Útra kész.

Körülvesznek a nagyszombati készülődés kellékei: a konyhában előkészítve egy nagy fazék, a zöldségek felaprítva, már csak el kell készíteni a levest. A nappaliban több adag mosás után egy óriási kosár tele szélfutta, napfény illatú száraz ruhával. Az ágyhoz támasztva a hátizsákom. A kis asztalkán különböző tárgyak, ruhák, útlevél, útinapló, gyógyszer, minden, amit az El Caminora tervezek vinni, grammra lemérve. Egy utolsó mérlegelésre várnak: még csak ezután dől el, mi az, ami végül bekerül a három héten át majd otthont biztosító zsákba.

Csend van, szinte hallani a gyöngyvirágszirmok nyílását a kerti bokor alatt. Most vettem észre őket, ahogy felpillantva kinéztem az ablakon.

Kihúzok néhány tételt a tennivalók listájáról - hálás köszönet a félkész ételekért a boltban! -, tudatosítom, mennyire elfáradtam az elmúlt hetek hajszájában (nem tudom másképp nevezni). 

Leegyszerűsítem a dolgokat, hogy több időm, erőm, figyelmem maradjon arra, ami valóban fontos. Elidőzök a mai ige mellett. Napról napra haladva eljutottam Lukács evangéliumának utolsó részéhez. Előre elolvasom a feltámadás történetét. 

A szöveg egy részében egy út van leírva. Egy két órás gyalogút Jeruzsálem és Emmaus között, ami tapasztalatom szerint körülbelül hat-hét kilométernek felel meg. Ketten mennek, a szívük csordultig csalódással, szomorúsággal. Egy harmadik személy csatlakozik hozzájuk. Végigbeszélgetik az utat, majd mikor célhoz érnek, az új ismerős tovább akar menni. Maradj velünk, kérlelik, maradj velünk, mert mindjárt alkonyul. Az "idegen" elfogadja a meghívást. Majd a vacsoránál ismerik fel, lassan, az asztalnál, egy gesztusról, a különleges módjáról annak, ahogy csak ő tudja megköszöni, megtörni, majd átnyújtani a kenyeret.

Mélyen megérintenek ezek a mondatok. "Maradj velünk." "Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték." "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton?" "Még abban az órában útra keltek."

Megérintenek, talán azért, mert én magam is hosszú útra készülök. 

S mert eszembe juttatja: csak azért, mert valamit nem látok, nem értek, nem éltem át, nem azt jelenti, hogy nem létezik vagy lehetetlen. Lehet, csak annyit jelent, valami akadályozza a látásomat. 

Abban reménykedem, útközben olyan csodákat is észreveszek, amiket itthon eddig még nem.

 

Áldott, szép húsvétot kívánok, valódi, szívbéli ünnepet.

Három hét múlva újból jelentkezem.