Csendes forradalom.

Szombat reggel van, már hajnal óta ébren vagyok. Még sokáig heverészem az ágyban, csendben, csukott szemmel. Millió gondolat zümmög bennem, csupa olyasmi, amit az elmúlt napokban olvastam, hallottam s beszivárgott, észrevétlenül, a fejembe, a szívembe. Sok-sok határozott vélemény és mindenre valami, még határozottabb ellenvélemény is. A létező összes témában adódik valaki, aki pontosan tudja és megmondja, mit, hogyan és miért. S mennyi inspiráció, te jó ég. 

Amitől a legjobban félek: hogy én is egy vagyok a zümmögő hangok között. Hozzájárulva az általános zajhoz.

Aztán eszembe jut néhány személyes, nekem, az én zümmögéseimhez kapcsolódó visszajelzésféle.

Az egyikre az Instagramon találtam. Egy kedves barát bejegyzésében olvasok valakiről, aki "gyűjti a szépet és minden szerdán megosztja, mi érte, mit gondolt..., egyfajta csendes forradalomként tekintek erre." S tovább, hogy néha nem is olvassa el, csak megnézi, majd becsukja az oldalt, megnyugodva, hogy még mindig van valami szép.

A másik egy számomra eddig még ismeretlen kifejezéshez kapcsolódik, egy másik kedves barát személyes üzenetében. Klímaszorongás. Rokona annak az angol eco grief  kifejezésnek, amiről ugyancsak mostanában hallottam először, nevet adva annak a szomorúságnak, amit amúgy jól ismerek. Az ökológiai gyász az átélt vagy előre vetített környezeti veszteségekre adott érzelmi válasz, amelyet tehetetlenség és szorongás jellemez. Milyen kapaszkodóm van a válság kapcsán, kérdezi.

 

A harmadikat egy harmadik kedves barát az utolsó bejegyzésemhez érkezett kommentjében olvastam tegnap a hasznossági rögeszméhez kapcsolódóan. Hogy miért olyan nehéz átélni a jótékony szünetet. Miért kell folyton tenni-venni.

 

A három visszajelzés, gondolat, kérdés mélységesen összekapcsolódik. Legalábbis bennem. 

Nekem is van hasznossági rögeszmém. Gyógyulófélben már. De azért még mindig. Én is klímaszorongok. Fogalmam nincs, milyen kapaszkodóm van az Istenbe vetett bizalmon kívűl. Attól tartok, nem lenne több, mint haszontalan zümmögés, ha elkezdeném felsorolni az apró, klímavédőnek szánt szokásaimat: minél kevesebbet autózni, kevesebb szemetet hagyni magam után, vizet tenni a madaraknak, saját kezűleg készíteni ajándékokat, elkerülni a gyorséttermeket, a gyorsdivatból származó ruhákat, gondolkodni, adakozni, megosztani, amim van, kevesebbet csinálni, de azt nagy szeretettel és nagyon gondosan. Szerdánként írni egy listát arról, amit szépnek találtam, s egyáltalán nem bánom, ha nem is olvassák el, mert valóban, nem is azért írom. Csak egy jelet akarok hagyni, újra és újra, az utolsó pillanatig, ami megadatik,

hogy

még mindig van

valami szép,

valami jó,

valami, amiért érdemes.