Folytatás.

A reggel sietősen indul, de még idejében lelassítom. Továbbgörgetve a tegnapi gondolatokat listába rendezem a ma reggeli igeneket.

Igen  

a szép dolgokat felsoroló listákra.

A reggeli naplóírásra, ami segít az öröm felé terelgetni a szívemet.

A munkámra, az asztalomon sorakozó mappákra, mert nagyon jó érzés, hogy bár szerényen, de képes vagyok anyagilag támogatni a felnőtt gyermekeimet.

Igen az ünnepekre, születésnapokra. Néhány napja volt a férjem születésnapja, aki általában hallani sem akar ünneplésről, de mégis sikerült meglepnem, örömet szereznem.

A társasjátékokra. Az asztalon mindig készenlétben van néhány, amit hamar, még a legfáradtabb hétköznapon is végig lehet játszani vacsora után. Ha étterembe megyünk, becsúsztatom a táskámba. Igen a játszásra.

Igen az apró csodákra. Hogy milyen finom illat van vasalás után a kis gardróbszobában. A krókuszokra a kertben. A napsugarakra, ahogy simogatják az arcomat. A tavaszi eső illatára az aszfalton. S a szavakra! Ahogy a szavakból, ahogy például épp most írok, szöveg lesz, ami semmi különösről nem fog szólni, mégis érthető lesz, mégis hatása lesz, remélem.

Igen a lassú, alapos, kitartó olvasásra.

Igen a finom reggelire s a szépen megterített asztalra még akkor is, ha csak én vagyok itthon. 

Igen a frissen hegyezett ceruzákra s a régi, agyonviselt pulóverekre. A szép matricákra.

S végül az utolsó, már kihűlt korty kávéra a csésze alján, mert ez a legfinomabb, és azt jelenti, hogy készen állok s hogy kezdődhet a nap.