Saturday, January 12, 2013

Én ugyan

 túl gyáva voltam  némi egészséges önkritika gyakorlásával, s minden kérésnek következetesen ellenállva - mert makacs vagyok, mint egy szamár - nem zenéltem ma este a tanuló-koncerten.
Helyette hajtogattam egy pici pöttyös borítékot, s egy piros cetlire írtam egy rövid üzenetet -
Tanjanak, az Életnek, a Fennvalónak:
Thank You for the Music...


4 comments:

Katalin said...

gratulálok a lányaid bátorságához!:)))

VRJúlia said...

Hallgatni, meghallgatni- akár a zenét is- tudni kell...:)
S ha majd a nagy pillanat eljön, akkor majd mások hallgatják, amikor leütöd a billentyűt.
Szeretettel, J.

aliz said...

a lányom sokáig és remekül zongorázott (csellózott is, meg furulyázott, zenét is szerzett,éekelt) fel is vették zongora szakra a konzervatóriumba, de azért el se kezdte... azt hiszem szerepet játszott benne, hogy nem akart izgulni a fellépésein (ami eleinte nem is volt, csak fokozatosan jött elő.) én is hegedültem, sót jártam is 2 évig konziba. De én is abbahagytam,(az érettségi évében, igaz), s főleg hasoinló okok miatt. Nehéz megbirokózni a lámpalázzal. Kisgyerekkorban ez még nincs.
Azért a napokban jó volt hallgatni , hogy milyen szépen és tisztán újra énekelt - böcsődalt, a kisfiának!:)(én meg, emlékszem, hegedültem neki, és milyen elbűvölten nézte közbe az ujjaimat a húrtartón:)
a zene mindenféle formájában - kincs, valóban. És tényleg, ha csak hallgatjuk is, vagy - ha nem is nyilvánosság előtt - de játsszuk.

márta said...

Köszönöm szépen!