előre örülni olyan, mint késő ősszel virághagymákat ültetni a reggelenként már deres földbe. Olyan, mint kora tavasszal paradicsom magvakat szórni egy cserépnyi földbe s odatenni mindig arra az ablakpárkányra, ahol éppen éri a nap. Valaminek előre örülni - ez a legszebb öröm, a péntek délutánok öröme, az üres lapok öröme, s a szavaké, melyek idebent titokban formálódnak. A megrendelt könyvek, a várakozó kötésminták öröme. Nagypénteki csendben a húsvét öröme.
Előre örülni valaminek olyan, mint reménykedve elengedni, sötét földbe szórni a fényes, ígéretes magvakat. A magvető nem naiv. Tudja jól, számol azzal, hogy nem minden mag szökken szárba. Régen, a példázatok idejében, a magvetők vállukon átvetett tarisznyából szórták ki az előző év terméséből félretett magvakat, bőkézzel, nagyvonalú, határozott lendülettel. Nem tudhatták, melyiket nem érdemes elszórni, melyik esik útszélre, kövek közé, kemény földbe. Ez a nem-tudás nem törte meg a lendület ívét. Mert egy része még így is jó földbe esett, termést hozott, többszöröset.
Mondatokat írni mindig a reményről, az örömről olyan, mint törékeny palántákat nevelni múlt és jövő küszöbén. Legalább néhány talán túléli a hideget, a veszélyeket. S amelyikből nem lesz soha virág, zöldség, gyümölcs - azt is megköszönöm. Mert megvédenek a kétségbeeséstől s a közönytől, mert őrzik az álmot.
17 comments:
🧡🪴🧡
Köszönöm ezt a bejegyzést valahogy batoritolag hat az itteni helyzetünkben mikor állandó magvetés van (ige)s olyan nehezen mutatkozik a gyümölcs de úgy a "lendület "nem változhat ugyanolyan kell legyen!
... az írógéppel az a fotó.... annyira... nyugodt. Otthonos. Jó ránézni....
De jó! Először az instán olvastam a bejegyzésed. :) Szép németül is a kifejezés...
Megint egy szép írás és szép képek, mint mindig. Köszönöm Neked, Márta. Kívánom, hogy még sok mindennek előre tudj örülni ebben a nem könnyű időszakban is.
Gyermekkori dalocska jut eszembe.
"Aranyos magocskák jó földbe hulljatok"...
♥
(és még valami: ugye tudod, hogy a fotóidon fellelhető könyveidet árgus szemmel böngésszük :)))és próbáljuk kisilabizálni a címeket, szerzőket):))))
Jaj, Márta, olyan vigasztaló ez a bejegyzésed. Tegnap egész nap sírtam a dohosnak, élettelennek minősitett magvaim miatt, és vacogtam velük a kövek közt... pedig a többi eshetett jó földbe is, és az se kizárt, hogy bennem is van egy darabka abból a jó földből, és valamicske talán a reményből is akad... ha megértem, amit írtál, hogy el kell engednem, a sötétbe hullatnom ezeket a magvakat, bármilyen pudvásak is, a többi pedig nem az én dolgom, mert a növekedest az Úr adja. És ő tudja, van-e élet bennük.
Köszönöm Márta! Nagyon bátorító :) Nem várhatok mindig, mindenhol százszoros termést... Ez így normális.
Kicsit hallgatag voltam az elmúlt időszakban... de mindig olvastalak. És nagyon sokat kaptam :) Hédi
Annyi félelem, bizonytalanság és annyi halál és szomorúság van körülöttem. Szinte alig merek örülni. Egyáltalán szabad-e ilyen időkben? Nem tudom. Aztán újra merek/tudok örülni egy kicsit, aztán megint nem.
Ágnes, amíg élünk, szabad örülni, ha tudunk valaminek örülni - az öröm hiányától de nem lesz jobb semmi, sőt rontja az immunrendszert is. Azok az emberek, akik a háborúkban, az óvóhelyen, a gulágon, a lágerekben is találtak valamit, aminek örülhetnek, nap mint nap, azok élték csak túl...
Ágnes, az ilyen időkben az öröm életfeladat, erről meg vagyok győződve. Én azt tapasztaltam, hogy amikor nagyon nehéz volt az életem, pont ott és akkor olyan mélyen éltem át az örömöt, hogy ezekre az esetekre különösképpen is emlékszem. Nyilván egy ilyen kis blogbejegyzés nem tudja kimeríteni ezt a témát...de igen, az öröm ajándék, feladat, harc, döntés, minden...
Kati, nehogy megerőltesd a szemed, szívesen elmondom a könyvek címét: Macrina Wiederkehr - A Tree full of Angels, alatta pedig Orsola de Castro - Loved Clothes Last.
:)
Köszönöm 😪
Ágnes, én nagyon szeretnék veled beszélgetni. Bárki és bárhol vagy.
Hiányoznak írásaid.
Post a Comment