búcsúzott el a velem átellenben levő négyesülésen utazó hölgyektől a kalauz, miután elég körülményesen megvették tőle a közös napijegyet és feljegyezték a hátuljára szép sorban a nevüket. Münchenbe tartottak, akárcsak én. A hónap elején vásárolt Deutschland Ticket még mindig érvényes, ezért már terveztem egy ideje, hogy még mielőtt lejár, elmegyek megnézni az új kiállítást a kedvenc múzeumomban. Hogy a lányom is éppen ráért és elfogadta a meghívásomat, nagyon szép ráadás volt - de megtanultam, ha valamihez kedvem van, vagy érdekel, azt egyedül is megnézem.
Tagesausflug. Olyan szép szó. Olyan érzésem van, mintha a magyar napi kirándulás fordítás nem tudná teljesen kifejezni, mennyi kedvességet és lehetőséget rejt ez a szó. Például azt, hogy egészen kevés pénzből is lehetővé lehet tenni. Társaságban vagy egyedül. A határidők nélküli időszakokban be lehet csúsztatni két munkanap közé, s előtte, utána,szépen elosztva ledolgozni az aznapi adagot. Ez azt jelenti, hogy tegnapelőtt és ma késő estig a laptop előtt ülök. (Megéri, megérte.)
A napi kirádulásoknak ugyan általában van egy konkrét célja, de ez nincs kőbe vésve. Már csak azért is kicsit másképp alakul minden a tervezettnél, mert szinte biztosan kiderül, valamelyik vonat késik, nem közlekedik. Előbb-utóbb mindenképpen odaérek. Odaérünk. A négy napi kiránduló hölgy végigbeszélgette az utat, először az unokák témáját, ez általános fényképmutogatással zárult, majd a közös ismerősök, az aquafitness, a különböző egyesületekben való tagság került sorra, de teljes elképedésemre mindez nem úgy, hogy sorban beszéltek volna, hanem egyszerre: mindenki beszélt, szinte megállás nélkül, mintha egy színes lufikkal tele szoba lenne a vagon és az lenne a cél, hogy az összes ballont a levegőben kell tartani. Még most sem értem, hogyan, de tökéletesen értették egymást. Mikor kiderült, hogy idő előtt le kell szállni, innen nem megy tovább a vonat, az összes többi utas közül engem tartottak a legmegfelelőbb személynek - és erre igazán büszke vagyok -, hogy tanácsot kérjenek, hogyan tovább.
Nagyon szép napunk volt. Tizenkét órával a reggeli indulás után már vissza is értem. Ebből az utazás majdnem hét órát vett igénybe. A maradék öt órába sietség nélkül belefért egy finom ebéd a Marienplatzon, az év első, szabadban elfogyasztott ebédje. Utána elmentünk a kedvenc könyvesboltunkba, néhány ruhásüzletbe, ahol nem vettünk semmit s felültünk egy villamosra, amelyik elvitt a Alte Pinakothek-be.
Csak az új, Rachel Ruysch, "Nature into art" című kiállításra vettünk jegyet. A látogatók legalább annyira érdekesek voltak, mint a festmények. Először is, sokan voltak. Fiatalok, középkorúak, idősek. Mindenki különösképpen lelkes volt és érdeklődő, szinte vibrált a levegő, soha életemben nem láttam még múzeumban ilyet. Volt egy elég nagy nyugdíjas csapat is, akik összecsukható székeket vittek maguk után, és minden egyes festmény előtt újra és újra leültek. Már kifelé tartottunk, ők még mindig a legelső teremben voltak. Rachel Ruysch egy 17. századi holland festőnő volt, aki virágokat és apró rovarokat, gyíkokat, csigákat festett. A szülei észrevették a tehetségét, taníttaták, mesterekhez küldték festeni tanulni, mindezt egy olyan időszakban, ahogy a lányok esetében ez nem volt szokásos. Később el tudta adni a festményeit, megélt a művészetéből - ez még ma sem számít szokásosnak -, s a sors egészen abszurd fordulatával még a lottón is nyert egy hatalmas pénzösszeget.
A múzeumokban nagyon szeretem a múzeumboltokat, mindig megveszem a nekem legjobban tetsző festmények képeslapmásolatát a gyűjteményembe. A lányom kapott ráadásul egy kaleidoszkópot is. Először nem akarta elfogadni, mert nem praktikus, nagyon felnőtt lett az évek alatt az én gyermekem, de meggyőztem. Mert mindenkinek szüksége van rá, hogy időnként egyszerűen csak gyermek és gyermeki legyen.
No comments:
Post a Comment