A november

egy elegáns, ősz hajú hölgy, aki lassan, két bottal is támogatva magát sétál az erdőben. Frissen mosott haja szépen beszárítva, visszamosolyog, amikor egymás mellé értek és kedvesen válaszol, hogy guten Morgen, guten Morgen. Továbbhaladva arra gondolsz, hogy majd te is pont így, két-három évtized múlva, ha megadatik. Szépen, méltósággal, ameddig csak lehet.

Ez itt most az ősz búcsúja s az első hó szezonja. Az, amiről bár pontosan tudod, hogy hamarosan elolvad, mégis megdobogtatja a szívedet. Elhúzod a függönyt, hogy jobban lásd az aláhulló pelyheket. Téli álomra készülődik a kert.

Ez itt a befejezett vagy befejezettnek nyilvánított, az utóbbi időszakban a közlekedési káoszért felelős útfelújítások szezonja. Friss kátrány illata, amint elhalad melletted az úton az utolsó teherautók egyike. A bolt előcsarnokában, ahogy belépsz jobbra, egy ideiglenesen felállított polcon több tucatnyi mikulásvirág mosolygó csapata. Szemben a pékségből a frissen sült zsemlék illata. 

Ez itt a munka előtti hosszú erdei séták szezonja, amire végül többnyire mégis rászánod magad. A nedves moha és friss avar puhasága a bakancsod alatt. A monokróm táj. Ha jobban odafigyelsz, az út széli bokrokon apró erdei gyümölcsök ragyognak fel színesen a ködben, mindegyik egy-egy  nagy, remegő esőcseppet egyensúlyozva: csipkebogyó, kökény, galagonya s mély, sötétkék színű vadszőlőgerezdek a kőkerítéseken. A fákon itt-ott az utolsó, fonnyadt almák. 

A parókia üzenőfalán az első adventi programok. De az már majd egy másik szezon témája lesz.