Minden olyan szép! #26

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Szülői ház. Múlt szombaton elutaztam a szüleimhez. Most velük töltök egy hetet, innen írom ezt a bejegyzést is. Eladták a házat, segíteni jöttem, csomagolni. Igazából, egyszerűen együtt lenni. Azt hittem, szomorúak leszünk, de nem. Egy hosszasan, alaposan megfontolt, jó döntés eredménye ez az átmeneti káosz. Búcsúzom. A háztól, a várostól, amit már soha többé nem úgy fogok meglátogatni, mint eddig. Ez a búcsú: szép. Attól szép, hogy a dobozok, zsákok, üresedő szekrények ellenére is nagyon sok szép részletet látok. Ezeket mind lefotózom. Írok róluk. Gyakoroltatom a szívemet. Mint mindig mindent, ezt is így köszönöm meg.

- Utazás. Körülbelül tizenhat órán át tartott az út. Az éjjeli busszal jöttem. Megfigyelhettem, hogyan megy le a nap, majd a teljesen sötét órák után hogyan kezd el lassan derengeni az ég alja. A bőröndbe belefért minden, amire szükségem van. Kevés dologra van szükségem. A hátizsákomban könyvek, füzet, laptop. Kávé és csokoládé ajándékba. Az utazás, főleg ha nem én vezetek, ajándék idő. Időtlenség az időben. 

- Emlékek. Sorra pakoljuk ki a szekrényeket. Megtalálok néhány régi levelet. A menyasszonyi fátylamat. Tinédzserkoromban hordott pulóvereket, amiket még mindig nyugodtan viselhetek. Régi könyveket. Az Anne de Vries-féle román gyermekbibliát, amelynek gyönyörű illusztrációi jelentőségteljes módon formálták és befolyásolták a képzeletemet. Megtalálok elfelejtett fotókat. Az egyiket lefényképezem, átküldöm egy barátnak. Azt írja válaszul, olyan ez a kép, mintha egy regényben élnék. Vagy egy fekete-fehér filmben. Megtalálok egy vonalas füzetlapra írt szöveget, tizennyolc éves koromban írtam kémiaórán. Magamra ismerek a stílusban, a sorokban. Akkor is én voltam. 

- Szépség. A szobában, ahol alszom, az asztalon elrendeztem néhány tárgyat. A laptopomat. A könyveimet. Odavittem egy lámpát, ami még nincs elcsomagolva. Szedtem a kertben virágot. A pohár alá kerestem egy kis makramé terítőt. Szükségem van a szépségre, a legátmenetibb helyeken és helyzetekben is. Akármilyen kicsi helyen is hozom létre. 

- Vándorünnep. Nincs túl sok időm olvasni, de itt-ott mégis. Hemingway Vándorünnepjét olvasom újra. Az első oldalon egy minden szempontból tökéletes mondat: „ Ha szerencséd volt és ifjan Párizsban élhettél, bárhova vetődj életed során, Párizs veled marad mindig, mert Párizs vándorünnep. ” Még soha nem jártam Párizsban. Én a gyermekkoromat Vajdahunyadon töltöttem, az ifjú éveimet Nagyváradon, Székesfehérváron, Pápán, Sopronban. Mikor kimondom ezeket a városneveket, képek jelennek meg előttem, illatok, ízek. Mindegyik formált. Mindegyik velem marad, örökre. 

- Mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban:

egy rendbetett ruhásszekrény otthon, csupa olyan ruhadarabokkal, amiket szeretek

frissen mosott ruhákat teregetni a napsütésben, a lengedező szélben

reggelenként a szülői házban ébredni, egy ideig figyelni, ahogy a napsugarak mesevilágot varázsolnak a falakra a lazán leengedett redőny résein át

vásárolni menni Anyuval; egy csak zsákokat áruló boltban zsákokat veszünk a csomagoláshoz, egy méterárus boltban kiválasztjuk a függönyt az új házba, útközben találkozunk egy barátnőjével, meghívom őket egy kávéra, a piacon veszek egy kis gyümölcsöt, otthon tálkákba rendezem magunknak, leülünk elfogyasztani, mielőtt nekifogunk egy újabb szekrény, helyiség összecsomagolásának

sóskát szedni a kertben és citromfüvet

porcelán kismadár egy polc mélyén, jön majd velem haza