Szombat reggel van, már hajnal óta ébren vagyok. Még sokáig heverészem az ágyban, csendben, csukott szemmel. Millió gondolat zümmög bennem, csupa olyasmi, amit az elmúlt napokban olvastam, hallottam s beszivárgott, észrevétlenül, a fejembe, a szívembe. Sok-sok határozott vélemény és mindenre valami, még határozottabb ellenvélemény is. A létező összes témában adódik valaki, aki pontosan tudja és megmondja, mit, hogyan és miért. S mennyi inspiráció, te jó ég.
Amitől a legjobban félek: hogy én is egy vagyok a zümmögő hangok között. Hozzájárulva az általános zajhoz.
Aztán eszembe jut néhány személyes, nekem, az én zümmögéseimhez kapcsolódó visszajelzésféle.
Az egyikre az Instagramon találtam. Egy kedves barát bejegyzésében olvasok valakiről, aki "gyűjti a szépet és minden szerdán megosztja, mi érte, mit gondolt..., egyfajta csendes forradalomként tekintek erre." S tovább, hogy néha nem is olvassa el, csak megnézi, majd becsukja az oldalt, megnyugodva, hogy még mindig van valami szép.
A másik egy számomra eddig még ismeretlen kifejezéshez kapcsolódik, egy másik kedves barát személyes üzenetében. Klímaszorongás. Rokona annak az angol eco grief kifejezésnek, amiről ugyancsak mostanában hallottam először, nevet adva annak a szomorúságnak, amit amúgy jól ismerek. Az ökológiai gyász az átélt vagy előre vetített környezeti veszteségekre adott érzelmi válasz, amelyet tehetetlenség és szorongás jellemez. Milyen kapaszkodóm van a válság kapcsán, kérdezi.
A harmadikat egy harmadik kedves barát az utolsó bejegyzésemhez érkezett kommentjében olvastam tegnap a hasznossági rögeszméhez kapcsolódóan. Hogy miért olyan nehéz átélni a jótékony szünetet. Miért kell folyton tenni-venni.
A három visszajelzés, gondolat, kérdés mélységesen összekapcsolódik. Legalábbis bennem.
Nekem is van hasznossági rögeszmém. Gyógyulófélben már. De azért még mindig. Én is klímaszorongok. Fogalmam nincs, milyen kapaszkodóm van az Istenbe vetett bizalmon kívűl. Attól tartok, nem lenne több, mint haszontalan zümmögés, ha elkezdeném felsorolni az apró, klímavédőnek szánt szokásaimat: minél kevesebbet autózni, kevesebb szemetet hagyni magam után, vizet tenni a madaraknak, saját kezűleg készíteni ajándékokat, elkerülni a gyorséttermeket, a gyorsdivatból származó ruhákat, gondolkodni, adakozni, megosztani, amim van, kevesebbet csinálni, de azt nagy szeretettel és nagyon gondosan. Szerdánként írni egy listát arról, amit szépnek találtam, s egyáltalán nem bánom, ha nem is olvassák el, mert valóban, nem is azért írom. Csak egy jelet akarok hagyni, újra és újra, az utolsó pillanatig, ami megadatik,
hogy
még mindig van
valami szép,
valami jó,
valami, amiért érdemes.
28 comments:
Köszönöm! 🤍
az a kávéscsésze kávéval) a laptop mellett... én már nem merem...!
