Wednesday, March 11, 2026

Minden olyan szép! #19

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre. 

- Rendszeresség. Minden szerdán visszanézem az elmúlt hét nap fotóit, visszaolvasok a naplómban. Majd feljegyzem, mi az, amit szépnek láttam. Ez az egyszerű rendszeresség élteti a blogot és az egyik legjobb döntés volt, amit ezzel kapcsolatban meghoztam. Tévedés azt gondolni, hogy ami fontos, az majd magától működik. 

- Házimunka. Két-három napon át eléggé szédültem. Most már jobb, de ezeken a napokon vettem észre, amikor tényleg a legszükségesebben kívül semmire sem voltam képes, hogy mennyi mindent elvégzek és elrendezek. Nem érzem munkának. Tisztán tartani a mosogatókagylót. A kallódó ruhákat a helyükre tenni. Tiszta törölközőkről gondoskodni. Vagy hogy legyen itthon joghurt és kenyér, és reggelenként frissen vasalt ing. S mikor újra jól érzem magam, milyen öröm és milyen szép, hogy tehetem.

- Varróműhely. Az utóbbi hetekben égen-földön kerestem egy varrodát. Egy túl hosszú overált szerettem volna rövidebbre vágatni. Végül kiderült, pontosan a munkahelyemmel átellenben van egy. Csak hétfőn és pénteken van nyitva néhány órán át. Pici, téglalap alakú, sárga épület, mesebeli ablakkirakattal és egy orientális motívumra emlékeztető építészeti elemmel az óriási frontablak felett. Bent mindenütt javításra váró ruhák, zakók, ingek, kabátok, nadrágok. Papírzacskók, nylonzacskók. A műhely legvégében egy tükrös próbafülke. Egy kisebb ablak mellett egy varrógép, mellette egy asztalkán egy kartondobozban mindenféle színű és árnyalatú cérna. Az apró, nagyon határozott varrónő öt perc alatt kimérte, felmérte, hogy mennyit kell levágni az anyagból és mikor lesz készen. Teljesen elvarázsolt ez a hely. Hogy manapság még létezik ilyen!

- Szorongást okozó helyzetek, kapcsolatok, események, emberek. Újból és újból ugyanarra a következtetésre jutok: amikor nem tudok valamit maradéktalanul szeretni, mindig elkezdhetem tudatosítani, kigondolni, kimondani, mi az, ami ebben a helyzetben mégis tetszik. Egy-egy szín, részlet, mosoly, szó, az égbolt felettem, minden számít. Ezekre figyelek. Engedem a szívemet az öröm felé irányítani. Nincs szükségem tökéletességre ahhoz, hogy jól érezzem magam. Újból és újból ugyanarra a dolgora jövök rá, és mindig meglepődöm, milyen egyszerű dolgok segítenek. 

- Mi tetszett, mit szerettem az elmúlt napokban: a gyönyörű, fagyos reggeleket, a halványrózsaszín napfelkeltéket/ a színeket/ a legfinomabb espressot egy benzinkúton/ hogy elkezdtem kötni a kardigánom ujját, hogy lassan, de haladok/ egy szép délután barátokkal a Duna partján/ hogy ma új naplót kezdhetek, a régi füzet éppen betelt/ szombat reggel felébredtem, és megpillantottam a lehető legkedvesebb üzenetet a telefonomon, csupán két szó: "szia Tesó!"/ egy csokor tulipán/ az egyszerű, rendszeresen elvégzett feladatokból eredő tágasság és öröm a hétköznapjaimban/ hogy nem minden, de nagyon sok minden, valóban, olyan, de olyan szép!/ és az év első fagyija, természetesen, finom és gyönyörű!/ és az új nyaklámpám, egyáltalán, az első nyaklámpám, kötéshez használom főleg, nagyon jó!

12 comments:

Éva said...

