2026.01.26. Hétfő
Korán reggel a még hideg irodámban. A pizsamám fölé felveszek a egy kopott pulóvert. Az első korty kávé visszaadja az életkedvemet, amit őszintén, el-elveszítek útközben. A bőrömön finom gyűrődések, az ágynemű lenyomata.
A kávé illata! Ma reggel különösen finom. Talán mert észreveszem és írok róla. Köszönöm. Kint havazott az éjjel. Egy kaland lesz ma bejutni a városba. A kezeimen apró balesetek nyomai. Egy macskakarmolás. Egy törött pohár nyoma, amit valamiért megfogtam, bár pontosan tudtam, hogy meg fog vágni. Sebtapasz. Az élet nyomai. Egy csoda az élet. A test, a szív, a lélek.
Tegnap nagyon elkeseredtem. A semmi és a minden miatt. Délután órákon át olvastam a híreket. Nap végére elmúlt az életkedvem. De ma reggel újra itt vagyok. Tudok örülni a kávé illatának, észreveszem az ízeket, teleírok néhány oldalt, a semmiről írok és valamilyen titokzatos úton-módon ez megtölti a szívemet. Kiöntöm, így töltődik meg az elinduláshoz szükséges bátorsággal.
Néha még ehhez is különleges bátorságra van szükség. Felöltözni, dolgozni indulni, elképzelni, hogy meg fogok tudni birkózni az új kihívásokkal a munkahelyemen, néha még ahhoz is képzelet kell, hogy rendbe fogom tenni a konyhát vagy ételt csomagolok a férjemnek.
Tegnap annyira szívemre vettem a nagyvilág híreit, hogy hirtelen értelmetlennek láttam a saját kicsiny világoméit. Pedig itt is annyi minden történik. Egy lassan kinyíló amarillisz az ablakpárkányon. Azt hiszem, fehér lesz. Egy asztali lámpa barátságos fénye és én magam, szorgalmasan jegyzetelve. Mintha az életem függne tőle. Így fogadom el, ilyen kézzelfoghatóan, az élet ajándékát ma is. Ajándék. Még ha nincs is masnival átkötve.
Minden apró részlet kedves. És csak én vagyok képes pont így érzékelni, ahogy. Ilyen és ezekhez hasonló szavakkal. Felhúzom a redőnyt, hogy időnként feltekintve lássam, hogyan érkezik meg az udvarba a reggeli fény.
Egy új nap. Szabad örülni neki. A nagy világfájdalom közepette is szabad, amit, azt hiszem, a körülöttem élőknél jobban a szívemre veszek. Szabad szeretni az életet, mégis. Talán pontosan azért, mert látom, érzem, mennyire törékeny. Szabad együttéreznem, tájékozódnom, szeretni magamban pont ezt a tágasságot, és szabad megtanulnom lassan azt a pontot, ahol már meg kell állnom, különben nem tudok jelen lenni a saját életemben. Itt és most.
Tegnap arról írtunk egymásnak Susannevel, hogy milyen nehéz mostanában elvégezni akármilyen kicsi feladatot. Amit máskor a kisujjunkból kiráztunk. Minden erőfeszítéssel jár, s mindig épp hogy csak vagy nem is sikerül. Vigyáznunk kell a szívünkre. A testünkre. Nem szabad feladnunk, nem szabad könyörtelenül hajtanunk saját magunkat.
Kaptam egy arra vonatkozó kérdést, hogy hogyan kell naplót írni.
Arra gondoltam, egy blogbejegyzésben fogok majd válaszolni.
De nem úgy, mint aki tanítani vagy oktatni akar.
Hanem meghívásként írni az írásról.
Megosztani a ma reggeli gondolataimat.
Az élet tele van sok apró meghívással.
Minden az.
Az egész élet az.
Hogy reggelenként naplóírással kezdem a napot, egyfajta módja annak, hogy válaszolok:
igen.
Hogy szeretném, köszönöm szépen, itt és most,
pont ezt az életet,
igen.