Feltehetően én vagyok az a hasznossági fóbiás... Az élet alakítja így. Hagyományos családi kötelékek, kötelességek. Két gyermekem van, öt unokám, valamint 3 apróság messzi északon, akik hozzám IS tartoznak, és hozzájuk is tartozom. Ha üzenet, hívás jön: Mamó! Tudsz jönni két hét múlva, mert konferencián kell előadást tartanom, mert s sorakoznak az okok....? Egy bólintás a válasz és a kellő időpontban utazom. S ha már ott vagyok - főzök, takarítok, száz zoknit párosítok, sétálok a fiúkkal, rajzolni, számolni tanulunk. Kibújik belőlem az óvónő, s a harmatosan gyenge (másra fókuszáló) svéd óvoda hiátusait valamelyest pótolom. 5-6-7 napon át, velem alszik a legnagyobb gyermek, este mesélek, 1,2,3 mesét, éjszaka takarót igazítok.. Nos ennyi az egyik hasznossági fóbiáról. A másik az itthoni, mely éppen azt jelzi, hogy a fóbia ragadós. Tegnap kisebbik gyermekem és családja költözött. Mindenki a fedélzeten volt. Legnagyobb unokám - a helyszínen takarított, csillogó-villogó lett a fürdőszoba, helyükre kerültek a ruhák (részben), kamasz focista lemondva az első edzést bútort szerelt, szállított, apjának segítve cipekedett, a legkisebb - 2. L 12 éves velem volt, s ellátott szinte minden feladatott 3. és 4. L körül. A két kicsi a szokottól eltérően izgatott, nyafogós volt, a változás miatt teljesen érthető módon. 2. L játszott, mesélt, velük pancsolt, és, ami nagy szó egyedül altatott. Két napig főztem, hogy küldeni is tudjak a pakolászóknak, csomagoltam, közben takarítás is volt, meg kert és egyebek. Volt rajzolás, gyöngyözés - ki tudja még mi... Este lett, mire a kicsiket új otthonukba hazavitték. Még egy kis csomagolás, madártejjel kényeztetés, stb. Ájultan zuhantam ágyba. Most meg itt lébecolok, ahelyett, hogy halódó kertemben locsolnék. Valaha régen volt egy fajta családi kohézió, annak nyoma mára keveseket érint. Fogyóban a gyermek, az unoka, de ott, ahol a teremtő gyermeket ajándékoz akarva, akaratlan él a régi tradíció - hasznosnak lenni, segíteni, összefogni a családot. Próbálkozom, pedig Anyám lába nyomába sohasem érhetek. Legyen áldott a vasárnapunk! Délután meglátogatom az új fészket rakó családot.
🌿💛
💚
Márta! Én már attól is elfáradtam, hogy elolvastam mindezt! 😅
Engem az is érdekel - mert hogy sok segítséget kapunk és adunk is, ha kell, az nem is kérdés -, de mi van akkor, ha már nem kell? Ha nincs szükség rá? Mennyire van szükségünk arra, hogy szükség legyen ránk, és hogyan tudjuk fogadni, ha nélkülünk is elboldogulnak...megnőnek a gyerekek, vagy fizikailag nem vagyunk már képesek annyira "hasznosnak" lenni...
... én most próbálom megtalálni/bízni benne/elhinni, hogy "még mindig van
valami szép,
valami jó,
valami, amiért érdemes"
Szürke lettem, és szürkén nehéz visszatalálni. De itt mindig jó olvasni némi útmutatót. :). Köszönöm, ismét.
Kedves Márta (1), Márta (2), és Gyöngykaláris! Mindhármótok blogját rendszeresen olvasom évek óta, és Mindhármótokét hiányolnám, ha egyszer bármi okból már nem írnátok. Szépség, jóság mindig volt és mindig lesz, és ezt megkapjuk mindhárom blogban, képekben, tettekben, cselekedetekben, gondolatokban. Nyilván vannak hullámvölgyek, de utána mindig jön a kiegyenlítődés is. Nem várható el egyetlen embertől sem, hogy mindig a csúcson legyen, hiszen nem Istenek vagytok (vagyunk), csak emberek. Én egyszerűen csak nagyon jó egészséget kívánok Mindhármótoknak, hisz ez a legfontosabb ahhoz, hogy legyen kellő energiátok mások segítésére, és saját magatok kiteljesítéséhez. Én is "klímaszorongó" vagyok bizonyos szempontból, már nem magam miatt, hanem az unokáim miatt, de bízom benne, hogy talán az utolsó végveszélyes percekben lesz annyi esze az emberiségnek, hogy nem hagyja kipusztulni magát. De ezt már mi ötven fölöttiek nem fogjuk nagy valószínűséggel megérni, megtudni.