Megint kiragadok egy-két dolgot az írásodból, hogy ne legyek túl
Kiragadok megint néhány dolgot, hogy ne legyek túl hossszú.
Ha sikerül!:)
Azt a varróműhelyt a leírásod után olyannak képzelem, mint amilyen az volt, ahová én jártam régen, főleg a nadrágok szárainak felvarrása miatt. Lehet, hogy már nincs is, de alakításra ruhát is régen vettem. Bármit régen vettem.
Szorongás? Én már kimondom az illetékesnek, ami miatt ezt érzem bennem. Nem ment könnyen, nem ám!, és utána persze jöhet az is, hogy mi benne az élvezet.
Az első fagyim, eperfagyi volt február utolsó napján. Brownie-vel együtt tették elém egy Peresznye nevű kis falu éttermében. Ha nem hallottál még a faluról semmi probléma, korábban én sem.:)
A rózsaszín nem a színem, kivéve a virágokat és a fagyit, az eper mellé még jöhet a málna sőt, a puncs is.
Visszaolvasok én is, de a saját blogomban. Hogy miért? Szeretném újra megtalálni azt a stílust, ahogy régen írtam, mert a mostani nem tetszik. Talán segít a visszaolvasás.
Ez persze a képek nézegetésével is jár. A képek régiek, de én más lettem. Szembesülni vele természetes, és mégis elgondolkodtató. Hogy biztató vagy elkeserítő, mindig az adott akkori és a mostani helyzettől függ.
Újra köszönök mindent, de még azt is leírom, hogy szép vagy, és az a lágy fény is tetszik a képen.

Kelemen Éva said...

Látom, szépen halad a kardigánod ujjának kötése. A nyaklámpa meg igazi szuper találmány a kézimunka megvilágításához:)))

Kósa Márta said...

Engedem a szívemet.... elviszem. Minden jó - szokta mondani PSP kamasz unokám, egyetlen fiú az ötből. Nos a minden jóba és szépbe időnként belecseppen valami rossz, nehéz, fájdalmas... Amit a szív vagy tartogat vagy elenged. Valahogy így voltam tegnap... a krizantémok elhalt szárát metszve, bimbózó ÚJ életekben - apró bimbókban gyönyörködve rám tört legmélyebbről feltörő zokogás, és engedtem, hogy folyjon a könny... Körülöttem tavasz, hömpölygő folyó, citromlepkék, nárciszok, minden szép... s mégis zokogok.

márta said...

Én is eperfagyi rajongó vagyok ✌️és hozzá mindig valami csokisat második gombócként 😄
Köszönöm szépen, Éva !

márta said...

Igen, főleg este nincs az a lámpa, amivel rendesen látnám, mit csinálok 😄, majd most...

márta said...

Ezt a zokogást teljesen értem 🫂

Katalin said...

bocsánat, hogy a "csaposközbeszól", de nem lehet, hogy B12 vitaminhiányod van?, az gyakran okoz ilyesmi szédülést..., de lehet csak keveset alszol, ...kérlek, vigyázz magadra
(u.i. állati klassz a nyaklámpád :)))))

Katalin said...

ja, és ilyen átlátszó UNO kártyát még nem is láttam :))

márta said...

Köszönöm 🤗

Anonymous said...

Újra egy hét történései csodásan leírva ,szemléltetve . Öröm olvasni ! Köszönöm !♥️M. A ropogós süti nagyon guszta ! A receptje meg van esetleg?

márta said...

Köszönöm :

Ezt a sós sütit bureknek hívják és nagyon finom.
Hozzávalók (körülbelül):
- a töltelékhez 1 csésze feta sajt, egy csésze reszelt sajt, egy csésze tehéntúró, néhány kanál tejföl, 2 tojás: ezeket összekeverni, pici sóval, borssal fűszerezni, két készen vett réteslap közé tenni/ a tetejére felvert tojást kenek, megszórom magvakkal, felszeletelem, készre sütöm.

Anonymous said...

Nagyon köszönöm !😊