18 comments:
amit csak te tudsz adni a posztjaiddal,... na ezért járok erre tizenakárhány éve , és mindegyik mondatod erről szól, és mégis mindegyik mondatod újként hat, mint most is (mert sosem sablonos közhely, mindig aktuális itt és most és mégis örök...bocsánat, ha nem tudom leírni, amit szeretnék most, valami belemehetett a szemembe mert teli lett könnyel...
Taszít az a politika most különösen, ami amúgy sem vonzott soha. Félek a kiszámíthatatlan kiszámíthatóságától, és ezt érzem országon belül és a tágabb világban is. Kutatom, hogy van-e még kapaszkodóm, hogy mégis jobb legyen, de mindet elveszítettem már.
Teszem azt, amit te is teszel, keresem az életem békés rezdüléseit és keresem azokat a helyeket is, ahol még megtalálhatók.
Megvannak a saját életemben, és mivel " igazi" lapozható naplóm nincs, írok róluk a blogomba, mert oda is menekülök.
Egy ideje már naponta írok, mert belső szükségszerűség lett, hogy a megtalált apróságokról valahol szóljak, és hátha másnak is kellenek.
Járok olyan helyekre olvasni, mint például a te blogod, és nem csak a hírek olvasás után, hanem helyettük is. Mert vannak szigetek, ahol béke van.
Köszi, Márta, hogy így a bizalmadba fogadsz minket, megtisztelő. Én 28 és fél éve vezetek naplót, de sosem mutatom senkinek.
az élet értelme személyes
https://www.3szek.ro/load/cikk/160963/ertelemnelkuliseg-%E2%80%93-mi-az-elet-ertelme-szemelyes
Kedves Márta!
Én is csak egy hatalmas k ö sz ö n ö m -mel tudom most kifejezni hálámat feléd.
Legyen szép napod!
Piroska
💛
A politika...nem tudom...engem az emberek érdekelnek...az összefüggések, a történelem.
A blogra írni is nagyon jó, közösségi élmény. Nagy erőt, örömet tud adni, igen...🤗💛
Normális esetben én sem 😄,
A család tudja, hogy halálom esetén mindet el kell égetni. 😄
👍💛
🫶
A történelem érdekel és benne az emberek is.
A jelenlegi politikára gondoltam, a magyar választási kampányban a politikusok viselkedése, melyben az önérdek nagyobb szerepet kap mint a közérdek, ahol alig fedezhető már fel az igazság, de az emberek hitegetése annál inkább, ahol hatalmas pénzek tűnnek el, de az emberek egyre szegényebbek. A hatalomféltés és szerzés rettenetes erejéről, melyre az a szó jellemző, hogy " mindenáron". Én benne élek a napi hírek lehangoló meglétében, és benne élek döntésekben is, amit az itteni jelenlegi politika eredményez: a rossz irányba vezetés és haladás.
A világban pedig a háborúk jelenléte és szintén az az irány, hogy újabbak legyenek és félek egy harmadik világháborútól. Ha pesszimista vagyok a mostani hazai és a nagyvilág politikáját és benne a politikusokat illetően, akkor azt vállalom.
Ez taszít engem, és erről írtam, mert egyszerűen elég már. Megteltem! Vágyom néha a tőle való menekülésre és valami békés keresésére, de tájékozott is akarok lenni közben.
A történelem, mint tudomány mindig is érdekelt, a múltba való visszatekintés, az összefüggések... Ezzel nincs is baj.
Ó, én olyan olvashatatlanul írok, hogy ha akarnák se tudnák elolvasni:-))
Finom, szinte észlelhetetlen szállal kötsz össze ismeretlen személyeket. Különös érzéked van hozzá. Bennem kevés a félelem, több a kíváncsiság, a köz dolgai iránt érdeklődő vagyok. Nem tölt el letargiával, hol bosszant, hol megnevettet. Ezek a dolgok elvétve is alig szivárognak a blogomba. Nagyon jó, minden napi aggódást felül író unokáim léte. Nincs bennem világvége félelem... Az úr csodásan működik... ezt dúdolom, ha nem értem a világot, amikor fáj vagy szorongat valami. Nem mindent kell értenünk, de mindent meg kell becsülnünk, amit kapunk - egymástól, a teremtőtől, a napi apró-cseprő szépet és jót.
Köszönöm 📖✍️❤️
👍🫶
✨💛
Post a Comment