Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre.
- Visszafele indulok el a múlt szerda felé.
A ma estével kezdem.
Reggeltől kora estig bent voltam az irodában, onnan egyenesen mentem énekórára, majd késő este érkeztem hazam szédülve, éhesen, kimerülten. Vannak ilyen napok s én valahogy szeretem is őket. Észrevettem, olyan apróság is segít jól éreznem magam, hogy szépen öltözök fel. Ma a világoskék fodros blúzomat vettem fel, vékony barna kardigánt s a legkényelmesebb nadrágomat. Hozzá sárga kabátot, fekete bakancsot. Kiegészítők: a karórám, a barna monstera alakú fülbevalóm, egy karkötő. Szerintem elég egyszerű, de talán mert nagyon jól éreztem magam ebben az összeállításban, szinte mindenki, akivel találkoztam, megdicsért valamit rajtam. Blúzt, karkötőt, kabátot. Mindenkinek valami más tetszett. Biztos nyilvánvaló, amiről mesélek, de épp elégszer öltöztem már úgy, hogy egyáltalán nem tetszettem magamnak. Nem éreztem magam otthon a bőrömben. S mondanom sem kell, bókot sem kaptam, pedig jó érzés. Adni is, kapni is.
- Apró változások. Az irodában az én asztalom egy eléggé félreeső helyen van, de amikor reggel megérkeztem, szóltak, ma a recepciónál levő számítógépnél fogok dolgozni s én fogom fogadni a klienseket is. Úgy szerettem. Néha egy ilyen egészen pici változás is elég ahhoz, hogy megújuljon a munkakedv, a lendület.
- Barátság, kedvesség. Befejeztem Mel Robbins még a múlt évben elkezdett, Let them című könyvét. Nagyon tetszett az a rész, ahol arról ír, hogyan barátkozzunk olyan helyen, ahol alig ismerünk valakit. Négy nagyon praktikus, a saját életében kipróbált lehetőséget vázol fel: bókoljunk az embereknek, dicsérjünk meg velük kapcsolatosan valamit/ legyünk kíváncsiak/ mosolyogjunk és köszönjünk, ha elmegyünk valaki mellett/ tegyük mindezt elvárások nélkül.
A kedvesség, a szívélyesség amivel másokhoz közeledünk, valamilyen úton-módon mindig visszajut hozzánk.
- Havazás. Sokat havazott. Olyan gyönyörű még mindig minden! Minden pillanatát élvezem. A kirándulásokat. Az itthon maradást. A hólapátolást. Építettem egy hóasszonyt is! És nincs annál szebb, mint vonattal végigsuhanni a hóesésben.
- Majdnem csütörtök van már. Majdnem ma is holnapra maradt a szerdai rovat megírása. Akármilyen tökéletlenül is, de végül megírtam ma. És ennek úgy örülök. Azt hiszem, csak annyi kellett hozzá, hogy főzzek nap végén egy kis kanna forró teát és elkezdjek írni az elmúlt hét napról visszafelé, fordított sorrendben.
Jó éjszakát világ!
1 comment:
Felöltözni szépen és karkötőt is tenni a csuklóra...
A karpereceim és a karkötőim egy virágokkal festett zöld, üveg, henger alakú tartóban vannak leemelhető fedéllel a tetején. Nyugdíj előtt hordtam őket.
A boltba menéshez mégsem veszem fel őket! Máshová pedig egyelőre nincs, hacsak önmagam számára nem itthon. Talán meg kellene kicsit csörgetnem őket a szobámban is. :)
A rossz az, hogy ezt a lehetőséget már nem is gondolom komolyan.
A kedvességről még...
Egyszer M. úgy jellemzett valakit, hogy: "Még nálad is többet beszél idegenekkel!"
Ez igaz, tettem is mosollyal és kedvességgel régen is és most is. Nem is felejtettem el, és vannak idegenek, ha mások nem, akkor taxisofőrök, pincérek, akikkel továbbra is gyakorolhatom a kedvességet és a szívélyességet. Általában őket szemelem ki gyakorlásra.
Biztosan visszajut majd valahogy hozzám az ilyen közeledésem, de nem is olyan fontos, hogy ez végül megtörténjen.:) Csak úgy elvárások nélkül is lehet.
Az a hóasszony egy csoda! :)
Kedves Márta, jó volt most is itt lenni, és köszönöm a lehetőséget!
Post a Comment