Kimaradt "Aliz" (Julika), és még most itt nem kommentelő jópár blogos is, akiket évek óta úgy olvasok, hogy ismerik az írók is egymást. És éltetném a "komment szekciót", ahol egyre jobban megismerhetik egymást az írók és olvasók.
Köszönöm! 😘
http://www.qijiege.com/city/%E5%95%86%E4%B8%98
http://www.qijiege.com/city/%E7%9B%90%E5%9F%8E
http://www.qijiege.com/city/%E8%90%A5%E5%8F%A3
http://www.qijiege.com/city/%E6%89%BF%E5%BE%B7
http://www.qijiege.com/city/%E9%A9%AC%E9%9E%8D%E5%B1%B1
Gyöngykaláris blogját én nem látom. Sajnos.
Ma frissebb kicsit az idő, így a verandát szétkapom, helyesebben hatkor kezdtem, most elérkezett a kávészünet. Ez az a hely, ahol földig érnek az ablakok, üvegből vannak az ajtók, s két tetőablak is van. Dunát, kertet, csillagot láthatok. Irgalmatlan a szárazság, és ebből adódóan nagy a por, s rengeteg a pók. Ez a hely a központom, itt alszom, itt kreázok, itt töltjük az időt, ha jönnek a gyerekek. Öreg bútorok, rengeteg kép, ásványok, gyöngyös, fonalas dobozok, s mindenféle porfogó. Mi lesz, ha nem lesz rám szükség?! Soha sem tolakodok. Tegnap meglátogattuk a kicsiket, félig kész a ház, szombaton költöztek, tőlünk fél óra autóval, tömegközlekedéssel kb annyi lesz, mint az Örs vezér tere volt, talán pár perccel rövidebb. Ezer még náluk a dolog, de a harmincvalahány nm helyett most hatalmas nappaliban játszhatnak a kislányok. Búcsúzáskor mondtam a menyemnek: Hívj, ha szükséged van rám. Nevettünk nagyot. A lányomék a múlt héten közelről szemrevételezték a Taigetoszt... Ki tudja?! Nem tartok attól, hogy valaha is unatkozni fogok. Vár rám kb 60 kg fonal, rengeteg gyöngy... s írok majd, meg olvasok, ez utóbbihoz elég fáradt vagyok most. Az én gyökereim földműves világba gyökereztek, ott mindig volt dolog - kenyérsütés, kemence begyújtás, kert, lábas jószágok, az éhes család ellátása. Apai nagyszüleim Felvidékre "költöztek" nyaranta találkoztunk - csodáltam nagymamámat, a dunci kezét, ahogy dagasztott. Anyám, bár a vágya a tanítás volt, sajnos tovább nem tanulhatott... négyen voltunk testvérek, s ő htb-ként hajnaltól napestig dolgozott. Rengeteg könyv volt körülötte, ha tehette csent egy kis időt és olvasott. Ilyen az örökség - nem léphetek a nyomukba sem. E vers 15 éve íródott, szerintem azóta sem sütöttem "gépi" kenyeret: https://partfal.blogspot.com/2011/01/kenyeret-sutok.html
<3
nekem a te gondolataid/írásaid mindig fontosak lesznek, nem is annyira az amit - inkább AHOGY - írsz, ...és a saját fontosságom meg evidencia (az nem másoktól függ, nem attól, hogy van-e valakinek elég szüksége rám, hanem mert nekem jó adni és tanulni(!) a folyamatos kiváncsisággal, és bizalommal...Ha nem bíznék abban, hogy másnap is élve felkelek, minek állítanám be az ébresztőt?? :))) ...Engem az nyugtat meg, hogy mindenki teszi ami az ő dolga (nem mindenki klímaszószóló, de ami a saját életfeladata, azt tegye meg, lélekkel-szívvel, legjobb tudása szerint, és töltekezzen, ...Mindig adódik (nekem pl. szombaton a Margit-szigeten Verdi opera csodálatos dallamai és az énekesek bravúros profizmusa a legjobb fajtából, ma pedig egy új íz a teámba, és hogy esett kicsi eső, és kicsíráztak a görögszéna magocskáim, és befejeződött a fogorvosi kezeléssorozatom, ♥, megszűröm miket olvasok, és kerülöm a túlkapásokat, megszűröm, mit mondok a fiataloknak és az enyémeknek és igyekszem nagyon szeretni őket (és magamat) :))))
Ki sem bírnám, hogy ne olvassam el amit írtál, de nem vagyunk egyformák.
