Friday, December 22, 2017

22.


Mindig szép élmény számomra, ha valamelyik gyermekem valóban kíváncsi lesz rám, arra az emberre, aki a szokásos anyai szerepemen túl vagyok. Tegnap este egyikük megkérdezte, mit írok. Mondom, blogot. Kis történeteket az adventi kalendáriumba. S mert érdekelte, megmutattam neki, hogyan kell fotót feltölteni, s hogyan szerkesztem a bejegyzéseket. Érdekelte az is, olvassa-e egyáltalán valaki az írásaimat, s hogy szeretik-e. Majd kérte, olvassak fel neki is egyet-kettőt. Megmutattam, az egyszerű statisztika szerint a nyolcasra kattintottak a legtöbben, tehát felolvastam azt, majd a félig kész huszonegyest is. Szerettem volna, hogy lássa, hogyan készül el egy bejegyzés. Hát úgy, hogy megírom nagyjából, amit szeretnék, majd annyi szót törlök le, amennyit csak lehet. Végül ő nyomta meg a közzététel gombot, közölte, hogy szerinte mindkét írás nagyon szép, és továbbállt. Gondolom, a blogot, a családom többi tagjához hasonlóan, továbbra sem fogja olvasni ő sem. De hogy egy pillanatra rámcsodálkozott, az szép volt, igazi szívbéli találkozás.

Az advent szó a latin adventus Domini kifejezésből származik, ami azt jelenti: az Úr eljövetele.
De nekem néha eszembe jut, az is lehetséges, Ő már itt régesrég itt van.
Szép szívét már szélesre kitárta, értünk már mindenét ideadta, s arra vár, mi is megérkezzünk végre.
Arra vár, kíváncsiak legyünk arra, ki Ő valójában, azon túl, hogy gondoskodik rólunk.

Az adventi utat nem is kell teljesen végigjárni.
A cél sohasem a megtett táv volt, a cél mindig is a rácsodálkozás volt a szívre, mely dobogásban tartja a világot.
Az adventi úton eltévedni is szinte lehetetlen, a megérkezés majdhogynem elkerülhetetlen.
A találkozás a megérkezés, s az mindig félúton történik valahol...

3 comments:

L. M. Zsuzsi said...

"rácsodálkozás a szívre, mely dobogásban tartja a világot"
- ez gyönyörű.

Klári B. said...

Jó tudni, hogy itt olvasható vagy, s így most kicsit együtt hangolódni veled , együtt várakozni, a szívünket készíteni.

Kolner said...

Kedves Márta! Én nagyon szeretem az írásaidat, nem csak az ádventieket :). Ezúton is Áldott, Békés karácsonyt kívánok Neked és Szeretteidnek!