Tökéletes napok.

Kicsit magam is meglepődtem, hogy már tizenegy nap eltelt, mióta utoljára jártam itt, de az én világomban ez az idő sokkal kevesebbnek tűnt. Jó társaságban voltam, vagyok. James Joyce, Caspar David Friedrich, Wim Wenders, s életem nem kevésbé fontos, mindennapi szereplői.

James Joyce Ulysses-e egy olyan irodalmi hegy, aminek már harmadjára futok neki, és az a titka, hogy nem szabad abbahagyni, mert mindannyiszor teljesen az elejétől kell újból nekifogni. Másrészt minden nap abba is kell hagyni, mert lehetetlen túl sokat olvasni belőle. Így, hogy már túl vagyok a felén, kialakult egyfajta ritmus: minden nap megpróbálok csak egy órát foglalkozni vele. Ez az év az irodalmi hegyek éve, olyan könyvekkel (is) foglalkozom, amiket nem lehet néhány nap alatt - először vagy újra - elolvasni. Ez ugyan nem tesz jót a könyvsznobságomnak, de így, hogy nagy valószínűséggel már én is túl vagyok saját életidőm felén, nagyon meg kell gondolnom, mivel töltöm az időmet. Dosztojevszkij Félkegyelműje után, a már készenlétben várakozó Karamazov testvérek előtt, most James Joyce, aki az Ulysses című könyvével, melyben egyetlen napról ír ezer oldalon keresztül, egy igazi irodalmi és nyelvészeti műalkotást hozott létre. Olyan furcsa és komplex, mint egy eddig ismeretlen, új világ, mint egy kozmosz, amelyhez az olvasó ha megtalálja a hozzáférést, mindörökre megváltoztatja a módot, ahogyan felfogja a körülötte levő világot.

Caspar David Friedrich az egyik leghíresebb német festő, akinek a kétszázötvenedik születésnapja alkalmából könyv jelent meg az életéről s egész éven át kiállításokat szerveznek a leghíresebb festményeiből. Ahogy a könyvet olvastam (Florian Illies, Zauber der Stille), minden egyes festményre rákerestem az interneten és nagyon szeretnék késő tavasszal elutazni a fővárosba, hogy élőben is láthassam ezeket.

Végül Wim Wenders s legújabb filmje. Perfect days. Tökéletes napok. Már decemberben megjelent, de csak most jutott el a világnak ezen elrejtett sarkába is, ahol én élek. Tegnap este megnéztem, s ha ma este időben végzek a munkámmal, mindenképpen szeretném megnézni még egyszer. Csodálatos. A filmben elhangzott szövegek ugyan elférnek néhány oldalon, de a hallgatásnak, a fényeknek, a zenének hatalmas ereje van. A főszereplő egy Tokioban élő takarító, aki jól bejáratott napirend szerint éli a napjait. A szobája, ahol alszik, az egyik legszebb szoba, amit el lehet képzelni. Egy tatami - hagyományos japán matrac -, könyvespolcok, esténként egy William Faulkner könyvet olvas, Patti Smith és Lou Reed kazetták. Csak akkor kezd el új könyvet olvasni - használtan veszi mindig ugyanabban a boltban -, ha az előzőt már befejezte. Van egy kis benti kertje, de az új növényeket nem kertészetben veszi, hanem úgy gyűjti össze, például a templomkertben, ahol az ebédszüneteit tölti, a fák melletti apró kihajtásokból. Mindvégig megőrzi titkait, a napirendet meg-megszakító találkozásokból inkább csak sejteni lehet, mint tudni a nehéz múltat. S azt is, hogy minden embernek joga és lehetősége van kilépni a múltból s az egyformaságot ránkkényszeríteni akaró világból, minden embernek joga és lehetősége van megtalálni az igazi, lélekből fakadó megelégedettséget.