Minden olyan szép! #41

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Mit olvastam, mit néztem a nyaralás alatt. Az utazásra Frances Mayes Napsütötte Toszkána című könyvét vittem magammal, amit évekkel ezelőtt vettem egy toszkánai könyvesboltban. Tudatosan valami könnyedebb olvasmányra esett a választásom. (Csak az első néhány részt sikerült elolvasni). Talán mert soha nem felejtem el a nyaralást, amikor John Steinbeck Édentől keletre című könyvét olvastam a tengerparton. Mindenki napozott, fürdött, csak én sírtam csendesen, megrendülve a napszemüvegem mögött. Toszkánáról olvastam tehát az autóban, esténként elalvás előtt a panzió balkonján vagy a tábortűz mellett, amit egy tisztáson raktunk magunknak. Visszafele jövet két napot töltöttünk a szüleimmel és a testvéremmel, egy délután pedig Budapestre is beugrottunk. A metrón József Attila verseket olvastam. (Nem könnyed olvasmány.) A sógornőmmel megnéztük a filmet, amit már itthon is terveztem egy ideje. A Szerelmem, Marokkót. A gyönyörű Uránia moziban. A legszebb film, amit egy ideje láttam. (Nem könnyed.) Kicsit még mindig a hatása alatt vagyok. Úgy tűnik, természetesen vonzódom a mély, szomorú, szép dolgok felé.

- Szomorúság. Időnként azt a visszajelzést kapom, hogy magányosak, szomorúak a szövegeim. Még úgy is, hogy szinte csak a szép dolgokról írok. Még úgy is, hogy általánosságban véve nem vagyok sem magányos, sem szomorú. Van családom, szép házasságban élek, sok barátom és több meghívásom kirándulni, kávézni, nyaralni, mint amennyit képes vagyok elfogadni. Személyesen írok. És nagyon privát is vagyok egyben. Valószínűleg, remélem, nem sokat árulok el a családtagjaim, barátaim életéről, egyszerűen csak tiszteletből, mert ők ezt, gondolom én, nem szeretnék, nem kérik. Nem is kell kérniük, betartom a határokat, még akkor is, ha ezzel félreértésre adok okot. Ha magány, szomorúság árad némelyik szövegből, nekik ehhez nincs közük. Bőven elég egyszerűen csak emberként, érző, együttérző emberként jelen lenni ebben a világban, ahhoz, hogy időnként magányosnak vagy szomorúnak érezze magát valaki. Nem kell ezektől az érzésektől félni. Vagy letagadni. Vagy mindenáron valamilyen tanulságos, jól végződő történetté kerekíteni őket. 

-  Visszatérve a Szerelmem, Marokkóhoz. Szerintem nagyon lehet érezni, hogy egy nő rendezte. (Maryam Touzani.) Pontosan olyan részleteket mutat meg, amilyeneket én is megfigyelek. Ahogy meglibben a függöny. Ahogy az étel készül a konyhában. Minden olyan emberi, olyan szép. Szép hosszú, ősz haj. (Eldöntöttem, mindaddig megtartom a hosszú hajamat, amíg ugyanilyen sűrű marad, mint most.) Vörösre festett körmök. Piros muskátliszirmok. Színes ruhák. Gáztűzhely kicsi lángja felett sütött paprika. Főzés közben lemezt hallgatni. Cabrioban utazni a tenger partján. Elfogadni a boldogságot. Csupa olyan jelenet, amit én is átélek, én is így rendezem be az életemet. (Leszámítva a cabriot.)

- Hétköznapok. Közben újra hétköznapok vannak, munka, listák, a szokásos dolgok. Olyan boldoggá tesznek. Reggel felkelek és mézszínű a fény. A lerben készre sülnek a zsemlék. Mosakodó, újraszelídített macskák az ajtófélfa mellett. Olyan álmos vagyok még. Félig ébren is észreveszek árnyalatokat, részleteket. A saját mozimban élek. Egyszerre kezd el csörögni az óra a hálószobában a harangok zúgásával a hegyen. A határidőnaplómat nézegetem. Hirtelen besűrűsödik az idő. Munkahelyi határidők, jövő héten vendégek érkeznek, utána megint elutazom. A barátnőm kávémeghívását későbbre kell halasztanom. Megérti. Szeptemberben ő nem ér rá. Majd októberben találkozunk. "Du muss all das auch genießen", írja a sűrű programomra. Kicsit gondolkodom rajta. Nem értek teljesen egyet, mert nem kell ahhoz valamit száz százalékosan élvezzek, hogy hálás legyek, mindenért, mégis.