Szerdánként - néha csütörtökön - megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre.
- Nehéz. Őszintén, nehéz szépet találni akarni, ha valaki egyidejűleg tájékozott is szeretne lenni. Figyelemmel követem a világ eseményeit. A szívemre veszem a szenvedést. Nem mintha képes lennék változtatni valamin. Csak része vagyok a világnak. És ha valóban lehetőségem lenne hét-nyolc különböző életet sűríteni ebbe az egybe, az egyikben bizonyosan politikai újságíró lennék, vagy emberjogi aktivista.
- Könnyű. Nekem könnyű apró, szép gesztusokat tenni az emberek felé. Képeslap, virág, üzenet, ajándék a vendéglátónak, a beteg szomszédnak, a születésnaposnak, bárkinek csak úgy. Egyik nap egyszerűen csak vettem több kis cserép virághagymát, mostanában árulják az ilyeneket, a boltok bejáratánál vannak kirakva, egyik szebb, mint a másik. Két-három kis, már növekedésnek induló tavaszi virág, nárcisz, jácint. Magam sem tudtam pontosan, kinek fogom adni őket, de mindegyik gazdára lelt már.
- Könyvklub. A könyvklubom eléggé fellendült, több új tag is van, ami egyrész nagyon szép, másrészt pedig még meg kell tanulnom kezelni a sokféle, új, különböző, vibráló energiát. Van, aki sokat beszél, vagy elkalandozik, vagy önmaga körül forog, eltereli a témát, a csendesebbje akkor nem jut szóhoz, megint más megpróbálja úgy kezelni a helyzetet, mintha még mindig a munkahelyén lenne, ahol ő a tanár és mindenki más pedig gyerek, szóval tudom, legközelebb - akármennyire nem vagyok vezető típus - majd határozottabban kell vezetnem a beszélgetést. Bár homokórát vagy stoppórát nem fogok vinni azért. Mindig meglepődöm, ha a legdrágább felnőtt emberek nem tudunk egymáshoz alkalmazkodni egy csoportos beszélgetésben, de ez van. Nem tudunk. Tanulni kell ezt is.
4 comments:
Ó, Márta, márciuska! Dragomán György Máglya könyve jut eszembe... csodás. Köszönöm!
nagy kedvencem a könyvklub, mindenhol gombamód nőnek, és ahány, annyiféle stílusban...a résztvevők olyanok, mint a blogvendégek, az olvasottakról eszünkbe jut valami és kimondjuk, néha sok beszéddel (én), néha csak egy köszönömmel...személyiség-kérdése is, hogy ki mennyit akar megosztani, nem tőled függ, és főleg nem úgy működik, hogy mindenkinek egyenlő mértékben kéne megfogalmaznia a gondolatát egy-egy alkalommal (sokan vannak, akik inkább, mint egy előadásra ülnek be, nem akarnak "szerepelni", de minél többen szólnak hozzá, annál nagyobb az ajándék amit adunk a véleményünk kimondásával a többieknek)...nálunk van olyan könyvklub, ahol ketten is "vezetik" vagy inkább csak finoman terelgetik a megnyilvánulásokat, ez bevált (az egyik a technikai kereteket felügyeli, a másik a kérdéseket fogalmazza meg, vagy játékot javasol az olvasottakkal), ...abban sem vagyok biztos, hogy kifogásolható, ha valaki "sokat beszél, vagy elkalandozik, vagy önmaga körül forog, eltereli a témát" mert ezzel a címkével a homlokán nem fogja jól érezni magát, ami fontos...és abban se vagyok biztos , hogy a csendesebbje szóhoz akar jutni, az pedig természetes, hogy előfordul, hogy valami olyan témát érintett benne a könyv, - vagy ez a beszélgetős helyzet - ami miatt a már megszokott szerepéhez ragaszkodik (tanár/diák), mert az ad neki biztonságot, szerintem természetes , ...és abban se vagyok biztos, hogy elhatározás kérdése, hogy valaki mennyire lesz "határozott", nem biztos, hogy rendet kell csapni köztük, szerintem inkább segíteni ráébredni, hogy mit miért tesz vagy mond, akár kérdéssel- visszakérdezéssel, kártyás levezetőkkel (nekünk a dixit nagyon bevált), vagy kérni, hogy írják le, amit nem tudnak kimondani, ...vagy nem tudom, ...imádom a könyvklubokat, főleg, ha az olvasottak egyformán érdeklik a részvevőket♥
hú, de szeretném tudni, miről jutott eszedbe a MÁGLYA, mert nekem pl. az a könyv iszonyat mély és nehéz
Követem a hazai választási kampányt és a Közel- keleti háborút is. Mind a kettő elkeserít. Tájékozott is akarok lenni, de a "lelkemet" is védeni akarom. A kettő együtt egyidőben nekem nem megy. A "vagy-vagy" lenne egy megoldás, de az sem jó, most ebben a helyzetben vagyok és tanácstalan. A blogomban is írok róla többször, ez az egyik közülük, éppen a mai:
https://editeva.blogspot.com/2026/03/hirek-helyett-inkabb-napkelte.html
Ezt is írtad: "és az utcán egyszer csak frissen sült kenyér illatát éreztem..."
Egyszer elmentünk egy olyan pékség mellett, melynek a műhelye egy pincében volt, és az ablaka ezért a járdával egy szintbe került. Megálltunk szimatolni, mert áramlott ki az illat.
Egyszer csak kinyúlt egy kéz váratlanul, és két még meleg kiflit adott át nekünk. Jól esett nagyon, a gesztus is és a kifli is. :)
Köszönöm a mai írásodat is, vártam!
Post a Comment