Thursday, September 30, 2021

Üres fészek. Csordultig telt szív.

Hajnalok hajnalán indulunk, hogy akkor is pontosan odaérjünk a kulcsátadásra, ha közbejönne váratlanul valami. Az autó megpakolva, a legkisebb résbe is, még az ülések alatti helyre is, az utolsó pillanatban is tömködünk ezt-azt. Egy pár cipőt, konyharuhát, törölközőt, ágyneműt. Kis fazekat, lámpabúrát. Egy viharvert plüssmackót. A párnának már csak az ölében jut hely. Képtelen volt aludni az éjjel, de ahogy elindulunk, ráhajtja fejét s máris mély álomba merül. Csendben vezetek több száz kilométert. Akkor is tovább alszik, mikor pirkadatkor, már az autópályán félrehúzok egy benzinkúthoz tankolni, kávézni. 

Nap végén indulok vissza, egyedül. Kirepült az utolsó fióka is. Üres fészek vár rám otthon s egy élet, mely újraformázásra szorul. Nem vagyok szomorú. Mégis elöntik szememet a könnyek, odakint is elered az eső. Egy idő után, ahogy kiérek a nehéz, esőcseppekkel teljes, földig érő szürke felhőhalmaz alól, csodálatos színjátéknak leszek tanúja. Először csak a jobboldalt elterülő, nyugaton egy sávban szinte földön túli szépségű kékre figyelek fel. Mélysége van, tágassága, magassága, eddig még soha nem látott színárnyalatban összeolvadva. A naplementét eltakarják a felhők. Egy idő után rést tör magának a fény, sugárszerűen teríti szét önmagát egy narancssárga, félkör alakú részen. Erre apró, hófehér felhők helyezkednek el. Baloldalt, keleten, a szürke millió árnyalata gomolyog felettem. De egyetlen talpalatnyi helyen s csak néhány pillanatra ugyan, mégis feltűnik egy rövid, széles szivárványrészlet. Másodpercenként változik a látvány. S míg csodálattal figyelem, észrevétlenül eláll az eső is. Odakint és idebent.

Nem marad bennem más, csak valami végtelen nagy fáradtság és hála. Szépségtől túlcsorduló égbolt terül el felettem. Susan Sontag szerint pedig a szépség mindig is része volt a vigasz történetének. (Szerinte e kettőt az idealizálás története köti össze, s ha az idealizálás arra a belső munkára való készséget jelenti, mely mindenét odaadja, hogy önmagánál szebbé, jobbá alakítsa azt, ami van, akkor szerintem is.) 
Valahol valami mindig véget ér, valahol valami mindig elkezdődik. 
A kettő közötti repedés nem szépséghiba. Nem tragédia. 
Ez a fajta, az élet élésével természetesen együttjáró szívfájdalom ajándék, melyet ugyanúgy gondolkodás nélkül elfogadnék, mindegy hányszor kezdhetném újra és újra.

9 comments:

Katalin said...

sok időmbe telt, míg végig tudtalak olvasni, újra meg újra elbőgtem magam...(nem is tudom, mit sirattam jobban, a szépséges pillanatot, vagy az együttérző anyamagányomat...)
pedig annyira szerettem ezt a bejegyzésed, nem akartam egyetlen fél szót sem kihagyni az elhomályosult látásom miatt...
Azt szerettem benne a legjobban, hogy rárímel arra a jelenlegi gondolatomra, hogy nincsenek általános nagy minősítések )pl. az eső jó, vagy rossz, a sötét jó vagy rossz, szeretem vagy nem szeretem...hanem a PILLANAT VAN, a pillanatban benne lenni és megélni teljes aktuális valójában...mennyire gyönyörű aktuális vigasztalás ez a hirtelen született égi színjáték, fenséges lehetett...

Katalin said...

hosszan nézem a fényképedet, mennyi szimbólum: a nyitott ablak, mint a kitágult világ , ...a lányod már kifelé néz, de fizikailag még veled egy térben, a lábát hátranyújtva hozzád ...a még be nem lakott szoba az új élettere, ...a cuccasi, amik néhány órával előbb még örökös tagja volt a te életterednek, és most már az ő vörös fonala haza, nélkületek töltött jövőnapjaiban

Katalin said...

-s

Katalin said...

hú,
a legjobbakat kívánom neki

L. M. Zsuzsi said...

Drága Márta, olyan jó anya vagy: féltéssel bár, de féltékenység nélkül engeded megérlelődni és lepottyanni a gyümölcseidet, hogy ők maguk is gyökeret eresszenek, szárat hajtsanak, aztán gyümölcsözzenek egy napon. Nagyon jó példa vagy nekem! További növekedést kívánok ebben az új élethelyzetben, ölellek!

f.klarcsi said...

Ölellek ♥

Zsuzsa said...

Én eddig azt hittem, Márta van a képen, de akkor nem?

iri-aldasszomj,blogspot com said...

Ujbol csak hallgatni szeretnék e kis remekmű elött s azt is teszem!Le a kalappal!

Julianna said...

Nagyon szép-köszönöm
Judith(sorstárs)