Szerdánként - néha csütörtökön - megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre.
- Tavasz. Egy hét leforgása alatt leesett körülbelül tizenöt centiméternyi hó, majd az alatta levő rétegekkel együtt el is olvadt két nap alatt az egész. Elképesztő. A kertben kinyíltak a hóvirágok. Egy fakopáncs egész nap csak kopácsol. S láttam egy mókust végigrohanni az udvar végében. Néha fúj a szél, vizet árasztó tavaszi szél, s esik a finom szemű eső, a tűlevelek végén ott remegnek ilyenkor a kristálycseppek.Tegnap délután kisütött a nap. Főztem egy csésze kávét és kiültem, idén először, a kertbe, elfogyasztani. Olyan szép volt. Ülni a kert végében a lépcsőkön, behunyt szemmel odafordulni a fény felé, engedni, hogy Lizzie befészkelje magát az ölembe. Isten hozott, szép tavasz, végre!
- Podcast. Bár nem vagyok egy nagy podcast hallgató, a Mel Robbins podcast utolsó részét már kétszer is meghallgattam. Annyira reménykeltő és inspiráló. Ami az elmúlt évben szó szerint majdnem megbénított - a tény és a tudat és főleg a tapasztalat, hogy a mesterséges intelligencia által elindított változások gyakorlatilag fokozatosan elveszik a munkámat, legalábbis azt a módját, amit nagy fáradozások árán eddig bejárattam, szóval ezt most már képes vagyok másképp látni. Egyrészt egy munkahelyen még mindig számít az, hogy ki milyen ember. Tiszteletteljes, szorgalmas, kész a tanulásra, a változásra, akár az átmenetileg kevesebb munkára. Egyszóval még mindig számít a jellem. A hozzáállás. Hogy hogyan fogadom a kritikát. Múlt hónapban egyszer megkérdeztem, bemehetek-e gyakorolni és tanulni egy nap a szabadidőmben. Ez az idő meg fog térülni majd a fizetett órákban. Új lendületet és kedvet érzek ebben, a már meglévő munkámban. Valahogy kicsit mindig úgy gondoltam rá, hogy hát igen, nem az igazi, de ez van. De ha ez van, akkor érdemes szívvel és örömmel végezni. Ezen a téren határozottan érzek változást magamban.
- Visszatérve a podcasthez. Állítólag minden emberi életben legalább hét-nyolc lehetséges élet van. Nincs hely, idő mindegyikre. De tervezhetünk egy kicsit tágasabban is, mint csak egy életre. Nem csak egyfélék vagyunk. Például én nem csak könyvelő vagyok. Szerethetjük, érthetjük a számokat és lehet például egy műtermünk, ahol festünk. Mindkettő lehet igaz. A két meghívott Stanford professzor kifejlesztett egy három kérdésből álló eszközt, ami segíthet legalább elképzelni, mi minden lehetséges: ha mindent ugyanúgy csinálok tovább, mint most, ha nem változtatok semmin, hol fogok tartani öt év múlva, milyen ember leszek?/ ha minden megváltozik és elveszítem a munkát, ami most van, mi a B terv, miből fogom kifizetni a számlákat?/ ha nem számít a pénz, a kor, ha nem nevetne ki senki s ha abszolút lehetséges is lenne, mi lenne az az álom, amit megpróbálnék megvalósítani? Nem kell tudnom a válaszokat ahhoz, hogy már csak a kérdésektől kicsit szabadabban tudjak lélegezni.
- A kötésprojektem. A legtöbb apró-cseprő hibát, amit eddig elkövettem, észre sem lehet venni. Együtt fogok tudni élni velük, azt hiszem. De becsúszott egy elég nagy hiba a fő mintába is. Észrevettem. Majd, ki tudja miért, kötöttem tovább. Olyan érdekes volt, tudtam jól, úgyis el fogom bontani, de azért még megkötöttem néhány sort, hátha lemondok róla. Persze, visszabontottam. Vannak hibák, amiket érdemes időben helyrehozni, mint aztán egy életen át hordozni (a leendő, saját kötésű kardigánom esetében szó szerint) vagy rejtegetni őket.
- Lista arról, hogy mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban: gyakran kinézni munka közben a kis irodám óriási, a szobához képest túlméretezett ablakán a kertben/ home office hét, ami lehetővé tette, hogy két barátnőmmel is találkozzam reggelire, kávéra/ teregetni az udvaron/ késő esti palacsintasütés/ hogy befejezhettem néhány már régóta húzódó feladatot, szeretem befejezni, vagy legalább méltón abbahagyni, ha valamit megígérek, elkezdek/ az első idei adóbevallás elkészítése egy barátnak, akitől meg akartam kérdezni, mi szépet fog venni magának a reméltnél több visszaigényelhető összegből, de ő még előtte azt mondta, hogy jó ajándék lesz majd a szüleinek/ a vasárnapi istentiszteletről hazaérkezve lefeküdtem és majdnem estig aludtam, félálomban éreztem, ahogy a férjem betakar/ a világutazó gyermekem kérésére felhívni egy vietnámi légitársaságot, hogy csatoltassak egy csomagfoglalást a hátizsákjának a mai, Bangkokba szóló jegyéhez - sikerült.
- Minden olyan szép. S minél konkrétabban fogalmazunk, minden még annál is szebb.















3 comments:
Újabb gyönyörű gondolatok, csodaszép cica, izgalmas kötésminta (amit tényleg érdemes volt még most visszabontani) és a közös kedvencünk, a Nomade❤️
Szeretettel üdvözöllek a szintén tavaszodó Dunakanyarból,
Kriszti
Már csak néhány csepp Nomade-om van, valami különleges alkalomra tartogatom, az utolsó cseppek mindig értékesebbek 😀
Igen, jön a tavasz!
Én ugyan tél kedvelő vagyok, de ami elkerülhetetlen, azt el kell fogadni.
Erre gondoltam akkor is, amikor kevesebb, mint egy hete M. még térdig érő hóban lapátolta a havat, hogy egyáltalán ki tudjam nyitni az ajtót, és be tudjak szállni az autóba. Nekem nem volt dolgom ( rossz gerinc), csak annyi, hogy nézzem a barkák pamacsait közben, melyek csak pár méterre voltak tőlem.
Nagy hó és a barka együtt! A hó azóta eltűnt, a barka viszont maradt!
Minden másra is felfigyeltem az írásodban a tavasz jelein kívül, de annyit nem akarok írni nálad mindig újra és újra.:)
Post a Comment