Szeretni mindenképp.

Az ebédlőben írok, az asztalnál. Egy egyszerű, kihúzható, hatszemélyes faasztalról van szó, amelynél azért nyolcan is egész kényelmesen elférünk, az elmúlt adventben egyszer tizenhárman is, és azt hiszem, ez már tényleg a felső határ. Tele van apró karcolásokkal, s ha úgy vetül rá a fény, ahogy most is, látom, itt-ott apró viaszcseppekkel is. Sok gyertyát égettünk a tél folyamán. Az ebédlő tulajdonképpen túl kicsi, ekkora asztalhoz mindenképp. Szeretem mindenképp.

Odakint földig érnek a felhők. Napok óta megállás nélkül, kitartóan csepereg az eső. Tegnap, mikor lementem a boltba kenyeret venni, arra gondoltam, talán ilyenkor, tél és tavasz között lesz mindig a falu a legkevésbé szép. Most, mikor már végérvényesen elolvadt az utolsó hókupac is. És felszínre kerül az, ami van. A csupasz fák, meghajlott ágak, a fakerítésekből hiányzó deszkák, rozsdás szegek, az utcán itt-ott söröskupakok, szétázott papírdarabok, szélviharok által megtépázott utcatáblák. A nagy sárga ház elhagyatott földszinti lakásának egyik poros ablaküvegére valaki obszcén üzenetet írt. A buszmegálló üvegfala, melyen egyszer az ellenfény mesebeli tájjá varázsolta a jégvirágokat, most egyszerűen csak az, ami: egy alapos tisztításra megérett üvegfal. Ez az a hely, ahol élek. Néha meseszép. Néha a világ legvigasztalanabb helye. De én szeretem mindenképp.

A világ egyik legszebb szövege - számomra - a Hegyi beszéd. Még a nagyon ateista Kurt Vonnegut is azt írta róla az A hazátlan ember-ben: "Ha azonban Krisztus nem mondta volna el a Hegyi beszédet, a könyörületről és megbocsátásról szóló üzenetével, akkor nem akarnék emberi lény lenni. Inkább lennék csörgőkígyó." Sokrétegű értelmezése közül mostanában talán a legegyszerűbbet szeretem a legjobban. Jézus végignéz a hallgatóságán - nem a tökéletesek, gazdagok, jóllakottak, örvendezők jöttek el őt meghallgatni -, majd azt mondja: boldogok, áldottak vagytok, ti lelki szegények, sírók, szelídek, éhezők, tiszta szívűek, irgalmasok. Nem tudok ennél egyszerűbbet és erőteljesebbet elképzelni. 

Ennél inspirálóbbat sem.

Szeretem az asztalunkat. A karcolások és viaszpöttyök ellenére, vagy talán pont ezek miatt. Szeretem a helyet, ahol élünk. Szeretem az emberi arcokat és szavakat, a történeteinket, s a hihetetlen erőt, változást, amit ez az egyetlen mondat is elindíthat: attól még szeretlek. Szeretlek mindenképp.

Másfél hete kaptam valakitől ajándékba néhány virághagymát. Az utóbbi napokban, hosszas készülődés után, elkezdte bontogatni a szirmait. Nem érdekli, milyen szürke odakint a világ. Csak teszi, amire hivatott. Ha csodára, jó példára, bátorításra vágytam volna, akkor megkaptam. Itt lakik a párkányon, a konyhaablakban.