Hogy emberként, szeretetben, lehetőségünk van megtartani egymást s mindazon törékeny szépséget, mit magunkban hordozunk.
Nem tudok és nem akarok elmenni olyan - hadd ismételjem önmagam - hétköznapiságában is lenyűgöző történetek mellett, hogy vannak helyek, hol ünnep, ha beugrom hétfő este egy órányi időre, míg várakoznom kell valamelyik kisasszonyra.
Kapok vacsorát s egy helyet a konyhaaasztalnál, hol megpihenhetek.
De még inkább kapom az érzést, hogy - ronthattam én el akárhányszor, bármit az életben -
attól még oké vagyok.
Kezdem-végzem az evangéliumok olvasását, s nem tudok betelni - hadd ismételjem harmadjára is önmagam - a hétköznapiságában is lenyűgőző tény mellett, hogy Jézus ideje nagy részét tulajdonképpen azzal töltötte, hogy együtt evett-ivott az emberekkel. Bemegy mondjuk Zákeushoz, s nem prédikál, nem tart hegyi beszédet (azt máskor, másütt) - egyszerűen csak üldögélnek a konyhasztal mellett, s Zákeus megváltoztatja az egész életét. Wow.
6 comments:
Kedves Márta!
Te tanítasz meg engem a " hétköznaposágában is lenyűgöző" dolgokat, gondolatokat, pillanatokat észrevenni és lenyűgözte lenni tőlük...
Köszönöm, Márta!
woow, az az első kép,
ettől tudom, mit mondasz :))
(aztán meg az utolsó előtti, mekkora erő van...
Ki ne tudna ellenállni annak, hogy meghívjon téged ételre, italra, szavakra és egy kis csöndre is, ha éppen igény van rá.
Gyönyörű és tényleg erőt sugárzó a tél nálatok.
Hazajöttem az este 10-ig tartó munkámból, és bekukkantok most hozzád, hogy egy kicsit megpihenjek. Számomra így hat a blogod.
Ugye? A dőlt betűs. "Csak" úgy ott van, jelen van, önazonos. Tulajdonképpen már akkor is táplálékként adta önmagát, mint az utolsó vacsorán, és azóta mindig.
♡
Post a Comment