Tényleg nem vagyunk egyformák, mert én nem értem azt sem, hogy te egyfajta csendes forradalom vagy. Ugye, az az ismeretlen kedves olvasód gondolja ezt? A csendes még csak rendben van, a forradalom szóval viszont nem tudok mit kezdeni. Ha csak az nincs benne, hogy a szépség és a jó keresésével "lázadsz" a magad módján a sok rossz ellen. Így már rendben van, akkor viszont sokan vagyunk forradalmárok szerencsére.
A klímaszorongás bennem van, ha ez a klímaváltozással kapcsolatos dolog. Először ez jutott eszembe róla. A szélsőségeket és a túlzásokat éljük. Hogy személyeset is írjak, a nyári hőség kikészít.
Ha a klímavédelemhez kapcsolódik a kifejezés, akkor sajnos nincs sok közöm hozzá, vagy mégis? Autóm nincs, mivel általában egyedül vagyok, a szemetem is kevesebb, és soha, de soha nem szemeteltem az utcákon vagy bárhol.
Már nem teszek-veszek, leszoktam róla. A szép viszont mindig érdekel, ezért fordulok elő nálad is.:)
Szeretettel. Éva
Legalább akkora öröm volt ezt a bejegyzést olvasni, mint a számtalan őszinte és mély komentet alatta. Köszönet érte mindenkinek!
💚🌿
💚✨
🌿💛
🌿💛
🌿💚
💛🌿
🥰💛
😘
ivetabt, ez annyira kedves volt tőled♥
Előbb vagy utóbb azért elolvasom. ;)
És igen, Márta Istennek hála nincsen egyedül ebben a forradalomban. Azt hiszem nagy bajban lenne a világ, ha egyedül lenne.
De ha egyedül lenne sem lenne teljesen reménytelen.
Ábrahám könyörgése jut erről eszembe, be is másolom ha engedi:
Azután Ábrahám közelebb lépett, és megszólalt: „Valóban el akarod pusztítani az igazakat is a gonoszokkal?Talán ötven igaz is akad a városban. Igazán a vesztüket akarod, nem kegyelmezel meg inkább a helységnek az ötven igazért, aki ott lakik? Távol legyen tőled, hogy az igazakat megöld a gonoszokkal együtt, s így egyenlő legyen a sorsuk az igazaknak meg a gonoszoknak. Távol legyen ez tőled. Az egész föld bírája nem járna el igazságosan.” Az Úr így válaszolt: „Ha ötven igazat találok Szodoma városában, értük megkegyelmezek az egész helységnek.”
Ábrahám folytatta és így szólt: „Vettem magamnak a bátorságot, hogy beszéljek Urammal, pedig csak por és hamu vagyok. Lehet, hogy öt még hiányzik az ötven igazhoz. Az öt miatt elpusztítod az egész várost?” Így válaszolt: „Nem pusztítom el, ha csak negyvenöt igazat találok benne.” Erre ő folytatta beszédét: „De lehet, hogy csak negyven van.” Ezt felelte: „Negyven miatt sem fogom megtenni.” Ő újra szólt: „Ne haragudj, Uram, ha beszélek, de lehet, hogy csak harmincan lesznek.” Ezt válaszolta: „Ha harmincat találok, hát nem teszem meg.” Aztán újra szólt: „Nos, ha már egyszer bátorkodtam Urammal beszélni: lehet, hogy csak húszat találsz.” Így felelt: „Húsz miatt sem pusztítom el.” Ő folytatta: „Ne haragudj rám, Uram, ha még egyszer szólok: lehet, hogy csak tízen vannak.” Ezt válaszolta: „Tíz miatt sem pusztítom el.” Ezután Isten eltávozott, miután befejezte beszédét Ábrahámmal. Ábrahám pedig hazament. 1 Mózes 18ból
Köszönöm Sára 🥰🌿
Post a Comment