziről apró tűzrakásnak tűnik, világítanak a konyhát elárasztó szürke fényben.
Minden apróság az életről mesél.
Arról, hogy mi a kedvenc reggelim. Hogy szeretem a virágokat. Hogy szeretem a macskáimat. Hogy esténként készíteni szoktam magamnak egy kanna teát.
Minden tárgynak története van.
Eszembe juttat valakit, akit szeretek.
Elidőzök egy kicsit a káosz közepén.
Elviselem, hogy van.
S bár felszámolhatnám, hagyom, hadd legyen.
Szívgyakorlat.
Hogy akkor is hagyni tudjam,
akkor is lássam benne a szépet,
amikor nincs lehetőségem tenni ellene.
Amikor nem rajtam múlik.
Amikor nem is szép.
2 comments:
Először is le kell írnom, hogy örülök, hogy a szerdákon kívül is jelentkeztél.
Nem szeretetem az agyonkozmetikázott látványokat.
Ősszel a szép színű, szinte tökéletes levelek fényképezése után született egy ( több is?) fotóm egy agyonázott, gyűrött, szakadt, "csak" barna levélről, hogy meglegyen a vágyott egyensúly is.
Kellett, mert annak a levélnek olyan élet szaga volt.
Most nem választok kedvenc képet a tieidből, mert mind az lett, főleg az a tulipános és narancshéjas. Hogy mégis megemlítsek közülük kettőt.:)
Köszönöm!
Jaj, de fontosat írsz! Sokáig én is azt gondoltam magamról, éjszakai bagoly vagyok, hogy szeretek későig dolgozni, mert akkor lendülök bele... de évtizedek kellettek hozzá, hogy megértsem magam: a prioritás nem is ez. Hanem hogy azért szeretem inkább későn kezdeni a munkát és akár késő estig dolgozni, hogy felszabadítsam a reggeleket, mert valójában AZ a szent idő, a reggel, és nagyon fontos ebben a szent időben a bambulás ideje is, amikor magamhoz kapcsolódom, amikor "csak létezem" nem csak az ima, vagy más, deklaráltan fontos és hivatalosan szent dolgok, amiket "csinálok". (Talán a kütyüjeink legnagyobb átka az, hogy épp a figyelemnek ezt a szent elidőzését rabolja el...) Az elidőzés keleten művészet... és az ámulat, a szemlélődés, amikor megengedjük magunknak, hogy ne hasznosak legyünk, az olyan, mintha az ember belépne az örökkévalóságba, ahol csak Isten van, és csak az imádásban ragyog minden. Kell ez, hogy az ember magával vigye a ragyogást a nap többi részére, és így majd észrevegye mindenben, ami van, a szépséget, a jelentést, a jelentőséget, a lényeget.
Post a Comment