mint minden reggel: kávé és napló. Előtte még kilépek a balkonra megnézni, milyen lesz ma az ég felettem. A napló - a régi néhány napja betelt - új füzet. Még szoknom kell. A borítóján egy Albrecht Dürer rézmetszet másolat, címe: Szent Jeromos a dolgozószobában. Múlt hétvégén - felejthetetlen élmény - eredetiben is láthattam Bécsben, az Albertina Múzeumban, majd kifelé jövet a boltban hosszas válogatás, mérlegelés után megvettem a füzetet.
Nem mindegy, milyen tárgyakkal veszem körül magam.
A képeslapon az idős szent ül az asztalnál és ír. Oldalról fény vetül rá az ablakokon át. Az előtérben állandó társasága, egy kutya és egy oroszlán. Alszanak.
A füzet egyfajta hordozható otthon is lesz a következő körülbelül négy hónap során. Az előző kisebb volt, én magam dekoráltam színes, magazinokból kivágott képekkel, szavakkal.
Ez sokkal elegánsabb. Letisztult, egyszerű. A fedele kemény, színei a barna és a fekete különböző árnyalatai.
S mint minden valóban szép tárgy, gondolat vagy alkotás, nem arra indít, hogy leutánozzam, hanem hogy azzal foglalkozzak, ami az én személyes feladatom ezen a világon.
S ha tudom mi az, elvégezzem, a tőlem telhető legjobban.
S ha nem tudom, addig is végezzem csak azt, amire szükség van. Nem is az, hogy mit. Hanem hogy hogyan.
Az új füzet mindig azt juttatja eszembe, hogy a tőlem telhető legszebben, legjobban.
