- Naplóírásról még. Nem is tudom, hogyan magyarázzam el, mit jelent nekem. Egy kézzelfogható gyakorlatot, amikor megpróbálom végiggondolni, igazából mit gondolok. Nem azt, hogy mit gondol a többség, a közvélemény, a mindenféle vezetők, hanem azt, hogy mit gondolok én. Attól még, hogy nem mindig mondom ki hangosan, csendesen, mélyen képesnek tartom magam egy saját gondolat kigondolására. És szerintem ez amennyire egyszerűnek hangzik, annyira nehéz. Talán még nem is tartok ott.
- Naplóírásról, újból. Minden reggel úgy kelek, hogy még mielőtt bármi másnak nekifogok - mostanában, miután néhány évig a pékségben vásárolt magának, én magam csomagolok a férjemnek ennivalót a munkába, ehhez elég korán kell kelni -, legyen időm írni húsz-harminc percen át a naplóba. Csak fogat mosok, főzök egy kávét és elkezdem, anélkül, hogy hosszasan gondolkodnék. Ez az alap. De napközben is előveszem néha, ha olvasok vagy látok valami szépet. Nap végén lezárom a napot, de akkor már nem írok hosszasan, túl fáradt vagyok. Számomra a rajzolás is egyfajta naplóírás lett ebben az új évben, nem határoztam ugyan el, hogy minden nap rajzolok, de sokszor látok egy-egy fénylő pillanatot, és azt megpróbálom ilyen formán megörökíteni. Nem gondoltam, hogy ilyen nagy örömet fog szerezni. Nincs célom vele, nem akarok jobb, profibb lenni, maga a rajzolás a cél.
- A rajzolás a cél. David Whyte, az egyik kedvenc költőm mondja, hogy az a jó vers, ami önmagáért és önmagában van. Amelyik versnél arról beszélünk, hogy most ez erről vagy arról szól, az nem jó vers. Sokat gondolkodom ezen. Hogy nem minden kell valamiről szóljon, nem mindent lehet megmagyarázni, nem mindennek kell legyen valami mérhető célja. Azok a legszebb dolgok, amik csak úgy vannak. Mint egy mosoly. Mint a remény. Mint néhány sebtében lejegyzett szó egy darabka papíron, amit nem fog olvasni soha senki, ami csak úgy együtt és önmagában véve szép.
- Tárgyak az asztalomon. Ezek az egyszerű tárgyak sokat jelentenek nekem. Egy toll, ceruza, radír, egy régi vízfestékes doboz, füzet. Úgy érzem, a lehető legszebben tudom használni őket, beépítettem őket a mindennapokba, elférnek a táskában, és nincs titkuk. Azon túl, hogy egyszerűen csak használni kell őket. Just do it.
- Újraolvasott könyvek. Lejárt a könyvtári belépőm, de nem fogom megújítani, mert újra szeretném olvasni a kedvenc könyveimet. Egyrészt hamar felejtek. Újraolvasás közben azért eszembe jut, de mindig találok valamit, amit előzőleg nem vettem észre. Lassan itt a január vége, és ebben a hónapban gyakorlatilag nem vettem semmit. Alapélelmiszereket kivéve. Nem mintha nem vágytam volna időnként egy-egy szép ruhára vagy könyvre, fel is próbáltam, tetszett is, bele is olvastam, aztán visszatettem. És nem hiányzik semmi. Szeretném ezt idén többet gyakorolni.
- Séta az erdőben. Ma itthonról dolgozom, délután, most szabadul fel egy licenc. Előtte még kimentem sétálni. Nem mindig könnyű. Néha egyszerűbb csak úgy bent ellenni. De tudtam, ha most nem megyek, egész nap nem leszek friss levegőn. Valahogy hiányzik jelenleg a mindennapi élethez szükséges könnyedség, még az ilyen egyértelműen jó dolgokat is fel kell írnom a tennivalók közé és szinte kényszerítenem magam, hogy el is végezzem. Nap végén sokszor érzem úgy: ma sem csináltam semmit. De ha visszaolvasom a naplóbejegyzéseket, megnézem az elvégzett tételeket a listán, a fotókat, akkor látom, ez nem igaz. Minden apróság számít. Minden próbálkozás, tanulás, igyekezet, gondolat, munka, beszélgetés. A lét könnyedsége előbb-utóbb megérkezik. De most még január van és hosszú a tél s még így is minden olyan, de olyan szép.
